Egészség kategória bejegyzései

Szenior örömtánc

Mozgás – öröm – agytorna

A mozgás és a tanulás fiatalít

A SZENIOR ÖRÖMTÁNC egy forradalmian új közösségi táncolási forma, az idősödő ember szervezetéhez illeszkedő kíméletes „sporttevékenység”. Az új tánclépések megtanulása intenzív agytornát kíván, és elősegíti az idegpályák „olajozását”.
Folyamatosan lehet csatlakozni 50-től 100 éves korig. Sem előzetes tánctudásra, sem táncpartnerre nincs szükség, csupán egy váltócipőre.

Jelmondatunk: Tánccal az Alzheimer-kór ellen!

Helyszín: Csili Művelődési Központ B épület – Sárga terem

(1201 Budapest, Baross u. 55.)

Hétfőnként: 13.30-15.00 – alkalmanként 400 Ft
Kezdés: 2017. február 27. (Az első szenior örömtánc ingyenes.)

Budapestiek, akiknek nem számít Dél-Pest és a Csili a „világ végének” – gyertek!

Először meglehetősen szkeptikusan álltam hozzá ehhez a foglalkozás formához, de egy kedves paleos ismerősöm invitált. Gondoltam, miért ne, kipróbálom. Eddig két alkalommal voltam. Az első alkalom inkább sok bemutatkozó beszélgetéssel telt el, a zumbához szokott énem meglepődött a táncok azonnali bemutatás helyetti részletes szöveges elemzésén. Tegnap aztán – két alkalom betegség miatti kihagyása után – ismét voltam, s bizony másfél órán keményen kellett koncentrálni a lépéskombinációk pontos betartására. „Van ebben ráció.” – gondoltam volt tegnap és még másfél óra folyamatos mozgástól el is fáradtam. A szervezők várnak további résztvevőket. Kellemesen – 17-en voltunk a tegnapi foglalkozáson, de még jó néhányan elférnek a teremben.

Print Friendly, PDF & Email

Pinned Post: Keto Saved Me group kiemelt posztja magyarul

Lefordítottam magyarra a  Keto Saved Me Group – Jamie Moskowitz oldalán lévő kiemelt posztot. A fordítás nem szó szerinti fordítás, de miután a ketogénezésem folyamatában állandóan ez a poszt a hivatkozási alap, ezért úgy gondoltam, hogy jó lenne látnom a tartalmat egyben – mégis csak az anyanyelvemen. Remélem, hogy ketogénező olvasóimnak is sokat segítettem ezzel.

https://www.facebook.com/groups/ketosavedmegroup/https://www.facebook.com/groups/ketosavedmegroup/

Jeff Cyr írta Jamie Moskowitz fb csoportjának a kiemelt posztját.

Íme a „Keto Saved Me” – „A ketogén megmentett” csoport rögzített bejegyzése mindazoknak, akik a ketogénben keresik a gyógyulást. Mindazoknak kívánok segítséget nyújtani, akik cukorbetegek, rossz az inzulinellátásuk, metabolikus szindrómával küzdenek, túlsúlyos gyermekek és felnőttek és azoknak, akik keresik a jobb egészséget.

A csoportban lehetőség van arra, hogy megbeszéljük a problémákat, tegyünk fel kérdéseket, kérhetünk tanácsot másoktól. Az egyéni megközelítés legyen a válaszokban a cél. Hasonlóságot fogsz találni a hozzászólásokat és tanácsokat olvasva az LCHF, az Atkins és a ketogén diéta között. Az első számú szabály legyen a kölcsönös tisztelet! Csoportunk irányelve szerint támogatjuk az alacsony szénhidrát és a nulla szénhidrát fogyasztók táborát is. Fölösleges a növényi táplálkozáson élcelődni, aki ezt teszi le lesz tiltva. Min mindannyian ketogénezünk és mindenki tartsa tiszteletben a másikat. Mielőtt bárki tanácsot kérne, legyetek szívesek elolvasni a rögzített bejegyzést! Engem a keto mentett meg, és téged is megmenthet! A cukorbetegeknek ajánlom az alanti videót!

https://youtu.be/hA7tWMF0k2A ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

 

Alapszabályok:

Nem támogatom a hizlaló ételeket, a csaló napot, a csaló ételeket, az olyanokat, akik meggondolatlanul étkeznek a jóllakottság érdekében, avagy a sok zsírevést -, ha ilyen megoldást keresel, akkor menj másik csoportba.

A teljes értékű táplálkozásban hiszek, ahol a fehérje az első és a zsír fő forrása az első naptól kezdve a testzsír!

Támogatom az időszakos és hosszabban tartó böjtöket.

Ne csalj pl. szénhidráttal és ne keress itt az oldalon, ha vétkeztél, önigazolást!

Hezitálás nélkül kirakjuk a csoportból azokat, akik nem követik a pontos tervet, rossz étkezési szokásokat terjesztenek.

Recepteket csak hétvégeken lehet megosztani – szombaton és vasárnap. Megértem, hogy dicsekedni szeretnél a receptjeiddel, de senkinek nem adunk engedményt. A hét folyamán felrakott recepteket töröljük. Semmiféle ketogén kotyvalékot nem szeretnék látni az oldalon.

Azt bármelyik nap megkérdezheted, hogy valamilyen élelmiszer belefér-e a ketogénbe. A csoport ne reklámozzon másik ketos oldalt. Az adminisztrátorok eltávolítják a nem kívánt bejegyzéseket.

