Hogyan kell jó panírt készíteni?!

Ma kértem Willsont, hogy avasson be a ropogós panír készítésének trükkjébe, hátha valamit rosszul csinálok, mert nekem nem mindig sikerül. A következőket írta:

Willson konyhai trükkjei:

„Én így szoktam, nézd meg, hátha másképp csináltál eddig valamit:

Panírozás:

  • Só – szezámpehely – felvert tojások – darált dió, a maradék szezámpehely, újabban tökmagliszttel is keverem /finom!/ és egy kevés egész szezámmaggal /dizájnos!/ …
  • Egyes zöldségeket (karfiol, brokkoli, kelbimbó), sós vízben előfőzöm, lecsöpögtetem,
  • Májat (megkeményedik), gombát, tököt (levet ereszt), nem szabad besózni, csak a tányéron…

Sütés:

1. fritőzben: Megvárom, míg teljesen felforrósodik a kókuszzsír (jelzi a gép), beleteszem a kosárba az adagot és fedő alatt sütöm, ha kész, még meg is fordítom és úgy is pirítom egy picit. Lecsöpögtetem és 2-3 kéztörlőre kiszedem, hogy elszívja a felesleges latyakot. Tálalásig nem fedem le, legfeljebb egy kis, esernyőszerűen kinyitható tüll kupolával, a legyek ellen.

2. Ha serpenyőben kell sütni, akkor is inkább kisebb, de mély edényben sütök, bő zsírban (a kókusz a legjobb, régen pedig repceolajban), hogy úszkálni tudjon benne. Nagyon fel kell forrósítani, majd a panírozott valamit beleteszem és fedő alatt átsütöm az egyik oldalán. Majd megfordítom és fedő nélkül a másikon is! Szintén papírra szedem ki, mivel nem lehet olyan jól lecsöpögtetni, mint az előzőt, ezért még egy másik papírtörlőre is átrakom kicsit később. Ekkor sem takarom le.

Azt hiszem, hogy a ropogós panír trükkje, hogy bő zsírban sütjük ki, időnként lefedés nélkül. És így is tároljuk, szobahőmérsékleten a tálalásig. Még egy, ha nincs is elég helyed a konyhában, ne tedd be ebédig a sütőbe a kész rántott húst, mert ott megereszkedik a bundája. És szellősen rakd a tálcára, hogy ne nyomják agyon egymást, mert akkor csak a felsők maradnak ropogósak.

A második változatot még otthonról hoztam, nekünk nem volt fritőzünk, szegények voltunk, e miatt rengeteg csirkét tartottunk és vasárnaponként levágtunk kettőt levesnek és  kirántani. Ott így tanultam…

Remélem, sikerült valahová becsempésznem valami újdonságot! A fontosabbakat aláhúztam.” W.

Print Friendly, PDF & Email

18 thoughts on “Hogyan kell jó panírt készíteni?!”

  1. Jó ötlet, csak sajnálom a kókuszzsírt ilyen mennyiségben:)
    Igaz, panírozott dolgokat igen ritkán csinálok. Én kacsa- és libazsírt is használok ilyenkor, igaz, abból is (túl) keveset, ezért nem lesz ilyen jó ropogós.
    A tapasztalat az, hogy a legjobb csak egy adagot sütni, mert a második adag már megég (azt hiszem, a leesett panír-darabkák elégnek a zsírban, és talán azért. Vagy, mert túlforrósodik)

  2. A kókuszzsírról azt írta Gábor (de a dobozra is rá van írva), hogy legalább 40-szer lehet benne sütni, mert nem képződik transzzsír a sütés közben. (persze a morzsáktól sütés után azért leszűröm, ne avasodjon!) Azóta újra csinálok rántott husikat meg zöldségeket, amióta ezt tudom és lehet is kapni kókuszzsírt. Egyébként meg kapható 1 literes fritőz , még kivehető, mosható tartállyal is, vettem is, csak az egyik hugicám elkommunizálta! :-)))
    A fritőzt azért szeretem, mert tartja a beállított hőmérsékletet és még véletlenül sem ég meg a zsír meg a panír. ..
    A libazsír tényleg nem nagyon alkalmas ilyesmire. De főzéshez, zöldségekhez annál inkább.

  3. Azért csinálok előszeretettel rántott dolgokat, mert lehet vinni útra, munkahelyre, aránylag higiénikusan fogyasztható , menet közben egy doboz salátával megtoldva megoldom az egész napi kajálást és nem fáj a fejem azon, hogy a benzinkútnál vegyek e éhhalál ellen valami egészségtelen rétest vagy egyebet. :-)) Hidegen is jó, míg a sült-hús nemigazán… Kertészsalátát meg még a Mekiben is tudok hozzá szerezni, ha úgy adódik.

