Paleo nudli – lisztes

Már nagyon régen akartam volt főleg a férjemnek, aki abszolút édes szájú nudlit készíteni. Nem ördöngösség, vannak hozzá paleo alapanyagok. Egyszerre annyi nudli készült, hogy a felét dobozban szétterítve, fóliázva eltettem a mélyhűtőbe. Ami a fenti képen látszik, ez a mennyiség a nudlinak csak a fele. 🙂 Lehet, hogy a fiam is betársul majd, én persze nem, mert bőszen, immár másfél éve ketogénezem, vagy valami olyasmi. Ez az igazi, amikor háromféle igényt kell kielégíteni, mert a fiam sem biztosan társul be a tömény szénhidrát evésébe. A leírt recept mennyiségét felezzétek, harmadoljátok, kinek milyen mennyiség az igénye?!

Hozzávalók:

A tésztához:

  • 25 dkg gesztenyeliszt
  • 5 dkg maradék földi mandula liszt – opcionális, bár markáns íze van (maradék!)
  • 4 ek. nyílgyökér vagy tápióka liszt
  • 3 ek. bambuszrost
  • 2-3 db tojás – méretfüggő
  • 4 ek. vaj vagy olíva olaj
  • Annyi víz, hogy a massza ne legyen ragacsos, azaz a nudlik könnyen formázhatóak maradjanak. Kb. 1-1.5 dl kell ehhez a mennyiségű liszthez.

Javaslom egyébként, hogy ne vacakoljatok, ha túl vizes lenne a keverék, akkor még egy kevés lisztet bele, ha pedig túl száraz, akkor vizet! Tisztában vagyok azzal, hogy drága az alapanyag, ezért aztán azt tanácsolom, hogy harmadolva csinálj egy próba tésztát, kifőzéssel együtt!!!

  • 3 liter forrásban lévő víz, só, 1 tk. zsír

A morzsához:

  • Lehet diót darálni és állandó keverés mellett megpirítani.
  • A mai választásom a szezámpehelyre esett.
  • 1 ek. vaj; 2 ek. olaj
  • Xukor0stevia – ízlés szerint, de kb. 1 lapos ek.

Kínáláshoz:

  • Porxukor – xukor0stevia – ízlés szerint
  • Készülhet gyümölcsvelő – pl. a képen látható a mélyhűtőből felolvasztott sárgabarack velő.

Elkészítés:

  • A tészta hozzávalóit keverjük össze és ügyeljünk a fent leírtak szerint az állagára.
  • Forraljunk fel kb. 3 liter vizet, dobjunk bele sót és kevés zsírt.
  • A gyúrt tésztából csipegessünk le darabokat, melyeket nudli formára görgessük a két tenyerünk között, majd a forrásban lévő vízbe tegyünk bele egy maréknyi összegyűlt mennyiséget. A legelső nudlit egymagában tegyük a forró vízbe, és amikor a víz tetejére feljött, akkor mehet a vízbe a többi. Folyamatosan készítsük a nudlikat, és amikor az első adagot lukacsos kanállal kimeregettük, akkor mehet a vízbe a következő mennyiség.
  • Olajat hevítsünk fel egy palacsinta sütőben és tegyünk hozzá egy kevés vajat (olajjal sütve nem fog a vaj megégni, de finom lesz a pirított morzsa). Állandó keverés mellett süssük aranybarnára a diót vagy a szezámpelyhet, és amikor kész, akkor keverjünk hozzá egy kevés xukrot.
  • Lehet vásárolni porxukrot, avagy darálhatunk kávédarálóban is. Én a legjobban az eritrit+stevia = xukor0steviát kedvelem. Ezzel szórjuk meg a nudli tetejét.
  • Amennyiben gyümölcsvelő is készül, akkor téli időszakban mélyhűtött, nyáron szezonális gyümölcsöt turmixoljunk össze. Tehetünk hozzá almapektint is, akkor dzsem lesz a végeredmény! Én nem igénylek pl. sárgabarackba további édesítést, de ez egyéni.

FOODYNY is szívesen oszt meg tőlem tartalmat!

paleocsinta plantainből (Zöld banán) tojás nélkül

Főzőbanánt a Auchan bio élelmiszer osztályán kaptam. Gondoltam, hogy kipróbálom.

Hozzávalók:

  • 2 db zöld banán, más néven főzőbanán
  • 2 ek. zselatin 2 dl langyos vízzel elkeverve = a tojások helyett!
  • + 2 dl víz
  • 2 ek. nyílgyökér liszt
  • Csipetnyi zsír vagy olíva olaj – adagolva!
  • Glicin – kb. 2 tk., vagy méz max. 1 tk.