Mindazok, akik az egészséges vitát kezdeményeznek és a hangnem megfelelő természetesen tagok lesznek, de mindazok, akik ezt a szabályt megszegik automatikusan ki lesznek rakva a csoportból.

Az elvek és az iránymutatások tudományos bizonyítékok alapján fogalmazódnak meg. Ezek megkérdőjelezése csak megzavarja a tagok összességét, tehát ez téma ne legyen!

A fotóit mindenki a saját felelősségére tegye csak ki. Természetesen mások munkásságát is olvashatod és követheted – pl. Jason Fung-ét, de itt ne hivatkozz rá, mert csak megzavarod ezzel az embereket. A rögzített posztban lévő iránymutatás legyen a mérvadó alap.

Ennek a csoportnak a tagjai nem magas zsírtartalmú diétát követnek, hanem a megfelelő fehérje megközelítés az irányadó. Minél kevesebb zsírt eszel, annál több háj ég el! A gyógyulást segíti a böjt.

Köszönöm, ha megértesz és együttműködsz velem. Ez a ketogén diéta holisztikus megközelítéssel fordul az emberekhez. Az ideális az, ha a diéta orvosi egyeztetés mellett zajlik.

„Dió vagy mogyoró”

A magok, mint pl. a dió és a mogyoró/mogyoró liszt, vagy a dió- és mogyoróvaj nem segítik a fogyást. Ezek „rágcsának” számítanak. Amennyiben ilyen rágcsákat eszel, akkor biztosan naponta le fog csúszni pluszban 500-1000 ccal. Ne készíts dió lisztből és –vajból kenyereket és muffinokat, édes nyalánkságokat. Ezek a rossz szokások folytatását jelentik, akik ilyeneket esznek, ne jöjjenek azzal, hogy ketogéneznek! Ha sikeres akarsz lenni, akkor ne egyél magokat!

Miért nem ajánlott Bullet Proof Coffee-t vajas-olajos kávét és teát inni, avagy Fox and Pie pitét?

Miért is innál kalóriákat?! -, amikor a teljes értékű táplálék ezeknél sokkal többet ér.

  1. Használd ki jobban a kalóriák adta lehetőséget és keress jó fehérjéket, egyél több húst, s mindezt azért is, hogy a haszontalan ételek ne befolyásolják a leptinszintedet, azaz az éhségérzetedet.
  2. Egyél több nem túl zsíros színhúst, és egyed az állat minden részét.
  3. Egy étkezéshez nem kell felesleges kalóriákat hozzáadni. Az energiahiány következménye lesz a fogyás.
  4. Valóban szükséges lenne több zsírt enni?, hiszen már így is kövér vagy zsírpárnáid vannak, IR-es, sok a szabad inzulin. Amennyiben tartod a magas zsírbevitelt, az csak súlyosbítja a problémádat. A felesleges zsírt kell kezelni! A test zsírját kell használni! Már éppen elég zsírod van, miért akarsz még magadhoz venni? Hagyd, hogy a tested önmagát meggyógyítsa!

Ez hogyan is történjen?

Hogyan is kezdjem? Kövesd a tervem. Pontosan 30-45 napig ne térj el! Ne félj az egészséges zsíroktól!

  • Meg kell szüntetni az összes szénhidrát fogyasztását., kivéve a hasznos keményítőket. Nincs kenyér, rizs, tészta, bab, cukor, kukorica, krumpli, gyümölcs, diófélék vagy feldolgozott élelmiszerek.
  • Egyél igazi, feldolgozatlan tápanyagban gazdag teljes értékű ételt, mint pl. hús, tojás, sajt, tenger gyümölcsei, rostos zöldségek, olajbogyó, avokádó, vaj, olívaolaj, mct medium-chain triglycerides (közepes láncú trigliceridek) A kókuszolaj, a pálmaolaj, a tejben lévő zsír és a vaj mind MCT források, kerüld az Atkins és egyéb alacsony szénhidrát és cukortartalmú ételeket.

Kerüld a természetes és mesterséges édesítőszereket, mint pl. a cukor, glükóz, szacharóz, fruktóz, kukorica, dextróz, maltdextrin, agave, szorbit, maltit, laktitol, aceszulfám-kálium, magas fruktóz tartalmú gabona szirup stb. Nem javaslom az aszpartamot, bár tudom, hogy sokan használják!

Elfogadható édesítőszerek a stevia, a szukralóz, eritriol, xilit (ez befolyásolja a vércukrot, óvatosan használd!), a da Vinci cukormentes csokiszirup.

Minden édesítőszer mindenkire másként hat. Ha találsz olyan édesített folyadékot, ami steviával, eritriollal van édesítve és nincs benne dextróz vagy maltodextrin – azt ihatod.

Minden egyes porított édesítőszer egy kis csomagja 1 netto szénhidrátot jelent.

A szukralózt kombinálják dextrózzal, tehát megint csak nem jó.

Ha lehetséges, akkor meg kell szüntetni az összes édesítőszert, törekedni kell a 0 szénhidrátra; ha valaminek kevesebb, mint 5, akkor az gyakorlatilag annak tekinthető.

Azok a termékek manipuláltak, melyekre rá van írva, hogy 0 szénhidrát, ugyanakkor maltodextrint vagy dextrózt tartalmaznak.

