Szilveszteri vendégséghez kategória bejegyzései

Sajtos omlós pogi és keksz

Hozzávalók – egy nagy tele tepsihez:

A megadott összetevők mértéke egy kisebb mennyiséghez könnyedén felezhető!

  • 40 dkg őrölt hámozott mandula
  • 20 dkg puha olvadt jászvaj (ghee)
  • 5 evőkanál kókuszliszt (pellet)
  • Só ízlés szerint – pl. 2 púpozott kávéskanállal
  • 4 db tojás
  • 2 kávéskanál szódabikarbóna
  • 2 kávéskanál citromlé
  • Kb. 10-20 dkg sajt – pl. Ementáli (kemény sajt) -, illetve amit a pénztárcád elbír

Elkészítés:

  • A tojásokat habverővel keverd ki úgy, hogy tedd bele a tésztához szükséges összes sót, továbbá 4 evőkanál kókuszlisztet; ezzel az alappal alaposan dolgozd el a jászvajat is
  • A 40 dkg őrölt hántolt mandulát ezután add a tésztához
  • Viszonylag sok – 2 kávéskanál szódabikarbónát keverj az eddigiekhez, hogy minél könnyebb legyen majd a sütemény, és ne feledd a citromlevet is beletenni, mert ezt a kenyérsütésnél tapasztaltam, hogy igen jót tesz neki
  • Reszelj le 20 dkg sajtot, és egyharmadát keverd bele a tésztába
  • Gyúrj egy ruganyos gombócot, és 1 evőkanál kókuszliszttel hempergesd meg, hogy ne legyen ragadós
  • A kapott tésztát helyezd tepsire, és vagy – akár kézzel is – egyengesd el kb. 0,5 cm vastagságúra – ebből lesznek a kekszek, vagy hagyd 1-1,5 cm vastagságúra – ebből pedig szúrj ki pogácsákat
  • A reszelt sajt 2/3-ad részével szórd meg a kockák és pogik tetejét
  • Előmelegített sütőben közepes fokozaton 15 perc alatt süsd készre a sós süteményt

Ez a süti annyira gazdag a hozzáadott finomságoktól, hogy nem tartozik a legolcsóbb pogácsák, kekszek közé, de a végeredmény olyan remek, hogy lehet, hogy a ráfordítás megéri!

Print Friendly, PDF & Email

Tepertős pogácsa – az igazi

A konyha számomra egy kísérleti laboratóriummá lépett elő 😀 Ma a szezámpellet – a valódi szezámliszt volt a kísérlet tárgya. Eddig ezzel a pellettel az volt a tapasztatom, hogyha vizet öntök hozzá, akkor pezseg. Úgy döntöttem, hogy kipróbálom a liszt tojással való vegyítését víz hozzáadása nélkül. Tehát pellet+tojás+zsiradék; jelentem, hogy a kísérlet sikerült! A szezám használatánál rendkívül fontos a kesernyés íz ügyes elfedése, melyre nekem az őrölt köménymag kiválóan bevált! Ez a pogácsa, bizton állíthatom, hogy teljesen olyan, mint az igazi!

Hozzávalók:

  • 10 evőkanál szezámpellet
  • 3 db tojás
  • Só, őrölt bors, és főleg!!! – őrölt köménymag
  • Legalább egy nagy marék tepertő apróra vágva
  • 2-4 púpozott kanál sertészsír – a zsírt ne sajnáld – tegyél annyit a tésztába, hogy ruganyos legyen! – ezt a megjegyzést egy hozzászólás kapcsán egészítettem ki.

Elkészítés:

  • A fenti hozzávalókat alaposan dolgozd össze, melynek eredményeként ruganyos tésztát kapsz
  • A tészta-gombócot rakd rá egy tepsire, lapítsd le olyan vastagságúra, amilyen vastagságú pogácsákat szeretnél
  • Vagdosd be a tészta tetejét, és tetszés szerinti méretben pogácsaszaggatóval vágj ki belőle pogácsákat
  • Előmelegített sütőben süsd kb. 20 percig úgy, hogy azért feltétlenül nézz rá a tésztára, hogy ne égjen meg

Übersetzer: Beatrix Nagy

Pogatschen mit Grieben – die echte Pogatsche

Zutaten:

  • 10 Esslöffel Sesampellet
  • 3 Eier
  • Salz, gemahlener Pfeffer, gemahlene Kümmelsamen
  • mindestens 1 Handvoll fein gehackte Grieben
  • · 2-4 gehäufte Löffel Schweineschmalz – Geben Sie zu dem Teig viel Fett!