Elkészítés:

  • Hámozzuk meg a zöld banánokat – kb. 20-25 dkg -, és vágjuk vékony karikákra.
  • Keverjük el a zselatinport a langyos vízben és öntsük rá a turmix-gépbe helyezett banánokra.
  • Szórjuk meg ezt az alapot még nyílgyökérliszttel, majd további vizet öntsünk rá.
  • Alaposan turmixoljuk össze a „tésztát”.
  • Egy teflon vagy kerámia bevonatú palacsinta sütőt tűzforróra melegítsünk fel és igen kevés zsiradékkal dolgozzunk. Erre a forró edényfelületre poháralátét nagyságú korongokat öntsünk, és süssük meg mindkét oldalát.
  • Megszórhatjuk glicinnel vagy csorgathatunk rá mézet.
  • A tálalás változatos lehet.

Nálam: megszórtam karob porral a lapokat, egymásra halmoztam, majd mélyhűtött málnát turmixoltam és a halmok tetejére tettem. Friss menta helyett találtam egy-két száraz levelet, melyet az édességre morzsoltam.

FOODYNY is szívesen oszt meg tőlem tartalmat!

Baconos zöldségrúd

Hozzávalók:

  • Ketogénben fogyasztható zöldség: uborka, cukkini, patisszon; paleoban és aip-ban jelentős ch-tartalommal pl. sárgarépa, cékla, zeller stb. – a mennyiség létszámfüggő!
  • Bacon – 30-40 dkg
  • Ketogénben – LCHF – 2 dl mascarpone 1 dl tejszínnel hígitva; AIP-ban és paleoban tejterméket nem használunk!
  • 1 csokor kaporlevél
  • 1 tk. só
  • 1 kk. őrölt bors; AIP-ban fokhagyma por
  • Készíthetünk AIP-os zöldségpürét – mártogatónak!

Elkészítés:

    • A zöldséget hámozzuk, negyedeljük, nyolcadoljuk – kb. 5 cm-es rudakra vágjuk
    • A rudakat baconnal áttekerjük, majd vagy szírpapírral kibélelt sütőtálcára tesszük és így sütjük meg, vagy (pl. tegnap a nagy melegben) palacsintasütőben 3 részletben, sütés közben forgatva megsütjük.
    • Az LCHF diéta mártásához a mascarponét a tejszínnel és a hozzávalókkal felsorolt fűszerekkel alaposan kikeverjük.

Paleo lángos/Ketogén lángos

Lángos – mandulaliszt és útifűmaghéjból

Hozzávalók (kb. 12 kisebb db-hoz):

  • 2 db M-es tojás
  • Só – tk.-nyi
  • 3 ek. mandulaliszt (100%, hogy más lisztekből is jó!, csak ismerni kell ahhoz a különféle lisztek tulajdonságait.)
  • 2 ek. útifűmaghéj
  • Késhegynyi szódabikarbóna
  • mk. almaecet vagy citromlé
  • Víz
  • 1 ekj. olíva olaj vagy olvasztott zsír a tésztába

Elkészítés:

  • A hozzávalók sorrendjében keverjük ki a tésztát csomómentesre – a legpraktikusabb robotgép haberőjével, és tegyünk a keverés végén, azt nem abbahagyva annyi vizet a tésztához, hogy híg galuska tészta állaga legyen.
  • Hagyjuk kb. 10 percet állni, és ha azt látjuk, hogy az útifűmaghéj miatt a tésztánk nem elég ruganyos, akkor nyugodtam öntsünk hozzá még vizet, illetve ha ellenkezőt tapasztalunk, akkor meg egy pici mandulalisztet.
  • Egy palacsintasütőt melegítsünk tűzforróra és zsiradékot öntsünk az edénybe.
  • Púpozott evőkanállal kimert tésztát tegyünk a sütőedényre és villával lapogassuk el. A tapasztalat szerint 3 db fér rá a lapra.
  • Mindenképpen fémlapátot és villát használjunk a lángos megfordítására.
  • Sütés közben puffancsszerűen fog kinézni a tésztánk, de sajnos a tányérba téve már lapos, de igen könnyű tészta lesz belőle.
  • A legkülönfélébb feltétekkel fogyaszthatjuk és kiváló kenyér pótló is.

