Sós harapnivalók kategória bejegyzései

Lángos – útifűmaghéjjal

A Paleovital klub egyik posztjában a napokban beszélgettünk arról, hogy milyen jó lángost lehet készíteni útifűmaghéj lisztből; mondták, hogy az ízvilága mennyire hasonlít a régmúltunkban ismert bundás kenyérre. A hozzászólók hivatkoztak Szafira és Motivátorra, és le is írtak az ott olvasottak szellemében egy receptet.  Ez a beszélgetés indított arra, hogy ma reggel elkészítsem a lángost, mely egyébként paleo, sőt létezik tojás nélküli aip-os változata is, de még a ketogén étkezést követők is fogyaszthatják az alacsony szénhidráttartalma miatt.

Kiszámoltam hozzávetőlegesen a lángos paramétereit. Az elkészített hozzávalókból készítsünk 10 db lángost, és így egyszerűen 10-el oszthatunk egy-egy lángos beltartalmára vonatkoztatva.

Útifű lángos 10 db AIP 524cal 3.4fe 35.8zs 1.0ch
Útifű lángos tojással 10 db zsírral sütve 810cal 28.6fe 61.4zs 2.4ch

Az igen magas rosttartalom miatt – arra érzékenyek – ritkán válasszák ezt az ételt

Hozzávalók és elkészítés egyben:

  • 2 db M-es tojást keverjünk el 2 dl kókusztejjel és 1 dl vízzel, majd ebbe a lébe első nekifutásként tegyünk 3 ek. útifűmaghéj lisztet és 1 kk. sót. Alaposan keverjük össze, majd várjunk néhány percet, míg megduzzad az útifű. (A lángos nem csak lisztből, hanem nem lisztté őrölt útifűmaghéjjal is elkészíthető!)
  • Amennyiben túl híg lenne a massza, akkor tegyünk óvatosan hozzá még kevés lisztet, ismét várjunk duzzadásig.
  • Amennyiben viszont túl kemény lenne a tésztánk, akkor tegyünk hozzá vizet.
  • GALUSKA ÁLLAGÚ LEGYEN A NYERS TÉSZTA!
  • AIP étkezés esetén elhagyhatjuk a tojást, és annyi kókusztejet és vízet használjunk, hogy a tészta összeálljon.

A fűszerezés milyenségének csak a képzelet szab határt. Pl. a tányéron látható lángosokba Serrano sonkát aprítottam.

Figyelmeztetés: Az úfifűmaghéj rostjai sok vizet igényelnek, azaz fogyasztás után bőségesen igyunk folyadékot.

FOODYNY is szívesen oszt meg tőlem tartalmat!

Print Friendly, PDF & Email

Karfiol tócsni AIP

Hozzávalók:

  • 1 közepes fej kíméletes gazdaságból való vagy bio karfiol (Lemértem a karfiol rózsáit – 70 dkg volt!)
  • Ízlés szerint lehetőleg parajdi só és fokhagyma por vagy zúzott fokhagyma
  • 2 újjnyi forró vízben feloldva 2 ek. zselatin por
  • 4 ek. földi mandula liszt
  • Olíva olaj vagy valamilyen olvasztott zsír a gyenge locsoláshoz!

Elkészítés:

  • Szedjük a karfiolt rózsáira és alaposan mossuk meg.
  • Reszeljük le a karfiolt. Ezt lehet kézi reszelővel vagy robotgéppel.
  • Kihagyhatjuk a sózás és szárazra csavarás műveletét.
  • A reszelt karfiollal keverjük ki alaposan a hozzávalókat – fűszerek, lisztek, majd egy zsírpapírral kibélelt tepsibe tetszőleges formában rakjuk le a lepényeket. Én a téglalap formát választottam.
  • A formákat bespricceltem előbb az egyik, majd a másik oldalát zsiradékkal, majd leraktam a tepsiben a zsírpapírra a lepényeket.
  • Megjegyzés: A karfiollepényt ma együtt sütöttem a sütőtök lepénnyel, így telt meg a nagy méretű tepsi.
  • Előmelegítjük a sütőt, majd először a legalsó lángon 25 percig szárítva sütjük a tésztát úgy, hogy egy fakanállal résnyire nyitva hagyjuk a sütő ajtaját; ezután megfordítjuk a zöldség lapokat és 160 fokon tovább sütjük a másik oldalát is – kb. 15 percig. Akinek bőven van türelme, az megpróbálhatja mindkét oldalát szárítva sütni a legalacsonyabb hőfokon, de akkor legalább 25-25 percet érdemes egyik és másik oldalára szánni. Minden sütőnek lelke van, tehát majd ki kell tapasztalnod, hogy nálad a sütés hogyan működik eredményesen.
  • A lepényeket tányérra tesszük és köretnek vagy „kenyérnek” használjuk!

