Címke: Willson receptje

„Túrós” puliszka

Paleo fúziós étrendem 2016 januárjától – Ricotta – érvek és ellenérvek alapján én mellette döntöttem.
Willson receptje és képei – további képekért kattints!

Kísérletképpen megpróbálkoztam a tojás-nokedli túrós tésztává való átlényegítésével… Nem lett rossz, sőt nagyon is jó!

Leginkább, az általam igen kedvelt, de régóta hiányolt, túrós puliszkára hajaz az íze, aki azt szereti, ezt is élvezni fogja…

Hozzávalók /egy személyre/:

  • 1 szelet füstölt szalonna
  • 3 tojás fehérje
  • 1 egész tojás (szétválasztva)
  • 1 teáskanálnyi szezámliszt
  • 1 csipetnyi só, őrölt kömény

Elkészítés:

A 4 tojásfehérjét simára kevertem a szezámliszttel, sóval, köménnyel, és hagytam fél órát pihenni.

  • Közben a  szalonnát apró kockákra vágtam, kisütöttem, majd kiszedtem a zsírból és félre tettem.A serpenyőben visszamaradt forró zsírba beöntöttem a szezámos masszát.
  • Mikor kicsit megdermedt, a szokásos módszerrel, krumplitörővel, morzsásra törtem, majd rátettem a sárgáját is és összesütöttem.
  • A sült szalonnát megmelegítettem, a To-tut  enyhén megsóztam, és ezzel fogyasztottuk.

Morzsóka – sonkás „tészta”

Willson receptje – további fázisképekért kattints ide!

 Hozzávalók (egy adag) :
  • 10 dkg főtt sonka
  • 3 tojásfehérje
  • pici víz
  • esetleg fűszerek, én nem tettem bele még sót sem
  • 1 kanál zsír a kisütéshez

Elkészítés:

  • A sonkát megdaráltam
  • Majd összekevertem a tojásfehérjével és annyi vízzel, hogy elég lágy maradjon a massza.
  • Egy negyedórányi pihentetés után serpenyőben, forró zsíron megsütöttem, közben folyamatosan törögettem, hogy morzsás legyen.
  • Reszelt kemény, érett sajttal vagy elmorzsált főtt tojássárgájával fogyasztható (kicsit megsóztam)Egy gazdag zöldségleves után második fogásnak kiváló.

Göngyölt csirkeszárnyak

Willson receptje és képe

Willson oldalán fúziós képekkel tarkítva – részletesen olvashatod a receptet. Ehhez a zöld sorra kell kattintanod!

A recept lényege a következő:

  • A csirkeszárnyakat tekerd baconba, majd tepsiben 200 fokon süsd pirosra – grillezésre is kiváló!

A gombaszósz megtalálható a PaleoVitalon és Willson természetesen Willson oldalán is.

Gyümölcsvelő; Fruktóz táblázat

Willson receptje és képei

A receptért kattints a linkre, néhány képben itt is gyönyörködhetsz 🙂 Willson lépésről lépésre készít minden receptjéhez fúziós képeket is.

A recept kapcsán Willson egy Fruktóz-táblázatot is készített, melyben elvezet bennünket ahhoz, hogy mennyi legyen a napi ideális fruktóz bevitelünk!

AJÁNLOTT NAPI FOGYASZTÁS
Szénhidrát, FRUKTÓZ 40 g/nap    
EBBEN    16-20 g/nap    

Cukkinis pite – hamis almáspite

Willson receptje és képei

A fenti feliratra kattintva eljutsz Willson oldalára!

Ennek a pitének az a lényege, hogy

  1. Ne együnk főzött gyümölcsöt, mert tömény cukor lesz az eredmény!
  2. Némelykor rengeteg egyszerre érő cukkini halmozódik fel, ezért nosza nekilátunk sütni.

A mintát Willson Hamis almás pitéje adja. A receptért kattints a linkre!

Sárga salátacukkiniből készült a tökös almáspitének az újabb változata:

„- Nem hámoztam meg, csak lereszeltem (a magbél nélkül)
– A tésztája kókuszreszelék-daráltmandula-mandulaliszt kombó
– A rácsozás kicsit rusztikusra sikerült… :
– Az egyszerűség kedvéért csatos tortaformában sütöttem meg” Willson

Tojáshab is jöhet a tetejére!

Jeges tea

A recept és a képek Willson oldaláról való

jegesteakancsóWillsonHázilag bármelyik kedvenc teánkból elkészíthetjük.

Steviával, citrommal ízesítve, vihetjük magunkkal munkahelyre, iskolába. Tetszés szerint tehetünk bele aszkorbinsavat (C vitamin)

… és különféle fűszereket is: fahéj, szegfűszeg, gyömbér, menta, szegfűbors, chili stb.

Hozzávalók:jegestea0Willson

  • Forrásban lévő víz
  • Bármilyen tea levél (vagy filteres tea)
  • Biocitrom
  • Stevia (vagy Xukor0)

Elkészítés:
/Csipketea Hibiszkusszal/

  • Amíg a víz fölforrt két biocitrom levét kicsavartam, majd a leforrázott  forró teába tettem  a citromhéjakat és a Steviát.
  • Amikor kihűlt leszűrtem,  és a langyos teához kevertem a citromlevet és a hűtőbe raktam.
  • Nyáron akár jégkockával, szívószállal is fogyasztható!

Kirándulásra is jegesen vihető, ha egy nappal előtte ásványvizes palackban, a mélyhűtőben lefagyasztjuk.
Sokáig hideg marad, főleg ha betekerjük egy konyharuhába vagy törölközőbe.