Batáta leves

A nagyobb szénhidrát tartalmú ételeket vagy reggel, vagy kora délután fogyaszd, s akkor energiát fog adni egész napra. Lassan felszívódó szénhidrát, tehát cukorbetegeknek kiváló. Már miért ne lehetne levessel kezdeni a napot?!

Fehér batáta leves növényi tejjel

Újdonsággal egészítem ki  a 2018-ból való receptemet, mégpedig a fehér batátából készült levessel. Őszintén megmondom, hogy nem rajongok a sárga édes krumpliért, néha megeszem, de nem jellemző. Végre szereztem fehér batátát és ebből a sárga batátához képest most egy másik leves verziót készítettem.

Hozzávalók és elkészítés 1 személyre:

  • Kb. 20 dkg édes krumplit tisztítsunk meg és vágjuk vagy karikára, vagy kis kockákra.
  • Főzzük sós vízben puhára, annyi vízben, hogy az a batátát éppen hogy ellepje.
  • Ideális esetben cseréljük le ezt a vizet húsleves alaplére (én ezt tettem!), majd öntsünk a léhez növényi tejet (a képen a bio zabtejjel való felöntés látható!), de az AIP klasszikus növényi teje a kókusztej!
  • Fűszerek: só, majoránna

A korábbi sárga húsú batáta levest növényi tej hozzáadása nélkül csak fűszeres lében készítettem el.

Glikémiás indexe: 33             A hagyományos burgonyáé: 90

Hozzávalók és elkészítés egyben:

  • 30-40 dkg édes krumplit hámozz meg és vágd fel apró kockákra
  • Készíts egy kis adagnyi lecsós alapot – 1 kis fej hagymát hámozás után apróra vágj fel, dobj rá egy kisebb negyedekre vágott paradicsomot, 1 kisebb paprikát csíkokra vágva, melyet kevés zsíron dinszteld meg; amennyiben AIP-ot követsz, akkor hagyd ki a paradicsomot és a paprikát!
  • Dobd az alapra a batáta kockákat és fűszerezz
  • Fűszereknek a következőket ajánlom: majoránna, só, őrölt bors, kávéskanálnyi szerecsendió vagy gyömbér, 1 kávéskanál fokhagymapor; AIP fűszerek: majoránna, só, gyömbér, fokhagyma
  • A krumplit főzd puhára, és a leves kész!
Print Friendly, PDF & Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.