A blog 4. évfordulójára – Alice és a paleo

Alice„A nemsokára az öt éve paleozók táborába tartozom, azóta vagyok résztvevője Gábor blogjának is. Nem volt különösebb egészségügyi oka annak, hogy elkezdtem, régóta érdekelt a kérdés, hogyan tehetjük jobbá az életmódunkat, táplálkozásunkat. A tudományosan alátámasztható dolgokat szeretem, szkeptikusnak is mondhatnám magamat, ha ezt a szót még nem járatták volna le. Mindenesetre, addig semmit sem veszek biztosra, amíg nem látom elfogadható magyarázatát.

Az evolúciós vagy paleotáplálkozás minden részlete tudományosan alátámasztott, ez egy átfogó életszemlélet, logikus volt, hogy rátértem erre az útra. Az csak ráadás volt, hogy közben olyan tüneteim múltak el, amikről addig nem is tudtam. Ez nem fogyókúra, nem gyógymód, ez az ember legtermészetesebb életformája, erre születünk, legfeljebb később rontjuk el.

A paleo ugyanakkor nem csodaszer, és nem is olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. Aki a fél életét civilizációs ártalmak között töltötte, annak nem biztos, hogy tökéletes gyógyulást hoz, de még mindig a lehető legoptimálisabb életforma. Számos, újonnan felmerülő, tisztázni való kérdés áll még előttünk, folyamatosan fejlődünk ma is. Mivel a paleo nem egy rögzített, standard étrend, hanem épp annyira változatos, amennyire a ma élő természeti népek táplálkozása egymástól különbözik (de azért a lényegi kérdésekben azonos), ezért ezt mindenkinek saját magára kell optimalizálnia. Sajnos, el lehet rontani a paleóval is, ha nem figyelünk erre oda. Úgy is mondhatnám, a gondolkodó embereknek találták ki, illetve megtanít gondolkodni.

A részvétel a blogban rengeteget adott nekem. Sok értelmes ember írogatott oda, Gábor és az ő segítségükkel a legapróbb részletkérdéseket is megvitattuk, ennek köszönhetően ma sokkal többet tudok számos lényegi és részletkérdésről. Aki egyszer elkezdi más szemmel nézni az addig adottnak vélt „tényeket”, és megkérdőjelezi ezeket, annak előbb-utóbb az egész világlátása megváltozik, attól kezdve kritikusabban áll mindenhez, semmit sem vesz készpénznek, megpróbál utánanézni a dolgoknak. Ez történt velem is, azóta másképp viszonyulok az élet egyéb kérdéseihez is, nem csak a táplálkozáshoz, legyen az környezettudatosság vagy bármi más. A kutatásaimat, gondolataimat szívesen osztom meg időnként a Paleo Magazinban is.

Egy nagyszerű közösség is kialakult a blog körül, valódi emberi kapcsolatokkal, összejövetelekkel, kirándulásokkal, barátságokkal, ezt is rendkívül értékesnek tartom. Többek között a Paleovital is egy közösségi kezdeményezés volt: amikor még egyáltalán nem voltak paleo szakácskönyvek és blogok, akkor Márta gyűjtötte össze áldozatos munkájával a paleós „úttörők” és a saját recept ötleteit, folyamatosan ügyelve a hitelességre. Én mára már kifogytam a receptekből, de őszinte csodálattal  figyelem Márta kreativitását és energiáját, ahogy naponta újakat bocsát mindenki rendelkezésére, teljesen ingyen. Ilyesmire csak valóban elkötelezett emberek képesek, olyanok, akiket mélyen és önzetlenül érdekel az a valami.”

Itt rögtön, és nyilvánosan meg is köszönöm neked Alice a munkámmal kapcsolatos kedves szavaidat. Ezt a munkát örömmel végzem. BB Márta
Print Friendly, PDF & Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.