  4. Valóban, de mi értelme????
    Tepsit mosni nehezebb, mint a fritőzt kezelni! Ha nem napraforgó olajban sütsz, akkor nem kell a kókuszzsírt eldobni egy sütés után. A paleóban pedig szeretünk zsírosan étkezni, mert az az egészséges, nem a zsírszegény rántott hús vagy -zöldség! (De ha eléggé fölmelegszik a zsiradék, akkor nem szívja meg magát a panír, ráadásul nincs rajta prézli, ami egyébként szivacsként működne!) A fönti technikát a nyugati táplálkozásra kihegyezve találták fel!! 🙂 sem nem egyszerű, sem nem egészséges. És, hogy jobb lenne az íze, azt sem gondolom, de ezt nem tudom, mert nem próbáltam. Szerintem a hagyományos technológiával, paleós anyagokkal készült rántott hús kiváló étel!!!

  5. Bocs Zsóka, nem cikizni akartam! Csak azt látom sokszor, hogy a nyugati étrend régi beidegződései automatikusan visszaköszönnek a paleóban, és nem értem, hogy hogyan nem lehet ezektől szabadulni!?! Pl. szörnyen zavar az un. Olajesszimó reklámozása meg favorizálása, csak azért mert ötven évig olajjal főztünk? Addig dolgoztak az olajokon, míg sikerült valami ehetőbbet összeszerkeszteni, ahelyett, hogy főznénk zsírral, mint nagyanyáink, vagy újszerűen kókuszzsírral, ha már az olyan stabil! Vagy a magtejek!!! Tej nélkül nem élet az élet? Rengeteg benne az O6, és vacak az íze! (azon meg kimondottan derülni szoktam, amikor a süti sütéskor a maglisztekhez nagy tudományosan magtejeket adnak! Miért, a víz nem jó??? :-))) FÉLÜNK a zsírban sütéstől, egy kanál méztől, nyakaljuk a rengeteg vizet, nagy-dózisú vitaminokat, benne Ca-t szedünk (DrLenkei adag) stb. Ezek mind a hagyományos szénhidrátos táplálkozás kellékei. Egy paleósnak mi szüksége van ezekre?…
    Hát csak ezért szóltam hozzá!

  6. Kedves willson!
    Tökéletesen igazad van.Én,aki hard paleos vagyok ezzel fals képet mutatok az újaknak.Ez a víz téma engem is meglepett.Rossz szokásból iszok sokat.Jó,hogy mindig van,aki figyel.

  7. Kedves Willson és Zsóka!

    Mindkettőtök hozzászólásaiban sok igazság van. Willson, teljesen igazad van a sütést, zsírt, mézet, vízivást, magtejeket és egyebeket illetően. De azért Zsóka sem fél a zsírtól, hiszen abban süti. A tepsis rántott hús sem annyira rossz, de érdekes, nekem is jól esnek mostanában a jó zsíííros dolgok, ahhoz képest, hogy 30 évig zsírszegény kaján voltam, mert azt hittem, az az egészséges. :(((
    Még jó, hogy nem lett epekövem, vagy ilyesmi.
    Köszi mindkettőtöknek, sokat tanultam belőle! :))
    És köszi Willson, hogy felhívtad a figyelmet a blogon a beírásodra, talán most nem néztem volna ide, pedig hasznos.

