Indiai Tahini varázskrém

A kép a Google images-ről való

tahini

Hozzávalók:

  • 2-3 csomag (20-25 dkg-os kiszerelésben) szezámmag
  • Pirospaprika
  • Olíva olaj

Elkészítés:

  • A szezámmagot öntsd palacsintasütőbe, majd pirítsd meg.  Amikor már a lakást átjárja az isteni illat, vedd le a tűzről. Nem szabad túlpirítani, mert akkor keserű lesz, csak addig, hogy az illata érződjön, és szép aranybarna színe legyen.
  • Ezután kávédarálóval kell a szezámmagot megőrölni. Az őrlés közben mindig tegyél a szezámmagba egy csipet sót. Az őrölt magot tedd egy tárolására rendszeresített edénybe, pl. befőttesüvegbe.
  • Ezután a péphez adj 2-4 teáskanál pirospaprikát, ki hogy szereti, majd pedig egy kis olívaolajat. Keverd el az egészet, és még annyi olajat adj hozzá, hogy sűrű krémet kapj, ami kenhető, de nem folyik. Érdemes evőkanalanként adni az olajat, mert ha túl folyósra sikerül, akkor a feltét nem marad a kenyéren.
  • Hűtőszekrényben sokáig (hónapokig akár) eláll, finom, gyors szendvicskrém.
Print Friendly, PDF & Email

6 thoughts on “Indiai Tahini varázskrém”

    1. Kedves Panki!
      Ebben az esetben nagy mennyiségű krém elkészítése a feladat, melyre rá lehet járni:-D Jogos megjegyzésed hatására kiegészítettem a receptet. Szia, BB

      1. Szia BB! biztosan béna vagyok, de nem találom sehol sem az email cimed, sem linket, ahol kuldhetnék képet v receptet! Segits kérlek! 🙂 Köszi!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.