Paleo nudli – lisztes

Már nagyon régen akartam volt főleg a férjemnek, aki abszolút édes szájú nudlit készíteni. Nem ördöngösség, vannak hozzá paleo alapanyagok. Egyszerre annyi nudli készült, hogy a felét dobozban szétterítve, fóliázva eltettem a mélyhűtőbe. Ami a fenti képen látszik, ez a mennyiség a nudlinak csak a fele. 🙂 Lehet, hogy a fiam is betársul majd, én persze nem, mert bőszen, immár másfél éve ketogénezem, vagy valami olyasmi. Ez az igazi, amikor háromféle igényt kell kielégíteni, mert a fiam sem biztosan társul be a tömény szénhidrát evésébe. A leírt recept mennyiségét felezzétek, harmadoljátok, kinek milyen mennyiség az igénye?!

Hozzávalók:

A tésztához:

  • 25 dkg gesztenyeliszt
  • 5 dkg maradék földi mandula liszt – opcionális, bár markáns íze van (maradék!)
  • 4 ek. nyílgyökér vagy tápióka liszt
  • 3 ek. bambuszrost
  • 2-3 db tojás – méretfüggő
  • 4 ek. vaj vagy olíva olaj
  • Annyi víz, hogy a massza ne legyen ragacsos, azaz a nudlik könnyen formázhatóak maradjanak. Kb. 1-1.5 dl kell ehhez a mennyiségű liszthez.

Javaslom egyébként, hogy ne vacakoljatok, ha túl vizes lenne a keverék, akkor még egy kevés lisztet bele, ha pedig túl száraz, akkor vizet! Tisztában vagyok azzal, hogy drága az alapanyag, ezért aztán azt tanácsolom, hogy harmadolva csinálj egy próba tésztát, kifőzéssel együtt!!!

  • 3 liter forrásban lévő víz, só, 1 tk. zsír

A morzsához:

  • Lehet diót darálni és állandó keverés mellett megpirítani.
  • A mai választásom a szezámpehelyre esett.
  • 1 ek. vaj; 2 ek. olaj
  • Xukor0stevia – ízlés szerint, de kb. 1 lapos ek.

Kínáláshoz:

  • Porxukor – xukor0stevia – ízlés szerint
  • Készülhet gyümölcsvelő – pl. a képen látható a mélyhűtőből felolvasztott sárgabarack velő.

Elkészítés:

  • A tészta hozzávalóit keverjük össze és ügyeljünk a fent leírtak szerint az állagára.
  • Forraljunk fel kb. 3 liter vizet, dobjunk bele sót és kevés zsírt.
  • A gyúrt tésztából csipegessünk le darabokat, melyeket nudli formára görgessük a két tenyerünk között, majd a forrásban lévő vízbe tegyünk bele egy maréknyi összegyűlt mennyiséget. A legelső nudlit egymagában tegyük a forró vízbe, és amikor a víz tetejére feljött, akkor mehet a vízbe a többi. Folyamatosan készítsük a nudlikat, és amikor az első adagot lukacsos kanállal kimeregettük, akkor mehet a vízbe a következő mennyiség.
  • Olajat hevítsünk fel egy palacsinta sütőben és tegyünk hozzá egy kevés vajat (olajjal sütve nem fog a vaj megégni, de finom lesz a pirított morzsa). Állandó keverés mellett süssük aranybarnára a diót vagy a szezámpelyhet, és amikor kész, akkor keverjünk hozzá egy kevés xukrot.
  • Lehet vásárolni porxukrot, avagy darálhatunk kávédarálóban is. Én a legjobban az eritrit+stevia = xukor0steviát kedvelem. Ezzel szórjuk meg a nudli tetejét.
  • Amennyiben gyümölcsvelő is készül, akkor téli időszakban mélyhűtött, nyáron szezonális gyümölcsöt turmixoljunk össze. Tehetünk hozzá almapektint is, akkor dzsem lesz a végeredmény! Én nem igénylek pl. sárgabarackba további édesítést, de ez egyéni.

FOODYNY is szívesen oszt meg tőlem tartalmat!

Dobverő

Hozzávalók:

  • Tetszés szerinti mennyiségű csirke alsó comb
  • Kókusztej
  • Só, fokhagyma
  • Földimandula panír
  • 1 ek. kacsazsír
  • Sertészsír vagy kókuszzsír

Elkészítés:

  • Az csirke alsó combokat sózzuk, fokhagymázzuk, majd tegyük bele annyi kókusztejbe, hogy a combokat a tej ellepje.
  • Hagyjuk a pácban legalább 3 órát, de akár egy éjszakát is.
  • Egy lábasban a páclében főzzük meg a combokat egészen kis lángon, hogy oda ne kozmáljon, de közben főjön el a lé; ebbe a lébe tegyünk bele 1 ek. kacsazsírt is.
  • A megfőtt, kicsit megsült combokat forgassuk bele földi mandula panírba.
  • Sertészsírban vagy kókuszzsírban süssük ki a panírozott combokat. Lehet tele lábas forró zsírban is sütni, de én mindig kevés zsíron szoktam a rántott dolgokat sütni, vagy tepsiben 15′ egyik, 15′ másik oldalát.

