Magcipó – Mandulacipó

Willson küldte 2011.02.17-én

Megpróbáltam kiváltani Somogyi Kriszta

zabcipó zabját mandulával. Jól sikerült!

Ez a kenyér a sokak számára csak „kompromisszumként” elfogadott mikrohullámú sütővel készül. Ki-ki döntsön az elkészítés módjában meggyőződése szerint. A kenyeret hagyományos sütőben – kenyérformában – is megsütöttem, ekkor a sütés kb. 30 percet vesz igénybe! BB

Hozzávalók:

  • 1 bögre darált mandula
  • 1 tojás
  • 1 kk. szódabikarbóna
  • Őrölt kömény (elhagyható)
  • Pici víz
  • A kérgére mák

Elkészítés:

Mint a zabcipónál, azaz

  • A hozzávalókat összekeverjük annyi vízzel, hogy nokedli tészta állagú masszát kapjunk.
  • Beletesszük egy mikrózható tálba (vagy már abba keverjük ki rögtön, akkor kevesebb a mosogatnivaló 🙂 ) és 750 Watt-on 3 percre betesszük a mikróba
  • Ekkor egy két felnőtt részére elég cipócskát kapunk, amit lehet szeletelni is
  • Ha ugyanezt az adagot 3 kis tálkába öntjük, akkor a zsemléhez hasonló nagyságú és alakú cipót kapunk
  • A sűrű nokedlitésztát a kanál megvizezett hátával szépen megformáztam és megszórtam mákkal.
  • Mikróban 750 Watton pontosan 4 perc alatt kész

Print Friendly, PDF & Email

32 thoughts on “Magcipó – Mandulacipó”

  1. Kedves BB. , Willson ma kiprobaltam a cipot mandulalisztböl de sajnos nem lett olyan jo ! Mielött telyesen kihült volna megvagtam de mar akkor is eleg szaraz volt ! Amikor viszont telyesen kihült nagyon szaraz lett szinte vaghatatlan es morzsolodik is nagyon ! Inkabb egy szaraz piritosra hasonlit de cipora nemigen ! Mekkora az a bögre amit ti hasznaltatok, dl.? Hol rontotam el ? üdv.

    1. Sehol nem rontod el, csak rövidebb ideig tedd be a mikróba! De még jobb, ha sütőben sütöd, csak az tovább tart. Én 3 dl körüli bögrét használok és egy két csepp víz kellett hozzá csak, mert nagyok a tojások. Sűrű, formázható nokedli legyen! Próbáld először 3 perccel, vagy kettővel. Az is elég, ha nem zabból van!!! Amikor kiveszed ruganyos legyen a teteje, akkor jó. Én csináltam belőle perecet, az is jó lett (föltettem, nézd meg)

  2. Kedves nate.b, szerintem kísérletezni kell. Nekem a cipó forgatása nem sikerül igazán, mert biztosan még nem találtam el a víz megfelelő arányát, és az én cipóm valószínűleg túl vizes lehet. Ettől függetlenül, amit sütöttem ehető lett. Arra nagyon jó, hogyha valami kenyérfélét gyorsan akarsz készíteni. Nálam nem ez a kenyér áll a dobogó legfelső fokán, de jó. Szia, BB

  3. Kedves BB !

    Olvastam már sok jó receptedet, 1-2 -t kipróbáltam, jók lettek, de sajnos a kenyérrel nem boldogulok ! Szinte minden nap kipróbálok egy receptet, de még egyik sem lett jó !De nem adom fel,bár már igy elég költséges a dolog az előbb éppen a sárgarépásat dobtam ki. Ma még megpróbálom a mandulásat,vettem már zablisztet is ,de nehéz és sűrű lett ,kivülről megsült szépen, de belül ragacsos.
    Kérlek, küldjél egy pár kenyérreceptet, és hozzá az instrukciókat.Egyébként jól sütök-főzök szerintem de mióta paleós vagyok, reggeltől-estig csak kisérletezek ,főleg a kenyérrel
    Előre is köszönöm a válaszodat,üdvözlettel Katrina