A sót használd bőségesen –tengeri sót, himalája vagy kelta sót, ne az asztalit. A sókhoz gyakran kevernek dextróz (cukor) összetevőt).

  • Egyél minél több fehérjét, amit tolerálni tudsz – főleg, ha cukorbeteg vagy, illetve egyéb metabolikus betegségben szenvedsz.
  • Egyél kis szénhidráttartalmú zöldségeket az íz és a jóllakottság kedvéért.

Az első 30-45 napban csak a fehérjékre és a szénhidrát mennyiségére figyelj! Csak akkor egyél, ha éhes vagy! Minden alkalommal, amikor éhes vagy, akkor egyél valami ketogén ételt.

Ne aggódj, saját magától beindul a korlátozó érzés!

A 30-45 nap elteltével az ajánlom, hogy legyen a fehérje és a zsír aránya 1:1-hez. A zsír mennyisége 5 és 0.75 gramm közötti érték lehet. Ez azt jelenti, hogy ha LC étkezel, akkor a fehérje követelmény 100 gr, ehhez képest 50-100 gr között lehet.

Ha nagyon aktív életet élsz vagy ZC étkezésen vagy, akkor tartsd az 1:1-hez arányt. Ne feledd, ha kevesebb zsírt eszel, akkor a testzsír jobban fog égni!

Ahhoz, hogy ismerd a fehérje igényedet, ahhoz tudnod kell a súlyodat, és ne egyél 1.5 gramm fehérje/kg mennyiségnél kevesebbet. Ha aktív vagy, akkor ez a mennyiség kijöhet napi 68 grammra is. Szorzhatsz 1.8-val vagy 2 grammal is. Ha nem megy a számolás, akkor olvasd el a követendő makrókról a

http://www.ketosavedme.com/macros.html.

link alatt lévő táblázatot.

Mindig emlékezz arra, hogyha éhes vagy, akkor több fehérjét kell enni. Viszonyítási alapként leírom, hogy 28 gramm (1 uncia) hús vagy baromfiban 6-7 gramm fehérje található. Tehát tartsd észben, hogyha éhes vagy, akkor fehérjét kell enned!

A magasság és a BMI figyelembevételével Raymund Edwards kidolgozta az optimális ketogént. Eszerint szénhidrátból 20-25 gr-nál több nem mehet, a szénhidrát ne legyen valamilyen keményítős étel vagy tejtermék része, hacsak az étel alapból nem ZC. Ez a szénhidrát a rostok nélküli szénhidrát mennyiséget (kivéve a cukoralkohol mennyisége) jelenti.

A tejtermékekből származó szénhidrát naponta maximum 6-8 gr (fél sajt) lehet. Vigyázat, mert a tejtermékben cukor is lehet, olvasd a termék cimkéket!

Étkezésenként törekedj a szénhidrát bevitelt határértéken zöldségből és némi tejtermékből bevinni.

A szomjúságodat vízzel oltsd!

Egyél húslevest vagy igyál tehát és kávét.

Higíthatod a kávét fele-fele főzőtejszínnel, cukrozatlan mandula vagy kókusztejjel. Figyelj, hogy nincs-e bennük cukor! Óvakodj a rejtett szénhidrátoktól! Rejtett ch lehet a vitaminokban, különböző ételekben.

Rostnak – chiát, lenmagot vagy psylliumot egyél. Keverj ki velük pl. vízzel és citrommal shaket. Ez biztosítja a napi elektrolit-szükségletedet.

Az ital mennyiségét növelheted húslevessel vagy tengeri sóval kevert vízzel.

Ha fejfájásod van, vagy eltompultnak érzed magadat, akkor sót egyél.

1-2 gramm a napi kálium szükségleted. Ehhez az avokádó remek forrás. Só helyettesítőnek esetleg használj kálium-kloridot vagy citrátot, de lény tudatában, hogy adnak hozzá maltodextrint vagy dextrózt, de használhatod borkővel is. Izomfájdalom és görcs esetén növelni kell a kálium bevitelét.

A spenótnak és a leveles vagy fodros kelnek a legnagyobb a magnézium tartalma.  Kiegészítésként szedj magnézium-glicinátot vagy –malátot – 600-800 mg/nap. A magnézium oxid nem szívódik fel.

Székrekedésre jó a magnézium-citrát vagy –szulfát (tengeri só).

Egy kis idő kell ahhoz, hogy ezekhez hozzászokj.

A fáradtság és a fejfájás okát nem a szénhidrátok hiányában kell keresni, hanem a sót kell növelni a szénhidrátok helyett.

Érdemes élelmiszer naplót vezetni, mert így lehet számon tartani a problémákat!

Az a javaslatom, hogy válassz egy tucatnyi kedvenc ételt és azt edd – különösen az elején – minden nap. Pl. szalonna, kolbász, tojás, tojás muffin (zöldséges) reggelire. Pepperoni szalámi, olajbogyó, sajt, szalonnabőr, főtt tojás – nasinak, Tonhal és zeller ebédre. Vacsorára valamilyen fehérje – pl. sertéshús, marha steak, csirke, esetleg cézár saláta vagy brokkoli vajjal vagy fokhagyma-parmezán-karfiol keveréke.

Mikor tudod, hogy ketozisban vagy?

Tudni fogod, mert képes leszel kihagyni étkezést és több energiát érzel, mint azelőtt. Csak ennek a bejegyzésnek a szabályait követted. Kerülted a sok zsírt. Fehérjét ettél, amikor  éhséget éreztél.