  8. Nem tenne jót, ha a paleóban elért eredményeink öntelté tennének bennünket, mert az óriási eredmények ellenére sem hiszem, hogy mindent tudunk. Bár a folyamatos nyugati kutatások alapján Gábor nagyon részletesen megadja az alapfilozófiát, az elméletet és sarokpontokat, de a valóság sokszor rácáfol.
    Jómagam több mint egy éve paleózom, lehetőleg ritkán vétek. Minden fontosabb bajom lényegileg tünetmentes (asztma, allergia…), súlyom is jócskán lement.
    Viszont nemrég kétszer is csúnyán letört némelyik fogam, utánanéztem és ez egyértelműen kalcium-hiány. Pedig a sok zöldség, a konyhasó, a szezámmag amiből a kenyeremet sütöm, elegendőt tartalmaz az elmélet szerint. Valóban? Lehet, hogy Lenkeinek is igaza van? Most elkezdtem szedni Ca-Mg-Zink tablettát (Vitaminkirály), máris jobban vagyok, mert a fáradtságérzetem is szűnőben, és jobban is alszom.
    Wilsonnak igaza van, hogy hagyjuk el a régi beidegződéseket. De a mosdóvízzel ne öntsük ki a gyereket is. A régi jó ízeket azért nem muszáj elhagynunk ha át tudjuk fordítani paleóra.
    Az olaj kérdése. Ebben anyám módszerét követem, aki évtizedek óta olaj-zsír 1:1 arányú keverékében süt a tűzhelyen. Mivel ritkán készítünk paníros dolgokat, igazán nem érzem veszélyesnek azt a kevés O6-ot amely az étolajban van. A tiszta zsír sütés közben gyakran nagyon felhabzik, nagy piszkot csinálhat, olajjal keverve ez nem jellemző. Sütőben persze zsírral sütünk. Egyébként létezik olyan, hogy sütő-olíva, még nem próbáltam.
    Dr. Cordain-nel értek egyet, aki azt javasolja, hogy váltogassuk a különféle zsiradékokat, mert igazából mindegyikben találtak valami negatívumot. Sokáig a repcét favorizálta mert viszonylag magas benne az O3, de kiderült, hogy van valami károsabb benne mint az O6, így már nem annyira javasolja. Szóval sok még a nyitott kérdés az elmélet dacára.

    1. Kedves Tarp! Hozzászólásod mondanivalójával alapvetően mélységesen egyet értek. Jómagam már 2 éve paleozom, s bár hozzád hasonlóan sok problémámat megoldotta, mégis azt mondom, hogy okos és életszerű kompromisszumokkal és nem elvakultan kell a paleot is működtetni. S bár most éppen egy komoly újdonsült betegséggel kínlódom (ettől nem óvott meg a paleo) -, mégis úgy vélem, hogy a paleonak köszönhetem, hogy talán nagyobb eséllyel sikerül az apnoe-ra (oxigénhiányos állapot) megoldást találni. Segíthet a már két éve szedett jó minőségű halolaj, az intenzíven végzett rendszeres úszás, a marhahúsokkal elfogyasztott B-vitamin, a rendszeresen szedett C és D-vitaminok stb. Én hiszek az egyénre szabott diétában és életmódban -, ez vonatkozik a vitaminok milyenségére és mértékére, akár az általad emlegetett zsírokra, az egyéni edzés-módszerekben, mert a paleo sem szentírás, hanem az ésszerű életmód egyik alternatívája. Arra tudok buzdítani mindenkit, hogy találja meg az életmódon belül a neki legmegfelelőbb formát. Egyszóval, mint gondolatilag hasonló síkon mozgó paleos barát, szia, BB

  9. Kedves BB, és mások!
    Állandóan kutakodok az egészségproblémáim okán, és egyes könyveimet (Vitamin ABC stb.) újra és újra böngészgetem, mindig találok valami újat, amit kapcsolok más friss ismereteimmel.
    Megdöbbentő dolgot találtam nemrég, hogy a C-vitamin nagyon nagy dózisban kimossa a B12 vitamint. Ez pedig nagy baj, ha igaz, és úgy tűnik.
    Bár a C vitaminról hallottunk egy időben éppen elég rosszat, vesekő és miegymás, de ezt még sehol.
    Én meg fellelkesedve Lenkein, és egyéb írott forrásokon, hogy a mega C vitamin megszünteti az allergiát és egyebeket, én marék számra szedtem, 6-8 gramot naponta, és vártam a csodát évekig. Ezt a paleó mellet is csináltam. De én inkább egyre gyengébb, és enerváltabb lettem, bár a paleó egyéb jótéteményei szépen jelentkeztek.
    Szóval, figyeljünk nagyon oda a B12-re, melynek tartós hiánya visszafordíthatatlan vérszegénységet okozhat, homocisztein szint növekedést, szellemi hanyatlást, idősebbeknél búskomor állapotot, magas vérzsír szintet, felszívódási problémákat, ideghüvely (myelin) roncsolódást, nem utolsó sorban fülzúgást is.
    Nagyon fontos szerepe van a vörös vérsejtek képzésében, azok alakjában és stabilitásában, tehát közvetve az oxigénmegkötő képességében is. Így kihatással lehet az apnoéra is. Az életkor növekedésével ráadásul egyre fontosabb.
    Kedves BB, vizsgáld felül a B12 fogyasztásodat, szerinted elegendő-e, és nem szedsz-e túl sok C vitamint? A sok hús, fehérje fogyasztás is fokozottabb B12 bevitelt igényel. Ebben az irányban kutakodj a neten.
    Most levittem a C-t (1000-2000mg) és szedem a B12-őt (Twinlab, nyelv alatti) és szelént is mellé, mert nélkülözhetetlen a szívnek, a pajzsmirigynek és az immunrendszernek (hazánk talaja totál szelénhiányos). Úgy tűnik javul az energia szintem is.

