Szilveszteri vendégséghez kategória bejegyzései

Sült császár és pléh oldalas

Az ember holtig tanul. Szilveszteri menüre készülve vásároltam 3 kg oldalast, mely a sertésnek kiváló része és nem a legdrágább húsfélék közé tartozik. A ketogénes elveimnek kiválóan megfelelő sertés rész. A hentessel egy darabban levágattam kevés hússal a csontos részt -, melyet “pléholdalasnak” neveznek. Ezekből a csontokból kiváló húsleves készült. Most került terítékre a húsos rész, mely tulajdonképpen a sertés “császárhús” része. A következőképpen készíthetjük el:

  • Annyi vízben, hogy a húst a víz ellepje – a húst kb. 1.5 órán keresztül főzzük. Ismét keletkezett húsleves alaplé, melyet dobozolni lehet más alkalmakra.
  • A puha és rezgő húst egy fóliával kibélelt mély sütőedénybe tesszük úgy, hogy besózzuk, paprikaporral bekenjük, borsozzuk, majd a tetejét 2 ek. balzsmecettel meglocsoljuk.
  • A húst ezután 200 fokon ropogósra sütjük, melyhez 20-25 percnél nincs több időre szükségünk.
  • Ketogén étkezésnél salátával tálaljuk – pl. Vegyes salátával
Print Friendly, PDF & Email

Malackaraj


malackaraj800Az ígért saját kép!

Hozzávalók – 4 személyre:

  • 1.5 kg bőrös csontozott karaj
  • 1 dl sertészsír, illetve 3 ek.
  • 1 fej fokhagyma
  • 1 kisebb fej hagyma
  • Paprika por
  • Őrölt bors ízlés szerint
  • 2 kk. majoránna
  • 1 kávéskanál őrölt fűszerkömény
  • 2 dl víz

Elkészítés:

  • A karaj húsos részét kockásan vagdossuk be.
  • A mélyedésekbe nyomkodjuk bele a tisztított fokhagyma gerezdeket.
  • Sózzuk, borsozzuk és szórjuk be vékonyan paprikával, majoránnával és őrölt köménnyel, majd hagyjuk így állni legalább egy órát a hűtőben.
  • A karajt helyezzük el egy mély sütőedénybe.
  • Olvasztott zsírral locsoljuk meg.
  • A húsos rész legyen először alul.
  • Egy pucolt fej hagymát tegyünk a hús mellé.
  • Öntsünk a húsra vizet.
  • Fedjük le alufóliával.
  • Sütve-főzzük a húst – legalább 45 percig kb. 170 fokon.
  • Vegyük le az alufóliát, majd a húst fordítsuk meg és süssük 200 fokon ropogósra. Figyeljük, nehogy megégjen!
Print Friendly, PDF & Email

Kaszinótojás paleosan (5 db)

kasztojás0000

Hozzávalók:

  • 5 db tojás töltésre
  • 2 db tojás sárgája majonézhez
  • 2 db tojás sárgája tartárhoz
  • Só, őrölt bors, 3 evőkanál eritrit vagy 1 ek. méz
  • 1-1,5 dl olíva olaj
  • 2 maroknyi kesudió vagy mandula – a magtejfölhöz és tartárhoz; a TED-szerint nem a legszerencsésebb sok magot fogyasztani, így ebben a szellemben nyugodtan használd a tej zsírját a tejszínt vagy fermentált joghurtot
  • 2 dl víz
  • 0,5 kg vegyes kockázott zöldség – sárgarépa, paszternák, zeller
  • Petrezselyem zöldje a díszítéshez

Elkészítés:

  • 5 db tojást főzz keményre, majd 10 perc főzés után öntsd le róla a forró vizet
  • A tojásokra engedj hideg vizet, és kicsit törd meg enyhe ütögetéssel a tojások héját; hagyd állni a hideg vízben legalább 8 percig
  • Pucold meg a kemény tojásokat, és vágd le azok alját, valamint  óvatosan nyomd ki a fehérjéből a sárgáját, vagy kanalazd ki
  • Mindeközben főzz puhára fél kg vegyes kockázott zöldséget, és amikor kb. 20 perc alatt megpuhul, akkor öntsd le róla a forró vizet, és hagyd kihűlni a francia salátának való alapot, melyet rögtön a tálaló tálba tehetsz
  • A turmixgépbe üss bele 1 db tojás sárgáját és rögtön adj hozzá 1 teáskanál mustárt; kezd el a turmixolást a legkisebb fokozaton
  • Miközben a gép dolgozik, eközben fokozatosan önts a gépbe olíva olajat – összességében kb. 1-1,5 dl-t
  • Szórj egy teáskanálnyi sót, egy csipetnyi őrölt borsot és egy evőkanál eritritet vagy mézet is a forgó krémbe; amikor jól összeelegyedett, akkor készen van a majonéz, melyet önts egy pohárba
  • A kemény tojások sárgáját keverd össze 1-2 evőkanál majonézzel, és töltsd vissza a tojások fehérjébe
  • A turmixgépbe ezután tegyél két marok magot, öntsd fel 2 dl vízzel, és a legnagyobb fokozaton daráld hosszasan – legalább 3-5 percig – magtejföl helyett használhatsz tejszínt vagy joghurtot
  • Az elkészült magtejfölbe vagy a tejszínbe/joghurtba üss bele egy tojás sárgáját, tegyél bele 1 teáskanál sót, 1 evőkanál eritritet, vagy mézet, csipetnyi őrölt borsot és egy teáskanálnyi mustárt – ez lesz a tartár
  • A tartárral öntsd le a puhára főtt és már kihűlt zöldségeket
  • A megtöltött tojásokat helyezd el a francia saláta ágyon, és petrezselyemmel díszítsd azokat
  • A kaszinó tojásokat hűtve tálald

kasztojás00

Print Friendly, PDF & Email

Kocsonya – kisebb és nagyobb mennyiségben

kocsonya

  1. Kisebb mennyiségben:

Kocsonya hozzávalói és elkészítése:

  • 3 db tálhoz – a képen látható mennyiséghez – sertéshúsból: 1 db első láb, 1 db francia csülök, 30 dkg apró hús, 10 dkg bőre volt a hozzávaló; A hozzávalókat sózás után feltettem főni annyi vízben, hogy a víz bőségesen ellepje; A vízbe tettem kb. 20 szem egész borsot és 5 db babérlevelet, 5 gerezd fokhagymát és egy fej vörös hagymát; Kb. fél óra elteltével leszedtem a habját, majd összesen 3 óra hosszat főztem; Kitálaltam edényekbe (a fotó kedvéért nem vártam meg a dermedést!); Tedd hűvös helyre, és dermedés után ízlés szerint megszórhatod a tetejét paprika porral.

2. Nagyobb mennyiségben – 12 mélytányérral:

  • 2 kg “disznóságok” – láb, farok, bőre, csülök
  • Legalább 6 db babérlevél
  • Só – ízlés szerint, de legalább 4-5 evőkanállal
  • Szemes bors – legalább 30 szem
  • Fokhagyma – legalább egy nagy fej tisztított gerezdjei
  • Vörös hagyma – 2 db közepes fej
  • Paprika por – lehet csípős is, mert van, aki ezt szereti
Print Friendly, PDF & Email

Kozáksapka – Hólabda (paleos)

kozáksapka0800

Hozzávalók 19 db-hoz:

  • 12 db M-es tojás
  • 6 evőkanál mandulaliszt
  • 2 evőkanál citromlé
  • 1 kávéskanál szódabikarbóna
  • Xukor0 stevia – 1 evőkanállal, vagy 4 evőkanál eritrit a tésztába
  • 0,5 liter Aroy-D kókusztej
  • 0,5 liter víz
  • NoCarb liszt – annyi evőkanállal, hogy sűrű krém legyen az egy liter folyadékból
  • 4 evőkanál eritrit a krémbe
  • 1 kávéskanál vanília
  • 5 tojássárgája – opcionálisan NoCarb liszt helyett!!! – ekkor a sűrítés tojássárgájával és főzéssel történik.
  • 20 dkg kókuszreszelék
  • 20 dkg 90%-os csokoládé

Elkészítés:

  • Készíts a piskóta alaprecept szerint egy óriás piskótát a – tojásokból, a maglisztből, a szódabikarbónából, az édesítőből, és süsd meg előmelegített sütőben közepes lángon – kb. 15-20′ alatt (Nyugodtan rá lehet nézni!)
  • Egy 2 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval vágj ki a kihűlt tésztából “pogácsákat”, majd vágd ketté valamennyit
  • A kókusztejet öntsd fel fél liter vízzel, majd a liternyi lébe szórj bele NoCarb lisztet – 5 evőkanálra biztosan szükség lesz, de ha nem elég sűrű a krém, akkor tehetsz bele még nyugodtan. Nem kell főzni, hanem hidegen hagyd állni. Tegyél a krémbe édesítést és vaníliát; Amennyiben tojássárgájával készíted a krémet, akkor tedd fel a hígított tejet főni, de előbb vegyél el belőle 2 dl-t és keverd el a tojások sárgájával és az édesítéssel, majd állandó keverés mellett öntsd a tejbe és főzd kis lángon addig, amíg be nem sűrűsödik
  • A krémből tegyél a tésztába, majd a pogácsák minden oldalát kend be
  • A süteményt hempergesd kókuszreszelékbe
  • Olvassz fel 20 dkg csokoládét, és még melegen tegyél valamennyi “hólabda” tetejére csokoládé kalapot
Print Friendly, PDF & Email

Beigli kocka

Úgy döntöttem, hogy készítek beiglit, de kocka formában, nem bajlódom a tészta tekerésével. Egy 30 x 30 cm-es tepsit béleltem ki beigli tésztával és töltelékkel - az egyik fele mákos, a másik fele diós lett.
Ennek a süteménynek az elkészítése is a nehéz sütemény készítési kategóriába tartozik, főleg a tészta nyújtásával lehet egy kicsit "elkínlódni".
Nagy mennyiség leírása történik most, melyet őszintén szólva Karácsonyra készülve kisebb mennyiségben nem is érdemes elkészíteni; no persze lehetséges, és akkor arányosan csökkenteni kell a hozzávalókat.

Hozzávalók:

  • 30 dkg mandulaliszt a tésztához
  • 20 dkg mandulaliszt a diós töltelékhez
  • 20 dkg dió
  • 20 dkg darált mák
  • 20 dkg mákliszt
  • 25 dkg szezámpehely (lehet szezámlisztet is használni, de a pehely nekem levegősebbé tette a tésztát)
  • 4 dkg (2 lapos evőkanál) úfifümaghéj liszt
  • 2 dkg (1 lapos evőkanál) Cognac liszt
  • 1 kávéskanál só
  • 20 dkg vaj, vagy ghee
  • 4 evőkanál eritrit a tésztába
  • 2 evőkanál eritrit a dióhoz
  • 2 evőkanál eritrit a mákhoz
  • 2 evőkanál citromlé
  • 10 dkg mazsola
  • 2 x 2 dl Cocomas
  • Víz
  • 5 db M-es tojás a tésztába
  • 2 db M-es tojás a diós töltelékbe
  • 2 db M-es tojás a mákos töltelékbe
  • 1 db M-es tojás a tészta kenéséhez
  • Porxukor – ízlés szerinti mennyiségben

Elkészítés:

  • Keverd össze a tészta hozzávalóit – a mandulalisztet a szezámpehellyel, az útifűmaghéj és a cognac liszttel, az eritrittel, a sóval, a vajjal, a tojásokkal; ahhoz hogy teljes mértékben összeálljon és gombóccá formálható legyen a tészta némi vizet is szükséges a tésztához adni, de a mennyiségről készítés közben kell dönteni.
  • Hagyd állni a tésztát, és közben a készítsd elő a töltelékeket
    • Az egyik edénybe öntsd bele a mákot és máklisztet, továbbá 2 dl vízzel elkevert kókusztejszínt, a tojásokat, az édesítőt, a mazsolát és a citromlevet
    • A másik edénybe öntsd bele az őrölt diót, a mandulalisztet, továbbá a 2 dl vízzel elkevert kókusztejszínt, a tojásokat, az édesítőt
    • Amennyiben szükséges, akkor további víz hozzáadásával tedd kenhetővé a töltelékeket
  • A tésztából formázz két egyforma gombócot, és zsírpapíron nyújtsd ki előbb az egyiket és borítsd bele a tepsibe
  • Ezután a tészta felét a mákos, majd a másik felét a diós töltelékkel kend meg
  • Zsírpapíron nyújtsd ki a tészta másik felét, és borítsd rá a töltelékre
  • Egyengesd el a tepsiben a tésztát, majd villával szurkáld meg a tetejét
  • Egy tojást keverj el alaposan és a tészta tetejét kend meg a tojással, hogy süléskor szép aranyos színe legyen
  • Tedd a tésztát előmelegített sütőben és süsd közepes lángon kb. 35 percig – nyugodtan nézz rá!
  • Amikor kivetted a tepsit, akkor hagy a tésztát langyosra hűlni, majd szórd meg porxukorral

Print Friendly, PDF & Email