Egész idő alatt kezeld óvatosan az elektrolitok kérdését!

Ügyelni kell a fehérje zsír 1:1 arányhoz.

Lehetséges, hogy segíteni kell, hogy a hormonok is egyensúlyban legyenek.

Ezt a bejegyzést útmutatóként használd!

Az arányokat folyamatosan tartsd, ha a zsírveszteség sok, akkor növelheted a zsírbevitelt, mert ne veszíts napi 30-40 gramm zsírnál többet. Hébe-hóba hasznos lehet növelni a zsírbevitelt, hogy a hormonok egyensúlyban maradjanak.

A következő lépés a szakaszos böjt lesz! Pl. csak egy reggil szándékos vagy véletlen kihagyása. A tipikus protokoll a 6/18 órás rend. Vannak emberek, akik naponta csak egyszer esznek. A böjt időszakában csak vizet, sós vizet, kávét vagy teát igyál. Ha italként húslevest iszol, ez a nátrium szint miatt nem optimális, és ha nem te készíted, hanem készen veszed, akkor figyelj az esetleges cukortartalomra.  Ez tényleg ilyen egyszerű.

Amikor már megy a böjt a fenti módon, akkor próbáld meg a 24 órás, vagy a 36, 48 órás böjtöt.

El kell kezdened egy edzés programot is! Lehet, hogy először csak a séta fog menni. Sétálj a te tempódban, nem szabad megerőltetni magadat.

A súlyzózás nagyon hatékony, ez növeli az izmot és fokozza az anyagcserét. Az LIC (low intensiti cardio) alacsony intenzítású kardió edzés segíteni fogja égetni a zsírt.

* Alacsony intenzitású kardió (avagy klasszikus aerob edzés):

Sétálás, vagy lassú biciklizés akár minden nap is mehet hosszabb időn keresztül. Ebből a terhelésből a szervezet nagyon hamar regenerálódik a testtípustól és céloktól függetlenül. Az izomépítés szempontjából pedig szinte nincs negatív hatása. Ez a fajta kardió edzés kezdőknek is kiválóan megfelel.

A HIT (High Intensity Training) az inzulinérékenység szempontjából hatásos és egy jó általános edzésmódot jelent.*

*Lényege, hogy a minőségi ismétlésekre helyezi a hangsúlyt, melyeket bukásig kell végezni. Lényeges az ismétlések száma, a használt súly, és az az időtartam, amíg az izomrostok feszülnek annak érdekében, hogy maximalizálhassuk az izomgyarapodást.

Erősíti a hasizmot és megnyitja a glikogén raktárakat.

Általában azt szoktam ajánlani, hogy végezz LIC edzéseket – sétálj, gyalogolj, ússzál (az én megj.)-, majd menj HIT edzésre (pl. erőgép, súlyzó – az én megj.) és tarts utána egy nap pihenőt. Ezt ismételjük állandóan.

A fogyás nem lineáris. Ingadozhat a testsüly. 10 kg-nyi lehet a testünkben a víz vagy a „hulladék” mennyisége. Mindig ugyanabban az öltözékben mérd magadat! A legtöbb embernek a fehérje dús táplálkozás mellett elsősorban a zsírveszteségre kell koncentrálnia. Figyelembe kell venni a fogyásnál az un. „woosh” effektust, miszerint a zsírsejtek visszatartják a folyadékot, s csak miután a zsírszövet elengedi a visszatartott vizet, akkor következik be egy nagyszabású súlyvesztés.

Meg kell tanulnod a mérést és követést, ha hosszú távú sikert szeretnél elérni. Ebben legyél következetes. A zsírvesztésnek mindenre kiterjedőnek kell lennie – ezt a bevétel és kiadás aránya, a megfelelő makrók, az elektrolitok, a hidratálás, a testmozgás, a hormonok működése, a stressz csökkentése, a fény jelenléte az életedben, a megfelelő pihenés és a böjt fogják befolyásolni. Az életmód ezen megközelítését ajánlom és adj hozzá még csomó türelmet!

Akik a Keto Saved Me fb-oldalra jöttek, azok segítségért jöttek. Az embereknek általában nem akarják mindenáron tudni a pontos tudományos hátteret, az emberek általában csak válaszokat keresnek a problémáikra ebben a nagyon bonyolult világban. Arra akar pl. választ kapni, hogy egy diéta hogyan fogja befolyásolni az egészségét és a lehetőleg hosszú életét.

Rám, aki súlyos 2-es típusú cukorbeteg vagyok, rám is az itt leírtak vonatkoznak. Ez a csoport segíteni akar pl. Önnek is.  Ez egy olyan hely, ahol nyugodtan kérdezhetsz a cukorbetegségről, az elhízásról, az állandó éhségről, a nagyon alacsony energia-szintről, a rossz közérzet okáról. Ismerem ezeket az érzésket – az irányíthatatlan éhséget, az érzelmi mélypontokat, ami már nagyon fiatal korban pusztító tud lenni, azt, hogy mások kinevetik a fizikai mérete és az éhenkórászsága miatt. Engem mindig kinevettek, még az apám is.  Itt biztonságban érzem magamat és azt szeretném, ha mindenki így érezne. Itt nem fognak kinevetni. Én minél több embert segíteni szeretnék. Én tudom, hogy milyen érzés élve eltemetve lenni, sötét lyukba zárva, ahonnan nincs kiút. Egy nap rátaláltam a ketora és a ketogén kihúzott abból a mély lyukból. Megtalált a ketogén és elhatároztam, hogy segítek másoknak is. Tudom, hogy a ketogén diétát a különböző emberek némileg másként hajtják végre, mert minden egyes ember egyedi. Van, akinek könnyebb a zéró-diétát követni, míg másoknak könnyebb a nagyon alacsony tartalmú szénhidrát ketogén diétát.