    1. Kedves Tarp!
      Én világ életemben mértékkel szedtem a vitaminokat, kivéve a lenkeis korszakomat. Lenkeit szedni kényelmes ugyan, de mindig is megkérdőjeleztem, hogy úgymond „egyen csomagjai” vannak?!
      Számomra a B-komplex, a Mg és a szelén elengedhetetlen vitaminok, és csak annyi C-t szoktam mellé szedni, hogy a B-t kiegyensúlyozzam, tehát 500 mg-ot, néha 1000-et. Ezeken kívül halolajat szedek. BB

    2. Csak egy megjegyzés: az olajokban nem az O6 a legnagyobb gond, hanem a feldolgozásuk alatt keletkezett transzzsír. Ezért nem érdemes fogyasztani. A szűz olajok jók az első sütésig, ha egyáltalán hozzájuk lehet jutni, de sütéskor már transzzsír képződik..

      Gábornak írd meg ezeket a vitaminos aggályaidat privát levélben. Biztosan jobban tudja rájuk a választ, mint mi. Szokott válaszolni! (nem úgy, mint a Lenkei dr.! :-)) Nekem pár évvel ezelőtt azt javasolta, hogy szedjek sok B12-t és Folsavat a homocisztein ellen. Én a paleo mellett is rendszeresen szedem, mert hajlamos vagyok a meszesedésre… De lehet, hogy a CalMag sűrű szedése okozta akkor a problémáimat… ki tudja! Lehet, hogy be kellene néha méretni…

      1. Világos! Azt hiszem, hogy transz-zsír kérdésében is fontos a bejutott mennyiség. Ha elhagyjuk az eleve margarinnal készült nem paleós sütiket, műkajákat, a glutén alól is felszabadult szervezetünk egy bizonyos mértékig könnyebben megbirkózik kis mennyiségű járulékos anyagokkal. A pálmazsír valóban jó alternatívának látszik, nekem is van, de erről is olvastam egy rakás negatívumot (csak tudnám hol?). Azonban mindig zavar, ha egy valami az üdvözítő, bár talán jelen esetben ez a legkevésbé káros.

        Gábort nem szívesen zavarom, mert mindig valami új könyvében bányászkodik. Elmirával leveleztem egy időben, kaptam jó tanácsokat ilyen kérdésekben is. De örülök nektek is.

  10. Merő véletlenségből tévedtem erre az oldalra, talán a Ropogós panír fogott meg, és így itt ragadtam. Beszélgethetnénk egy másik topicon is, de ez adódott. Hurrá!

    Lehet, hogy helyesbítenem kell magamat, és lehet, hogy összekeverem a pálmazsírt a kókuszzsírral. Lehet, hogy nem ugyanaz? Merthogy a kókusz is pálma, de a pálma nem biztos, hogy kókusz. Na lényeg a lényeg, nagyon sokan egészségesnek tartják, több ilyen hivatkozást is találtam, és öli a Candidát is.
    Megtaláltam az ellenzőit is, most egy kicsit beleásom magamat.

    Ami a ropogós panírt illeti, hogy a témánál maradjak, én a szezámpehely mellé úgy 1/3 rész lenmag-lisztet is keverek, ettől szebben barnul (úgy szeretem, majdnem feketén) és eszméletlen ropogós. Így nagyon hasonlít a régi prézlis panírhoz, a vendégeket is átvertem. Bár egy kicsit több zsiradékot vesz fel, és jobban kell vigyázni a hőfokra.

  11. Valóban nem ugyanaz a pálmazsír meg a kókuszzsír…
    A kókuszzsír annyira telített, hogy nem tud benne transzzsír képződni. Én csak kirántott dolgokhoz használom fritőzben, mert nagyon laktat és egy idő után undorít az íze. Meg időnként paleo-fánkhoz , aztán annak a maradékát paleocsintába, gofriba vagy császármorzsába, mivel nyugodtan fölhasználható többször.
    (Házi-csokit is kókuszvajból csinálok)
    Egyébként liba-, disznó-, kacsazsírral, szalonnával sütök-főzök…

    Én darált dióval is szoktam panírozni, de csak frissen, melegen szeretjük, a panír olyan vastag tud lenni, hogy a köretet is helyettesíti, és csak savanyúság kell mellé. (Karácsonyi receptünk volt régen)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.