  4. Kedves Katrina! Talán úgy tudnék segíteni, ha most frissiben leírnád, hogy hogyan csináltad a sárgarépás kenyeret. Tegnapelőtt készítettem, frissek az emlékeim, és jól sikerült. Olyan lett, mint a képen. Talán túlságosan vizesre sikerült?! A lennél erre kell vigyázni, nem szabad, hogy túl vizes legyen. A Mandulakenyér is lenmagos, talán ott is ezt rontottad el?! A tojásos kenyereknél meg a lényeg, hogy kemény habot verj fel, és ahhoz adagold a hozzávalókat. Szerintem nem lehet elrontani?! Írd le, hogy mit szoktál csinálni, hátha közösen rájövünk, hogy hol van az a bizonyos kutya elásva?! Nincs értelme, hogy a recepteket újra leírjam, mert mindent aszerint írok le, ahogy csináltam. Nálad apróságokon múlhat a dolog. Kíváncsivá tettél. Szeretnék segíteni:-D Várom jelentkezésedet. BB

    1. Kedves BB !

      Igazad volt, kicsit több volt a viz ,azért maradhatott nyers belül a kenyérke.Na és a répa is nedvesit.Köszönöm a tanácsot,megfogadtam és már egész jól sikerült,bár még nem tökéletes,de ehető lett.Azt még áruld el nekem légyszives, hogy melyik a dobogós Nálad.Szivesen kisérletezek,most teljesen újra kell tanulni sütni-főzni,de egyre több a sikerélményem.A köret szempontjából elég szegényes még a fantáziám, mert nagy krumpli-és rizsszerető ember lévén,nehezen állok át más köretre.És a szalonnasütéskor csöpögtetett zsiroskenyér is felejtendő emlék lesz már ezen a nyáron.Sebaj,nem ez a fontos.
      Köszönöm a jobbnál-jobb receptjeidet és a segitségedet.
      Katrina

      1. Kedves Katrina!
        Az én kedvenc kenyerem a Mandulakenyér (Willson receptje), valamint Alexandra gasztro blogjáról a Szezámmagos kenyér (írd be nála a keresőbe a szezám szót, majd kidobja a „kenyeret”) Alexandra fenn van jobb oldalon az ajánlott blogok között. Ez utóbbi kenyeret szezámos ropogósnak nevezem. Mindkét sós „kenyér” finom ropogós sós rágcsálni való, a nem paleosok is nagyon kedvelik. Vendégeknek ezt szoktam sütni, és olyan finom, hogy komment nélkül felfalják. Őszintén szólva telítődtem a rengeteg tojástól, ezért mostanában nem szoktam tojásos kenyeret – csak nagyon ritkán! – készíteni. A kísérletezéseimet a friss bejegyzésekben követheted. Pl. a zellerszálak vagy a paszternák megsütve a legújabb kedvenceim. A paszternákot, ha megfőzöd, és utána sütöd meg, akkor teljesen krumpli-szerű íze lesz. Nyáron egyébként süssél zabos lángosokat, és úgy edd a pirított szalonnát. Szerintem biztosan finom lesz. Ha már nagyon elegem van a fehérjékből, akkor azért néha sütök zabos kenyeret, mert egyszer-egyszer ennyi kompromisszum belefér. További jó paleo „konyhálkodást” kívánok. Szia, BB

        1. Kedves BB !

          Köszönöm a gyors válaszod,nem tudom, hogy csinálod, hogy ennyi mindenre van időd, de nagyon örülök az ötleteidnek.Ma a cs.mellszeletekhez szuper volt a sült zeller ,igaz, hogy volt hozzá tavaszi fejes saláta is,igy kicsit érdekes volt együtt ,de fő, hogy izlett .Mivel Egerben nem nagyon tudok megfelelő alapanyagokat beszerezni,pl. mandulát is csak 10 dkg-os csomagban találtam,utánajárok a maglisztes gmailen,éppen jókor találtam meg az újabb jó tanácsodat.
          Köszönöm a sok segitséget.
          Szia.Katrina

  5. Kedves BB!

    Nagyon jó az oldal,de ha már az egészséges étkezésről beszélünk,nem tudom nem megemlíteni,hogy a mikró tönkreteszi az ételt…ne becsüljük alá!Köszönöm,hogy szólhattam!

