Vegetariánusoknak kategória bejegyzései

Köles (Hajdina) lenliszt lepény

Köles (hajdina) lenliszt lepény

Alapvetően a vegyes táplálkozás híveként -, de kipróbálva más étkezési irányzatokat is azt gondolom, hogy be fogok csempészni az étrendembe olyan alapanyagokat, melyek számomra valamilyen ok miatt jótékonyak. Soha nem mondtam, hogy „szentírásként” tekintsetek az elveimre, sőőőőt, én már többször kifejtettem, hogy „A paleo nem vallás!” Ettől én még tisztelem Szendi Gábort, Jaminetet, tisztelem Mercolát és Fungot, sőt Cyrt és Moskowitzot is, és még felsorolhatnék jó néhány gurut, akinek a szemléletével úgy-ahogy, de tisztában vagyok. Némelyiküket követtem, majd elvetettem. A vegyes táplálkozásra egyáltalán nem egyszerű visszatérni ketogénezés után. A ketogénben Hashimosként és idősként a reggeli cukraim kezdtek emelkedni, a vegyes táplálkozástól meg meghökkent a szervezetem, hiszen a ketonos anyagcsere ismét át kell, hogy váltson inzulin alapúvá. … Kezd alakulni a dolog, talán-talán. Amit észrevettem, hogy este (kb. 18 órakor) nem szabad csak szénhidrátot ennem, s akkor jobb az éhomi cukrom. Nos ennek a kísérletnek a szellemében született a következő recept.

Hozzávalók és elkészítés egyben:

    • 4-6 púpozott ek. köleslisztet keverjünk el 2 ek. hajdina liszttel, ha személyesen nem okoz problémát! (Wentz régi Hashimotosoknak nem tiltja!),  és 1 púpozott ek. lenmagliszttel (lisztté darált lenmag!, nem olajtalanított).
    • Ezt a keveréket fűszerezzük:
      • Megszerettem az indiai fűszer keveréket, melyet lehet készen is kapni – de jól meg kell nézni az összetevőit! – pl. kurkuma, fokhagyma, római kömény, citrom, gyömbér.   Pl. „Hummus alapporként” is kapható hasonló.
      • A képen látható lepény tésztájába kizárólag sót tettem, majd fokhagymaporral megszórtam és póréhagyma, valamint kígyóuborka karikákat szeleteltem rá.
    • A lisztekhez hozzákeverjük a fűszereket, s természetesen ízlés szerint meg is sózzuk;
    • A fenti lisztmennyiséghez 0.5 l vizet öntsünk hozzá s hagyjuk a tészta alapot megduzzadni; majd kevés kacsa, liba vagy sertés zsíron teflon vagy kerámia sütőedényben süssük ki előbb az egyik, majd a másik oldalát.
    • A lepények nagyon finomak és bármilyen főzelékes, salátás köret illik hozzá.

A későbbiekben majd megismertetlek benneteket

az alapanyagok tulajdonságaival is!

Print Friendly, PDF & Email

Zöldséggel (csirkével) töltött gomba

Hozzávalók:

  • Fél tenyérnyi méretű csiperke gomba – 1 főre 3 db
  • Olíva olaj
  • Csirke húslevesben főtt vegyes zöldség – 1 kg-os kiszerelésben létezik konyhakész – sárgarépa, paszternák, fehérrépa összetételű – mélyhűtött leveszöldség; ebből az étkezők száma szerinti mennyiséget használunk!
  • Gombaszárak apróra vágva
  • A csirkehúslevesben főtt húsból apró darabok – opcionális!
  • 2 dl kókuszkrém
  • Fűszerek: só, fokhagyma, gyömbér, oregánó, lestyán; mindezekkel lehet díszíteni is, ha van élő fűszernövényünk
  • Csíra – opcionális

Elkészítés:

  • A gombát megmossuk, a szárait kiszedjük és apróra vágjuk.
  • A gombafejek mindkét oldalát beolajozzuk (nagy mennyiségnél érdemes sütőt használni!) és egy sütőedényben előbb a mélyedéses oldalát sütjük barnulásig, majd a domború oldalát.
  • Kitesszük a tálaló edénybe, csak ekkor sózzuk, fokhagymázzuk.
  • A leveszöldséget és az opcionálisan apróra vagdosott csirkehúst (felső comb) az összes fűszerrel és a kókusztejszínnel kikeverjük és megmelegítjük.
  • A megmelegített zöldségkeveréket a gombafejekbe töltjük.
  • Díszítésként kerülhet rá valamilyen csíra, a fenti fűszerek élő változata apróra vágva.
Print Friendly, PDF & Email

Spenót vagy mángold kölessel

Hozzávalók és elkészítés egyben:

Főzzük meg a kölest a termékutasítás szerint, majd halmozzuk a tányérunk közepére. Készítsünk főzeléket, majd díszítsük kedvünk szerint, pl. ehetjük a képen látható ajánlat ellenében magokkal, diófélékkel – nyersen vagy pirítva.

