Tricikli -, ha nem tudsz biciklizni

"Pár éve, amikor először láttam felnőtt triciklit, nagyon megörültem: arra gondoltam, ha majd öreg leszek, ilyennel megyek a piacra, beteszem a hátsó két kerék közötti kosárba az unokáimat meg a káposztákat és jól megtekerem.
Most még jobban örülök! Tegnap egy súlyosan mozgáskorlátozott fiút láttam ilyennel közlekedni - egyedül! Elejtett egy kulcsot, a nagylányom fölvette, mert látszott, ez neki nagy nehézséget jelentene, majd a fiú kérésére betettem a kulcsot a táskájába és elköszöntünk. A fiú egész teste görcsben volt, alig tudott artikulálni, de látszott, hogy teljesen épelméjű, valószínűleg nem tudta uralni az izomzatát. Mi azután megálltunk dinnyét venni, így kb. 1 km-rel előrébb utolért bennünket: olyan hetykén ült a triciklin, hogy öröm volt nézni. Nem túl gyors, de egyenletes tempóban tekert, és haladt is szépen. (Ráadásul jó lakat volt nála!) Meg is beszéltük a lányaimmal (6 és 12 évesek), hogy gyalogosan bizonnyal nem jutna messzire, de milyen klassz, hogy a triciklivel ő is bárhová elindulhat.
Mit ad Isten, ma egy középkorú asszonyt láttunk, aki ugyancsak mozgássérült kb. 17-18 éves lányát tanította triciklizni. A nagylánynak szinte egymást verték a térdei, kissé még bizonytalanul, de ügyesen csinálta, az asszony loholt mellette.
Vagy ott van a 20 körüli fiú, aki a harmadik éve megrendezett debreceni virágkarneváli kerékpáros felvonuláson normál felnőtt montival tekert "hasalva" - ugyanis a fiúnak olyan rövid és egyenes karja volt, mintha a könyökéből nőttek volna ki a kézfejei. A srác még a bringaszépségversenyre is benevezett.
Nem beszélve a jól ismert Novák Feri bácsiról, aki 70 fölött is fél karral rója a kilométereket...
Jó lenne ide valami meghatóan szépet írni, de nem tudok, meg nem is igen kell."
Print Friendly, PDF & Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.