Karalábé főzelék vagy leves

karlábébazsalikommal

Hozzávalók 2 személyre:

  • 2 fej karalábé
  • Víz
  • Só, bors, egy marék bazsalikom, csipetnyi édesítés (stevia vagy xukor)
  • 2 dl kókusztej
  • 1 tojás sárgája
  • AIP habarás – 2 dl kókusztej kikeverve 1 ek. NoCarb liszttel
  • Kevés olívaolaj

Elkészítés:

  • A karalábékat tisztítsd meg, és vágd fel ceruza-vékony csíkokra, majd pedig egészen apró forgácsokra.
  • Tedd vízbe, és főzd puhára.
  • Fűszerezd ízlés szerint sóval, borssal, xukorral, továbbá apróra vágott friss bazsalikommal.
  • A 2 dl kókusztejbe keverd bele a tojás sárgáját/AIP-ban a NoCarb lisztet, és a még fövő lébe keverd bele a habarást; lassú tűzön főzd fel a főzeléket.
  • Önthetsz az alaphoz ízlés szerint vizet is, tehát levesnek felhígíthatod.
  • Az elkészült étel tetejét locsold meg egy kis olívaolajjal.
Print Friendly, PDF & Email

Tepsiben sült rántott csirke

tepsisrántottcsirke2

tepsiscsirke 001800

Hozzávalók:

Filézett felső comb – annyi, amennyi el fog fogyni

  • Csirkemell – annyi, amennyi el fog fogyni
  • Tojás
  • I. verzióhoz: Kókuszliszt vagy mandulaliszt (a képen mandulalisztes változat látható) + Parmezán sajt (elhagyható), de ha hozzáadod, akkor a husi még finomabb lesz!!!;

II. verzióhoz:  kikevert tojás hozzáadott sóval + kókuszliszt/mandulaliszt + szezámpehely vagy őrölt mandula/dió

    • III. verzióhoz: kikevert tojás hozzáadott sóval + zabliszt + zabkorpa – Ez a zabos variáció megengedő – se Szendi, se TED
  • Pici olíva olaj, vagy zsír
  • Zománcozott vagy teflon mély tepsi
  • Alufólia az első változathoz

Elkészítés I.:

  • Filézd ki a felső combokat (a bőrét le lehet venni?!) vagy vedd meg filézve – vágd fel lapos szeletekre (a nyesedéket elrakhatod egy pörkölthöz)
  • Filézett csirkemell – vágd lapos szeletekre
  • Keverj össze pici sóval annyi tojást a panírhoz, mely elegendő lesz a hússzeletek panírozásához
  • Készíts ki kókuszlisztet (A kókuszlisztet elkeverheted hozzáadott parmezán sajttal)
  • Panírozd be kétszer a húsokat: tojás –> kókuszliszt –> tojás –> kókuszliszt
  • Egy zománcozott vagy teflon mély tepsit leheletnyire olajozz be olíva olajjal
  • Rakd le a húsokat egymás mellé a tepsi aljára
  • Fedd be alufóliával a tepsit, és tedd be a sütőbe
  • Kb. 15 perc kell a fóliával való sütéshez – nézz rá a húsokra!!!
  • Vedd le az alufóliát, és tedd vissza a tepsit, és süsd tovább a húst, ameddig ropogósra nem sül
  • Nekem először a húsok alja sült ropogósra; ekkor megfordítottam őket, és ropogósra sütöttem a másik oldalukat is
  • A SÜTÉS ALATT TÖBBSZÖR NÉZZ RÁ A MŰRE!!!

Elkészítés II.:

  • A filézett csirkecombokat forgasd meg kókusz- vagy mandulalisztben (pellet)
  • Ezután jön a felvert sós tojásban való forgatás
  • Majd következik a szezámpehelyben vagy az őrölt mandula/dió panír
  • A tepsibe tegyél 2-3 evőkanál zsírt, és rakd le a panírozott csirkedarabokat
  • Kb. 20-25′ perc alatt fog ropogósra sülni a hús, melyeket sütés közben meg kell forgatni

 

 

Print Friendly, PDF & Email

Madártej paleosan


madártejEz az édesség még a low carb paleoba is beilleszthető. Amennyiben e szerint az irányzat szerint étkezel, akkor egy light-os házilag készült kókusztejet javaslok alapnak.

Hozzávalók:

  1. 5 dl kókusztej vagy kesu-, illetve mandulatej
  2. Paleolit édesítő (stevia vagy xilit …) + pici só, illetve a TED szellemében lehet szirupot is használni – rizs, tápióka, agave
  3. 2 db tojás

Elkészítés:

  • 5 dl kókusztejet vagy magtejet forrósíts fel
  • Tegyél bele ízlés szerint ízesítőt és pici sót
  • Langyos “tejben” keverd el a 2 tojás sárgáját, majd öntsd bele a forró magtejbe, végül folyamatosan kevergetve – lassú tűzön – sűrítsd be
  • A 2 tojás fehérjét verd fel kemény habbá és a forró sűrített tej tetejére evőkanállal kanalazd rá a habot; a hab-gombócokat óvatosan forgasd meg, hogy mindkét oldala megfőjön
  • A madártejet, amikor kihűlt, néhány órára tedd hűtőbe

A RECEPTET MAJDNEM EBBEN A FORMÁBAN

MEGTALÁLOD EGRESMÁRTÁS CÍMSZÓ ALATT!

