Az eltúlzott fehérjefogyasztás buktatói – low carb

Az alábbi posztot az olvasóim tájékoztatására írtam le még 2014 júliusában. Felülbíráltam az étkezésemet, mert a cukorértékeim az utóbbi időben – ha csak keveset is, de emelkedtek Arra tudok gondolni, hogy a rengeteg fehérje okozott nekem komoly problémát. Így szakítottam most szeptemberben ezzel a hibásnak ítélt étrenddel, és áttértem egy lassan felszívódó szénhidrátokat – zöldségeket, salátákat tartalmazó étrendre, azt kiegészítem halakkal, húsokkal, belsőségekkel és szalonnafélékkel. Ez utóbbiakból keveset eszem. Étrendváltoztatásom – low carb paleo mintaétrenddel

hibáslowcarbAz eltúlzott hús és fehérje fogyasztása káros!

Egy kedves olvasó kérte, hogy számoljak be neki arról, hogy jómagam miket eszem, és honnan szerzem be a hozzávalókat?!

Az elmúlt öt évben a paleozásomnak volt több korszaka is.

Az első időszakban a viccesen „szalon paleonak” nevezett étrendet követtem, mindazt ettem, amit receptek formájában a blogon megtaláltok. Miután háziasszony is vagyok, és két férfit kell etetnem, számukra a „szalon paleo” a mai napig megmaradt.  A blog receptjei a magyar konyhára jellemző ételek paleos változatát tartalmazzák. A vendégeim is ezeket az ételeket kapják 😀

Miután lezajlott Hashiomotom van, tehát a pajzsmirigyem az évek során teljesen elsorvadt – nem műtéttel távolították el, nem volt soha göbös, nem működtem soha alul-fölül váltakozva, hanem egyszerűen ma már NINCS, ezért nekem a betegségem szövődményeire kell figyelnem és a lehetőség szerinti fogyásra kell törekednem. Önmagában a paleotól én nem tudnék fogyni, ez bebizonyosodott az évek során. Tudok segíteni azon, hogy ne fájjanak az ízületeim, hogy ne legyek cukros. A paleo elveit betartva tudok figyelni arra, hogy a diétám low carb diéta legyen. Nincs mese – számomra a gyógyszerrel rásegített fogyás (pajzsmirigy hormonokkal túlműködés generálása) kizárólag alacsony szénhidrát tartalmú paleos étkezéssel, kevés kalóriával és igen sok mozgással lehetséges.

Az alábbiakban látni fogjátok, hogy milyen az én szénhidrát- és kalóriaszegény diétám, mennyit mozgok – mégis a betegségem és a szedett gyógyszereim anyagcserekapukat záró hatása az én korlátaim. A magam részéről azt, hogy kevés szénhidrátot eszem, nekem különösebb lemondást azért nem jelent, mert egy életen át fogyókúráztam, és már megszoktam. Tényleg könnyedén le tudok mondani a paleo kenyérről és a süteményekről is. Azt nem mondom, hogy soha nem szoktam bűnözni, mert én sem vagyok szent. Meg szoktam kóstolni azokat a kenyereket és sütiket, amit a fiúknak vagy vendégeknek sütök, de mint – számomra mérgekre tudok rájuk nézni, és ezt őszintén mondom, mert „ilyenből vagyok”.

Beszerzési forrásaim:

Interspar és

Pesterzsébeti piac vagy Kispesti piac (Budapest)

– Házias csirke – egy idő után észrevettem, hogy az élelmiszer áruházakban árult nem házi csirkétől rosszul lettem, pontosabban hasmenést okozott; nincsenek arról illúzióim, hogy a házias csirkét nem génmanipulált kukoricával etetik, de kapirgálós csirkére nincs pénzem, és ez a csirke semmiféle rosszullétet nem okoz; az Intersparban csak kiárusításkor akciósan szoktam venni házi csirkét

– Húsárú – Békési adalékmentes húsárú boltja az erzsébeti piacon (van üzletük a lőrinci piacon is!); Kispesten a piacon lehet adalékmentes húsárút őstermelőtől is vásárolni

– Hal – elsősorban lazacot, vörös tonhalat, lazac nyesedéket (olcsó!), sügért, harcsát, pisztrángot, naphalat (Csak a Fény utcai piacon kapok!), hekk filét eszem

– Zöldség – A leggyakrabban konyhakész mélyhűtött zöldséget veszek nagy kiszerelésben – pl. Metroban, Intersparban; egyébként a helyi zöldségesnél vásárolok

– Tojás – A helyi zöldségesnél; 20 évvel ezelőtt (külvárosban élek!) még lehetett házi tojást kapni, ma már eltűnt

– Paleos termékeket a családnak a biobolt-e-tar.hu-tól, a Biobarát Bioboltból (Bp., Margit krt. 60.), a Pesterzsébeti Piac bioboltjából, a Kökinél lévő PaleoFarm-tól szoktam vásárolni