Zubereitung:

  • Die oben genannten Zutaten werden in einem Topf gegeben und gut vermischt.
  • Der Teig wird ausgerollt (ca. 1-2 Zoll dick). Die Oberfläche in kleine Rauten einritzen und kleine Kreise ausstechen.
  • Im vorgeheizten Ofen etwa 20 Minuten goldbraun backen.

Pogatschen verbrennen sehr leicht.

Achten Sie besonders darauf, um dies zu vermeiden!

Print Friendly, PDF & Email

Mindent bele tepertős-húsos pogácsa


A receptet Hazsu küldte 2011.05.02-án

„Nevezhetnénk mindent bele pogácsának is, mert a lényege, hogy ami magom van itthon, beleteszem. A fele olajtalanított magliszt szokott lenni, a fele pedig őrölt mag, mert elég zsírdús így is. A mai adag nem sok, de épp ennyi öreg tepertőm volt itthon és mindig ahhoz mérem a lisztet.” Hazsu

Hozzávalók:

  • 10 dkg tepertőkrém bacon szalonnával kiegészítve, hogy ízletesebb legyen. A tepertőből aprítóval is lehet tepertőkrémet készíteni.

Ehhez a mennyiséghez kell kb.:

  • 2 evőkanál kókuszliszt
  • 2 evőkanál őrölt mandula
  • 1 evőkanál őrölt szezám
  • 1 evőkanál lenmagliszt
  • 1 evőkanál  tökmagliszt
  • Kicsi só
  • Késhegynyi szódabikarbóna
  • Maréknyi pirított tökmag
  • Tojások – 2-3 db

Elkészítés:

  • Gyúrd össze a hozzávalókat úgy, hogy pont nem áll össze!
  • Üss rá a tésztára annyi tojást, ne legyen morzsálódós a tészta – most ez 3 db tojás volt!
  • A tésztát nyújtsd ki, és szúrj ki belőle pogácsákat, vagy vágd fel kockákra a tésztát
  • Előmelegített sütőben (légkeverésesnél 150 fokon) kb. 20 perc alatt kész
  • A pogácsa melegen ropogós, később megpuhul; de pl. mini grillben lehet a továbbiakban ropogóssá tenni!

Print Friendly, PDF & Email

Tepertős pogácsa

A receptet Willson küldte 2011.03.26-án

Hozzávalók:

  • 2 bögre darált mandula
  • 1 bögre apróra tört tepertő
  • 2 tojás
  • 1 kk. szódabikarbóna
  • só,
  • őrölt bors (ízlés szerint)
  • esetleg egy pici víz

Elkészítés:

  • A darált mandulát, a sóval, borssal, szódabikarbónával együtt, összemorzsoljuk a tepertővel
  • Hozzáadjuk a tojások sárgákat, és összegyúrjuk kis cipónak
  • Ha szükséges, kicsi vizet vagy tojásfehérjét adunk még hozzá
  • Szilikon lapon, sütőpapír alatt 1-2 ujjnyi vastagra kinyújtjuk, majd egy határozott mozdulattal átfordítjuk az egészet, hogy a sütőpapír kerüljön alulra; ezen már nyugodtan szabdalhatjuk a tésztát
  • Pogácsaszaggatóval kiszúrjuk a formákat, és lapos késsel alányúlva sütőlapra helyezzük
  • Tetejüket késsel bevagdossuk, tojásfehérjével megkenjük
  • Előmelegített sütőben, 180 fokon, 15-20 percig sütjük.