Mindenkinek meg kell találnia, hogy neki mi a legjobb! Az életutunk sokban hasonlít, mégis különbözőek vagyunk. Te pl. láttál olyan dolgokat, amiket én nem láttam. Én csak segíteni szeretnék másoknak. … A kiemelt poszt végén

Ezután Jeff Kyr köszönetet mond az adminisztrátoroknak, amit most nem írok itt le, hiszen a lényeget közkinccsé tettem.

Print Friendly, PDF & Email

Ketogén – lesz már végre fogyás?

Miután ma egy paleos csoportban egy jelenlegi makróimra vonatkozó kérdésre válaszoltam, ezért berakom ide is önálló posztként a válaszomat. Azt tapasztalom, hogy egyre többen ketogéneznek, tehát jól jöhet a megosztás.

800 ccal 80gr fehérje 44 gr zsír 20 gr szénhidrát; Ez 40% fehérje, 50% zsír, 10% szénhidrátnak felel meg. Tudom, hogy vannak, akik pontosan tudják a kiszámolás műveletét, de én egyszerűen a százalékokat és kalóriaértéket beírtam a Kalóriaguruba és a kalkulátor megadta a grammokat. Ez egyezik azokkal a számokkal, amit a jó értelembe vett „tudorok” ki szoktak számolni.

November 18-a óta – sérülések miatti hosszú kihagyás miatt elkezdtem járni a koromnak megfelelő gyógytornára. Azt tudom, hogy abban az időben, amikor megszállottként gyalogoltam, akkor nagyon szépen és folyamatosan fogytam, csak sajnos egy sarokgyulladás lett az eredménye. A mozgást nem viszem túlzásba, mert annak semmi értelme, de hetente 2x-3x elmegyek az edzőterembe, ahol phneumatikus könnyítésű erőgépeken folyik a torna. (Curves)

Mindenképpen a zsír mennyiségét kell elkezdeni csökkenteni, de a fehérjét csak annyira szabad megemelni, hogy nehogy a keletkező ammónia miatt fehérjemérgezés alakuljon ki.

Feltétlenül szükség van iszonyatos türelemre. Én ezt a türelmet gyakorolom már hosszú évek, sőt évtizedek óta. A türelem már a cukorbetegségem terén 9 hónap után meghozta a gyümölcsét, mert már a három havi cukrom 5.8, és bizony ez hónapokig nem így volt. A reggeli éhomi cukrom ma is 7.2 volt, ami a korábbi mérésekkel szemben csodálatos. A ketogén legelején teljesen eufórikus hangulatban voltam, mert lement 6 kg az első két hétben, aztán ahogy teltek a hetek – a súlyom visszaállt a régire.

Nagy lelki erővel – nem hagytam abba a ketogént, csak az addig a zsír felé billenő makrók helyett a fehérjék felé billentettem el a követendő makrót és a ch-t is levittem 10%-ra.

Remélem, hogy nem szólom el, de az elmúlt 3 hétben ismét megindult lefelé valami – 2 kg veszteség, amit még nem tartok eredménynek, csak éppen valami.

Az én betegségem és a gyógyszereim is akadályozzák a fogyást. Amennyiben a hozzám hasonló pm.-betegség és metabolikus szindróma nálad nem áll fenn, akkor csak IDŐ KÉRDÉSE, HOGY BEINDULJON A FOGYÁS!

Nem vitás, hogy nagy lelki erő és elhatározás kell mindehhez.

A közérzetem remek, a tied is az lesz, a gyulladások szintje, a cukor szintje csökken – ez is csodálatos, nem vagyok soha éhes – ez sem semmi! -, ergo nézd az egyéb hasznokat is, a fogyás meg egyszer csak beindul.

Egyáltalán nem fontos 800-ra állítani a kalóriát. Egy nő kalóriaigénye kb. 1900, tehát ha ezt lecsökkented 1200-ra, az is tökéletes. A ketogénezők azt vallják, hogy kalóriát sem kell számolni, viszont miután bármelyik kalkulátor helyettem is kiszámolja, így miért ne? – az is egy mutató.

A 6/18 órás étekezési ritmus könnyen tartható az éhség hiánya miatt, s ha elég erős tudsz néha lenni, akkor egy-egy 24 órás böjt is segít a fogyásban és a jó közérzet fokozásában.”