Lángos ketogén étkezéshez:

A lángost már kipróbáltam csak NoCarb rost-mix liszttel is, útifűmaghéj nélkül, és mondhatom, hogy kiváló lángosok készültek. Ennek a tésztájához nem kell szódabikarbónát tenni. A lángosok jóval világosabbak lesznek, mint a maglisztesek.

Példa a mai sütéshez:

  • 2 db M-es tojás
  • 6 ek. NoCarb rost-mix
  • Annyi meleg víz, hogy ruganyos, nem száraz tésztát kapjunk!
  • Zsír a sütéshez, 2 ek.-nyi folyékonyan a tésztába

Érkezett negatív tapasztalat a NoCarb lángossal kapcsolatosan, ezért a következőkre figyeljetek a sütésnél:

  1. A biztonság kedvéért hagyjátok állni a tésztát, hogy a rost jól megszívja magát vízzel.
  2. A sütőedény legyen tűz forró.
  3. Egy lapra 3 lángos is ráfér, tehát púpozott evőkanálnyi tésztát lapogassatok el.
  4. Nem a „bolti” lángos lesz az eredmény, hanem egy gyorsan elkészíthető lap, pont olyan, mint amilyen az alsó képen látható!

 

 

Omlett-tekercs (régi recept újdonsággal!)

A receptet MW küldte 2010.10.24-én

omlett tekercs

Éppen ma reggel ezt ettem. Az omlett könnyebb elkészítése végett a ma már létező NoCarb rost-mix-ből tettem éppen annyit a tojásokhoz, hogy besűrűsödjön. Ez a rost-mix még a recept születése idejében nem volt kapható! A liszt hozzákeverésével lényegesen könnyebben lehet az omlettel „bűvészkedni”.

Hozzávalók személyenként:

  • 2-3 tojás felverve
  • Póréhagyma karikára vágva
  • 1 szelet sonka megsütve
  • Reszelt sajt
  • 2 szelet bacon szalonna
  • Fűszerek (só, bors)
  • Kis zsíradék

Elkészítés:

  • A tojásokat felverjük, megsózzuk, borsozzuk (sóval vigyázni kell, mert a szalonna és sonka is sós lesz), kizsírozott (nálam kókuszzsír volt), serpenyőbe öntjük
  • Rászórjuk a hagymát és a reszelt sajtot
  • Amikor az alja megsült, a palacsinta-szerű omlettet egy tálra csúsztatjuk, majd a másik felével óvatosan beleborítjuk a serpenyőbe, és azt is megsütjük
  • A kész omlettre ráhelyezzük a sonkát, feltekerjük, és baconnel beborítjuk a külsejét.
  • A fogpiszkálóval összetűzött tekercset kívülről még sütjük kicsit, hogy a bacon ropogós legyen
  • A tekercseket egyenként, két serpenyő segítségével (egy serpenyő külön a sonka és a baconos tekercs sütéséhez) kell elkészíteni.

Főzési alapötletek – kezdő paleosoknak

A régi blogom – a Paleolihlet (2010)  fél éves történetének egyik legsikeresebb összeállítása az alábbi. A blogon mindig a legolvasottabb bejegyzések között szerepelt. Ez nem véletlen, hiszen segít eligazodni abban a kérdésben, hogy milyen paleos ételeket találsz anélkül, hogy teljesen „le kelljen cseréljed az egész konyhádat”. Természetesen ezeket a remek ötleteket átmentettem ide a PaleoVitalra.

2017-ben bejegyzéssé alakítom át a valamikori kiemelt oldalamat. 2010 óta sok víz folyt le a Dunán, de a paleos alapelvek lényegében – kezdők számára különösen – mit sem változtak.


Az alábbi ötleteket "Giz" küldte 2010.08.13-á
A kép a Google images-ről való

MIT IS FŐZZEK? – tipikus házitündéri kérdés.

Alant olvashatjátok Gizi gyűjtését. Így akart barátnője és a mi segítségünkre is lenni.

Tehát – Mit is ehetek?

