BB összes bejegyzése

Frankfurti leves Willson-módra

Frankfurti leves – Willson találmánya

Hozzávalók:

    • Fél kg. darált hús (pl. pulyka)
    • 1 fej vöröshagyma
    • 1 kanál zsiradék (én mangalica zsírt használok)
    • Pirospaprika, só, ételízesítő, kevés őrölt bors, pici víz
    • Kis fej kelkáposzta, vagy hagyományosan káposzta (BB)
    • Fokhagyma
    • Őrölt köménymag

Elkészítés:

  • A vöröshagymát apróra vágom
  • 1 kanál zsiradékra rádobom, amikor egy kicsit pirul, kevés vízzel felöntöm, hogy dinsztelődjön
  • Az alapra rádobom a húst és paprikaporral, sóval, ételízesítővel, őrölt borssal ízesítem
  • Kb. 1 dl vízzel felöntöm, és a pörköltöt megfőzöm
  • Feleresztem kb. 5-6 dl vízzel, és beleaprítok egy kisebb fej kelkáposztát
  • Ízlés szerint a levest tovább sózom, 2-3 gerezd fokhagymával, és egy mokkáskanálnyi őrölt köménnyel ízesítem
  • Fedő nélkül kell lassan főzni, amíg a kelkáposzta megpuhul

Sűrű leves lesz belőle, 4 személyre, tálalás előtt még megszórom egy kis borssal.

BB-módra készítés esetén valószínű, hogy az eredeti recept tejföl hozzávalóját úgy oldanám meg, hogy a levest selymes állagú kókusztejjel nyakon önteném.

 

HÁZI PRAKTIKÁK – Sütemények készítése

praktikaakonyhábanHÁZI PRAKTIKÁK CSENDES DIA GYŰJTÉSE ALAPJÁN

SÜTEMÉNYEK KÉSZÍTÉSE

  • A muffinba tej vagy víz helyett reszelt almát teszek a tojáson kívül. Így is szépen összeáll, sőt, nem lesz annyira tömény, és dióval is lehet csinálni mák helyett, vagy vegyesen. Mindegyik változat nagyon finom!:-)
  • A paleo-sütik esetén az eredeti piskótatészta receptemből indultam ki: 1 tojáshoz 1 púpos evőkanál liszt (Dia 1 tojáshoz 2 kanál lisztet írta, de a kalasszikus arány 1:1-hez /BB/), paleos sütiknél 1 tojáshoz 2 púpos evőkanál darált magot adok (dió, mogyoró – nem földi!!!, mák, stb.). Ha a tésztában gyümölcs is van, és az ‘nedves’, akkor pl. 1 alma vagy 1 banán újabb 1 tojásnak megfelelő „liszt”mennyiséget kap. Így eddig sikerült teljesen zabkorpa mentesen sütnöm, és se nem lesznek ragacsosak, se nem lesznek nedvesek a kész sütemények.
  • Cukor (nyírfa) mindig csak annyi kerül bele, amennyi az íze kedvéért szükséges – banánhoz l. egyáltalán nem kell:), és mostanában teszek bele 1 teáskanál olvasztott, kihűtött ghee-t is, de ez akár el is hagyható.

 

Habcsók – magában vagy csokis szilva-krémmel

A saját régi receptem Pisti

ötletével kiegészítve – 2011.11.05-én

Hozzávalók:

  • 5 db tojásfehérje
  • Stevia vagy xukor
  • Borkősavpor – 2 x késhegynyi
  • kb. 20 szem szilva – télen mélyhűtős!
  • 3 tojás sárgája
  • Fahéj, csili paprika, só, paleolit édesítő (pl. stevia, eritrit)
  • 5 dl kókusztej
  • 5 dkg fekete csokoládé

Elkészítés:

Habcsók

  • A tojásokat válaszd ketté, és a tojásfehérjét verd fel kőkemény habbá hozzáadott 2 x késhegynyi borkősav porral és ízlés szerint steviával vagy eritrit. Addig verd a habot, amíg szinte le nem válik az edény faláról
  • Kanállal vagy fagylalt-adagolóval helyezz gombócokat egy nagy sütőlapra; használhatsz szilikonos muffin formákat is
  • Melegítsd elő a sütőt kb. 180-200 fokra, majd  jó sokáig süsd, inkább szárítsd a habcsókokat

