Hogyan tárold a zöldségeket?

Minden évben tartunk paleos baráti körrel találkozót. Az egyik barátom zöldségtállal készült a batyus bulira. Megkérdeztem tőle, hogy hol vette a zöldségeket? -, miután néhány héttel korábban az otthon vett sárgarépától az egész családdal karöltve émelyegtünk és hánytunk. A válasz: a sarki zöldségesnél, aki a Nagybaniról szerzi be az árut. Zöldség ide vagy oda, de nem mertem belőle enni. Kínosan ügyelek azóta arra, hogy legalább kíméletes gazdaságból szerezzem be a zöld féléket.

Jamie Oliver egy műsorában a következőket mutatta be:

  • A vásárolt zöldségeket 3x bő folyó vízzel feltöltött „kádban” mossa meg, majd a vizet lecserélve 3×20′-ig áztatja. (Én ezt a mosogató csap „kádjában” azóta megcsinálom.)
  • Ezután a hűtő egyik ládáját kibéleli tiszta konyharuhával.
  • A zöldségeket papírral áttörli, majd a ládába helyezi.
  • A zöldségek tetejére végül tiszta száraz konyharuha kerül.
  • A zöldség, még a petrezselyem csokor is a fejes salátával egyetemben – legalább 10 napig romlásmentesen eláll a hűtőben – ilyen módon tárolva

… a zöldségekkel pedig mégis tettem valamit azért, hogy a vegyszerek ürüljenek. A legszennyezettebbek a leveles zöldségek, melyek átmosása a legeslegfontosabb!!!

Print Friendly, PDF & Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.