3 kanalas paleo kenyér

Hozzávalók:

  • 3 db nagy méretű tojás
  • 3 evőkanál szezámpehely
  • 3 evőkanál szezámliszt
  • 3 evőkanál zabpehelyliszt (Ez itt a kompromisszum!, de a családom érdekében mindent megteszek, hogy 90%-ban paleozzanak!); Elhagyható! -, tegyél helyette a kenyérhez pl. gesztenyelisztet
  • 3 evőkanál útifűmaghéj (Én nem eszem kenyeret, tehát engem nem fog meghajtani :-D)
  • 1 evőkanál – 2 dkg só
  • 1 evőkanál – 2 dkg őrölt köménymag
  • 1 dkg szódabikarbóna
  • Késhegynyi askorbinsav, vagy kevés citromlé
  • Víz -, annyi hogy a tészta állaga nokedli tészta sűrűségű legyen
  • Zsír a sütőedény kikenéséhez
  • Lehetőleg kókuszliszt, vagy napraforgóbél liszt a zsírozott edény szórásához

Elkészítés:

  • Az összes hozzávalót keverd össze, és hagyd állni legalább 5-10 percig a tésztát, hogy az utifűmag héjjal megszívja magát
  • Zsírozz ki egy kenyér sütőformát és szórd be a fentiekben javasolt lisztek egyikével (szilikonos formánál ez elhagyható!)
  • Előmelegített sütőben – kb. 40 perc alatt fog a kenyér teljesen átsülni; 30 perc elteltével borítsd ki a kenyeret egy olyan edénybe, ahol a szélei nem érnek a sütőedény falához, és így süsd még 10 percig – Némi héj fog a kenyéren keletkezni! A kenyérre sütés közben ránézhetsz, és az idővel egyéni belátásod szerint gazdálkodj!
Print Friendly, PDF & Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.