Címke: JéPé receptje

A legjobb KENYÉR — KENYÉR – „Mindennapi kenyerünk”

lenszezámosjépéskenyér

A felső kép a Google images-ről való, a kis méretű kép JéPé felvétele.

JéPé gyűjtéséből való kenyérrecept

Hozzávalók:

  • 6 evőkanál őrölt szezámmag
  • 6 evőkanál őrölt lenmag
  • 1 evőkanál lenmagpehely
  • 1 evőkanál szezámmagpehely
  • 3 db tojás
  • Kb. egy-másfél dl víz (vagy kókusztej)
  • 1 teáskanál szódabikarbóna
  • egy mokkáskanál őrölt köménymagot (egy kellemes ízt ad, de ki is lehet hagyni)
  • Só ízlés szerint – mondjuk egy két kávéskanállal

Elkészítés – JéPé küldte

(szó szerint idézem, mert Ő már sokszor megsütötte):

  • Egyébként a kezdőknek is egy nagyon egyszerű kenyérsütés, mert csak össze kell mindent kutyulni, belöttyinteni a tepsibe és az időt (25 perc) és a fokot (180 fok) betartva megsütni, így tuti a siker.
  • Tehát a készítés lényege:
    Ezt az egészet egy tálban összekeverem, egy nem nagyon híg, de folyós „masszát” kell kapjak, amit egy kisebb méretű (kb. 20 x 30 cm), sütőpapírral bélelt tepsiben szétterítek (ha nagyobb a tepsi sem baj, akkor vékonyabb lesz a kenyerünk) és előmelegített sütőben, 180 fokon, 25 percig sütöm.
    Sütés után egy kb egy-másfél cm vastagságú „lapot” kapok, amit ha kihült felszeletelek. Ebből a mennyiségből pontosan 12 db-ot kapok, amiből szendvicset úgy tudok csinálni, hogy egy-egy darabot megkenek valamivel és közé teszek bármit. Igazából olyan, mintha teljeskiőrlésű szendvicset ennék (látszatra:):).

A képet is JéPé küldte, tehát tuti, hogy így néz ki!

„Kedves BB!
Köszi, hogy feltetted a „mindennapi kenyerünket”, de fontos, ahogy a blogon írtam, hogy kis tepsiben süssük, szétterítve, mert akkor sül át rendesen, tul.képpen egy lepényke lesz, ami ha egyenlő részekre felvágod, kapsz kis „kenyérszeletkéket” Én is próbáltam kenyérformában sütni anno, de abban nem jó, mert egyrészt nagyon sokáig sül (legalább egy óra hossza), másrészt nem mindig sül át rendesen, vagy ha át is sül, nehezen szetelhető. Így viszont, ahogy a blogon leírtam, tökéletes szeletkék lesznek. Ha legközelebb sütök, küldök fényképet is, mert az általad feltett szép kis „buci” nem hasonlít a mi kis lepénykenyerünkhöz.” JéPé küldte

Übersetzer: Beatrix Nagy

Das beste Brot – BROT – „unser tägliches Brot”

ein Rezept von JéPé

Zutaten:

  • 6 Esslöffel gemahlene Sesamsamen
  • 6 Esslöffel gemahlene Leinsamen
  • 1 Esslöffel LeinsamenFlocken
  • 1 Esslöffel Sesamflocken
  • 3 Eier
  • ca. 1 1/2 dl Wasser (oder Kokosmilch)
  • 1 Teelöffel Natron
    • 1 Mokkalöffel gemahlener Kreuzkümmel (Dieses Gewürz sorgt auch für einen angenehmen Geschmack, aber man muss nicht unbedingt verwenden.)

Zubereitung:

  • Alle Zutaten werden in eine Schüssel gegeben und gut vermischt.
  • Die Masse sollte nicht zu dicht oder flüssig sein.
  • Den Teig wird auf ein mit Backpapier belegtes Backblech gelegt (ca. ein 20 x 30 cm großes Backblech). (Wenn man ein größeres Backblech verwendet, dann wird unseres Brotes dünner!) Natürlich man kann auch Silikonbackformen benutzen.
  • Im vorgeheizten Ofen etwa 25 Minuten backen.

Szezámmákos süti


A recept Nagy Szilvi  gyűjtéséből való, és JéPé találmánya

szezámmákossüti

A felső képet a Google images-rőól importáltam, hogy nagyobb méretben legyen látható a süti.

A kisebb képet a süti „feltalálója” küldte, tehát a kép teljesen hiteles:D

Hozzávalók:szezámmákos süti

A tésztához

  • 20 dkg szezámmag
  • 5 db tojás
  • 1 evőkanál xukor, vagy a TED szerint szirup, méz – ízlés szerint
  • 1 csipet só
  • Citrom reszelt héja, fél citrom leve
  • 1 teáskanál szódabikarbóna
  • 1 mokkáskanál rumaroma (ki is maradhat, de finom pikáns ízt ad)
  • 1.5 dl kókusztej

A töltelékhez

  • 10 dkg darált mák
  • 1 evőkanál xukor, vagy a TED szerint szirup, méz – ízlés szerint
  • Csipet só
  • Reszelt citrom héja
  • Fél marék mazsola
  • 1 dl kókusztej
  • 1 evőkanál szilva-velő – friss vagy mélyhűtött szilva pépesítve
  • 1 teáskanál ghee

Elkészítés:

  • A szezámmagot ledaráljuk
  • A tojássárgáját a nyírfacukorral habosra keverjük, a hozzávalókat beletesszük, elkeverjük, ekkor egy lágy „tésztát” kell kapjunk
  • A tojásfehérjét kemény habbá verjük, majd óvatosan ehhez a „tésztához” keverjük
  • Egy lazán folyós piskótát kapunk, amit sütőpapírral bélelt kisméretű tepsibe öntünk, és 180 fokon 15-20 perc alatt készre sütünk
  • Amíg sül, addig elkészítjük a tölteléket:
    A töltelékhez a vajat egy kis edényben megolvasztjuk
  • Beleöntjük a kókusztejet, a darált mákot és a többi hozzávalót, majd egyet „rottyantunk” rajta
  • Lehúzzuk a tűzről, és amikor kihűlt, belekeverünk 1 evőkanál szilva-velőt, hogy kenhető, no és még finomabb legyen
  • A kész tésztát, ha kihűlt, középen kettévágjuk és az egyik félnek a tetejét megkenjük a máktöltelékkel, és rátesszük a „tészta” másik felét, majd kockára vágjuk

A TÉSZTA TETEJÉT MEGSZÓRHATJUK VANÍLIÁS XUKORRAL!