Egytálételek kategória bejegyzései

Székelykáposzta „tejfölösen”

Hozzávalók 6 személyre:

  • 1-1,5 kg sertéshús (nekem maradt 1 kg-nyi dagadóm, amit nem lehetett tölteni);  a képen látható még füstölt főtt sertéscomb
  • 10 dkg ízes kolbász; AIP-ban javaslom, hogy Erdélyi szalonnadarabokat használj (fokhagymában pácolt, sózott!)
  • 1 kg savanyú káposzta
  • 1 evőkanál zsiradék – állati zsiradék vagy kókuszzsír
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • Fokhagyma ízlés szerint
  • Só, egész bors, piros paprika por; AIP-ban só, fokhagyma por vagy pépes állagú
  • 3-4 kisebb rozmaring szál vagy babérlevél
  • 3 dl kókusztej
  • 1 tojás sárgája; AIP-ban csak átvezető szakaszban, kezdőknek nem ajánlott!

Elkészítés:

  • A savanyú káposztát bő vízzel mosd ki
  • A sertéshúst vágd fel apró kockákra
  • A vöröshagymát vágd fel apró kockákra
  • Vágj fel néhány gerezd fokhagymát is (használhatsz fokhagyma port is)
  • A hagymákat az evőkanálnyi zsiradékon kevés vízzel dinszteld meg és szórd meg piros paprika porral – AIP-ban nem!
  • Dobd az alapra a kockákra vágott húst és a felkarikázott kolbászt/az AIP-hoz apróra kockázott Erdélyi szalonnát, és keverd össze a hagymával és további kevés vízzel.
  • A káposztát tedd a húsalapra, öntsd föl az egészet vízzel, úgy, hogy a víz a káposztát ujjnyira ellepje.
  • A sót, az egész borsokat (5-6 szem), a rozmaringot  tedd AIP esetén a főzőlébe.
  • Lassú tűzön főzd az ételt mindaddig, amíg a káposzta meg nem puhul
  • 3 dl kókusztejet keverj ki 1 tojás sárgájával; AIP-ban csak simán a kókusztejet használd, és óvatosan keverd az alapba.

Print Friendly, PDF & Email

Bolognai – cukkini spagettivel

Bolognai – cukkini spagettivel – A kép a Google images-ről való.

Nagy Szilvi receptjeiből való, amit egy kicsit továbbgondoltam

Hozzávalók:

  • 1 kg darált hús
  • 30 dkg vöröshagyma
  • 30 dkg sárgarépa (nem ketogén)
  • 30 dkg zöldség (a cukkini, a tök, uborka, patiosszon ketogén)
  • 10 dkg zeller (nem ketogén)
  • 20 dkg sajt (elhagyható!)
  • 3 dl kókusztej
  • 2 tojás sárgája
  • 3dl paradicsomsűrítmény (helyette lehet pritamin vagy egyéb paprika)
  • 1 kg zöldség (1/2 kg makaróni tészta helyett)
  • Só ízlés szerint

Elkészítés:

Bolognai húsos mártásos-feltét

  • A darált húst saját zsírján, vagy olaj hozzáadásával süsd meg
  • A hagymát, répát, zöldséget, zellert dinszteld puhára, majd a zöldségeket turmixold össze (Ezeket a zöldségeket ketogén étrendnél hagyd el!)
  • Ha a paradicsom helyett piros színű édes paprikát használsz, akkor a paprikát lehet az előzőekkel együtt dinsztelni, turmixolni, és annyi vizet adni hozzá, hogy palacsintatészta sűrűségű legyen

„Tészta”

  • Tészta helyett vágj zöldséggyökeret lapos szeletekre, majd a lapos szeleteket hosszában darabold fel makaróni tészta méretűre; ketogén köret lesz, ha cukkinit használsz!
  • Ezt főzd meg, ez lesz a „tészta”

Végső műveletek

  • Tepsibe rakj le 1 sor „tésztá”-t, majd rá a darált húst, majd a turmixolt szószt – Ezt lehet több soron egymás fölé rakosgatni!
  • 3 dl kókusztejet keverj ki 2 db tojás sárgájával, és – tejföl helyett – öntsd az étel tetejére
  • Végül az egész rakottas tetejét szórd meg reszelt sajttal, és tedd sütőbe, amíg meg nem pirul
  • Kockákra darabolva melegen tálaljuk

