Amazon mai üzenete – pajzsmirigy problémák

pajzsmirigyesnő”A statisztikai adatok szerint az USA-ban 50 milliónál több a pajzsmirigybeteg. A baj az, hogy az esetek többségében nem ismerik fel, mert nagyon sokféle formában, „kaméleonként” viselkedik. Az ismeretlen eredetű elhízás, szívritmus-zavarok, depresszió, menstruációs panaszok, meddőség, korai változókor, csökkent libidó, csontritkulás (osteroporosis), emelkedett koleszterin szint csak néhány olyan tünet, ill. betegség, amelynek hátterében a pajzsmirigy betegségei állhatnak. Világszerte kapcsolódtak ehhez a kampányhoz. Az elmúlt évben a Duna TV adott helyt ennek a témának, amelynek az volt a célja, hogy tudatosítsuk: nagyon sok fel nem ismert pajzsmirigybeteg él velünk együtt!
Hogyan lehet ez? Tette fel a kérdést a New York Times vezető szakértője.
Az allábbiakban csupán néhány olyan dolgot emelek ki egy véleménycsokorból, amely hazánkban is arra kellene hogy stimulálja az egészségügy irányítóit, hogy tegyenek többet ezen a területen. Másrészt, adjunk több információt a lakosságnak és betegeinknek. Ezt tettem eddig és próbálom ezen a helyen is azáltal, hogy a fontosabb pontokra felhívom a tisztelt Olvasó figyelmét. A tárgyilagosság miatt „tiszta forrásból” az eredeti anyagokból nyújtok át egy rövid összefoglalót (az angol részletes irodalom megtalálható: http://www.thyroidawarenessmonth.com honlapon).

1. Tudja-e Ön, hogy a pajzsmirigybetegség jelenlétére mikor kell gondolnia?

  • Ha túlsúlyos és nem tud fogyni minden fizikai erőfeszítés és diéta ellenére.
  • Ha meddőség vagy ismétel spontán vetélés nehezítette meg életét
  • Ha csökkent vagy alacsony a libidója
  • Ha memóriazavara van, ha depressziós tünetek alakultak ki
  • Ha nem vagy alig befolyásolható szívritmuszavarai vannak
  • Ha szülés után nagyon kimerült, haja hullik, gondja van a szoptatással
  • Ha hőhullámai, kipirulásai vannak
  • Ha pánik tünetei, izomgörcsei, hajhullás, székrekedése, izületi panaszai vannak, amelyeknek oka nem derült ki

2. Tudja-e, hogy milyen vizsgálatokat érdemes elvégezni?

  • Gyakran hallhatja, hogy a „ pajzsmirigy teszt normális. Ezzel kész is!” Sok doktor a TSH (pajzsmirigy stimuláló hormon) un. normális szintjével megelégedik. Jóllehet óriási viták vannak ezen értékek körül. Van ahol ez az érték 2.5 és 5.5, máshol 0.5 és 4.7 között van. A legújabb adatok 0.5 és 2.4 között adják meg. A baj nemcsak ez, hanem az, hogy a beteg vizsgálata nélkül kívánják a diagnózist megadni. Kevesen értik meg, hogy a pajzsmirigy többi hormonjának (FT3 , FT4) és főleg az immunológiai vizsgálatra is szükség van! A legfontosabb javaslat: a beteg kikérdezése, a pajzsmirigy tapintása (az ultrahang nem elég!), a TSH, FT3, FT4 és az antitestek vizsgálata feltétlen szükséges! Az izotópos vizsgálat a göbös pajzsmirigybetegség esetén lehet feltétlen szükséges.

3. Tudja-e hogy kihez forduljon pajzsmirigy problémájával?
Az orvosok egy része azt mondja „a pajzsmirigy betegségeinek diagnózisa és kezelés könnyű”, azonban nem számolna a realitásokkal. Gyakran kerülhetnek a kezelő orvosok a következő csapdába

  • A hagyományos, konvencionális endokrinológus azt gondolja, hogy a betegek tünetei nem fontosak, egyedül a TSH szükséges. Azt gondolják, hogy abban az esetben ha ez normális, akkor minden rendben van. Ezek az orvosok csak a tesztre koncentrálnak, de nem foglalkoznak a beteg tüneteivel, a kezelés eredményével, ill. eredménytelenségével.
  • A felismeréshez és a gyógyításhoz a holisztikus elvet, az összefüggéseket is látó endokrinológus, nőgyógyász, háziorvos szükséges.

Végezetül két megjegyzés kívánok tenni:

  • A tükör előtt mindenki megnézheti és tapinthatja a nyakán, a pajzsporc előtt elhelyezkedő pajzsmirigyet, amelynek megnagyobbodása esetén beszélünk golyváról.
  • Az orvoslás lényegéhez tartozó idézettel hívjam fel az olvasó és kollégáim figyelmét ennek a hónapnak a fontosságára: „A természet nem Isten, a feltevés nem tény, az ember nem gép” (Diderot).

Jó egészséget kívánok:

Prof. Dr. Balázs Csaba”

Print Friendly, PDF & Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.