FOODYNY is szívesen oszt meg tőlem tartalmat!

Isler – paleo, AIP

A képen a csíkozott islerek 100%-ig megfelelnek az Autoimmun Protokollnak, a sima felületűek paleos sütemények. Kíváncsi voltam, hogy AIP-osan is el tudom-e készíteni?! Mint látható alább, kizárólag a tészta készült másként egyiknél és másiknál.

Hozzávalók AIP:

  • 0.25 dkg földi mandula liszt
  • 2 púpozott ek. kókuszzsír
  • 2 dkg méz – egy szelet süteményre elosztva nem sok!
  • 1 ek. zselatin por elkeverve 1 dl vízzel – melegítve, majd hűtve

Fűszerek a tésztába mindkét süteményben ugyanaz: fahéj és  gyömbér

Töltelék – mindkét süteménynél ugyanaz:

  • Autentikusan sárgabarack püré vagy lekvár, de nekem most ez nem volt itthon, viszont a mélyhűtőben találtam mangó kockákat. A mennyiség kb. 10 dkg.
  • 1 tk. zselatin forró vízzel feloldva

Máz – Mindkét süti fajára ugyanaz a máz került:

  • 2 db zöldbanán
  • 2 ek. kókuszzsír
  • 2 ek. karobpor
  • 1 ek. glicin

Hozzávalók paleo:

  • 0.25 dkg földi mandula liszt
  • 2 ek. bambuszrost
  • 2 ek. nyílgyökér liszt
  • 10 dkg vaj
  • 2 dkg méz
  • 2 db tojás
  • 2 ek. kakaó

A tészta elkészítése:

  • A tészta hozzávalóit összegyúrjuk és 15 percig állni hagyjuk. Ezután 2 mm vastagságúra kinyújtjuk. Nagyon jól tudtam dolgozni az asztalra tett zsírpapíron!
  • 3.5 cm átmérőjű karikákat vágunk ki a kinyújtott tésztából, kisebb is lehet!; sütőlapra tesszük; a sütőt 200 fokon felforrósítjuk, majd visszavesszük a legalacsonyabb fokozatra 150-160 fokra.
  • Felső rácsra tesszük az egyik, majd a másik tepsit, és 25-25′-ig szárítjuk.
  • Kivesszük a tésztát és hagyjuk teljesen kihülni.

A töltelék elkészítése mindkét süteménynél ugyanaz:

  • Mélyhűtött sárgabarackot, vagy jelen esetben mangót turmixgépbe teszünk és hozzáöntünk 1 dl forró vízben feloldott zselatint, majd összeturmixoljuk.
  • Egy lapot megkenünk a gyümölcsvelővel és ráhelyezünk egy másik lapot.

A máz elkészítése, mely mindkét sütinél egyezik:

  • A zöld banánokat karikára vágjuk, az édesítést, a lágy kókuszzsírt, a karobport hozzáadva összeturmixoljuk.
  • Az összeragasztott islereket késsel megkenjük és elegyengetjük.

FOODYNY is szívesen oszt meg tőlem tartalmat!

Arany középút

Régen jelentkeztem személyes bejegyzéssel. 8 éve követek egy elvet, hogy egészségileg felépítsem magamat a pajzsmirigyem „elsorvadásának” járulékos betegségeiből – anyagcsere, idegrendszer, cukorháztartás, érrendszer és szív kisebb-nagyobb nyavalyái.

A legutóbbi személyes állapotommal kapcsolatos eseményt, miszerint a pajzsmirigyem bal lebenye teljesen visszaépült, a jobb lebeny még nem, és a nyaki ultrahang tipikus Hashimotos pajzsmirigy képét mutatta, az AntiTPO-m pedig 260 volt (pm. gyulladás szint a felső 9-es határral szemben) – már megosztottam veletek.

Az étkezés terén kirándulást tettem az Autoimmun Protokollban és egy nagyon kedves tagokból álló AIP kezdő csoportot találtam. Megismerkedve az AIP-pal, azt 8 hétig követtem, majd visszatértem a ketogénhez úgy, hogy hatottak rám az autoimmun étkezés irányelvei, mely alapvetően szigorított paleo étkezés.