Print Friendly, PDF & Email

Jamie Moskowitz – Keto Saved Me

KETO SAVED ME – Lefordítottam Jamie Moskowitz írását, mely az oldalán jelent meg. Remélem, hogy tanulságos lesz az írását olvasni. Nekem az volt! Engem is lelkesít mindaz, amit leír. Én is ilyen vagyok, mint amilyen Jamie – nagy harcos. Benneteket is erre biztatlak. Mellékelem a videoját is.
„Jamie Moskowitz Keto Saved Me cikke:
Mindig kövér voltam,  egész életemben, ahogy emlékszem. Emlékszem anyukám, a fitness királynő, megpróbált mindent, amit tudott, hogy segítsen nekem a fogyásban! Mindent! A főáramú alacsony zsírtartalmú, magas szénhidráttartalmú szar, egyszerűen nem működött. Egyre kövérebb lettem. El lehet képzelni, hogy egy elhízott gyermeknek, különösen aztán egy tizenévesnek milyen nehéz az élete.
Sportoltam, egyre kevesebbet ettem, mégis. Fiatalon sérülékeny kamaszként az élelmiszer válhat a barátoddá, a bizalmasoddá. Mire középiskolás lettem, már 300 font, azaz 150 kg voltam. Elértem a 340 fontot, azaz a a 170 kg-ot, és az egészségem nagyon kezdett romlani. Ekkor már számtalan egészségügyi problémám volt: magas vérnyomás, savas reflux, IBS. Próbáltam változtatni, de semmi nem működött. Inzulinrezisztensként is folytattam a magas szénhidráttartalmú étrendet. 28 éves koromban szívinfarktust kaptam.
Ébresztő – mondtam magamnak, és követni kezdtem egy orvos és egy diabetikus tanácsait. Egy ideig ez működött és volt némi zsírégetés, de az egészségem romlása folytatódott. A 30-as éveimben jártam és már 2-es típusú cukorbeteg voltam, vérnyomásbeteg, savas refluxos, IBS, IBD, alvási apnoe, fáradtság egész nap.
Lett ez még ennél rosszabb is, mert súlyos hátsérülést szenvedtem. Megrepedt az L4 és L5 csigolyám. Súlyos volt az eset, kórházban idegsebész kezelte. Több mint egy év telt el, hogy „normális” életet tudtam már élni. A diabetesem egyre súlyosbodott. A neuropathia elviselhetetlen szintű volt és már elkezdett a látásom is romlani. 6 hónap után végre talpra tudtam állni, de elképzelhető volt, hogy a csigolyáim újra elszakadnak. Ismét megműtöttek. Az orvosok azt mondták, hogy 30 évesen olyan vagyok, mint egy 60-70 éves férfi, és soha nem lesz jobb a cukrom.
Haladjunk az időben előre. 2014-ben kövér voltam, 155.5 kg, beteg voltam, haldokoltam. 52-es volt a ruhaméretem, magas vérnyomásom volt, refluxom, IBS-em, IBD-m, alvási apnoem, szívrohamot kaptam, cukorbeteg voltam, krónikus fáradtsággal küzdöttem, egészségkárosodást okozó neuropathia-ban szenvedtem, kínzóan fájt a hátam, nem voltam képes aktívan élni és még vesebetegséggel is küzdöttem. 70/30 inzulint kaptam 3x egy nap. A mai napig nem értem, hogy hogy éltem ezt túl?!
Az orvos nekem ADA étrendet írt elő. Tiltva volt a cukor, de az utasítás szerint ügyelnem kellett arra, hogy egyek jó összetett szénhidrátokat. Ő az orvos, ő tudja – gondoltam akkor. Egy napon azt mondta az orvos, hogy a vizeletemben fehérjét talált, melynek alapján kijelentette, hogy vesebeteg vagyok és a cukorbetegség gyógyításának egyetlen módja a napi háromszori inzulin.
Össze voltam zavarodva, s ekkor úgy döntöttem, hogy saját kezembe veszem az életemet. Egy barátom bátyja egy népszerű súlycsökkentő TV műsort vezetett. Elkezdtem azt a programot követni, mely napi 300 kalóriát engedett enni. Csináltam és működött, veszítettem néhány kg-ot. Ezzel a hírrel mentem vissza az orvoshoz, aki mondta, hogy a cukorbetegség nem javult és a következő lépés a dialízis lesz! Ekkor ébresztőt fújtam magamnak!
Csak azt tudtam akkor, hogy csak 37 éves vagyok és azt, hogy nem akarok meghalni. Egyszóval elkezdtem olvasni, és olvasni, és olvasni, egyik könyvet a másik után. Web-oldalat és cikkeket kerestem, étkezési terveket teszteltem. …, és akkor arra jöttem rá, hogy nekem a ketora van szükségem! Elsajátítottam a módszert és kb. 3 hónap alatt jelentősen csökkent az inzulinszint. Szinte hihetetlen!
Ez volt az a pillanat, amikor a Keto Saved Me – a keto megmentett! Ennyi gyötrelem és szenvedés után csak a ketogén diétára volt szükségem. 6 hónapon belül eltűnt az alvási apnoem, nem voltam többé IBS és IBD beteg, nem volt többé savas refluxom, nem volt többé szükségem inzulinra. Mindez elképesztő volt számomra. Először 25 kg-ot, majd 50 kg-ot fogytam – mindezt egy éven belül. A triglicerid szintem és a vizeletben lévő fehérjék szintje is jelentősen javult.
Már több, mint 60 kg-ot fogytam, a triglicerid szintem 196-35, a HgA1c 5.6, éhomi 8.3 -, és még mindig lőttem magam inzulinnal. A vesebetegség remisszióban volt. Még mindig küzdöttem a megemelkedett vércukorszinttel, a cukorbetegséggel, az IR-rel, a májzsírral és a hasnyálmiriggyel. Azt gondolom, hogy autoimmun támadnak a béta sejtjeim és lassan T15 cukorbetegség fejlődik ki. Ez még nem biztos. Igyekszem, hogy ne kelljen kívülről inzulint bevinnem. Továbbra is rugalmasan alkalmazkodom a helyzetemhez. Ahhoz, hogy a testem meggyógyuljon – idő kell! A lényeg, hogy a küldetésem magamat és másokat megmenteni. A megoldás nem a gyógyszertárban van. A megoldás a ketogén diéta. Az étel a gyógyszer!
Földünkön elhízás, cukorbetegség, szívbetegség és még sok más járvány van és ennek oka a szénhidrát túladagolása. A ketogén mentheti meg az embereket a biztos haláltól. Ne feledjétek, hogy mindannyian egyediek vagyunk, és egyedi ketogénre lehet szükségünk.
A ketogén engem megmentett és megmenthet másokat is. Köszönöm, hogy elolvastatok!”

