ÖNIGAZOLÁS – 2017 MÁRCIUSa – böjt kérdése zimonyi blog

A tegnapi napon, s bár már évek óta létező oldal, rátaláltam a zimonyi.hu oldalra. Már 2005 óta írja a szerző, melyről – emlékeztettek rá, hogy anno a Szendi-blogon is beszéltünk, de én teljesen elsikkadtam felette. A blogger jó ideig szüneteltette az írást és most ismét belevágott. Tegnap és ma sokat olvastam az oldalát. „Te jó ég!” – mondtam magamban már 2010 környékén a blogger hölgy Livia (kórboncnok 30 akárhány éves orvos) már akkor beszélt az oldalán azokról a dolgokról, melyeket én csak ennyi év után fedezek fel számomra igazságként?!

Egy szó, mint száz, meglehetősen meghökkentem – pozitív értelemben – az oldalán talált mondanivalótól. Nem csak az étkezés mikéntjéről szól az oldala a „Konyha, kert” kategória címszava alatti posztokban, hanem ír más személyes témákról is. Ezeket, ha megnyitjátok az oldalt, majd láthatjátok.

Gyakorlatilag azokat az elveket vallja és követi, ahova az életmódomban én – sok-sok kísérletezés után – most jutottam el. Nála is van veseprobléma indíttatás arra, hogy belevágott egy egyéni étkezési módba, mint ahogy nálam is a Hashimoto. Ő már évekkel ezelőtt az Intermitted fasting követője volt, amiről én a Leangains módszer című posztom alatt írok. A különbség az, hogy ő 18/6 órás intervallumban étkezik, én pedig 16/8-ban. A szakaszos böjtöt tehát ő már jóval korábban követte. Rábukkantam az oldalán, hogy hivatkozik Gery Taubesre is. Gyakorlatilag LCHF diétát követ, de nem a paleos változatát, amennyiben ő eszik tej származékokat – tejszínt és sajtokat. A tejszín és sajt ajánlása egyébként megtalálható Dr. Fungnál és Moskowitznál is.

Nem is tudom, hogy nem kellene-e az oldalam nevét PaleoVital-ról valami másra változtatni? -, hiszen a blogon található tartalom iszonyatosan sokat változott az elmúlt lassan 7 blogos év során?! Persze nekem a paleo szó soha nem jelentette az „ősbarlangos” életérzést, amellyel még ma is gúnyolódnak a hozzá nem értők, illetve a téma kapcsán felületes emberek, és csak a kezdetekben volt egyenlő Szendi paleojával. Paleo akár lehet a tiszta étkezés szinonímája?! – nekem kb. ezt jelenti.

Visszatérve Lívire – szinte kísérteties, ahogy jelenleg étkezem, az mennyire egyezik az ő életvitelével. A szakaszos böjtről már beszéltem. …, s akkor nézzük, hogy miből áll az ő és az én étrendem:

Livinél – zsír, tojás, szinte alig izomhús (ha igen, akkor marha), jó minőségű házi virsli és kolbász, sajt, tejszín némi joghurttal keverve (ezt összeérleli) és bogyós gyümölcsökkel eszi, hosszan főzött kollagénes levesek, zöldséglevesek, nyers leveles zöldségek nagy mennyiségben és nagyon ritkán egy-egy alma, egy-egy szem nem bogyós gyümölcs bűnözésként. Remélem, hogy pontosan vázoltam fel az étrendjét?! Ja, a mostani cikkében „Mit együnk 2017-ben” leírja: vajat, tejszínt, teljes túrót, húst, májat, tojást, olívaolajat, olajos magvakat, sajtot, halszeletet, szalonnát és sokféle zöldséget.

A magamét nyilván, hogy pontosan tudom, mely nagyon hasonló lett az elmúlt lassan egy évben. Én eddig semmiféle joghurtot nem ettem az inzulinválasza miatt, vajat viszont igen, eszem 100% NoCarb rost zsemlét (elég domináns az étkezésemben!), kollagénes levest és kollagénes édességet fogyasztok bogyósokkal és tejszínnel. Soha nem csábulok el – kevés málna vagy áfonya, szeder kivételével – más gyümölcsre. Igyekszem minél több leveles zöldséget enni – nyers spenót, madársaláta, leveles saláta, jégsaláta, szárzeller, káposzta stb. Húsfélékből kizárólag jó minőségű csirkét, némi halat, alig valamennyi izomhúst (nem kívánom!) eszem, marhát viszont igen – pl. gyakran tatár beefsteaket és levesben főtt lábszárat és gyakran „burkolok” húsos szalonnaféléket.

Most érzelmileg éppen azon a ponton vagyok, hogy örülök annak, hogy jelentősen változott a gyulladásra utaló értékem (az évek során az érték az egyharmadára csökkent!), a triglicerid szintem tökéletes, a Hb1ac – háromhavi cukorátlag 5.8.

Istenem, hogy a szedett gyógyszereim nem engedik igazán a további fogyást?! Ez van. Jól vagyok, a mozgás nem esik nehezemre, az ízületeim kisebb döccenőkkel, de rendben vannak.

Apropó egy malőr miatt abba kellett hagynom a Curves tornát. Most vettem egy Verlon Waldlaufer cipőt és gyalogolok, meg egyelőre egyszer egy héten másfél órát táncolok Senior Örömtánc keretében. A Curves malőrt majd elmesélem – hihetetlen story.

Érdeklődéssel fenem a fogam a Zimonyi oldal inzulinos, koleszterines bejegyzéseire. Tegnap olvastam a Livinél a fiziológiás inzulinrezisztenciáról – …, anyám, egészen megdöbbentem, hogy mennyire logikus, hogy mitől következik be?! Olvassátok el, érdemes!

Személyes blog -, hát ez meg mi?

Kedves Olvasóim,

Gyakorlatilag már a kezdetek óta van bennem nem csak recept alkotási, fotózási közlési vágy, hanem szeretek beszélni azokról a problémákról is, melyek az egészségem kapcsán foglalkoztatnak.

Éppen ezért mindazokat a jegyzeteimet, melyek személyes indíttatású mondanivalót tartalmaznak besoroltam ebbe az új kategóriába és ezentúl itt olvashatjátok ezeket – SZEMÉLYES BLOG. Ezek egyébként kivétel nélkül tartalmaznak hasznos információkat és elérhető hivatkozásokat az egészséget érintő témákban. Egy részük, ami oda való, változatlanul megtalálható majd az „Paleos útkeresés, betegségem, fogyás” kategóriában is.