Paleolit kaják

Levesek (rántás, habarás nélkül, levesbetétek nélkül)

  • Húsleves (vagy hamis húsleves tökből a vegáknak)
  • Halászlé
  • Becsinált leves (zöldségek, hús párolva, majd felöntve, esetleg valamivel sűrítve /tojás, napraforgóbél liszt, kókusztej/)
  • Krémlevesek zöldségből (kókusz, vagy zabtej és tojás a sűrítők)
  • Zeller
  • Hagyma
  • Fokhagyma
  • Spárga
  • Karfiol
  • Frankfurti leves (krumpli helyett paszternák, sárgarépa vagy semmi)
  • Gombaleves
  • Gulyásleves (csipetke nélkül, a krumpli helyett paszternákkal)
  • Gyümölcslevesek (saját anyaggal visszasűríteni, + kókusztej)
  • Karfiol leves
  • Kínai zöldség (káposzta, répa, zeller, chili paprika, petrezselyem, húsleves)
  • Spárga leves
  • Wang tojásos levese (ebbe paradicsom kell, ezért csak néha)
  • Zöldségleves
  • Borleves (bor, víz, xilit, tojás, fűszerek)
  • Bio boltokban lehet NoCarb Noodle-t kapni (2013) – ez elmegy levesbetétnek. Ha nem vagyunk szigorúak, akkor az üvegtészta (rizsből) is elmegy – ez utóbbi kompromisszum!

Húsok

  • Húsok mellé köret: zöldség, gyümölcs nyersen vagy főve, párolva, sütve, kompótként
  • Almaszósz – nyers gyümölcsből turmixolva, főtt vagy sült hússal (almaszószt magával és esetleg kókusztejjel sűríteni)
  • Bakonyi szelet (bármilyen hús, gombás raguval)
  • Brassói aprópecsenye (paszternákkal)
  • Cigánypecsenye (a sült fehérrépa igen finom köret)
  • Csirke máj baconban
  • Csirke nyárs (szalonna, gomba, hagyma, esetleg zöldségek)
  • Csirke szárny sütve, rántva
  • Csirketorta (szalonna, csirke, alma, zöldségek /padlizsán, cukkini, tök/)
  • Fasírt, vagy scsevap (szódabikarbónától könnyű lesz)
  • Gombás pörkölt (sertés, csirke, pulyka)
  • Grill csirke készen, vagy sörös dobozon, illetve són sütve
  • Grillezett, előzőekben bepácolt húsok (karaj, csirkemell v. comb, szűzpecsenye, tarja, hal)
  • Hagymás rostélyos
  • Hentes tokány
  • Holstein szelet (natúr husi, tükörtojás)
  • Kijevi szerű pulykamell (a tölteték kemény sajt, tisztított vaj (ghee), fokhagyma, sok petrezselyem,)
  • Körömpörkölt paszternákkal
  • Pörkölt (csirke, pulyka, sertés, marha, gomba, tojás, csülök, köröm, vad, zúza, nyúl)
  • Rácponty (tejföl nélkül, esetleg magtejjel/-tejszínnel), krumpli helyett paszternákkal, vagy répával
  • Resztelt máj (csirke, pulyka, sertés, lehet magyarosan is) paszternákkal, vagy zöldségekkel
  • Sült (csirke, lapocka, oldalas, csirke szárny, csülök, malac császárhús, kacsacomb, libacomb, tarja, oldalas, hal)
  • Székelykáposzta
  • Tehéntánc (füstölt sajt, vékony szalonna karajban, vagy szűzpecsenyében, paleósan bundázva, vagy kel levélben sütve)
  • Töltött csirkecomb (sonkával és kemény sajttal a bőr alatt, ami lehet füstölt is)
  • Töltött káposzta (rizs és rántás nélkül)
  • Vadas – marha, nyúl, vagy vad (Zsemlegombóc helyett spenótos valamilyen pelletel készült lapcsánka)
  • Zúza pörkölt

Mit egyél mellé?

  1. A húsokhoz rengeteg savanyúságot, salátát lehet enni.
  2. Egyél felengedett mélyhűtött gyümölcsöt, citrommal kell meglocsolni.
  3. Elkészítéskor kacsa, libazsír, illetve szalonnából kisült zsír a jó.
  4. A salátára lenmagolaj, vagy szűz olíva, és citrom.

Halak és egybek

  • Paleósan rántva, sütve, főzve, párolva, grillezve, pörköltnek
  • Naphal
  • Ponty
  • Hekk
  • Harcsa stb.

