Címke: Szakesz receptje

Kapros dió-körözött

A receptet Szakesz küldte 2012. május 20-án

Hozzávalók és elkészítés egyben Szakesz leírásában:

  • “Egy éjszakára beáztattam egy nagy marék diót langyos sós vízbe, másnap leöblítettem, és aprítógépben kikevertem apróra vágott kaporral, citromlével,  fokhagymával, sóval, vajjal és kis vízzel. Anyukám el sem akarta hinni, hogy nincs benne túró, de szerintem sokkal finomabb a túrós változatnál :)”

Illatos omlós csirke

A receptet és a képet Szakesz küldte

SAMSUNG

Hozzávalók és elkészítés egyben:

  • 70 dkg tetszőlegesen csíkokra, vagy kisebb szeletekre vágott csirkemell filét pácolj be 2 gerezd zúzott fokhagyma, kevés halszósz (ázsiai üzletben kapható), fél dl kókuszkrém, fél citrom leve és bőséges szecsuáni bors (kínai élelmiszer üzletekben kapható) keverékébe 1 órára
  • A bundához keverj össze 3-4 enyhén felvert tojásfehérjét sóval, borssal és 1-1 csapott evőkanál napraforgóbél és kókuszliszttel (pudingszerű állaga lesz). Ezt keverd össze a csirkével
  • Süsd pirosra mindkét oldalát 1 cm magas kókuszolajban vagy más paleo zsiradékban
  • Fontos, hogy tapadásmentes edényben csináld, mert a maglisztes-tojásos bunda hajlamos leragadni!
  • Lehet készíteni mellé édes-savanyú-csípős mártást házi ketchupból, balzsamecetből, chiliből és édesítőből
  • Köretnek idénysaláta illik hozzá

Avokádós turmix

A receptet Szakesz küldte

A kép a Google images-ről való

avokádósturmix

Hozzávalók és elkészítés egyben:

  • 1 érett banánt, kevés nyírfacukrot, kisebb jó puha avokádót, 1 deci kókuszkrémet és vaníliakivonatot 1-2 deci vízzel (attól függ, hogy sűrűbb vagy hígabb állagot szeretnél), 1-2 tojásfehérjével (elhagyható) turmixolj simára.
  • A végén kanállal kíméletesen keverd bele a tojássárgáját (szintén elhagyható, de ez remek módja a nyers tojás csempészetnek :D).
  • A színe és az íze is pisztácia fagyira fog emlékeztetni:)

 

Ínyenc lágy tojás

A receptet Szakesz küldte 2012.03.27-én

ínyenclágytojás

Hozzávalók és elkészítés egyben:

  • Főzz személyenként 2 db lágy tojást
  • Egy-egy üvegpohárba rétegezd a következőket: darabka jó minőségű vaj, aki 100% paleot akar, az használjon jászvajat (ghee-t), “Maldon só”, csíkokra vágott újhagyma vagy rukkola, 1 tojás (legegyszerűbb éles késsel lecsapni a tetejét és kiskanállal “kifordítani” belőle a lágy tojást), kis darab vaj, apróra vágott “Fekete erdő sonka”, vagy más jó minőségű szárított vagy füstölt sonka, másik tojás
  • A tetejét koronázd meg egy darabka vajjal és 3-4 szem kapribogyóval
  • Szép pohárban előadva, akár ünnepi előétel is lehet!

Paleo ropi “körözöttel”

Szakesz receptje,

mely a PaleoParty (2011.08.14.) ételkészítő versenyén

II. helyezést ért el

ropiropi2

ropi3

A képen mandulalisztes változat látható!

Paleo ropi

Hozzávalók:

  • 4 tojás
  • Só, bors
  • Fél deci kókuszolaj (állati zsiradék is lehet)
  • Szezámpelletliszt, tökmagpelletliszt és zabliszt – ez az eredeti szakesz-féle recept (ki lehet próbálni pl. mandulaliszt kiváltással a 100% kedvéért! -, és hogy ne legyen zöldes színe BB) kb. 5:2:1 arányban, hogy ragacsos, de azért formázható tésztát kapjunk

Elkészítés Szakesz leírásában:

  • A tojásokat villával felvertem a kókuszolajjal, sóval, és borssal.
  • A liszteket kevergetve fokozatosan hozzáadtam a tojásokhoz, hogy a formázható állagot elérjem.
  • Előmelegítettem a sütőt, közepes lángon.
  • A masszából kiskanálnyi mennyiségeket szaggattam, és enyhén nedves kézzel a sütőpapíron ropiszerűséggé hengergettem.
  • BB megjegyzése: A képeken az én sütésemet látjátok. A tésztát nem hengergettem, hanem kisebb tésztalapokat nyújtottam ki, és vékonyan ropi méretűre metéltem.
  • Először közepes, majd kis lángon sütöttem-szárítottam a ropikat, amíg nevükhöz méltóan valóban ropogóssá váltak.

BB-féle paleo ropi:

  • A ropit a Tökös-ropogós receptjével azonos módon, csak mandulalisztből (pellet) készítettem

“Körözött”

Hozzávalók:

  • Kb. 4 dl víz
  • 1 tk agar-agar
  • Kb. 15-20 dkg kesudió
  • Fél-egy citrom leve
  • 5 dkg puha vaj, jászvaj, vagy egyéb zsiradék
  • Apróra vágott vöröshagyma, só, őrölt és egész kömény, pirospaprika és mustár ízlés szerint

Elkészítés – ismét Szakesz leírása szerint:

  • A vizet az agar-agarral felforraltam, és botmixerrel beleturmixoltam annyi kesudiót, hogy sűrű, krémes állaga legyen.
  •  Betettem a hűtőbe, hogy megdermedjen.
  • Kb. két óra múlva, amikor már megszilárdult, keverőtálba borítottam a fűszerekkel és a többi hozzávalóval együtt, és villával alaposan eldolgoztam.
  • Lehet bátran fűszerezni, sokat felvesz.