Fogyási küzdelmeim 3.

Folytatom a gyógyulásom és fogyásom történetét … Történetem 3. 2016 februárjától 2016 április …

2016 februárja – A krónikus bélproblémáim lassan lecsengeni látszanak. Még 2014 őszén elkezdtem szedni Chen-féle probiotikumot, mely összetétele szerint igen hatékonyan támogatja a bélflórát. Még az sem mindegy, hogy milyen probiotikumot szedünk!!! November, december, január, február eleje hónapokban hal, gyökérzöldség, Ricotta (nem paleo, de tele van hasznos baktériumokkal), gránátalma – e három volt jellemzően az étkezésem. Hihetetlenül rá tudok állni monoton módon dolgokra. Éppen tegnap – 02.17-én tettem egy próbát, és sertés szűzérméket ettem. Nem volt hálás érte a szervezetem. Előtte két nappal a marha lábszárt már befogadtam. Tanulság: Még mindig nem vagyok a regenerálódásom végén. Házi kevert lisztből sütök újabban kenyeret magamnak, mely tele van rostokkal, és azt tapasztalom, hogy nekem nagyon jót tesz. A lábam teljesen rendbe jött – cipők, betétek, sarokemelők használatával. Minden nap mozgok, de jóval kevesebbet, mint anno – két évvel ezelőtt. …, és 2016.03.18. – nagy fordulatot vett az étkezésem!

LowCarb-Slim-24002-800x336

 LCHF die --> Low car, High fat diet --> alacsony szénhidrát, magas zsírtartalom - Dr. Fung

Március 18-án kezdtem el Dr. Fung ajánlásai alapján a LCHF étkezést. Az inspirálóm a Clean paleo (kis betű!) zárt csoportban folytatott beszélgetésben egy velem hasonló korú és más betegséggel küzdő orvos volt. Évek óta körül vesznek engem ketogénező emberek, de kivétel nélkül mind soványak. Vannak köztük nálam fiatalabb, de mégis hasonló korúak, a többségük viszont ifjú kisportolt titán, …, hogy ne is mondjam pl. Sáfrán Mihályt vagy Kanyó Dénest vagy Ivancsó Isti fiatal kisportolt orvost. A hazai ketogénezés „nagy mestere orvost” – nick nevén Burryt régen ismerem, de ő tett a tanácsaival anno tönkre a gyógyszerelhagyás javaslatával, tehát ő számomra indifferens.

Dr. Fung oldaláról már sokat olvastam és tanultam. A beszélgetések során az inzulinrezisztencia kérdését is hetekig taglaltuk, étkezési kísérletekkel bizonyította Guilio, hogy bizony cukorgyógyszer nélkül is milyen jó hatással van rá zsírok fogyasztása, mert folyamatosan beáll egy átlagosan 5,0 körüli szintre a cukra. Így én is elkezdtem kísérletezni. Gondoltam, hogy most vagy a túlsúlyom szövődményeibe vagy pedig az esetleges inzulinrezisztenciámba halok bele 😀 Nagyon tetszik Dr. Lelkesi Anita fiatal magyar doktornő oldala is. Inzulinrezisztenciám és a diéta összefüggései címmel meg is emlékeztem a döntés inditékairól. A linkre kattintva olvashatjátok az írást! A link alatt Dr. Fung elérhetősége is megtalálható.

Ma – 2016. április 12-e van. Ma jegyeztem be a naplómba a 36. napi HFLC – röviden ketogén diétám sorszámát. A 31. napon mértem -9 kg fogyást. Azóta nem álltam mérlegre. Mostanában mozgás szempontjából normálisan, koromnak megfelelően élek. Szinte minden nap triciklizem, vásárolok, tevékenykedek a kertben. Annak ellenére, hogy nem mozgok körömszakadtáig – eddig – kop-kop-kop – fogyok!

Az étkezésemben az étel zsíros volta kiemelkedő szerepet játszik. Miután Szendi Gábor paleoja után Paul Jaminet megengedőbb paleoját követtem, megtapasztaltam, hogy számomra mi az, amiben engedményeket tehetek. A változatosság miatt ezért a kemény sajtokon kívül ritkán eszem lágy zsíros sajtot; a ricotta a kenyeret pótolja, melyet akkor eszem, ha túlságosan zsíros, amit választottam; bizony vajat is, méghozzá a 82%-os Gazda vajat néha fogyasztom. 2 dkg vaj elfogyasztása után fél órával a cukrom 100%, hogy 5 egész körüli tartományba zuhan. Mindazok, akik ezektől az engedményektől ódzkodnak, azoknak azt javaslom, hogy a sokkal hasznosabb zsigereket, belsőségeket, kocsonyákat és meleg kocsonya leveket igyák, de sajnos én képtelen vagyok az undor miatt azt enni.

Print Friendly, PDF & Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.