  6. Kedves Mariann!
    Nem tudom, hogy szoktad-e olvasni Szendi Gábor blogját. Fel-fel lángol ott is időszakonként egy-egy kisebb-nagyobb vita a mikro használatáról. Veled értek egyet, amikor kifogásolod a mikro preferálását. A mikro-t nevezzük most „kompromisszumnak”, amit a te köszönettel vett hozzászólásod hatására fel is teszek a recept mellé megjegyzésként. A recept egy naponta sietős időbeosztásban élő anyuka megoldásaként született. A mikro-nak több ember az ellenzője, mint az elfogadója. Mindemellett Gábor blogján egy csomó érvet és ellenérvet olvastam már erről. Köszönöm az észrevételt, és különösen a dicséretet. BB

    1. Nem találok ilyesmit a Szendi-blogon. Meg tudnád adni, hogy pontosan hol van erről szó?

      Egyébként úgy képzelem, hogy a paleofutár házhoz szállított ételeit is biztos meg kell mikrózni fogyasztás előtt, mint a többi ilyen ételkiszállítós cég ételeit. Ez nem így van, nem tudja valaki?

        1. Az írtad „Fel-fel lángol ott is időszakonként egy-egy kisebb-nagyobb vita a mikro használatáról.”
          Ezt nem találom. Tudsz adni egy linket?

          Azon gondolkodom, hogy kipróbálom a paleofutárt, csak nem tudom, hogy érdemes-e, ha az ő ételeiket is úgy kell fogyasztani, mint a többi ételkiszállító cég ételeit: x percig mikrózva. Mert akkor az amúgy is jó drága ételek egy csomót veszítenek az értékükből, ha jól sejtem… Ha viszont nem abban a valamiben kell melegíteni, amelyikben kiszállítják, hanem külön lábost, stb.-t kell elővenni hozzájuk, akkor meg egy sietős időbeosztásban élő embernek, esetleg a munkahelyén megmelegíteni elég macerás…

