A glicin jótékony tulajdonságairól

A Glicin jótékony hatásairól röviden
„A Glicin a kollagén típusú fehérjékben legnagyobb mennyiségben előforduló aminosav. Más fehérjeforrásokban csak kis mennyiségben fordul elő. Manapság sokkal kevesebb kollagén típusú fehérjét fogyasztunk, mint őseink, hiszen a körömpörkölt, csontleves, kocsonya, pacal és hasonló ételek nem túl divatosak már. Jelentősen eltolódott tehát a fehérjebevitelünkből származó aminosavak aránya (csökkent a glicin a többihez képest). Evolúciónk során nem ez volt a jellemző, így fölmerül a gyanú, hogy ennek káros következményei lehetnek. A glicin pótlás előnyös hatásai is ezt a sejtést erősítik. Optimális vércukor A glükóz (és így a szénhidrátok) vércukorszintet megemelő hatását jelentősen mérsékli. Fokozza az inzulin hatékonyságát, azonban az inzulin szintet szinte egyáltalán nem emeli, ellenben a jótékony hatású glükagon szintjén igen, ami az inzulin „ellenlábasa”. Csökkenti az inzulin-rezisztencia esetén megfigyelhető magas vérzsír szintet is. Bőr A bőrünk jelentős mennyiségű kollagént tartalmaz, így glicint is. A kollagén peptidek ráncainkat csökkentő, bőrünk rugalmasságát növelő és hidratáló, bőrfiatalító hatása jól ismert és sokat kutatott. A kollagén pedig hatását nagyrészt a magas glicin tartalmának köszönheti. A kollagén, glicin, C-vitamin, szőlőhéj- és mag-kivonat valamint a bioflavonoidok remek kombináció lehet, ha bőrünk fiatalságára belsőleg gondolunk. Idegrendszer Kis mennyisége fokozza az éberséget és az agyi mikro kapillárisok keringését. Emellett depresszió, skizofrénia és OCD (kényszerbetegség) kezelésére is hatásos megoldás, a különböző kísérletek szerint. Méregtelenítés Ezzel kapcsolatban ugyan csak állatokon végzett kísérletek vannak, de ezek alapján a máj és vese funkcióját javítja, fokozza a glutation nevű erős méregtelenítő és antioxidáns hatású anyag termelődését. Alvás Több kutatás is foglalkozott a glicin alvásra gyakorolt hatásával emberek esetén. A megállapítások közé tartozik, hogy a lefekvés előtt elfogyasztott glicin (3 gramm elszopogatva) javítja az alvás minőséget, gyorsítja az elalvást, valamint enyhíti a túl korai ébredést és kevesebb alvás esetén is kipihentebbek vagyunk. (6 óra alvás glicinnel sokszor jobb alvásminőséget eredményezett, mint 8 óra alvás glicin nélkül.)
Élethosszabbító hatás:
Egérkísérletekben a csökkent kalória bevitel (normál hasznos mikro/makro tápanyag bevitel mellett) hatásosan növeli az élethosszt. Ennek hatását már majmokon is igazolták és részben embereken is (természetesen élethosszig tartó kalóriamegvonásos kísérletet embereken etikai okokból nem lehet végezni, így csak pl az ún. telomerek hosszának méréséből következtettek emberek esetében). A kalóriamegvonásnál is hosszabb élethosszt (+40%) tudtak elérni a metionin nevű aminosav bevitelének korlátozásával egérkísérletekben és később hasonló eredményt értek el úgy is, ha az egerek táplálkozását nagy mennyiségű glicinnel egészítették ki. Ez azért van, mert a glicin korlátozza a táplálékból a metionin hasznosulását, kiegyensúlyozza a fehérjékből fölszívódó aminosav arányt a vérben. Emberek esetében még nem vizsgálták, de feltételezhetően szintén hatásos. Mivel metionin a legtöbb ételben sok van, ezért a gyakorlatban nehezen kivitelezhető a metionin csökkentett diéta emberek esetében. Azonban az étkezés után elfogyasztott glicin (pl glicinnel édesített desszert vagy ital) szimulálja a metionin csökkentett élethosszabbító hatású diétát, hiszen a glicin korlátozza a metionin fölszívódását.
A glicin édesítőszernek is kiváló! Nincs mellékíze, hőálló, a cukorral nagyjából megegyező édesítő hatása van. A polialkoholokkal (pl.: xilit/nyírfacukor, maltit, eritrit) szemben nem okoz bélrendszeri problémákat senkinél. Nem veri át a szervezetet, mert az édes íze mögött nem üres kalória van, ahogy a legtöbb édesítő esetében, hiszen a glicin fehérje és akként is kezeli szervezetünk (az édes íz cukorforrást jelent a szervezetnek és a glicinből szükség esetén a szervezet valóban képes cukrot előállítani, így nem okoz hypoglikémiát). A túlzott vércukor emelkedést gátló hatása miatt pedig különösen jó (szénhidrátokat amúgy is nagy mennyiségben tartalmazó) sütik és hasonlók édesítésére, hiszen azok hirtelen vércukor növelő hatását kordában tartja.”
Print Friendly, PDF & Email

2 thoughts on “A glicin jótékony tulajdonságairól”

  1. Hmmmmm……..Pro és kontra a glicinről, éppen erről a termékről i van szó az alábbi Táptudás blogján !!”…..Kiszámíthatatlan anyagcsere hatások: az aminosav anyagcsere rendkívül összetett. A túlzott glicinfogyasztás az normális aminosav arányok eltolódásához vezethet.
    Extra igénybevétel a veséknek és a májnak: az emberi test 3,1%-a nitrogén. Az extra aminosav bevitelből fakadó nitrogéntöbbletet el kell távolítani, ezt a feladatot a máj és a vese végzi……..”…”…..Az is lehet, hogy a glicin édesítőnkben teljesen más édesítő van, vagy akár egyéb édesítőkkel van felturbózva. Ha glicint vásárolunk, győződjünk meg arról, hogy a gyártó garantáltan bevizsgáltatta azt a konkrét terméket, amit leveszünk a polcról. Találtam például egy terméket, ahol még a kalóriatartalom sem stimmel, és ha 99%-a fehérje (aminosav) az összetétele a terméknek, mi a maradék 1%? Lehet nátrium? http://napitaptudas.blog.hu/2017/03/16/edesitsunk_glicinnel

    1. Kedves Amazon! Köszönöm, hogy felhívtad a figyelmemet a cikkre. A GAL termékeket jónak gondolom. Szabó Gál Bence megbízható termékfejlesztő. Nekiveselkedem, és még egyszer körbe járom a témát. Márta

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.