Gondolatok kategória bejegyzései

Izometriás torna – Ébredéskor, tömegközlekedve, autóban, munkahelyen …

Hogy mik nem jutnak néha eszembe?!

Az izometriás gyakorlatok bármikor végezhetőek. A lényege, hogy egy adott izomra, izomcsoportra erőt fejtünk ki, és a rendszeresen ismételt gyakorlatok következtében az izmok edzésben vannak, és megerősödnek. Az ötlet egy békakísérlet megfigyelése alapján született. Élő békák egy biológiai kísérletre várva combjuknál fogva lettek felfüggesztve. A kísérletet végző kutató észrevette, hogy szerencsétlen békák felfüggesztett lábain az izmok egy idő után megerősödtek. Tiszta állatkínzás:-( -, de tényleg így született meg az izometriás torna ötlete.

Buck, Ilse: „Játékos testedzés – Izometriás gyakorlatok”

Medicina könyvkiadó, 1975.

Könyvtárban még megkapható, és antikvár is biztosan megvásárolható (láttam a neten).

„Izometria” annyit jelent, mint „azonos hosszúság”. Izometriás torna – az izmok megfeszítése anélkül, hogy hosszuk megváltozna. Ilyen gyakorlatot végzünk például akkor, amikor egy falat próbálunk eltolni, vagy egy elmozdíthatatlan tárgyat elhúzni. A lényeg mindig az erőkifejtésen van. Az izometriás torna frissít és élénkít, nem jár izzadtsággal, naponta legfeljebb néhány percet vesz igénybe, nem kellenek hozzá drága tornaszerek, és nincs szükségünk külön helyiségre sem. A könnyed testgyakorlatokat viszont rendszeresen kell végeznünk, mert az eredmények csak ekkor jelentkeznek. Ha jól végeztük őket, már néhány napi gyakorlás után sokat javul közérzetünk, izmainkat rugalmasabbnak, mozgásunkat lazábbnak érezzük. A gyakorlatok során azonban ügyelnünk kell rá, hogy azokat mindig teljes erőből végezzük, hogy közben folyamatosan és mélyen lélegezzünk, és segít a helyes testtartásban, ha a hasunkat végig igyekszünk feszesen tartani.

Az alábbiakban látható képek gyakorlatait fejtsétek meg!

Lehet a hozzászólásban ötleteket beírni:-))))))

1., 2., 3.,

4., 5., 6.,

7., 8., 9.,

10., 11., 12.,

13., 14., 15.,

16., 17., 18.

Print Friendly, PDF & Email

Paleo témájú levél – Miért válj paleossá?!

„Drága Barátném!

http://www.tenyek-tevhitek.hu/vitamin-ajanlasom.htm

A fenti linken el tudod olvasni, hogy mit ajánl Szendi Gábor, illetve ő milyen vitaminokat szed. Az ő vitaminszedése is csak irányadó, és én csak elvekben, de nem teljes mértékben követem az ő ajánlását, mert ahányan vagyunk, annyi félék vagyunk. A magam részéről ötvenszer körül szoktam járni egy témát, amíg döntök arról, hogy nekem jó-e valami, vagy csak felesleges pénzkidobás lenne.

Szerintem, ha már valaki eljut odáig, hogy elkezd tudatosan foglalkozni az egészsége megtartásával, vagy az elvesztett egészsége viszonylagos helyreállításával, az már nagy dolog.

Manapság sokféle út létezik, és mindenki a magáéról állítja, hogy az a legjobb, és az a tuti. Annyi mindent próbáltam már, de elsősorban fogyókúra terén, te tudod a legjobban, hogy az elmondhatatlan. Na, és erre puff, kiderül, hogy a túlsúlyomnak nem a zabálásom az oka, hanem egy alattomos betegség!

Öt évvel ezelőtt oly mértékig összeroppantam, hogy akkor már nekem nem elsősorban a fogyókúra volt a tét, hanem – nagy szavak, de az „élhető élet”. Ellentétben anyuval, aki éppen annyi éves volt, mint én most, amikor meghalt, és aki feladta – én meg folyamatosan harcolok!!!, és amióta megtaláltam a paleo étkezést – bizton állíthatom, hogy nem eredménytelenül. Ő abban volt makacs, hogy nem volt hajlandó orvoshoz menni, én meg abban vagyok makacs, hogy meg akarok gyógyulni!!!

