Címke: JéPé receptje

Mákos szilvakrémes piskótatekercs

Mákos szilvakrémes piskótatekercs – A kép a Google images-ről való.
A receptet  JéPé küldte 2010.10.05-én
 

Hozzávalók:

  • 6 db tojás
  • 10 evőkanál darált mák; ma már 10 dkg máklisztből is elkészíthető (BB 2014)
  • 5 teáskanál xilit
  • Összetört szilva – gyümölcsvelő
  • Fahéj, kókusztej
  • Rumaroma (elmaradhat)
  • Pici só

Elkészítés:

  • Verd fel a tojások fehérjét egy pici sóval, majd a sárgáját a xilittel keverd fehéredésig
  • A mákhoz öntsd hozzá a tojás sárgáját, majd a fehérjével, mint a piskótát, keverd össze
  • Ezt öntsd bele a sütőpapírral kibélelt nagyobb méretű tepsibe, hogy vékonyka tésztát kapj, és 180 fokos előmelegített sütőben 12-13 percig süsd (nem szabad sokáig, mert kiszárad és nem lehet feltekerni)
  • Amíg sül, addig az összetört szilvát egy pici vaníliás-xilittel és annyi kókusztejjel keverd ki, hogy jól kenhető legyen,  tegyél bele pici fahéjat és esetleg rumaromát
  • Amikor a tészta megsült, vedd ki a sütőből és egy picit hagyd „izzadni” a tepsiben (mert így könnyebb lesz feltekerni), majd egy nedves konyharuhára vagy nedves sütőpapírra óvatosan borítsd ki a tésztát a tepsiből
  • Kend meg a tésztát a szilvakrémmel, majd  mint a rétest tekerd fel
  • Egy picit az eleje törik, de ha lazán tekered fog sikerülni
  • A tetejét szórd meg xilittel, vagy csokimázzal is be lehet vonni, vagy megcsurgatni


 

Sütőtökkrém leves – JéPé-módra

A receptet JéPé és képet küldte 2010.09.22-én
A képen látható tökmag nem AIP!

Hozzávalók:

  • Kb. egy – másfél kg sütőtök
  • Egy fej vöröshagyma
  • Egy kiskanál vaj vagy libazsír – AIP-ban vaj nem!
  • Só, bors, gyömbér, házi ételízesítő (só nélküli!)
  • Fél doboz zabtejszín (vagy kókusztej, de azzal túl édes lesz …de aki szereti!?); AIP-ban kókusztej

Elkészítés:

  • Magozzuk ki és hámozzuk meg a sütőtököt, majd vágjuk nem túl apró kockákra
  • A vajon vagy zsíron kicsit pirítsuk meg a hagymát, szórjunk rá borsot, majd egy pici vízzel engedjük fel, hogy dinsztelődjön
  • Ezután tegyük bele a felkockázott sütőtököt és annyi vízzel engedjük fel, hogy éppen ellepje, tegyünk bele sót, ételízesítőt, majd fedő alatt főzzük puhára
  • Amikor már szinte szétfőtt, akkor botmixerrel (vagy turmixban) pürésítsük
  • A sűrűségétől függően engedjük fel vízzel, majd tegyük bele a fél doboz zabtejszínt (esetleg kókusztejet) és forraljuk össze
  • A legvégén tegyük bele a csipetnyi gyömbért, ezzel már nem kell főzni, mert keserű lesz
  • Tálaljuk pirított tökmaggal (amit teflon edényben megpirítunk), vagy reszelt sajttal, lehet rá tenni petrezselyemzöldet (jól mutat és finom is) – A tökmag nem AIP!

Sába királynő tortája

A receptet JéPé küldte 2010.09.18-án

Stahl Judit receptje ihlette  meg, és paleosította

Hozzávalók:

  • 4 db tojás
  • 3 kávéskanál kakaó
  • 3 kávéskanál instant kávé (vagy lefőzött kávé)
  • 3 evőkanál xilit, vagy eritrit
  • 5 dkg jászvaj (ghee), vagy jó minőségű vaj
  • 10 dkg mandula darálva (vagy pisztácia, vagy dió)
  • Fél marék mazsola
  • Egy csipet só
  • 0,5 dl kókusztej
  • 1 kávéskanál mézes-süti keverék vagy külön fahéj, gyömbér, koriander, szegfűszeg
  • Porxukor

Elkészítés:

  • A kakaót, kávét, jászvajat a kókusztejjel olvaszd össze, majd tedd  bele a mandulát
  • A masszát jól keverd össze, és tegyél bele egy bő kávéskanál mézes-süti keveréket (vagy külön fahéjat, gyömbért, koriandert, szegfűszeget) és egy csipet sót
  • A tojásokat válaszd szét, a fehérjét verd fel habosra, amikor megvan a lágy hab, akkor  tegyél bele 1 evőkanál xilitet, és verd fel keményre
  • A tojássárgáját a 2 evőkanál xilittel fehéredésig keverd ki
  • A csokis keveréket tedd bele a tojássárgájába és  keverd el. Ezután ezt óvatosan elegyítsd össze a tojásfehérjék habjával.
  • Ezt a masszát tedd be egy sütőpapírral kibélelt tortaformába, és 160 fokon 30 percig süsd a tésztát.
  • Amikor a tészta megsült, akkor tűzdelj bele mazsolaszemeket, vagy szórd meg fahéjas porxukorral.
  • Valamilyen gyümölccsel (eperrel:) vagy szilvából készült gyümölcsvelővel, paleo pudinggal  (eredetileg vanilia-fagyival) kínáljuk.