A fentiek szellemében én egy meglehetősen puritán és „lebutított” paleot követek. Leírok egy heti – számomra optimális – ét- és mozgás rendet:

naptárHétfő Reggeli 10 órakor – 3 db tükörtojás, 20 dkg uborka vagy cukkini; hosszú kávé kókusztejjel Ebéd – valahol útközben egy hosszú kávé és ásványvíz (Víz mindig van nálam!) Estebéd 15-16 óra körül – 20 dkg csirke virsli, zöldség, grapefruit Mozgás – Napközben 5 km gyaloglás, este 60′ cardio zumba = 10.000 lépés, azaz 7.5 km Kedd Reggeli 10 órakor – 20 dkg csirkemell szeletek kiklopfolva, 1 db felvert tojásban megforgatva – kisütve; uborka vagy cukkini, némi paprika(nekem már mint elsorvadt pm.-esnek – minden mindegy alapon!); hosszú kávé kókusztejjel Mozgás – 1000 méter úszás; napközben lehetőleg 7.5 km gyaloglás – ez van, amikor 5-6 km, van olyan is, hogy 12 km! Estebéd 16-17 óra között – 20 dkg lazacfilé fűszeresen fejes salátával, hosszú kávé Vacsora, amikor olyanom van – 10 dkg kolbász kígyóuborkával, vagy habfagylalt nyáridőben – akár 6 tojásfehérjéből Szerda Reggeli – ritkán fordul elő, hogy 10 óra előtt lenne az időpontja, de ha pl. időre el kell mennem valahova, akkor – 3 db kemény tojás, hosszú kávé kókusztejjel (Ügyelnem kell arra, hogy amit reggel eszem, az útközben ne hajtson meg!) Ebédidőben – valahol kávé és ásványvíz Estebéd – 20 dkg chilis kínais csirkemell csíkok pl. Waldorf salátával (a lényeg, hogy valamilyen gazdag saláta legyen!) Vacsora – 20 dkg párizsias bundában sütött halszeletek (pl. harcsa, naphal, sügér, vörös tonhal) Nekem nagyon fontos, hogy ne legyen hal ízű a hal, mert miután nem halakon szocializálódtam, így nehezen fogadom el az étrendemben! Mozgás – Napközben 5 km gyaloglás, este 60′ cardio zumba = 10.000 lépés, azaz 7.5 km Csütörtök Reggeli – 10 dkg kolbász, jégsaláta citrommal és xukorral; hosszú kávé kókusztejjel Mozgás – Vásárlás, gyaloglás, cipekedés – úgy szervezve, hogy a vásárlás része a gyaloglás végére kerüljön – legalább 7.5 km Útközben – kávé, ásványvíz, paleo fagyi (ha útba esik!) Estebéd – 20 dkg sült csirkemell –> cézár saláta, hosszú kávé kókusztejjel Vacsora – Habvarázs (3 tojásból) = felvert tojásfehérje + a sárgája kakaóval kikeverve, összedolgozva Péntek Reggeli – 20 dkg csirke virsli pl. leveszöldséggel vagy uborkával; hosszú kávé kókusztejjel Mozgás – 12-14 között valamikor uszoda – 1.000 méter intenzív úszás; gyaloglás, vásárlás Ebéd uszoda után 15 óra magasságában – csirke húsleves leveszöldséggel és NoCarb Noodle tésztával, legalább 10 dkg főtt csirkecombbal vagy -mellel Napközben – sorbet pl. citromos, görögdinnyés (10 dkg dinnyéből!), epres (1 szem eperből 4 db nyalóka!)- akár 3-4 nyalóka 😀 Vacsora – 10 dkg csirke virsli; még este is előfordul, hogy kávét iszom Szombat (az én hétvégéim nem különböznek a hétköznapoktól!) Reggeli – 20 dkg házi sonka leveszöldséggel; hosszú kávé kókusztejjel Mozgás – Valamikor napközben uszoda vagy gyaloglás Útközben – kávé és ásványvíz Estebéd – Rakott zöldség, vagy paprikás zeller, sült patisszon, gomba stb. – valamilyen zöldséges egytálételből – kb. 20 dkg Vacsora – pl. 1 nagy grapefruit vagy pomelo amikor nem lehet kapni; egyébként sorbet vagy habfagyi Vasárnap Reggeli – 10 dkg házi kolbász uborkával vagy cukkinivel, 10 dkg házi májas cukkinire kenve; hosszú kávé kókusztejjel Ebéd – 20 dkg rántott csirkemell filé – szezámlisztes panírral, saláta Vacsora – Koktélrák NoCarb Noodle-val, vagy valamilyen saláta szintén NoCarb Noodle-val Mozgás – Úszás és gyaloglás vagy pl. nagy melegben pihenés; illetve egyébként is szoktam pihenőnapokat beiktatni Egész nap és minden egyes nap – minimum 3 liter enyhén buborékos vagy buborékos ásványvíz, zumbás napon 4-4,5 liter Némelykor eszem sertés-, marha-, pulykahúst is, de nagyon ritkán.