Übersetzer: Beatrix Nagy

Pogatschen mit Grieben

ein Rezept von Willson

Zutaten:

  • 2 Becher gemahlene Mandeln
  • 1 Becher fein gehackte Grieben
  • 2 Eier
  • 1 Kaffeelöffel Natron
  • Salz
  • gemahlener Pfeffer (nach Geschmack)
  • eventuell etwas Wasser

Zubereitung:

  • Gemahlene Mandeln, Salz, Pfeffer, Natron und Grieben werden in einem Topf gegeben und gut vermischt.
  • Dazu wird Eigelb gegeben. Die Masse kneten und zu einem runden Laib formen.
  • Wenn es nötig ist, dann wird etwas Wasser oder Eiweiß zu dem Teig gegeben.
  • Der Teig wird direkt auf dem Backpapier ausgerollt (ca. 1-2 Zoll dick). Man kann ihn ohne Probleme mit dem Backpapier aufs Blech legen.
  • Die Oberfläche in kleine Rauten einritzen, den Teig oben mit dem Eiweiß anstreichen und kleine Kreise ausstechen.
  • Im vorgeheizten Ofen etwa 15-20 Minuten backen.
Print Friendly, PDF & Email

Serpenyős májas hurka

Véreshurka házilag – dinsztelt káposztával és fehér batátával vagy csicsókával – Google

A receptet Zsóka küldte 2011.01.25-én

Hozzávalók:

  • 1 kg tokaszalonna
  • 1 kg sertés máj
  • 1 kg lapocka
  • 0,5 kg sertésbőr
  • Fűszer: 2 ek. só, 2 ek. bors, 2 ek. őrölt majoránna, 1/2 kg hagyma kockára vágva; AIP-ban a borsot elhagyjuk!, használj helyette csípős gyömbért.

Elkészítés:

  • A hagymát 1/4 kg zsírban zsemleszínűre sütjük, majd fűszerezzük
  • Az alapanyagot puhára főzzük ízesítés nélkül
  • A májat 1 óra főzés után tesszük hozzá és még félórát főzzük
  • Kivétel előtt ketté vágjuk, és megnézzük, hogy átfőtt-e?
  • Az egészet nagy lyukú darálón ledaráljuk
  • Összekeverjük a fűszerekkel
  • Ha kihűlt, adagonként alutálcába vagy zacskóba rakjuk
  • Serpenyőben vagy tepsiben sütjük
  • Tálaláskor kínáljunk hozzá pl. dinsztelt káposztát és fehér batátát vagy csicsókát.

Fagyasztóban tárolhatjuk.

Bármilyen párolt, nyers zöldséggel vagy salátával is fogyasztható.

Rakott kelkáposztába hozzávalóként kiválóan felhasználható.

Print Friendly, PDF & Email

Töltött édes káposzta

Töltött édes káposzta

Hozzávalók 3-4 főre:

  • 1 közepes fej édes káposzta
  • 2 evőkanál ecet,  1 evőkanál só + 1,5-2 l forró víz
  • 0,5 kg darált sertés vagy szárnyas (pulyka, csirke) hús
  • 1-2 db tojás a húsba (ha a hús vizesebb, akkor elég 1 db); AIP-ban nem!, helyette 1 ek. bambuszrost vagy útifűmaghéj liszt
  • Szezámpehely (elhagyható); AIP-ban 1 ek. bambuszrost vagy útifűmaghéj liszt
  • 2 db tojás sárgája a lé sűrítéséhez; AIP-ban nem!, helyette 1-2 ek. bambuszrost
  • 4 dl kókusztej a sűrítéshez
  • 2-3 dl kókusztej a tejföl helyett
  • 2 kisebb fej vöröshagyma vagy 1 nagyobb, 1 egész fokhagyma vagy fokhagymapor
  • Pirospaprika, só, őrölt bors; AIP-ban só és majoránna
  • Esetleg egy csokor zöld kapor vagy 3-4 dl édes-sós (paleolit édesítő + só) paradicsompüré – csak paleo és ketogén esetén!
  • Füstölt szalonna és/vagy ízes kolbász-karikák (elhagyható) –  AIP-ban nem füstölt szalonna darabok – pl. Kolozsvári szalonna, melyet fokhagymás pácban tartósítanak!