 

Print Friendly, PDF & Email

Cukkini tészta gombával

Hozzávalók egy személyre:

  • Közepes méretű kevésbé testes cukkini – a vékonyabb cukkinikben kevésbé fordul elő mag és zsengébbek!
  • Legalább 10 dkg csiperke gomba (ízlés szerint lehet más fajta is!), ez a gomba mennyiség lehet akár 20-25 dkg is, mert a mennyiség megint csak egyéni kapacitás kérdése.
  • 1 ek. kókuszzsír vagy olíva olaj
  • 1 maréknyi kapor, 1 hüvelykujjnyi reszelt gyömbér (1 tk. por), só, nem AIP-ozók tehetnek rá őrölt borsot is!

Elkészítés:

  • A cukkinit csíkozzuk.
  • Forró lábasban kevés zsiradékon felhevítjük, átforgatjuk a laskázott gombát, hagyjuk levet ereszteni, majd ízlés szerint addig sütjük, amig akár elfövi a saját levét is; a sütés-főzés végén fűszerezünk sóval és borssal, ha nem AIP-ozunk!
  • A tányérba halmozott cukkini tésztát összekeverjük a kaporral és a gyömbérrel, megsózzuk, majd ráhalmozzuk a zöldségre a fűszeres gombát is.

 

Print Friendly, PDF & Email

Spárga gombával és újhagymával

Hozzávalók:

  • 0.5 kg zöld vagy fehér spárga
  • 10 szál újhagyma – 2 csomag
  • 25 dkg barna csiperke gomba
  • Fűszerek: só, gyömbér, fahéj
  • Olíva olaj – 1-2 ek.

Elkészítés:

  • A spárga szálainak alsó fás végét vágjuk le.
  • A zsenge részeket daraboljuk fél centiméter vastagságúra.
  • Öregebb spárgát főzzünk meg vízben, de a zsenge fiatalt azonnal rá lehet dobni az olajra.
  • Az újhagymát a zöldjével együtt szintén daraboljuk fel fél centiméteresre.
  • A gombát tetszés szerint daraboljuk fel.
  • A két hozzávalót dobjuk rá forró olajra és folyamatosan kevergessük, míg meg nem puhul és pirul, majd a gombát adjuk az eddigiekhez.
  • Fűszerezzük és keverjük át az ételt.

Paleoban, Autoimmun Protokoll követése esetén is kiváló étel, ketogén köretnek is megfelel!

 

 

Print Friendly, PDF & Email

Sült karfiol panírral – tepsiben sütve

Karfiol panírral tepsiben sütve

Hozzávalók és elkészítés egyben:

  • Szedjünk rózsáira egy nagy – legalább 1-1.5 kg-os karfiolt.
  • Szódabikarbónás vízben áztassuk a rózsákat kb. fél órát, majd alaposan mossuk meg azokat és várjuk meg, amíg megszáradnak. (az egyik leginkább vegyszerezett növényünk a karfiol. (A zöldségek szódabikarbónában való áztatása és utána alapos öblítése segít a vegyszerek kioldásában.)
  • Zsírpapírral béleljünk ki egy tepsit.
  • Locsoljuk meg a zöldséget kókusz- vagy olívaolajjal.
  • Forgassuk meg a karfiol darabokat földi mandula panírban. Lehetséges más magot is használni – pl. őrölt mandula, őrölt dió stb., de akkor már nem lesz AIP-nak megfelelő az étel. Paleozók készíthetik pl. pirított zabpehelyből, szezámmagból is a panírt!
  • Helyezzük a tepsibe a karfiol rózsákat és sózzuk meg. Fokhagymapor és gyömbérpor a kedvenc fűszereim, ezért azt javaslom, hogy ezekkel a fűszerekkel ízesítsük tovább.
  • Locsoljuk meg a zöldséget kókusz- vagy olívaolajjal.
  • 180 fokra előmelegített sütőben visszavéve 160 fokra süssük meg a karfiolt úgy, hogy 15 perc után nézzünk rá, majd ezután 5-10 percenként, hogy nehogy szenesre égjen az étel.
  • Mindezek után lehet tálalni önálló ételként vagy köretnek.

Print Friendly, PDF & Email