Print Friendly, PDF & Email

Lisztek, panírok, sűrítés

pelletek

Miközben írom a recepteket, eszembe jutott, hogy vanegy-két dolog, ami nem biztos, hogy mindenkinek egyértelmű:

Pl.:

LISZTEK (pelletek); magok őrleményei

  • A paleolit konyhában a különféle magok (mandula, dió, kesudió, tökmag stb.), illetve pl. a kókusz leginkább kávédarálóval készült őrleménye más mint a pelletek, melyek a paleo liszteknek számítanak (a zab őrleménye szigorúan kompromisszum!)
  • Az őrölt magokat is remekül felhasználhatod sütéskor
  • A pellet úgy keletkezik, hogy kipréselik az adott terményből az olajat – szezám, amarant, mandula, szőlőmag stb., és a fennmaradó szárazanyag lesz a pellet, amit mi a nekünk jó zsírokkal egészítünk ki.
  • A kedvenc pelleteim:
    • gesztenye pellet – mindenbe jó, a legjobban kezelhető alapanyag, csak egy kicsit édeskés az íze
    • mandula pellet – semleges ízű (Vigyázz, mert szoktak árulni lisztként nem olajtalanított magot!)
    • szezám pellet – sós tészta esetén őrölt köménnyel lehet elfedni a kicsit kesernyés ízét
    • kókusz pellet – jó alapanyag, de nagyon megduzzad, amikor folyadékot adunk hozzá, tehát erre külön figyelni kell
    • szőlőmag pellet – csak kis mennyiséget kiegészítésként használjunk, kiváló antioxidáns hatása van
    • mogyoró pellet – karakteres mogyoró íze van
    • amarant pellet – kicsit kesernyés, de jól használható, őrölt köménymaggal fedjük el az ízét
    • mák pellet – karakteres mákos sütik készítésére kiváló
    • napraforgóbél pellet – víz hozzáadásával megzöldül (oxidálódik) – rántásnak kiváló, gesztenyeliszttel keverve nem színeződik el
    • tökmag pellet – a zöld színe sütés után is látszani fog, ezzel számolni kell, egyébként viszont kiválóan használható, különösen sós készítményekhez ajánlom

PANÍRrántotthusi

  • Panírozni lehet zöldségeket, gombákat, husikákat. Lehet panírozni pl. zabkorpával, mely finom és ropogós bundát eredményez, DE ha 100% paleo panírt akarsz, akkor használj szezámpelletet, vagy szezámpelyhet, vagy lenmagpelyhet, őrölt lenmagot
  • A panírba lehet tenni egy kevés parmezán vagy más kemény sajtot – nagyon finom

Panírozás:

  • Egész tojás elkeverése pici sóval
  • Szezámliszt, vagy szezámpehely, vagy zabkorpa (NEM 100%)
  • A művelet menete:
  • tojásba mártás + borítás
  • tojásba mártás + borítás + a művelet megismétlése (Kettős bundázás!)

SŰRÍTÉS

  • Hagyományosan is lehet rántást készíteni – zsiradékban megpirítjuk a napraforgóbél lisztet, majd hideg vízzel felöntjük
  • A sűrítés lehetséges – pl. napraforgóbél liszttel (pellet) – simán csak staubolunk = megszórjuk a lét, és megvárjuk, míg összeforr
  • A sűrítéshez lehet használni kesudiótejet és lehet kókusztejet (100%) – belekeverünk tojássárgáját, és lassan elkeverjük pl. a főzelék alappal
  • Egyénileg kell az arányokról döntenünk – pl. 5 dl kókusztejbe én biztos, hogy 2 tojássárgáját keverek

Az alábbi megjegyzést küldte Willson 2010.08.03-ánrántotthúsdióban800

“Mi Karácsonykor, prézli helyett mindig darált dióval paníroztunk. Nagyon finom!!!
(Egyébként, amikor anno feltalálták a rántott húst, még nem ették meg az emberek a panírt, lefejtették, mint egy csomagolást és kidobták….)

még egy: sűríteni magában tojássárgájával is lehet. Habarj hozzá egy kevés főzelék-levet… (ez kóser zsidó fogás, amikor tej nélkül kell sűríteni a húsos ételeket..)”

Print Friendly, PDF & Email

Mokkafelfújt/Kókuszkocka I.

Korábbi T-T blog-bejegyzésekből gyűjtve és továbbgondolva

kókuszkockamaradékból800

Saját sütés – kókuszkocka lett belőle, egyébként meg igazi mokkafelfújt!

