A glicin jótékony tulajdonságairól

A Glicin jótékony hatásairól röviden
„A Glicin a kollagén típusú fehérjékben legnagyobb mennyiségben előforduló aminosav. Más fehérjeforrásokban csak kis mennyiségben fordul elő. Manapság sokkal kevesebb kollagén típusú fehérjét fogyasztunk, mint őseink, hiszen a körömpörkölt, csontleves, kocsonya, pacal és hasonló ételek nem túl divatosak már. Jelentősen eltolódott tehát a fehérjebevitelünkből származó aminosavak aránya (csökkent a glicin a többihez képest). Evolúciónk során nem ez volt a jellemző, így fölmerül a gyanú, hogy ennek káros következményei lehetnek. A glicin pótlás előnyös hatásai is ezt a sejtést erősítik. Optimális vércukor A glükóz (és így a szénhidrátok) vércukorszintet megemelő hatását jelentősen mérsékli. Fokozza az inzulin hatékonyságát, azonban az inzulin szintet szinte egyáltalán nem emeli, ellenben a jótékony hatású glükagon szintjén igen, ami az inzulin „ellenlábasa”. Csökkenti az inzulin-rezisztencia esetén megfigyelhető magas vérzsír szintet is. Bőr A bőrünk jelentős mennyiségű kollagént tartalmaz, így glicint is. A kollagén peptidek ráncainkat csökkentő, bőrünk rugalmasságát növelő és hidratáló, bőrfiatalító hatása jól ismert és sokat kutatott. A kollagén pedig hatását nagyrészt a magas glicin tartalmának köszönheti. A kollagén, glicin, C-vitamin, szőlőhéj- és mag-kivonat valamint a bioflavonoidok remek kombináció lehet, ha bőrünk fiatalságára belsőleg gondolunk. Idegrendszer Kis mennyisége fokozza az éberséget és az agyi mikro kapillárisok keringését. Emellett depresszió, skizofrénia és OCD (kényszerbetegség) kezelésére is hatásos megoldás, a különböző kísérletek szerint. Méregtelenítés Ezzel kapcsolatban ugyan csak állatokon végzett kísérletek vannak, de ezek alapján a máj és vese funkcióját javítja, fokozza a glutation nevű erős méregtelenítő és antioxidáns hatású anyag termelődését. Alvás Több kutatás is foglalkozott a glicin alvásra gyakorolt hatásával emberek esetén. A megállapítások közé tartozik, hogy a lefekvés előtt elfogyasztott glicin (3 gramm elszopogatva) javítja az alvás minőséget, gyorsítja az elalvást, valamint enyhíti a túl korai ébredést és kevesebb alvás esetén is kipihentebbek vagyunk. (6 óra alvás glicinnel sokszor jobb alvásminőséget eredményezett, mint 8 óra alvás glicin nélkül.)
Élethosszabbító hatás:
Egérkísérletekben a csökkent kalória bevitel (normál hasznos mikro/makro tápanyag bevitel mellett) hatásosan növeli az élethosszt. Ennek hatását már majmokon is igazolták és részben embereken is (természetesen élethosszig tartó kalóriamegvonásos kísérletet embereken etikai okokból nem lehet végezni, így csak pl az ún. telomerek hosszának méréséből következtettek emberek esetében). A kalóriamegvonásnál is hosszabb élethosszt (+40%) tudtak elérni a metionin nevű aminosav bevitelének korlátozásával egérkísérletekben és később hasonló eredményt értek el úgy is, ha az egerek táplálkozását nagy mennyiségű glicinnel egészítették ki. Ez azért van, mert a glicin korlátozza a táplálékból a metionin hasznosulását, kiegyensúlyozza a fehérjékből fölszívódó aminosav arányt a vérben. Emberek esetében még nem vizsgálták, de feltételezhetően szintén hatásos. Mivel metionin a legtöbb ételben sok van, ezért a gyakorlatban nehezen kivitelezhető a metionin csökkentett diéta emberek esetében. Azonban az étkezés után elfogyasztott glicin (pl glicinnel édesített desszert vagy ital) szimulálja a metionin csökkentett élethosszabbító hatású diétát, hiszen a glicin korlátozza a metionin fölszívódását.
A glicin édesítőszernek is kiváló! Nincs mellékíze, hőálló, a cukorral nagyjából megegyező édesítő hatása van. A polialkoholokkal (pl.: xilit/nyírfacukor, maltit, eritrit) szemben nem okoz bélrendszeri problémákat senkinél. Nem veri át a szervezetet, mert az édes íze mögött nem üres kalória van, ahogy a legtöbb édesítő esetében, hiszen a glicin fehérje és akként is kezeli szervezetünk (az édes íz cukorforrást jelent a szervezetnek és a glicinből szükség esetén a szervezet valóban képes cukrot előállítani, így nem okoz hypoglikémiát). A túlzott vércukor emelkedést gátló hatása miatt pedig különösen jó (szénhidrátokat amúgy is nagy mennyiségben tartalmazó) sütik és hasonlók édesítésére, hiszen azok hirtelen vércukor növelő hatását kordában tartja.”

