Címke: SZEMÉLYES BLOG

Fogyási küzdelmeim 1.

Történetem 2007-2015-ig

én

Kelemenné Pataki Márta vagyok, sokan már a rendes nevemen is ismernek.

2014 tavaszán készült a kép

Lassan 5 éve paleozom, és most összefoglalóan leírom nektek, hogy mit hozott számomra a paleo:

Miután a pajzsmirigyem 2007-ben teljesen elsorvadt, ezért ez az állapot – az alapbetegségen túl – nagyon sok betegséget hozott magával. A Hashiomoto lezajlásakor egészségileg teljesen összeomlottam, melynek két fő tünete volt az általános rossz közérzeten túl – brutális és hirtelen (4 hónap alatt +30 kg) hízás, továbbá elsősorban az idegeim mentek tönkre. A betegségemet a látványos tünetek ellenére csak nehezen ismerte fel a körzeti orvosom. Végül, mint majd a későbbiekben is, oly sokszor – az én töretlen gyógyuláskeresésem irányította az orvos figyelmét a pajzsmirigy, azaz a már nem létező pajzsmirigy felé.

Az alapbetegségem szövődményei – kóros elhízás, magas vérnyomás, cukorbetegség, ízületi gyulladás, ideg összeroppanás. Végig kínlódtam akkoriban eredménytelenül az endokrinológiai, belgyógyászati, pszichiátriai kezeléseket. Bár az endokrinológust vád nem érheti, mert azonnal 175 ugr Thyroxint kaptam azért, hogy életben maradhassak.

2009 késő őszén találtam rá előbb Loren Cordain-re, majd később Szendi Gábor „Paleolit táplálkozás” c. könyvére. Amikor szengab könyvét olvastam, akkor úgy éreztem, hogy a zsebemben hordom a „bölcsek kövét”. Visszatekintve rájöttem, hogy nekem mindenekelőtt a glutén a fő ellenségem. A rejtett gluténérzékenység okozta a pajzsmirigyem teljes elsorvadását. Miután elkezdtem paleozni, néhány hónap múlva nem fájtak az ízületeim, és még brutálisan kövéren, de le tudtam tenni a botokat, mert kizárólag azzal, vagy kocsival és MBT-cipővel tudtam létezni. Mára a cukorbetegségem is elmúlt, kb. 2 éve nem szedek egyáltalán cukorgyógyszereket.

Az előbbiekben említett paleos sikereket nagy dolognak tartom, de még messze nem gyógyultam meg ekkor, még mindig küzdöttem a pajzsmirigysorvadás szövődményeivel. 2012 telén egy paleos szemléletű orvos tanácsára a hormonon kívül elhagytam az összes vérnyomás gyógyszeremet, a nyugtatóról és az antidepresszánsokról már korábban nagyon fokozatosan leszoktam. Véleménye szerinte a béta-blokkolók elhagyásával megnyílnak az anyagcserekapuk, és rohamos fogyás várható. Ez az orvos óriásit tévedett! Ekkor a gyógyszerelhagyás miatt – halálközeli állapotba kerültem 🙁 – és ironikusan szólva – a „fogyásom” garantált lett volna.

A vérnyomásom – hiába vettem vissza 3 nap után a gyógyszereket – visszaállíthatatlanná vált, 200-220-as tartományban mozgott. A kórházi kardiológus széttárta a kezét és tehetetlenül nem tudott számomra kiutat találni.

2012-ben aztán az életem pozitív fordulatot vett. Egy paleos barátnőm ajánlásával találtam rá a jelenlegi orvosomra, akinek nem tudok eléggé hálás lenni. Az orvosnál tett első látogatásom estéjén – új vérnyomás gyógyszerek, nyugtató és antidepresszáns visszaállításával – helyreállt a magas vérnyomásom. A gyógyszerezésemben az ilyenkor szokásos – hormontúladagolással próbálkozott/zik. Ennek feltétele az egyébként kifogástalan egészségi állapot, különösen a szív állapota. Gyakorlatilag paleo táplálkozást (ha nem is nevezte annak) írt elő, napi minimum 10e lépés mozgást. Fél év alatt sikerült 25 kg-ot fogynom. Úgy egyébként naponta átlagosan 8-10 km-t gyalogolok, heti 3-4-szer intenzíven úszom, hetente kétszer cardio haladó szintű zumba órára járok.

A gyógyulás útja még nem zárult le. Másfél éve – változatlan nagy mennyiségű hormon, mozgás és paleo táplálkozás ellenére – nem sikerül tovább fogynom. A beteg anyagcserém, a hormonháztartásom akadályoz ebben.

A történetem változásáról, ha lesz újabb fejlemény, beszámolok.

soroksári tipikus gyalogutamkispestiuszodamolnárzumbazumbazárásazöldsálasszembeképempirossálasnyakláncosképem

A két utolsó kép fél évvel ezelőtt készült. Kb. most 2015 februárjában így nézek ki, ha egy jó fotós dolgozik, mint volt tanítványom – Csányi Pisti 😀

Soroksári tipikus gyalogutam képei

Kispesti uszoda

Soroksár – Molnár-sziget – zumba; télen a Táncsics Művelődési Házban

Fogyási küzdelmeim 4.

Hogyan fogyhatsz? Dr. Fung szerint LCHF – ketogén

How-to-Lose-Weight-Top-Higher-1200x765
Jason_Fung_Eng-400x225Dr. Fung kanadai orvos és csapata oldalának elérhetőségét linkelem

http://www.dietdoctor.com/how-to-lose-weight

https://intensivedietarymanagement.com/ – blogja!

Angolul tudók előnyben! Részletesen olvashatsz a ketonok szerepéről, a szervezet működésének keton alapra való helyezéséről, a máj tisztulásáról, az inzulinról, az inzulinrezisztenciáról, a fogyásról. 6 részes előadás-sorozatot találsz a dietdoctor.com oldalon, mely a tudományos hátteret magyarázza.

LCHF-mat-jul2015-butter-2950-2400x653

Ezen az asztalon a sajtok azok, melyek nem számítanak paleonak. Dr. Fung és a paleos Paul Jaminet is azt vallják, hogy minden étel jó, ami természetes és jó forrásból való. Olvass bele a tartalomba és láthatod, hogy Dr. Fung sem ajánlja igazán a tejtermékeket, főleg azokat nem, ami nem biztos forrásból származik -, mert ki tudja, hogy milyen tejporokat és adalékanyagokat tesznek bele pl. egy sajtba, joghurtba, gyári tejfölbe?! A szabad tartású és házi, biztos forrás – az mehet!

Immár 26 napja ketogén szerint élek. A képen jelenleg több olyan étel van, amit pillanatnyilag nem fogyasztok.

plate-1600x1061Jelenleg naponta kétszer 8/16 óránként – Leangains ritmusban eszem, beiktatok 20-24 órás teljes böjt napokat is. Kb. 1.000-1.400 ccal-át eszem 80% zsír és 20% fehérje formájában.

Tipikus ételeim jelenleg:

  • Tojások sárgája
  • 82%-os vaj – pl. Gazda vaj
  • Főtt és abált tokaszalonna
  • Kolozsvári, melyet megfőzök
  • Bőrös sertés oldalas
  • Avokádó
  • Tejszín, kókusztejszín
  • Ricotta – kenyér helyett a zsír felszívódását segítendő …

Mozgás:

aktiv

A mai napon -8 kg-ot mértem és a cukorértékeim átlaga gyógyszer nélkül 6.5 körül mozog.

Jómagam pillanatnyilag ketogén táplálkozást folytatok, de a családom változatlanul a paleo fúzió szerint étkezik!