Hozzávalók:

A tésztához:

    • Kakaópor (ízlés szerint)
    • 4 tojás, kevés paleolit édesítő (stevia, xukor, xilit… ); vagy 1-2 evőkanál szirup (tápióka, rizs, agave)
    • 6-8 evőkanál kókuszliszt
    • 1 késhegynyi szódabikarbóna
    • Sütő papír + hagyományos sütőedény vagy szilikonos sütőforma

A mokkamártáshoz:

  • 10 dkg étcsoki (min 75%) vagy kakaó (ízlés szerint)
  • 1,5 dl kókusztej
  • 2 evőkanál erős kávé
  • 1 tojás sárgája, ha kakaóval készül a mártás

Elkészítés:

Tészta:

  • A 4 tojás sárgáját a kakaóporral és az édesítővel simára keverjük
  • Felverjük kemény habbá a 4 tojás fehérjét
  • A fehérjébe óvatosan belekeverjük a kakaós masszát
  • Ezután keverjük a tésztába a kókuszlisztet és a késhegynyi szódabikarbónát

Mokkamártás

1. variáció:

  • Kávé +  kókusztej + tört csoki, lassú tűzön fényesre főzzük,

2. variáció:

  • Kávé +  kókusztej + kakaó + konyak (a szesztartalom elfő!) – ezt összefőzzük, és kevés langyos kókusztejben a tojás sárgáját elkeverjük, a mártásba ezt a keveréket beleöntjük és lassú tűzön, állandó keverés mellett a krémet besűrítjük.

A tésztát lehet gyümölcskenyér formában sütni, és szeletelni,

de lehet muffin-formában is!

Tálalhatod a sütit meleg öntettel, de nagyon finom hidegen is!

Kókuszkocka:

  • Amennyiben jó sűrű krémet főzünk, akkor a süti-szeleteket kókuszreszelékben megforgathatjuk, és ekkor kókuszkockaként tálaljuk

 

Print Friendly, PDF & Email

Indiai tojás curry

tojáscurry


Hozzávalók:

  • 3-6 db kemény tojás – létszám szerinti mennyiség
  • Olíva olaj
  • 1 késhegynyi chili por vagy szárított chili
  • 1 késhegynyi kurkuma
  • 1 nagy fej vöröshagyma finomra vágva
  • 1 kávéskanálnyi gyömbér
  • 1 késhegynyi fahéjpor
  • 4 egész szegfűszeg
  • 1 db erős paprika (vagy chili paprika) összevagdalva
  • 2 kávéskanál koriander
  • Esetleg a fenti fűszerek helyett Garam Masala + chili
  • Só ízlés szerint
  • Víz
  • 1 kis doboz (0,5 dl) paradicsomsűrítmény
  • Tehetünk az alapba hámozott, felezett paradicsomot is (elhagyható)
  • Tálaláskor önthetünk rá egy nagy kanálnyi kókusztejszínt (elhagyható)

Elkészítés:

  • A kemény tojásokat megtisztítjuk
  • Minden tojást behasítunk hosszában 4 helyen – óvatosan, hogy egyben maradjanak
  • Egy vas- vagy teflon lábasban felforrósítunk kb. 0,5 dl olíva olajat, és beletesszük a kurkumát és a chilit
  • A fűszeres olajba beledobjuk a kemény tojásokat, és benne aranybarnára sütjük
  • A tojásokat kiemeljük az olajból, és félretesszük
  • Ugyanebben az olajban megpirítjuk a vöröshagymát a gyömbérrel, a fahéjjal és a darabokra vágott erős paprikával (vagy chili paprikával)
  • A már puha fűszeres alapba beletesszük a paradicsomsűrítményt, és hozzáöntünk kb. 1 dl vizet (annyi vizet, hogy az alap se túl sűrű, se túl híg ne legyen)
  • Ezután tesszük bele az alapba a hámozott, felezett paradicsomokat (elhagyható)
  • A fűszerkeverékbe teszünk ízlés szerint sót, beletesszük a 4 db szegfűszeget, a 2 kávéskanál koriandert
  • A fűszeres alapba beletesszük a tojásokat, és állandó keverés mellett az egészet átforraljuk
  • Önthetünk rá kókusztejszínt (elhagyható)

Ennek a feltétnek egyik lényege a fűszer!

A gyömbér, a fahéj, a szegfűszeg és a koriander teszi igazán “indiaivá”. Természetesen a fűszerekből ízlés szerint és fantázia szerint egy-kettő elhagyható, és más fűszerekkel – pl. borssal, mustármaggal az alapmártás megbolondítható!

Print Friendly, PDF & Email

LCHF – ketogén Dr. Fung. Paleolit receptek, táplálkozási kérdések, életmódbeli tanácsok portálja. Paleo Fúzió, Szendi, TED irányzat.; Autoimmun Protokoll