Grill csirke töltve vagy anélkül

Grillcsirke töltve vagy anélkül – A kép a Google images-ről való.

Az Intersparban olykor veszek egész tanyasi csirkét, melyet most is sikerült fél áron megvásárolnom, hiszen általában hétfőnként kiárusítják a hétvégi rendelés maradékát. Ilyenkor egyszerre akár kettőt is veszek, mert az egész csirke jól el lesz a mélyhűtőben addig, amíg fel nem használom. Az otthoni grillcsirke sütésnek sokféle módja ismeretes. A magam részéről a leggyakrabban sütőzacskót használok, mert így párolva sütök és könnyedén el lehet majd mosni a sütőedényt.

Már 2015 végén, szintén az Intersparban lehetett és most is lehet kapni Ausztriából importált kiváló minőségű csirkét. Különösen hétfői napon érdemes körülnézni, mert akkor a leggyakoribb a leárazás!

2017.04.08-án ismét sikerült leárazott tanyasi csirkét vennem, amikor is grill csirkét sütöttem. Most egyszerűen a fűszerezés után sütőzacskóba tettem. A zacskót kilyuggattam, hogy a sütés közben keletkező gőz könnyen távozzon, majd 45′-ig az egyik – melle húsával lefelé -, 45′-ig a másik oldalán kb. 16 fokon megsütöttem a csirkét. Amennyiben a sütőd lángja, intenzitása más, akkor érdemes jobban odafigyelni az időre, mert lehetnek sütő és sütő között eltérések!

Hozzávalók:

    • Kb. 1,5 kg-os – lehetőleg háztáji vagy szabad tartású – csirke
    • Fűszerek: Só, bors, majoranna vagy oregano – ennek híján provancei fűszerkeverék, őrölt bors, paprika por; AIP-ban nekem csirkefélékhez nagyon bejöttek a curry jellegű fűszerek, mint pl. kurkuma, gyömbér (enyhén csípős is!), fokhagyma, majoránna vagy oregáno …
    • 1 tk. balzsamecet krém – elhagyható!, AIP-ban el is hagyjuk.
    • 2 db kisebb nyári alma – cukor helyett!
    • Zöldségek előfőzve: 3 szál sárgarépa, 3 szál fehér répa, fél fej karalábé, 1 kisebb vörös hagyma, 1 fej fokhagyma – A zöldségeket ízlés szerint lehet variálni!

A töltött grillcsirke elkészítése:

  • A csirkét alaposan sózzuk be, majd a fent felsorolt fűszerekkel és a hozzáadott kevés zsiradékkal alaposan masszírozzuk át a húst – kívül-belül egyaránt.
  • A csirke bőre alá hámozatlanul, de kicsumázva almaszeleteket dugdossunk, hogy édes-sós ízt érjünk el; ugyanezt a célt szolgálja a balzsamecet krém is, mely tovább fokozza az ízorgiát.
  • A csirke testüregébe lehet tenni a zöldségeket. A fokhagymát meg sem kell hámozni. Előfőzés nélkül a zöldség kemény marad.

A csirkében sült zöldséggel, édes krumpli

karikákkal, salátával lehet tálalni!