Igaz az az állítás, hogy ketogénezel ugyan, de nem kell görcsösen a ketozis állapotát forszírozni. Most végre ettől a fikciótól felszabadultam. Jelenlegi étkezésemben soha nem haladom meg az 1200 ccal-át, és általában -, mint mindig – fogyási szándékkal 800-900 cca-ra lőttem be a napi fogyasztásomat. Arra ügyelek, hogy a fehérje fogyasztásom mindig magasabb legyen, mint a zsír és megengedek magamnak napi maximum 40 gr szénhidrátot, általában hideg bogyós gyümölcsöt. A „fagylaltokért” való rajongásom nekem télen és nyáron töretlen.

Nagyon lassan, de ismét elkezdtem fogyni – 6 hét alatt 4 kg-ot. Meglátjuk. Jól vagyok. A cukrom a cukorbetegség ellenére jónak mondható, mert a HbA1c 6.5, 6.6 – kissé emelkedett az igazán jónak tartott 6.3 ellenében.

FOODYNY is szívesen oszt meg tőlem tartalmat!

paleocsinta plantainből (Zöld banán) tojás nélkül

Főzőbanánt a Auchan bio élelmiszer osztályán kaptam. Gondoltam, hogy kipróbálom.

Hozzávalók:

  • 2 db zöld banán, más néven főzőbanán
  • 2 ek. zselatin 2 dl langyos vízzel elkeverve = a tojások helyett!
  • + 2 dl víz
  • 2 ek. nyílgyökér liszt
  • Csipetnyi zsír vagy olíva olaj – adagolva!
  • Glicin – kb. 2 tk., vagy méz max. 1 tk.

Elkészítés:

  • Hámozzuk meg a zöld banánokat – kb. 20-25 dkg -, és vágjuk vékony karikákra.
  • Keverjük el a zselatinport a langyos vízben és öntsük rá a turmix-gépbe helyezett banánokra.
  • Szórjuk meg ezt az alapot még nyílgyökérliszttel, majd további vizet öntsünk rá.
  • Alaposan turmixoljuk össze a „tésztát”.
  • Egy teflon vagy kerámia bevonatú palacsinta sütőt tűzforróra melegítsünk fel és igen kevés zsiradékkal dolgozzunk. Erre a forró edényfelületre poháralátét nagyságú korongokat öntsünk, és süssük meg mindkét oldalát.
  • Megszórhatjuk glicinnel vagy csorgathatunk rá mézet.
  • A tálalás változatos lehet.

Nálam: megszórtam karob porral a lapokat, egymásra halmoztam, majd mélyhűtött málnát turmixoltam és a halmok tetejére tettem. Friss menta helyett találtam egy-két száraz levelet, melyet az édességre morzsoltam.

FOODYNY is szívesen oszt meg tőlem tartalmat!

Földimandula – Tigrismogyoró

Nem mag, hanem egy fűféle gumója, tehát az Autoimmun Protokoll szerint fogyasztható!

Földimandula tej készítése

„Legismertebb felhasználási módja Spanyolországban és egyben a legnépszerűbb, ez a földi mandulaital, azaz a horchata- Valenciában a neve chufa de Valencia, ami gyakorlatilag a tigrismogyoró „teje”, és nem hiányozhat egy család hűtőszekrényéből sem.
Az ókori Egyiptomban lepényt sütöttek belőle. Ha a gumókat felaprítjuk vagy megőröljük, sütemények tésztájába is nagyon jól használható. Mindig visszaduzzasztva használjuk, mert a kemény gumócskákkal nehéz bánni!

A földi mandula ízletes, tápláló, egészséges rágcsálnivaló, kiváló ital- és sütemény-alapanyag, népszerű csemegévé válhat hazánkban is. Fogyasztható nyersen, pirítva vagy őrölve, lisztként is.

Hatása az emberi szervezetre:

Gluténmentessége és könnyű emészthetősége miatt lisztérzékenyek, roboráló diétán lévők, emésztőszervi és bélműködési zavarokkal küzdők is fogyaszthatják. Zsírszegényített jellege miatt a gyomor- és epebetegek egyik hasznos tápanyagforrása lehet, rosttartalma a cukorbetegek szervezetét is támogathatja. Gazdag B-vitaminokban, biotinban, tartalmaz E-vitamint, sok ásványi anyagot, melyek közül ki kell emelnünk magas vas- magnézium- foszfor és kalciumtartalmát. Fehérjetartalma magas és aminosav-összetétele is kiegyensúlyozott, hasznos kiegészítő fehérjeforrás illetve vegánoknak húspótló élelmiszer lehet. Kiemelkedő rutin tartalma az erek falának rugalmasságát és a szövetek megújulását segíthet támogatni. Magas élelmi rostjai között a cellulózok és pektinek egyaránt előfordulhatnak. A rostbevitel védi a bélflórát, kíméletesen tisztíthatja a bélrendszert, segítheti a gyomorürülést és mozgásra serkentheti a bélrendszeri simaizmokat, növelhetik a béltartalom mennyiségét, a belső nyomást a vastagbélben, ezáltal csökkenthető az ún. tranzitidő és enyhülhetnek a székrekedéses panaszok, melyek az egyik leggyakoribb civilizációs betegséghez tartoznak. A rostok mindemellett megkötik a méreganyagokat és segítenek kiválkasztásukban.