A tócsni első körben útifűmaghéj liszttel készült,

de az útifűmaghéj nem igazán AIP!

Print Friendly, PDF & Email

Paleo lángos/Ketogén lángos

Lángos – mandulaliszt és útifűmaghéjból

Hozzávalók (kb. 12 kisebb db-hoz):

  • 2 db M-es tojás
  • Só – tk.-nyi
  • 3 ek. mandulaliszt (100%, hogy más lisztekből is jó!, csak ismerni kell ahhoz a különféle lisztek tulajdonságait.)
  • 2 ek. útifűmaghéj
  • Késhegynyi szódabikarbóna
  • mk. almaecet vagy citromlé
  • Víz
  • 1 ekj. olíva olaj vagy olvasztott zsír a tésztába

Elkészítés:

  • A hozzávalók sorrendjében keverjük ki a tésztát csomómentesre – a legpraktikusabb robotgép haberőjével, és tegyünk a keverés végén, azt nem abbahagyva annyi vizet a tésztához, hogy híg galuska tészta állaga legyen.
  • Hagyjuk kb. 10 percet állni, és ha azt látjuk, hogy az útifűmaghéj miatt a tésztánk nem elég ruganyos, akkor nyugodtam öntsünk hozzá még vizet, illetve ha ellenkezőt tapasztalunk, akkor meg egy pici mandulalisztet.
  • Egy palacsintasütőt melegítsünk tűzforróra és zsiradékot öntsünk az edénybe.
  • Púpozott evőkanállal kimert tésztát tegyünk a sütőedényre és villával lapogassuk el. A tapasztalat szerint 3 db fér rá a lapra.
  • Mindenképpen fémlapátot és villát használjunk a lángos megfordítására.
  • Sütés közben puffancsszerűen fog kinézni a tésztánk, de sajnos a tányérba téve már lapos, de igen könnyű tészta lesz belőle.
  • A legkülönfélébb feltétekkel fogyaszthatjuk és kiváló kenyér pótló is.

Lángos ketogén étkezéshez:

A lángost már kipróbáltam csak NoCarb rost-mix liszttel is, útifűmaghéj nélkül, és mondhatom, hogy kiváló lángosok készültek. Ennek a tésztájához nem kell szódabikarbónát tenni. A lángosok jóval világosabbak lesznek, mint a maglisztesek.

Példa a mai sütéshez:

  • 2 db M-es tojás
  • 6 ek. NoCarb rost-mix
  • Annyi meleg víz, hogy ruganyos, nem száraz tésztát kapjunk!
  • Zsír a sütéshez, 2 ek.-nyi folyékonyan a tésztába

Érkezett negatív tapasztalat a NoCarb lángossal kapcsolatosan, ezért a következőkre figyeljetek a sütésnél:

  1. A biztonság kedvéért hagyjátok állni a tésztát, hogy a rost jól megszívja magát vízzel.
  2. A sütőedény legyen tűz forró.
  3. Egy lapra 3 lángos is ráfér, tehát púpozott evőkanálnyi tésztát lapogassatok el.
  4. Nem a „bolti” lángos lesz az eredmény, hanem egy gyorsan elkészíthető lap, pont olyan, mint amilyen az alsó képen látható!

 

 

Print Friendly, PDF & Email

Omlett-tekercs (régi recept újdonsággal!)

A receptet MW küldte 2010.10.24-én

omlett tekercs

Éppen ma reggel ezt ettem. Az omlett könnyebb elkészítése végett a ma már létező NoCarb rost-mix-ből tettem éppen annyit a tojásokhoz, hogy besűrűsödjön. Ez a rost-mix még a recept születése idejében nem volt kapható! A liszt hozzákeverésével lényegesen könnyebben lehet az omlettel „bűvészkedni”.