          1. http://hu.wikipedia.org/wiki/Mikrohull%C3%A1m%C3%BA_s%C3%BCt%C5%91 „A mikrohullámokat az ételben lévő molekulák különböző mértékben elnyelik, leginkább a vízmolekulák. Ez azért van, mert a vízmolekula elektromosan polárosan viselkedik, mivel az elektromos töltések nem egyenletesen oszlanak el benne. Elektromos tér jelenlétében a vízmolekulára olyan erő hat, ami az elektromos tér irányának megfelelő irányba akarja forgatni a molekulát. Mivel a mikrohullám egy nagyfrekvenciájú elektromágneses hullám, ezért benne az elektromos tér iránya igen gyorsan az ellentétes irányba változik (másodpercenként 2,45 milliárd alkalommal). Ez a frekvencia optimális a vízmolekulák szempontjából, mert ennek megfelelő idő alatt éppen 180°-ot fordulnak el. Ahogyan a vízmolekulák mozognak, ütköznek a velük érintkező egyéb molekulákkal és mozgási energiájuk egy részét átadják. A végeredmény az, hogy az étel felmelegszik. (A fagyasztott étel felmelegítése azért is tart hosszabb ideig, mert a jég szilárd anyag, a megfagyott vízmolekulák nem mozognak olyan könnyen, mint a víz folyékony állapotában.) Ugyanebből az okból nehezebben melegszenek fel a kevés vizet tartalmazó ételek.
            A sütő fém belseje pontosan meghatározott méretekkel rendelkezik, amiben a besugárzott mikrohullámok a sütő faláról visszaverődnek és állóhullámok alakulnak ki. Az étel elhelyezésére használt alsó felület egyes pontjain a hullámok erősítik, máshol kioltják egymást. Ezért az ételt tartó üvegtálcát a sütő forgatja, ha a sütő be van kapcsolva, hogy az étel egyenletesen melegedjen fel (ha a tálca nem forog, az étel bizonyos részei túlságosan felmelegszenek, más részei hidegek maradnak).” Nemrégiben láttam a tévében egy ismeretterjesztő műsort, és ott a fentieket mondták el.Egy érdekes kísérlet
            A mikrohullámú sütő káros mivoltára már 1992-ben fény derült, az eredményeket a svácji Raum und Zeit hasábjain tették közzé. A svájci Biokémiai Intézetben és a Környezetbiológiai Tanácsadó Intézetben svájci kutatók 8 önkéntesen tesztelték a mikróban melegített ételek hatásait. A résztvevők 2-5 naponként megváltoztatott ételeket, italokat kaptak: tejnél például először biotermelőtől hozott nyers tejet, aztán ugyanazt felforralva, majd gyárilag pasztőrözött tejet, legutoljára pedig a gyárilag pasztőrözött tej mikrohullámú sütőben felforralt változatát. Zöldségek közül ugyanezt a sort követték, először nyers biozöldségeket adtak az alanyoknak, majd ugyanezt hagyományos módon megfőzték, ezután fagyasztott verziót kaptak, utoljára fagyasztott zöldséget mikróban melegítve. Bizonyos időközönként az étkezések után vért vettek a kísérletben szereplőktől, melyek elemzése után kiderült, hogy a mikrózott tej és zöldség fogyasztása döntően meghatározó eltéréseket okozott a vérben: az összes hemoglobinérték és a HDL, illetve LDL koleszterin aránya is csökkent, emellett a limfociták – a nyirokszöveteinkben termelődő fehérvérsejtek – szintje is rövid időre ugyan, de drasztikusan lecsökkent. Ráadásul fényérzékeny baktériumok segítségével az is kiderült, hogy a mikrohullámú energia igenis felvehető mikróból kivett táplálék útján is, így a vizsgálatok végső eredménye az lett, hogy mikrózott ételek, italok fogyasztása után az emberi szervezetben káros folyamatok indulnak el, melyek egy legyengült szervezetben akár a rák kialakulásának is kedvezhetnek. A teljesség kedvéért itt tegyük azonban hozzá, hogy rákkeltő folyamatok a hagyományos főzés és sütés közben is keletkezhetnek, pláne ha odaégetjük az ételt, vagy többször felhasznált olajban sütünk, így a hagyományos főzésnél is oda kell figyelnünk, hogy elkerüljük a káros folyamatokat.http://www.life.hu/ez-zsir/eljegeszsegesen/20120807-karos-vagy-sem-a-mikrohullamu-suto-egeszsegre-gyakorolt-hatasa.html

  7. Sziasztok!

    Én is megcsináltam a hétvégén, 1/3 zab és 2/3 mandulalisztből. Szuper lett az állága, istenien szeletelhető, DE 🙂 enyhén keserű. Valahol olvastam, hogy a szódabikarbóna miatt lehet. Ez sajnos későn jutott eszembe. Legközelebb sütőporral szándékozom csinálni, csak nem tudom, mennyit tegyek bele a szódabikaróna helyett.
    Amúgy tutira ez lesz a kedvencem.
    redi

  8. Kedves BB!

    Köszönöm a választ. Így már biztos szuper lesz. (utólag vettem észre, mennyi helyesírási hibát vétettem, amiért utólag is elnézést kérek mindenkitől. 🙂 )
    Üdvözlettel: redi

  9. Köszönöm szépen a receptet 🙂
    Egy hete követem a paleo étrendet és nagyon szerettem volna valami kenyér-helyettesítőt találni. Eddig próbáltam a lenmagosat, de az nagyon nem ízlett, és a tojás-fehérjéset, de az sem volt az igazi.