Print Friendly, PDF & Email

Curves fittnes

curves0

Már megint kitaláltam valami „őrületetet” 🙂 10 napja beiratkoztam Curves fittness-re. Egy kőrbe kell beállni, ahol ruganyos dobogón, majd váltakozva különféle fittnes gépeken kell 30″-ig más-más izomcsoportot megmozgató gyakorlatokat végezni. Az edzés félórája kifejezetten üdítő. Az én idegeimre kifejezetten pozitívan hat a női locsogás és a jó zene. Mindenki a maga erőnlétének megfelelően végezheti a gyakorlatokat. Középen áll az edző, aki személyi edzőként kontrollálja a gyakorlatok végzését – instruál és korrigál. Bemelegítés – edzés – levezetés – közben pulzusmérés. A gépek típusai – lábgép, kargép, hátgép, vállgép (9 féle). A puding próbája az evés. A későbbiekben beszámolok arról, hogy hogyan válik be számomra ez az edzési mód. Fiatal és idős nőknek egyaránt ajánlott!

Az első alkalom állapotfelméréssel telik. A konzultáns edzővel megbeszéljük, hogy az edzések hogyan zajlanak. Egy női klubba kell belépni egy örökös tagsági díjjal, majd a havi díjat is be kell fizetni. Korlátlan edzési lehetőséget biztosít ez a díj (a havi 10e elosztva nem drága!), akár naponta kétszer is járhat a beiratkozó és tetszőleges időpontban állhat be a „körbe” edzeni.

Egyelőre három dolog tetszik igazán:

  1. Biztosítva van az akár napi, de nem megterhelő egyénre szabott mozgás. A sarok tüskéim nem fájnak. Óva vagyok az újabban sorscsapásszerűen bekövetkező uszodai fertőzésektől.
  2. A kezdési időpont kötetlen és az edzőterem viszonylag közel van.
  3. Vidám a hangulat, nem kell magányosan sportolnom, mint ahogy eddig csináltam – gyaloglás, úszás.

curvesvicces

Gary Heavin és felesége, Diane az első Curves női  fitness klubot 1992-ben nyitotta az Egyesült Államokban. Ez az új 30 perces női fitness koncepció egyesítette az erősítő tréninget és a folyamatos kardióvaszkuláris mozgást biztonságos és hatékony hidraulikus ellenállás alkalmazásával.

"A Curves program lehetőséget biztosít egy 30 perces köredzésre, mely biztonságos és hatékony hidraulikus ellenállással valósítja meg az izomzat erősítését és a kardió edzést. Továbbá a Curves lehetőséget biztosít egy Testsúlyellenőrzési Program kivitelezésére, amely tartalmazza az újonnan tudományosan igazolt módszert, ami által az anyagcsere folyamat felgyorsítható, s ezáltal szükségtelenné válik az állandó fogyókúrázás.

Gary Heavin, a Curves megalapítója és vezérigazgatója több könyvet írt: A New York Times Best-Sellers listáján található „Curves: Permanent Results Without Permanent Dieting (Tartós eredmények állandó fogyókúrázás nélkül)” és „Curves On the Go”.A Curves a világ legnagyobb és leggyorsabban fejlődő fitnesz franchise hálózata, több ezer Klubbal és több millió taggal világszerte."
Print Friendly, PDF & Email

A paleo nem vallás

hippokratesolimpiaban

Kószi Hippokratész 

(Kósz, Kr. e. 460Larissza, Kr. e. 377 k.) görög orvos

„Étked váljék gyógyszereddé,

s gyógyszered legyen az étked.”

Hippokratész

Sokszor mondjuk ki régi paleosok a címben leírt szavakat, miszerint:

„A paleo nem vallás”.

Vannak olyanok, akik hajlamosak az általa tisztelt étkezési tanácsadó, teoretikus, orvos által kimondott szentenciákat „vallásként’ követni.

Visszatekintve a paleo–paleo low carb–paleo ketogén történetére – Vogele, Cordain, Szendi, Jaminet, Kresser, Wolf, Taubes, Fung, Moskowitz, Cyr … – megannyi irányzat képviselői és megannyi hatással voltak és vannak az alapszemléletre, miszerint együk a lehető legjobb minőségű ételeket, kerüljük a gyulladást okozó élelmiszereket, próbáljunk visszafordulni ősi étkezésünk hagyományaihoz, éljünk aktív alkotó és mozgásban gazdag életet, próbáljuk meg az ételeink helyes megválasztásával megelőzni a betegségeket, illetve kezeljük a már kialakultakat.

