Újévi szokások és köszöntés

Boldog Új Évet Kívánok!

A cikk a www.fertőpart.hu portálról való

"Régi magyar hagyományok szerint a Szilveszter és újév első napjának szokásai összefonódtak. A szilveszteri szokások közös célja eredendően az, hogy a következő évre egészséget, bőséget, szerencsét, boldogságot varázsoljanak.

Egy középkori babona szerint, ha nem falunk fel mindent szilveszterkor, akkor az új esztendőben sem fogunk hiányt szenvedni.
Disznóhúst azért érdemes ennünk, mert a disznó előretúrja a szerencsét.
TILOS baromfihúst enni, mert a baromfi hátrakaparja a szerencsénket.
A hallal is jobb óvatosnak lenni, mivel folyó menti vidékeken – ezek szerint Budapesten is – szerencsét hoz (ahány pikkely, annyi pénz), máshol viszont baljós állat, hiszen vele elúszik a háziak szerencséje.
– A gazdagságot többféle rétessel lehet hosszúra nyújtani.
– Régi szokás az egész kenyér megszegése is, hogy mindig legyen a családnak kenyere.
– Újév napján semmit ne vigyünk ki a házból, mert a hagyomány szerint „elszáll a tehén haszna”.
– Sok háznál mandulaszemet vagy más apróságot főztek a lencsefőzelékbe, és az a leányzó, aki ezt megtalálta, a babona szerint férjhez ment a következő esztendőben.
– Aki lencsét eszik, annak az év során soha nem ürül ki a pénztárcája.
Az óév és újév közötti éjszakán arra is fény derülhet, ki lesz életünk párja. A népszokás szerint nem kellett hozzá más, mint néhány házilag gyúrt gombóc, amibe gondosan belerejtették a papírra írt legkülönfélébb férfineveket. – Amelyik gombóc főzéskor elsőnek feljött a víz felszínére, az tartalmazza a jövendőbeli nevét.
– Újév első napján igyekeztek tartózkodni a veszekedéstől, házi viszálykodástól.
– Szokás volt kora reggel friss vízben mosakodni, hogy egészségesek maradjanak. Aki reggel a kútról elsőnek mert vizet, „elvitte az aranyvizet”, és egész évben szerencsés volt.
– Ezen a napon nem szabad orvost hívni, orvoshoz menni, mert akkor betegséggel töltjük majd a következő évet.

Szerelem

Persze a középkorban is roppantul izgatta az embereket a szerelem. Főleg a lányok agyaltak ki sok praktikát, hogy megtudják jövendőbelijük nevét, vagy kilétét.
– Ehhez a témához tartozik már az előzőekben említett gombóc főzés babonája.
– Sok helyen a lányok ólmot olvasztottak, majd hideg vízbe csepegtetve
azt lesték, milyen betűt formáz a vízbe cseppenő fém, így megtudhatták
a leendő férj nevének kezdőbetűjét.
A lányok férfinadrágot tettek a párnájuk alá, s ekkor megálmodták, ki lesz a párjuk.

Időjóslás

A legtöbb babona az időjóslással volt kapcsolatos. Akkoriban rengeteg ember megélhetését a föld jelentette. Az életük függött attól, hogy milyen termés várható a következő évben.
Ha az újév első napján sütött a nap, akkor a hiedelmek szerint egész évben szép időre lehetett számítani.
Ha csillagos az ég, akkor rövid lesz a tél.
12 gerezd fokhagymába sót kellett tenni, s amelyik gerezd reggelre nedves lett, akkor az annak megfelelő hónapban esős vagy éppen havas idő várható, sok csapadékra lehet számítani.
Ha újév éjjelén piros a hajnal, akkor szeles lesz az esztendő.

Újévi szokások

Ki ne maradjanak az újévi látogatók és az ajánlott tevékenységek a sorból!
Ha újév első napján az első látogató asszony vagy lány, az bizony szerencsétlenséget jelent, viszont ha férfi csenget be elsőnek azon a napon, az éppen az ellenkezőjét jelentheti, mégpedig szerencsét.
Az újév napján végzett cselekvések egész évben ismétlődni fognak. Ezért is igyekeztek az emberek ezekben a napokban kellemesen tölteni az időt.

És honnan ered a durrogtatás, a tűzijáték és a trombitaszó?
A nagy zajkeltéssel egyesek szerint el lehet üldözni a gonosz és rossz szellemeket, valamint az óévet, és egy igen egyszerű magyarázat szerint ez csupán a jókedv és a vidámság jele.”

Print Friendly, PDF & Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.