    De EZ! Köszönöm szépen, nagyon ízlik. Egyetlen problémám vele, hogy picit megkeményedett, miután kihűlt [mikróban sütöttem]. Erre tudtok valami jó ötletet mondani, hogy ne száradjon ki?

  10. Mártáska! Lécci írd át a receptet 4 percről 3 percre! Nagyon kicsik a tojások és mindenkinek kétszersült lesz belőle, ha sokáig forog a mikróban. Ha víz nélkül, és csak mandulából készítik, akkor még talán 2 perc is elegendő lehet. Köszike!!!

  11. Ehhez a recihez is van kérdésem! Méghozzá az, hogy ha nokedli sűrűségű a tészta, akkor sütőben hogy tudom cipó formájúra formázni? Nem folyik szét sütőlemezen? Köszönöm válaszodat!

    1. Kedves Karulina! Ne tedd ezt a tésztát sütőlemezre, hanem valamilyen formába. Amennyiben sütőlemezre teszed, akkor lepény lesz belőle. Az sem rossz:-) Szia, BB

    1. Ha nokedli is, de nem túl folyós, jól formázható! Meglátod, ha készíted, hogy amíg bekerül a mikróba, még dermed is egy kicsit. Egy kis víz jó bele, hogy a szódabikarbóna jól dolgozzon és szépen feljöjjön a buci. Én tálkába raktam ugyan, de nem folyt szét benne, megtartotta a formáját.

  12. Lenne egy kérdésem. Én tegnap elkészítettem ezt a receptet, de nagyon nem sikerült. Kívül száraz lett, belül pedig nyers, ragacsos lett. Mit csinálhattam rosszul. A tojást fel kell verni külön és utána bele az alapanyagok??? És tojásokról beszéltek, de csak egy tojás van beleírva a receptbe. Most akkor mennyi tojás kell bele? Vagy még esetleg az lehet a baj, hogy mandulalisztet tettem bele, és nem mandulát daráltam bele? Köszönöm előre is a válaszotokat! Szeretnék egy finom kenyeret, de ez a tegnapi kudarc élmény rosszul érintett sajnos! 🙁

    1. Kedves Hajnal! A receptben egyértelműen darált mandulát írtam, tehát sajnos azt kell használni. A maglisztek (pelletek) egészen másként viselkednek, mint a magok őrleményei. A receptben egy tojás van a hozzávalóknál, és a leírásnál pedig nem látok több tojást, hanem azt írtam, hogy a fenti alapanyagokat keverd össze. Most lehet, hogy én lennék figyelmetlen?! – Hol szerepelnek tojások??? Sajnos, amíg nem teszel szert némi rutinra, addig néha érhetik az embert kellemetlenségek. Hidd el, hogy két év után még velem is néha előfordul, hogy elrontok valamit. Kitartást a paleozáshoz, és ne törj le. BB

      1. Kedves Hajnal! Biztosan sikerülni fog:-D Én már sokszor sütöttem. Lelkileg ne hagyományos kenyérről álmodozz, …, de határozottan finom kenyérpótló lesz a végeredmény. BB

  13. Nagyon szépen köszönöm a gyors választ BB! Igazából az egyik hozzászólásnál láttam, hogy tojásokat írt valaki. Aztán azért lepődtem meg egy kicsit. Igazad van, sajnos lisztből csináltam, de ma szerintem akkor megpróbálkozom a darált mandulával! 🙂 Próba szerencse. Remélem sikerrel járok!!!! 🙂

  14. a sonka-tojás mellé ez a volt a kenyér 1/3 zabliszt- és 2/3 lenmagpehelyből. puha lett, könnyen és vékonyan szeletelhető. nagyon finom. ez volt a 2. próbálkozásom, ez viszi a prímet. 🙂

Hozzászólás a(z) Hajnal bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.