Számos enzimet, fitohormont, flavonoidot, ami az érfalakat stabilizálja és a szöveteket, szerveket, sejteket védi a szabad gyökökkel szemben, úgy, mint az E vitamin.
30 gramm fedi a mindennapi táp és vitál anyag szükségletünket, ezért is hívják a túlélés növényének.

Étvágycsökkentő hatását sok fogyni vágyók értékeli, mivel telt érzést okozva segít az erőszakmentes, de egészséges lefogyásban.

Összefoglalva: regeneráló, energiát adó, teljesítményt növelő, idegerősítő. Kitűnően alkalmas magas teljesítményigénynél, pl. munka, iskola, sport.” Az idézet a vegital.hu oldaláról való.

A földimandula, más néven mandulapalka vagy tigrisdió neve számos félreértésre ad okot. Semmi köze a valódi mandulához vagy dióhoz, mert nem csonthéjas, nem fán terem. A földben kell keresni gumócskáit, melyeknek az íze – nos, az tényleg édeskésen mandulás.” “Felhasználása: Legismertebb felhasználási módja a mandulatej. Az ókori Egyiptomban inkább kenyeret sütöttek belőle, vagyis hát nyilván lepénykenyeret. Ha a gumókat felaprítjuk vagy megőröljük, sütemények tésztájába is felhasználható, de még jobb, ha előtte karamellizáljuk egy kis cukorral… Mindig visszaduzzasztva használjuk fel, különben nehéz bánni a kemény gumócskákkal! Az egyik legfontosabbat majdnem kihagytuk: az erjesztett gumók kitűnő pontycsaliként szolgálnak.”

A földimandularól megtudhatsz többet a zöld linkre kattintva! Itt elsősorban az előfordulás helyeiről és termesztéséről.

A PaleoCentrum oldalán teljes kínálatot találsz a földimandula lisztből, panírból, a még feldolgozatlan mandulából, melyből tej készülhet; továbbá olvashatsz a más néven Tigernuts beltartalmi tulajdonsárairól, s mint láthatod, nagyon jó tulajdonságai vannak. “Viszonylag alacsony keményítő és szénhidrát tartalom (a keményítő mintegy 10%-a úgynevezett rezisztens keményítő amely az emberi szervezetben nem vesz részt a szénhidrát anyagcserében) szemben a különböző gabona félékkel és rizzsel. …”

A tigernutsinfon további tulajdonságairól olvashatsz!

  1. Glutén mentes.
  2. Viszonylag alacsony kalória tartalmú.
  3. A szénhidrát tartalma nagyon kedvező.
HÉJTALANÍTOTT (KOPTATOTT) FÖLDI MANDULA LISZT:
Zsír 25-30 gr.
Ebből
    Omega6 zsírsav 11 – 13%
    Olajsav 70 – 72%
    Energia 400 – 500 Kcal.
Összes szénhidrát 46 – 48 gr.
Nyers rosttartalom 3,7 – 4 gr.
Összes cukor 18 – 19 gr.
Fehérje 5 – 6 gr.
Keményítő 25 – 27 gr.
FÖLDI MANDULA GUMÓ:
Zsír 20-25 gr.
Ebből
    Omega6 zsírsav 11 – 13%
    Olajsav 70 – 72%
    Energia 400 – 500 Kcal.
Összes szénhidrát 45 – 48 gr.
Összes cukor 18 – 19 gr.
Fehérje 5 – 5,5 gr.
Keményítő 20 – 25 gr.
Rost 24 – 32 gr.
    nedvesség 5 – 7%
HÉJTALANÍTOTT (KOPTATOTT) FÖLDI MANDULA PANÍR:
Zsír 25-30 gr.
Ebből
    Omega6 zsírsav 11 – 13%
    Olajsav 70 – 72%
    Energia 400 – 450 Kcal.
Összes szénhidrát 44 – 46 gr.
Nyers rosttartalom 7 – 10 gr.
Összes cukor 17 – 18 gr.
Fehérje 5 – 5,5 gr.
Keményítő 24 – 26 gr.