Köretek

  • Párolt káposzta (én 100 %-os almalével szoktam öntözgetni párolás közben)
  • Pirított káposzta
  • Párolt zöldségek
  • Sült (grillezett) zöldségek (kontakt grillben nagyon jó)
  • Spárga párolva, vagy baconba göngyölve
  • Röszti zöldségekből
  • Almaszósz
  • Almapüré (esetleg körtével vegyesen) – turmixolva gyümölcsvelőként
  • Zöldségpüré
  • Paszternák – püré, sült főtt
  • Retek nyersen
  • Kompót (körte, alma, szilva, meggy, cseresznye, lehetőleg diétás, azaz cukor nélküli leve helyett citrommal) – ez kompromisszum a gyümölcs főzése miatt!
  • Parajpüréből, tojásból „tészta”, vagy „nokedli” gesztenyelisztből, tojás fehérjéből
  • Lapcsánka, tócsni zöldségekből – pellettel

Főzelékek

  • Kelkáposzta (krumpli helyett paszternák, saját magával sűrítve), vagy citromosan
  • Sárgarépa
  • Tök (hagymás alapon, a főzelék negyedével visszasűrítve, vagy magtejjel, -tejföllel)
  • Spenót (magtejjel)
  • Sóska
  • Karalábé
  • Vegyes (karalábé, sárgarépa, zeller, paszternák)
  • A főzeléket nem rántjuk, hanem kb. egynegyedét pürésítjük, és azzal sűrítjük; tehetünk bele valamilyen magtejet is

Egytálételek

  • Gombapörkölt (esetleg tojással)
  • Kocsonya
  • Lecsó (tojással)
  • Muszaka (padlizsán, darált hús, besamel helyett sajtos kókusztejes öntet /sajtszósz?/ – kompromisszum!; vagy paleo majonézzel, paleo tartárral)
  • Rakott kel (rizs és tejföl nélkül)
  • Szabolcsi töltött káposzta (a töltelék rizs nélkül)
  • Töltött karalábé (rizs és tejszínes szósz nélkül)
  • Töltött patisszon
  • Vadas spenótos lapcsánkával

Édesség (xilittel, steviával)

  • Paleo muffinok
  • Paleo palacsinta
  • Paleó piskóta (csak ritkán sok gyümölccsel)
  • Rebarbara (vagy bármilyen bogyós gyümölcs) zselé (agaragarral)
  • Pavlova torta paleos tejszínhabbal
  • Habcsók dióval
  • Csoki torta liszt nélkül, paleo liszttel vagy őrölt magból készítve

Saláták

  • Csirkesaláta (sült csirke, zöldségek, saláták, öntet)
  • Fejes saláta
  • Kínai csípős káposzta
  • Káposzta alma, zeller
  • Kovászos uborka
  • Rebarbara
  • Uborka
  • Téli saláták (ecetes uborka, almapaprika, dinnye, karfiol, mogyoróhagyma, atb.)

Reggelik

  • Buggyantott tojás
  • Főtt, vagy sült debreceni, vagy virsli mustárral, vagy tormával – csak paleo minőségű! – adalékmentes
  • Hagymás rántotta (újhagymából is)
  • Provence-i tojás (ritkán a paradicsom miatt)
  • Rántotta (hagyma, kolbász, sonka, zöldségek, gomba, sajt, szalonna, stb.)
  • Sült paprika tojással
  • Füstölt főtt tarja ráolvasztott kemény sajttal (mikróban is lehet, aki elfogadja a mikrót)
  • Ham and eggs
  • Tükörtojás
  • Paleo muffin, vagy egyéb magunk sütötte finomság
  • Kemény tojás zöldpaprikával, uborkával vagy retekkel
  • Lágy tojás

Én ezekhez általában zöldpaprikát eszem, és citromos teát iszom. Uborkával is ehető, de reggel ne egyetek retket. (reggel méreg, délben étek, este orvosság).
Megszokható.

Liszt helyett:

  • Lenmag lisztje
  • Szezámmag-liszt
  • Porrá őrölt szárított zöldségek
  • Porrá őrölt szárított almaszirom (édesekbe)
  • Őrölt magok (dió, mandula, mogyoró, kókuszreszelék)
  • Mandulaliszt (pellet)
  • Gesztenyeliszt
  • Kókuszliszt (pellet)… stb.

Egyebek (- ha már megőrültél, és gyilkolás helyett valamit csinálnod kell)

  • Sajt chips (szeletelt sajt mikróban megsütve – zsírját veszti, és ropogós), vagy reszelt parmezán tepsiben megsütve
  • Kávé kókusztejjel (ha a huszadik, akkor koffeinmentes legyen)
  • Aszalt gyümölcsök (módjával)
  • Magok (kivéve földimogyoró)
  • Kókuszchips
  • Aszalt gyümölcs keserű csoki burokban (szilvát, és meggyet ettem, Isteni!)
  • Meggy – összetöröm – citromlével, esetleg alma lével meglocsolom
  • Almaszirom (natúr, és csokis is van, sajnos mindet meg kell enni, mert a levegőn felpuhul)