Print Friendly, PDF & Email

Vegyes zöldség sütve – többféle változatban

A recept a Marti család gyűjtéséből való, MW receptje

A kép a Google images-ről való

vegyeszoldsegsutve

Hozzávalók:

 

  • 2-3 fej cékla
  • 4-5 szelet sütőtök
  • 1 zeller
  • 2 vastag sárgarépa
  • Egy marék kelbimbó
  • Néhány virág brokkoli
  • 1 kis cukkini vagy padlizsán
  • 5-6 kis gomba egészben vagy félbevágva
  • Egy kis fej vörös vagy lila hagyma, esetleg póréhagyma
  • Só, durvára őrölt bors (nem AIP), oregáno
  • Kevés hidegen sajtolt olívaolaj
  • Parmezán sajtot ajánlok a tetejére (más kemény sajt is lehet!); a sajt el is maradhat – AIP-ban mindenképpen!

Elkészítés:

  • A zöldségeket megtisztítjuk, hasábokra illetve szeletekre vágjuk, egy lapos tepsiben összekeverjük a fűszerekkel
  • Sütőben kb. egy óra alatt (majdnem végig fólia alatt, amit a végén leveszünk, hogy kicsit megpiruljanak a zöldségek) puhára, de nem szétfőttre, inkább roppanósra sütjük

Önmagában is kiváló egytálétel, de húshoz is jó körítés!

A zöldségtál saját változata:

  • Ami itthon volt: 1 db óriás cukkini (saját termés), 0,5 kg sárgarépa, 3 fej karalábé (saját termés), 2 szál póréhagyma, 2 fej vöröshagyma, 1 fej fokhagyma, bio szárított zöldség por, 10 dkg szalonna, 1 kanál kacsazsír
  • A felsorolt kellékeket egy  nagyobb tepsibe összekeverve beraktam, majd MW instrukciói alapján fóliával beborítottam
  • Kb. 20 percig fólia alatt, majd kb. 10 percig fólia nélkül sütöttem a zöldségeket
  • Sót csak a tányérra tétel után tettem rá, mert nem akartam, hogy a zöldségek levet eresszenek
Print Friendly, PDF & Email

Mediterrán rakott hal

Katus küldte 2010.09.05-én

A kép a Google images-ről való.

Hozzávalók:

  • 4 szelet hal
  • 1 nagy kaliforniai paprika (ketogén esetén süsd össze, de ne edd meg a benne lévő szénhidrát miatt!) – az íze viszont kiváló lesz az ételben.
  • 1 közepes cukkini
  • 1 evőkanál provance-i fűszerkeverék
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 2 evőkanál petrezselyem
  • Bors
  • 5 dkg parmezán sajt
  • 2 evőkanál vaj
  • Kevés olívaolaj

Elkészítés:

  • A halat kivajazott tűzálló tálba fektetjük, mindkét oldalát sózzuk, borsozzuk
  • Kevés olívaolajon megpirítjuk az áttört fokhagymát
  • A paprikát és a cukkinit felkockázzuk, majd a fokhagymához adjuk
  • Megszórjuk a fűszerkeverékkel, a petrezselyemmel, majd pár percig pároljuk
  • Ráöntjük a halra és sütőben majdnem készre sütjük
  • Ekkor rászórjuk a parmezánt, visszatoljuk 2-3 percre, és kész
  • Önálló ételként is nagyon finom

Print Friendly, PDF & Email

Szabolcsi lakodalmas töltött káposzta

A receptet küldte Willson 2010.09.03-án

töltöttkáposztaW

Hozzávalók:

  • 1 szép nagy fej káposzta
  • Fél liternyi paradicsom ivólé (házilag frissen készített vagy eltett)

A töltelékhez:

  • 500 g apróra kockázott disznóhús (esetleg pulyka vagy nyuszi)
  • 3 fej finomra aprított vöröshagyma
  • 2 nagy kanál zsír (mangalica)
  • Fűszerek: pirospaprika (lehet kicsit csípős is), bors, só, natúr ételízesítő

Elkészítés:

  1. A húst apró, kb. 1 cm-es kis kockákra daraboljuk, és félretesszük
  2. A káposzta előkészítése:
  • A káposzta torzsáját filéző késsel vágd ki, bontsd le egymás után óvatosan a felső leveleket (~18-20 db-ot), és lassan gyöngyöző forrásban lévő vízbe téve kissé fonnyaszd meg
  • Kivéve csöpögtesd le, és a levél felső vékony részén bevágva a főér mentén tépd ketté
  • A maradék káposztafejet szeleteld fel, ebből 250 g-ot pedig vágj egészen apróra
  1. A töltelék elkészítése:
  • A forró zsírban párold meg üvegesre az apróra vágott hagyma nagyobbik részét, majd levéve a tűzről tedd bele a fenn jelzett fűszereket, az 500 g  húst, a 250 g aprókáposztát és a szokásosnál kicsit erősebben sózd meg (NE tegyél bele fokhagymát, tojást, egyéb extra fűszereket!), keverd össze
  • Az így elkészült töltelékből kis halmot rakva a káposztalevélre tölcsér formán szorosan csavard össze, a szájánál hajtogasd be, és tűrd be a levél puhábbik felét
  • Ebből az adagból kb. 30-36 db töltelék lesz!
  1. Főzés:
  • A felszeletelt káposztát keverd össze a maradék hagymával, ételízesítővel, borssal és sóval
  • A káposzta felét terítsd el egy lábas aljában és erre körben szorosan egymás mellé helyezd el a töltelékeket (Esetleg több emeletben!)
  • A tetejét fedd be a maradék káposztával, locsold rá és  a paradicsomlevet, majd annyi vizet, hogy majdnem ellepje (Érdemes a levet megkóstolni, hogy eléggé sós-e?!)
  • Feltesszük főni; felforrás után, lassú tűzön, lefedve, 20 perc alatt készre főzzük.
  • Tejföl nélkül tálaljuk
  • Forrón, langyosan, frissen, másnaposan(…!), ebédre, vacsorára, reggelire, vendégvárónak, kirándulásra…. stb, mindenféleképp finom

Megjegyzések:

  • Falun, hagyományosan, vasárnaponként „villásreggelinek” fogyasztják, vagy borkorcsolyának. (A lagzik kötelező fogása úgy éjfél felé.) Mindig tejföl nélkül eszik! (Sokszor evőeszköz nélkül, vagyis kézzel, mint egy sütit vagy rántott húst! :))
  • Az eredeti (nem paleo) változatnál 2 rész hús, 1 rész rizzsel készül a töltelék.
  • Hús nélküli változat is van, 2 rész rizzsel, 1 rész kukoricadarával. De ezek egyike sem paleo, bár gluténmentes.
  • Fél-paleo változat: 2 rész hús, 1 rész durvább szemű zabpehely
  • A teljesen paleo változat a 2 rész hús, 1 rész aprókáposzta, mint feljebb
  • Többféle töltelék is készülhet egyszerre, ha a család igénye úgy kívánja. A főzéskor az edényben alulra kerülnek a rizses töltelékek, fölé a káposztásak (paleo) és legtetejére a zabpelyhesek (félpaleo). Így mindegyik egyformára fő meg.
  • Ha túl sok töltelék készült, nyersen jól fagyasztható és adott esetben, kiolvadás után 20 perc alatt megfőzhető.

Print Friendly, PDF & Email

Rakott karfiol

Rakott karfiol – Google kép

Csendes Dia receptje

Hozzávalók:

  • Személyenként legalább 25 dkg karfiol
  • 2-3 szál sárgarépa karikára vágva
  • 4-6 tojás
  • 10 dkg bacon szalonna és/vagy fűszeres kolbász
  • 1-2 dl kókusztej + tojás sárgája
  • Reszelt kemény sajt (Pannónia, Cheddar, Parmezán stb.)

Elkészítés:

  • A karfiolt rózsáira szedjük, a sárgarépát felkarikázzuk – a két zöldségfélét puhára főzzük
  • A tojásokat keményre főzzük, majd karikákra vágjuk
  • A bacont és/vagy kolbászt felaprítjuk
  • A karfiolt és a sárgarépát összekeverjük a kemény tojás karikákkal, a baconnal és/vagy kolbász karikákkal
  • Egy tepsibe vagy jénaiba a keveréket elterítjük
  • 1-2 dl kókusztejet 1 tojás sárgájával kikeverjük, és a tojásos „tejfölt” a rakottasra rákenjük
  • Az egész alapot megszórjuk reszelt sajttal
  • Sütőben az egytálételünket ropogósra sütjük
Print Friendly, PDF & Email