Sült karfiol szaftosan – tepsiben sütve

Hozzávalók és elkészítés egyben:

    • Tepsis sütéshez érdemes nagy mennyiségű karfiolt vásárolni. Egy személy esetén süssünk jénaiban!
    • Két személyre számolva megsüthetünk, akár 1.5 kg karfiolt. Hidegen is finom!
    • 4 dl krémes kókusztej konzerv tartalmát keverjünk ki ízlés szerint sóval. Az egyik felébe a són kívül tegyünk AIP-os fűszerezést: fahéj, fokhagyma, esetleg kurkuma; a kókusztejszín másik felébe ugyanezek a fűszerek kerüljenek, de tehetünk bele 2 db M-es tojás sárgáját. Ez utóbbi az AIP kevésbé szigorú szakaszában megengedett. Kíváncsi voltam a sütésbeli különbségre és meg kell, hogy mondjam, hogy nincs szinte semmi különbség!
    • A karfiol rózsákat érdemes néhány evőkanál szódabikarbónában áztatni kb. fél órát, majd még kétszer vizet cserélni rajta. A karfiolnál a vegyszerezettség igen gyakori, ezért jobb óvatosnak lenni!
    • Jól rázzuk le a zöldséget, majd zsírpapírral kibélelt tepsire helyezzük el.
    • Sózzuk meg a karfiolt úgy, hogy só jusson a karfiol szárai közé is.
    • A fűszeres kókuszkrémmel (natur az egyik fele és tojásos a másik) kenjük be a karfiol rózsákat.
    • Gyújtsuk be a sütőt, majd 170 fokon süssük 20′-ig a karfiol egyik oldalát, majd ezen idő elteltével szintén 20′-ig a másikat.
    • Sütés közben egy kevés levet fog ereszteni a zöldség, plusz puhítja a rákent kókuszkrém.
    • Amikor ropogósra sültek a rózsák, akkor tálalhatjuk.

Nem kötelező kókusztejet használni! A kókusz az autoimmun betegeknek való! Mellesleg ebben az esetben nagyon jól harmonizál a fűszerekkel és a karfiollal. Az aip-osok használhatnak még földimandula tejet. Paleosok bármilyen kedvenc magtejjel elkészíthetik az ételt.

Print Friendly, PDF & Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.