Sárgarépás darált húsos fasírt muffin formában

Sárgarépás fasírt – A kép a Google images-ről való.

A receptet és a képet JéPé küldte 2010 szeptemberében

Hozzávalók:

  • 25 dkg darált baromfihús (egyéb husi is lehet)
  • 1 db nagyobb méretű sárgarépa
  • 2 db tojás
  • Fűszerek ízlés szerint (só, bors, paprika, fokhagyma, majoránna vagy oregáno stb.)
  • 5 dkg kemény reszelt sajt
  • Olíva olaj

Elkészítés:

  • Reszeld vagy aprítsd fel a sárgarépát
  • A felsorolt hozzávalókat keverd össze
  • Tegyél gombócokat muffin-sütő formába, és a tetejét kend be olíva olajjal
  • Előmelegített sütőben süsd kb. 30 percig
  • Ez a sós muffin azért is különösen finom, mert „saját zsírjában” sül meg, nem szívja magát tele plusz zsiradékkal!

AIP-osan is elkészíthető (a receptet 2019 novemberében kiegészítettem):

  • Fűszerek: só, fokhagyma, curry, gyömbér
  • Állományjavító: 2 db tojás sárgája, vagy 3 db egész fürjtojás, vagy 1 ek. zselatin + 1 dl víz
  • Darált pulyka vagy csirke hússal a fűszereket és a választott állományjavítót összekeverjük és muffin-formában, olajjal megkenve kb. 30 perc alatt megsütjük. 

Céklapüré

A receptet JéPé küldte 2010.09.05-én

A kép a Google images-ről való

céklapüré

Céklapüré:

Melegen remekül passzol sült húsok, halak mellé, de  hidegen is fogyasztható.

Hozzávalók:

  • 1 evőkanál olívaolaj
  • 1 kis fej vöröshagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 2 nagy főt cékla
  • 1 dl  kókusztej tejszínes része
  • Másfél teáskanál balzsamecet (vagy almaecet, vagy citromlé)
  • Másfél teáskanál reszelt  torma

Elkészítés:

  • Bő vízben megfőzzük a céklát
  • Apróra vágjuk a  hagymát és fokhagymát, majd az olívaolajban üvegesre dinszteljük
  • A megfőtt céklát apró kockákra vágjuk és hozzáadjuk a hagymához. Lelocsoljuk a balzsamecettel (vagy almaecettel) , és addig sütjük, amíg az ecet felszívódik, a cékla pedig kissé ragadós lesz
  • Levesszük a tűzről, hozzáadjuk a  kókusztejet, botmixerrel  pürézzük és  bele keverjük a reszelt tormát. A sűrűsége ízlés szerinti
  • Turbózhatjuk egyéb  zöldségekkel is (pasztinákkal, sárgarépával, zellerrel stb.)

Alexandra külte Sydney-ből:

„Érdemes kipróbálni a receptet úgy is, hogy a céklát főzés helyett megsütjük. A héját elég akkor lehúzni, ha megsült, de használjunk gumikesztyűt.
Több tápanyag marad a céklában és egy kicsit édesebb is lesz.”

 

Sült cékla

Sült cékla – Google

A receptet küldte JéPé 2010.09.05-én

„A cékla elég sokáig sül, így akkor érdemes elkészíteni, ha valami nagy darab húst sütünk ebédre vagy vacsorára.. Én ma bacon-ba göngyölt csirkecombot sütöttem és az alsó szinten sült a hús, fölötte jénaiban sült a cékla. Bő 30-40 perc alatt szinte egyszerre lett kész.” JéPé

Hozzávalók:

  • Kb. 0,5 kg cékla
  • 5 evőkanál olívaolaj
  • 5 evőkanál balzsamecet (vagy almaecet is lehet, de el is hagyható, viszont pikáns ízt ad)
  • 5 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál oregano (vagy majoranna)
  • 1 teáskanál xilit (vagy méz), só, bors

Elkészítés:

  • A céklát nyersen megpucoljuk, és kockákra vágjuk.
  • A fokhagyma gerezdeket összetörjük (fokhagyma nyomóval).
  • A balzsamecetet elkeverjük az olívaolajjal és a xilittel, sózzuk, borsozzuk.
  • Egy  mély  jénaiba tesszük a céklát és összekeverjük a  zúzott fokhagymával, leöntjük az öntettel, majd megszórjuk a zöld fűszerrel.A jénait  jól lezárjuk alufóliával (vagy egyéb fedővel).
  • Előmelegített sütőben 180 fokon kb. 30 percig sütjük.