Kenyércipó pogácsa – töpörtyűs

Kenyércipó pogácsa – töpörtyűs – Bár Google-kép, de az eredetihez megtévesztésig hasonlít, csakhogy én, mint fotós, főleg évekkel ezelőtt kriminális voltam.

A kenyér receptjének blogra való feltételére egy paleos barátom beszélt rá, mert nem szokványos összetevőkből készítettem, bár én mondtam neki, hogy ez már nem is a nyolcvanhatodik, hanem az egymillió ötszáznegyvenhétezer háromszázkilencvenkilencedik kenyér recept lesz a PaleoVitalon.

Most bizonyosodott be számomra, hogy nem minden paleo liszt, ugyanúgy, mint a hagyományos lisztek – feltétlenül ugyanolyan minőségű, s miután ebből a gesztenyelisztből csak folyamatosan szakadó paleocsintákat voltam képes sütni, ezért úgy döntöttem, hogy ezt a drága lisztet most beáldozom kenyérnek.

Hozzávalók, melyből összesen 35 db cipócska készült (kisebb mennyiséghez – kisebbek az arányok!):

  • 25 dkg gesztenyeliszt
  • 5 dkg mandulaliszt
  • 4 dkg útifűmaghéj liszt
  • 4 dkg NoCarb liszt
  • 3 db M-es tojás
  • Legalább 2 dkg só – az édes íz ellensúlyozására
  • 2 dkg őrölt köménymag
  • 15 dkg apró szemű töpörtyű morzsalék
  • Kb. 4 dl víz -, annyi, hogy jól formázható masszát kapjunk
  • 1 dkg szódabikarbóna
  • 2 evőkanál citromlé

Elkészítés:

  • A fenti hozzávalókat keverd össze
  • Majd – a képen fagyi kanállal adagolt – cipókat tegyél sütőlapra (ez a tészta mennyiség csak 2 sütőlapra fért fel
  • Előmelegített sütőben közepes lángon kb. 20 perc alatt fognak a cipók megemelkedni és ropogósra sülni
  • A második tepsivel, ha külön sütöd, akkor vigyázz, mert kicsivel rövidebb sütési időre lesz szükség a tűzforró sütőben! A cipókra nyugodtan nézz rá sütés közben!
  • Ez a tészta kiváló pogácsa alap is, csak akkor természetesen pogácsa formázókat használj

 

Print Friendly, PDF & Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.