Rám legelőször Lorain Cordain és Szendi Gábor hatott, de sokunknak a legerőteljesebben a Szendi Gábor könyveiben leírt meglátások – voltak és vannak – mérvadóak.

Személy szerint nekem a betegségem gyógyítása a hajtó erő. A paleo táplálkozással teljes gyógyulást egy elsorvadt pajzsmirigynél nem lehet elérni, de az életminőségen rengeteget lehet javítani.

7 év telt el Szendi Gábor „Paleolit táplálkozás” c. könyve megjelenése óta. Jómagam 6 és fél éve paleozom. Természetesnek tartom, hogy mostanra születnek meg saját és paleos társaim gyakorlati tapasztalatai. Az évekkel ezelőtt megtanult alapelveket – némi módosítással – a mai napig betartom. Irányzatok alakultak ki az évek során. Különösen az angol szakirodalmat is olvasni tudók körén keresztül terjednek a Szendi Gábortól tanultakhoz képest más elfogadott elvek is, melyeket sokan ki is próbálunk.

Nagyon jónak gondolom a magyarországi hagyományos Szendi-féle paleot. A magam részéről ezen belül a low carb irányzatnak vagyok a híve. Némileg torzulásnak ítélem a maglisztek túlzott használatát, hiszen mint kiderült a maglisztek sem mentesek a fitátoktók, melyek gyulladást okozhatnak. Anno az igenlő érv az volt mellette, hogy a magokból történt olaj sajtolás után fennmaradó pelletet a számunkra legjobb zsírokkal egészítjük ki. Ez okos érv, de bebizonyosodott, hogy a sütemény és kenyérgyártás lett a paleos élet egyik legfőbb régi ételeket utánzó eleme, mely sok-sok felesleges szénhidrát evését is jelenti.

Jómagam egyik képviselője vagyok azon bloggereknek, aki – ma már csak részben – a megszokott ételek paleosítását közvetítem az oldalamon. Ez a szemlélet segít az átállásra, és van akinek hosszú távon tartható és beválik. Sokáig voltam az étkezésemben Szendi követője, és a családom még ma is az.

Miután nem volt komfortos az életem a Szendi-féle paleo low carb változata mellett, mert hibáztam és rosszul alkalmaztam a magam számára az ideálisnak hitt arányokat – eltúloztam a fehérje evését, mely ammónia mérgezést okozott nekem -, ezért Jaminet magyarul megjelenő „Tökéletes Egészség Diéta” könyve szellemében kezdtem el étkezni. Jaminet a tej, a cukor, a gabonafélék mellőzésében egyezik Szendivel. Az édesítés természetes módjait – méz, juharszirup viszont nem ellenzi, továbbá a kemény sajtokon kívül ajánlja a fermentáltnak mondott joghurtokat és nincs ellenére a tejzsír – vaj, tejszín és a zsíros sajt sem. Az én betegségem mellett – átesve a ló túlsó oldalára – ez az étkezés is hibásnak bizonyult, miután igen sok szénhidrátot, gyökérzöldséget és gyümölcsöt ettem. Miután véleményem valamiről – nem dietetikusi, hanem laikus és „saját bejáratú” – akkor lehet csak, ha valamit kipróbálok, ezért elkezdtem érdeklődni a paleo ketogén étkezés iránt, amit jelenleg is folytatok.

A paleo ketogén étkezéssel kapcsolatban a mai napig sok szakirodalmat olvasok. Érdekel a ketogénezők véleménye, és elsősorban olyan betegeké, akik hozzám hasonlóan a járulékos állapotom – a metabolikus szindróma összes „gyönyörét” – magas vérnyomás, cukorbetegség, IR-közeli állapot, gyenge idegrendszer „élvezik”.

Azt tapasztalom, hogy paleo ketogénnel érzem magam a legeslegkomfortosabban, mert soha nem vagyok éhes, az étkezésem a legfontosabb tápanyagokat tartalmazza; a paleo ketogénes életmódnak része a böjt, ami rendkívül hasznos számomra. Ketogénezésem során 6/18 órás – napi kétszeri étkezési rendszerben étkeztem és ritkán 24 órán keresztül böjtöltem.

Az anyagcserém nem működik jól, hiszen egy hosszú elhízásos folyamat végére 100%-ig elsorvadt a pajzsmirigyem. A pajzsmirigy sorvadás járulékos betegsége a metabolikus szindróma, mely miatt anyagcsere-kapukat záró gyógyszereket – vérnyomáscsökkentőt, antidepresszánst és nyugtatót kell szednem (bebizonyosodott, hogy muszáj!!!).

A paleo ketogénen belül most váltottam: 24 órás böjt, majd másnap 16/8 órás bontásos étkezés, ismét 24 órás böjt, …, és így tovább.

Valamennyi paleo ketogénes szemlélet szerint a tápanyagokban a tej, a cukor, a gabonafélék tiltása egyezik. Átvettem viszont – Dr. Fung, Jamie Moskowitz, Jeff Cyr, GerryTaubes-től – a tej zsírjait – pl. tejszín és vaj, továbbá zsíros sajtok fogyasztásának szokását.

Engem az alábbi gondolat is vezérel,

amikor az utamat keresem:

 „A bölcsnek tudnia kell, hogy az egészség az ember legnagyobb ajándéka, és meg kell tanulnia, miként kovácsolhat hasznot a betegségből a gondolatai révén.” Hippokratész

Print Friendly, PDF & Email