Hozzávalók személyenként:

  • 2-3 tojás felverve
  • Póréhagyma karikára vágva
  • 1 szelet sonka megsütve
  • Reszelt sajt
  • 2 szelet bacon szalonna
  • Fűszerek (só, bors)
  • Kis zsíradék

Elkészítés:

  • A tojásokat felverjük, megsózzuk, borsozzuk (sóval vigyázni kell, mert a szalonna és sonka is sós lesz), kizsírozott (nálam kókuszzsír volt), serpenyőbe öntjük
  • Rászórjuk a hagymát és a reszelt sajtot
  • Amikor az alja megsült, a palacsinta-szerű omlettet egy tálra csúsztatjuk, majd a másik felével óvatosan beleborítjuk a serpenyőbe, és azt is megsütjük
  • A kész omlettre ráhelyezzük a sonkát, feltekerjük, és baconnel beborítjuk a külsejét.
  • A fogpiszkálóval összetűzött tekercset kívülről még sütjük kicsit, hogy a bacon ropogós legyen
  • A tekercseket egyenként, két serpenyő segítségével (egy serpenyő külön a sonka és a baconos tekercs sütéséhez) kell elkészíteni.
Print Friendly, PDF & Email

Pogácsa kevert liszttel, kolbásszal

Kolbásszal töltött pogácsa – kevert lisztes
Kolbásszal töltött pogácsa – kevert lisztes
 
 
A receptet és a képeket Gál Mária küldte.
Marika elbeszélése szerint a liszteket az éppen otthon lévőkből választotta. Ez azért fontos információ, mert a szezám és a törökmogyoró liszt más liszttel is kiváltható!
Ez egy másik kevert lisztes recept, mely az ötletet adta!
 
Hozzávalók:
  • 5 tojás
  • 1 tk. só
  • 10 g utifűmaghéj
  • 3 dkg tápióka keményítő
  • 4 dkg bambuszrostliszt
  • 1,5 dkg szezámliszt
  • 1 dkg tojásfehérjepor
  • 3 dkg manióka liszt
  • 3 dkg törökmogyoró liszt
  • 10 dkg tisztított vaj
  • 1 tk. szódabikarbóna
  • 1 ek. almaecet
  • kb. 10 dkg kolbász feldarabolva
  • 5 dkg parmezán sajt
 Elkészítés:
 
  • A folyékony hozzávalókat botmixerrel összeturmixoltam, majd folyamatosan belekavartam a liszteket, a kolbászt, pár percet hagytam pihenni;
  • azután a tésztát egy sütőpapírra borítottam, amit megolajoztam egy picit , majd egy másik sütőpapírt a tészta tetejére borítottam, melyet szintén beolajoztam, hogy ne ragadjon rá annyira a tészta.
  • A tésztát szétnyújtottam kb. egy ujjnyi vastagságúra, a felső papírt lehúztam róla, majd megszórtam a reszelt sajttal és megpróbáltam felcsavarni, ami igencsak nehéz.
  • Felszeleteltem a rudat és átraktam egy sütőpapírral bélelt tepsire.
  • A pogácsákat légkeveréses sütőben 180 fokon sütöttem.
 

 

Print Friendly, PDF & Email

Brokkolis-pórés lepény

Hozzávalók:

  • 0.5 kg brokkoli
  • 1 szál póréhagyma
  • 6 db M-es tojás
  • Só, bors
  • 2 ek. olíva olaj vagy 2 dkg olvasztott vaj
  • Sajt – opcionális!
  • Paprika, paradicsom, egyéb zöldségek – szintén opcionális!

Elkészítés:

  • A brokkoli rózsáit nyersen lereszeljük; robotgéppel igazán egyszerű!
  • A pórét felkarikázzuk és a brokkoli morzsához keverjük, majd ezzel együtt tovább aprítjuk.
  • A tojásokat felverjük és összekeverjük a brokkolival, vagy ahogy én csináltam: a robotgépben lévő morzsához hozzá ütöttem a tojásokat és összeturmixoltam.
  • A keverékhez adjuk a fűszereket és a zsiradékot.
  • Zsírpapírral kibélelt óriás csatos tortaformába öntjük/avagy téglalap alakú sütőformába és közepes lángon – 160 fokon – 20-25 percig sütjük, és a formában hagyjuk kihűlni.
  • Tálalhatjuk a tetejére rakott különféle nyers zöldségekkel és megszórhatjuk kevés reszelt sajttal is.
Print Friendly, PDF & Email