Krém

  • Kb. 20 szem fahéjjal meghintett szilvát (télen mélyhűtött és felengedett szilvaszemeket) törd össze gyümölcsvelővé – a legjobb robotgéppel dolgozni
  • 3 dl kókusztejet forralj fel, 2 dl -tejben pedig keverd el a tojások sárgáját – Elég csak max. 3 tojás sárgája (a fehérjét tedd el egy következő sütéshez!)
  • A hidegen elkevert tojássárgáját keverd a forró -tejbe, és folytonos keveréssel és lassú főzéssel sűrítsd be a krémet
  • Tegyél a krémbe 5 dkg fekete csokit, édesítőt ízlés szerint, pici sót
  • A krémet megbolondíthatod, ha teszel bele egy kis őrölt csili paprikát, mert a csoki és a csili egymással meglepő módon harmonizálnak
  • A kihűlt krémmel keverd el a szilvából készült gyümölcsvelőt
  • Amikor a habcsók kész, akkor tedd át egy tálcára, és kevés krémmel öntsd nyakon



Spenótos paleo tortilla

A recept egy T-T blogozó gyűjtéséből való

A kép a Google images-ről való

Hozzávalók 4 fő részére:spenótostortilla

  • 40 dkg spenót
  • 4 db tojás
  • Só, fokhagyma
  • 2 evőkanál mandula-, kókusz-, szezám- vagy gesztenyeliszt
  • Kókusztej

Elkészítés:

  • Forrázd le a 40 dkg spenótot, majd amikor kihűlt 4 db tojással turmixold össze
  • Kicsi ízesítésként adj hozzá sót és ízlés szerint vagy összezúzott fokhagymát vagy fokhagymaport
  • 2-3 evőkanál maglisztet és kókusztejet keverj a masszához, úgy hogy palacsinta tészta állagú legyen
  • Palacsintasütőben palacsintaként süsd ki a tésztát
  • Metéltre felvágtam és kész is volt a pörkölthöz való „tészta”
  • Reszelhetsz rá sajtot, akkor sajtos tészta lesz belőle
  • Meg lehet tölteni hússal vagy zöldségekkel, és feltekerni, majd sajttal megszórni

Pergelt káposzta

Willson oldalán megnézheted az elkészítés fázis képeit is!

Hozzávalók és elkészítés:

  • Fél kg finom savanyú káposztát alaposan moss ki egy-két lében, és jól nyomkodd ki.
  • Melegíts meg egy méretes serpenyőben 2-3 kanál olíva olajat, és amikor forró, tedd rá a káposztát
  • Mivel a káposzta ki lett mosva, ezért ízesítsd újra – sóval, őrölt köménnyel, borssal, babérlevéllel, összetört fokhagymával
  • A káposztát gyakran kevergetve párold meg, és a művelet végén kicsit pirítsd meg

Külön ételnek is finom, akkor sült kolbásszal esszük!


Sajtos-újhagymás sós tojásmuffin

Hozzávalók:

  • 6 db tojás
  • Csipet só
  • 1 evőkanál kókuszliszt, vagy 1 evőkanál tápióka keményítő
  • 5-10 dkg reszelt sajt
  • 1 evőkanál vaj
  • 1-2 szál újhagyma zöldjével együtt (meg lehet próbálni kevésbé csípős reszelt lila hagymával is)
  • Só, köménymag
  • Vaj vagy muffin-papír

Elkészítés:

  • Az egész tojásokat verjük fel habosra – pici só hozzáadásával.
  • Szórással keverjük bele a habba a száraz anyagot – lisztet vagy keményítőt.
  • Laza mozdulatokkal keverjünk a tésztához újhagyma darabokat, a sajtot.
  • A fűszereket is keverjük a tésztához.
  • Muffin sütőben helyezzünk el papírokat, ha nincs, akkor kevés vajjal kenjük ki a mélyedéseket.
  • Előmelegített sütőben – közepes lángon 160 fokon – süssük tűpróbáig a sós süteményt.