Elkészítés:

Káposztalevelek:

  • A fejes káposzta hibás leveleit szedd le
  • A káposztafejet hagyd egyben, és még ekkor a káposzta torzsáját jó mélyen vágd ki
  • Forralj fel egy nagy fazékban 1,5-2 l vizet, és tegyél a vízbe ecetet és sót
  • Ebben a vízben főzd a káposztát 1-2 percig, majd a vízből kivéve hűtsd le
  • Az így leforrázott káposzta leveleit könnyedén le tudjuk szedni
  • A káposztalevelek vastag ereit vágd ki

Töltelék – paleo:

  • A vöröshagymákat és a fokhagymagerezdeket tisztítsd meg, és darabold apróra
  • A darált húst keverd el 1-2 db egész tojással, a hagymafélékkel, majd sózd, borsozd és szórd be paprikaporral – az egész masszát jól dolgozd össze
  • Ha növelni akarod a töltelék mennyiségét, akkor adhatsz a húshoz szezámpelyhet, de dönthetsz úgy is, hogy nem használsz

Töltelék – ketogén: 

  • A húshoz fűszerezésként keverjünk sót, őrölt borsot, fokhagyma port -, ha van apróra vágott snidlinget, foghagyma szárat; Alaposan keverjük össze a darált húst, majd keverjük tovább hozzáadott tojással. 
  • Végül 1-2 ek. bambuszrosttal vagy útifűmaghéj liszttel tegyük kicsit szárazabbá a gombócokat.

Töltelék – AIP:

  • A húshoz fűszerezésként keverjünk sót és majoránnát, snidlinget, hagymát, fokhagymát; Alaposan keverjük össze a darált húst, majd keverjük tovább a hozzáadott bambuszrosttal vagy útifűmaghéjjal.

Főzés előtti műveletek, majd főzés:

  • A káposztaleveleket töltsd meg a husival
  • Ügyelj arra, hogy ne óriás „tőtikéket” készíts, mert általában mindenki a kisebbeket szereti, meg egyébként is ez sokkal gazdaságosabb
  • A maradék káposztát vágd fel csíkokra –> más szóval laskázd fel
  • Egy mély fazék aljára helyezd el a fellaskázott káposzta felét
  • Erre helyezd rá a káposzta „tőtikéket”
  • Ennek a tetejére rakd a maradék káposzta laskákat
  • Dobj a káposzta közé szalonnadarabokat és/vagy kolbászkarikákat (elhagyható)
  • Öntsd fel a „rakományt” annyi vízzel, hogy éppen, hogy ellepje; egy kis sóval hintsd meg az egészet, és lassú tűzön főzd puhára
  • Addig ne zárd el a lángot az étel alatt, amíg be nem sűríted
  • 4 dl kókusztejet (lehet kevesebb is) keverj el 2 tojás sárgájával/1 ek. bambuszrost és útifűmaghéj  liszttel, és a káposzta mellől kimeregetett forró lével lassan, állandó keverés mellett ezt a sűrítő anyagot keverd el
  • Vigyázz, hogy nehogy „tojásleves” legyen az eredmény! – Légy nagyon óvatos!
  • A forró lébe ezután már bátran beleöntheted a tojásos/rostos sűrítést
  • Arra is vigyáznod kell, hogy a töltelékek ne szakadjanak el, tehát a fazék aljáig ne forgasd a káposzta levét -, de óvatosan keverd azért el a sűrítést az alappal
  • Tálaláskor egy kannába készíts ki kókusztejet a tejföl helyettesítésére

Ízesítési változatok:

  • Egy csokor apróra vágott zöld kaprot dobhatsz a sűrítéskor az alaphoz; AIP-ban csak akkor, ha nincs majoránna a gombócokban!
  • A másik lehetőség, hogy édes-sós paradicsomszósszal öntöd fel a káposztát a kókusztej helyett –, de ezt AIP-ban nem teheted! 
Print Friendly, PDF & Email