Almás pite AIP-ban

Az Autoimmun Protokoll szerinti étkezés alap bázisa a zöldségek, mértékkel gyümölcsök és némi hús, de vannak olyanok, akik nagyon vágynak valamilyen süteményre. Van néhány olyan liszt, mely AIP kompatibilis – kókusz-, földimandula-, zöld banán-, nyílgyökérliszt, tápióka. Ezek közül a lisztek közül mostanában sorozatban a földi mandulát és a kókuszt használom, de mindenkit arra bíztatok, hogy koppintva az itt látott elveket maga is kísérletezzen, akár más lisztekkel is. Érdemes megismerni a paleoban használatos lisztek tulajdonságait. Pl. én csak kókuszlisztből nem szívesen sütném meg ezt a sütit, mert nekem fojtós. A zöld banán liszt sütéskor sötét színűvé válik. Csak tápiókával vagy csak nyílgyökérrel sütni nem javaslom, mert igen magas a ch-értéke.

Az almás pite nagyon sok családban házi kedvenc, ezért ha egy nem hagyományos almáspite kerül az asztalra, akkor a diétázó és a hagyományosan étkező is jól jár.

Hozzávalók:

A tésztához

  • 20 dkg földimandula liszt
  • 10 dkg kókusz liszt
  • 5 dkg bambuszrost (állományjavító)
  • 2 dkg nyílgyökér liszt (állományjavítő)
  • Annyi tk. zselatin, ahány tojást tennénk eredetileg a tésztába; a magam részéről 4 teáskanállal teszek a leírt mennyiséghez.
  • 1 tk. sütőpor
  • 1 közepes méretű citrom leve
  • 2 ek. kókuszzsír
  • 05. dl langyos víz
  • 1 ek. glicin
  • 1 csipet só
  • Fűszerek: 2 ek. őrölt fahéj, 2 ek. gyömbér
  • 1 tk. zsiradék

A töltelékhez:

  • 1 kg alma
  • 1 kis rúd fahéj
  • 1 ek. alma pektin vagy 1 ek. zselatin
  • 1 ek. citromlé, 1 ek. glicin, 1 ek. őrölt gyömbér

Elkészítés:

A tészta:

  • A liszteket és állományjavítókat keverjük össze a hozzávalókban felsorolt mindegyik elemével.
  • Amikor a keverék a vízzel megszívta magát, akkor egy zsírpapírral kibélelt, majd a papírt zsiradékkal bekent felületére – mélyebb sütőedénybe – egyengessük el a tésztát.
  • Előmelegített sütőben, nem több mint 160-170 fokon süssük a tésztát 30′-ig.

A töltelék:

  • Hámozzuk meg az almákat és tegyük oda főni úgy, hogy a víz az almákat ellepje.
  • A vízbe tegyünk fahéjat.
  • Amikor az almák puhák, akkor öntsük le a vizet, de egy külön edénybe, mert a lét később el lehet fogyasztani, hiszen finom.
  • Az almákat pépesítsük, tegyünk bele pektint vagy zselatint, és hagyjuk néhány percig állni.

Összeállítás:

  • Borítsuk ki egy deszkára a megsült tésztát.
  • Hagyjuk kihűlni.
  • Nagyon óvatosan vágjuk ketté! Oda kell figyelni, tehát nagy lapú késsel vágjunk, mert a tészta könnyen eltörhet.
  • Amikor a tészta és az alma töltelék is kihűlt, akkor az egyik lapra halmozzuk rá az almát és egyengessük el, majd borítsuk be az alapot.
  • 1 ek. glicint kávédarálóban poríthatunk és ezzel lehet megszórni a sütemény tetejét.