Tehát pl. a vitaminok terén mit csinálok?!
Volt idő, amikor Lenkei alapcsomagot szedtem. Ez sem rossz!!! – Gondold meg!!! – Ha végképp nem akarsz azzal foglalkozni, hogy milyen vitaminokat szerezz be magadnak személyre szabottan, akkor szerintem a Lenkei vitaminból az alap csomag – a napi vitaminadag átlagolva előre ki van osztva – nem rossz megoldás!!! Én azért tértem le erről az útról, mert a külön bejáratú betegségeimet akartam kezelni.

A búzafű kiváló az idegekre, még B17 vitamin is van benne, ami rákellenes. B17 vitamin azonban a sárgabarack magjában is van a ciánon kívül:-D A hunzák (Himaláján élő nép) – rengeteg sárgabarack magot esznek. A búzafű termesztést egy évig csináltam, aztán telítődtem, ezért hagytam abba.

Manapság mit szedek?– viszonylagos rendszerességgel, életszerűen és nem óramű pontossággal:

  • B-komplexet, Magnéziumot szedek az idegeimre
  • C-vitamint – 500, 1000 mg-ot naponta -, ha náthás vagy influenzás vagyok, akkor akár 2-3000-et
  • A B-vitamint mindig ki kell egészíteni C-vitaminnal, mert a túladagolt B-vitamin betegséget okoz
  • Szelént szedek az ízületeimre és az idegeimre – a szelénnek izmokat ellazító tulajdonsága van – Egyébként többek között magokban, különösen a paradióban sok szelén van!
  • Glükozamid-ot (porcépítő és nem vitamin) szedek az ízületeimre
  • A halolaj vagy sok hal!!! (én nem szeretem a halat – sajna) segít a csontozat „zselírozásában”, segít az erek rugalmasságának megóvásában, illetve azok regenerálásában, az érszűkületek tisztításában (A halolajban D és E-vitamin is van)

Leírom neked, hogy mi a paleo táplálkozás lényege:

A paleo neve a paleolit korban élő emberre utal vissza, akinek az étele és életvitele még „természetes” volt. Mintául szolgálhatnak még az étkezés szerint a ma már csak nyomokban – a nyugati civilizációs étkezéstől nem érintett – élő természeti népek. Pl. a hunzák, a kitavaiak (Pápua Új Guineai törzs), néhány afrikai törzs …

hunzák és kitavaiak

A Hunza barackmag segít a rák betegség megelőzésében, a Hunzák népe nem ismeri a rákot, a barackmag tele van B17 vitaminnal …
A Kitava vizsgálat bizonyítja, hogy a szív és érrendszeri megbetegedések gyakorlatilag teljesen ismeretlenek a pápuák körében …

A lényeg, hogy különösen a XX. század elejétől, a nagy fokú iparosodás miatt az élelmiszereink zöme gyárilag készül, a földek oly mértékig kizsákmányoltattak, hogy a zöldségekben, gyümölcsökben ásványi anyagok, vitaminok a régi korokhoz képest csak nyomokban találhatók, az állatokat nem szabad tartásban nevelik, főleg az asztalra valót nem vadásszák, hanem sokszor stresszes körülmények között tartják őket, és „hihetetlen, manipulált” eledellel táplálják …, na még lehetne sorolni jó néhány riasztó példát a mai élelmiszerekről – adalékanyagok, színezékek, ízfokozók, mindenben nem fermentált szója stb. stb. A rák Amerika felfedezése előtt Európában ismeretlen volt, de az Amerikából behozott – burgonya, kukorica, paradicsom alapjaiban változtatták meg az étkezésünket. A szegény sorban élő kínaiak és a japánok sok rizst esznek, mert a szegényeknek még mindig jobb rizst enni, mint éhezni; a gazdagok étkezésére ott sem a sok rizs fogyasztása a jellemző. Mi a baj a burgonyával, a rizzsel, a kukoricával (a jól érett paradicsommal már nincs semmi gond!) -, az, hogy a szervezetünkben gyulladásos folyamatokat indítanak el. Ezen élelmiszerek fogyasztása olyan fehérjék termelődését segítik elő, melyek növelik a bél áteresztő képességét; ezek a káros fehérjék a véráramba jutva kóros elváltozásokat okoznak: hozzájárulnak a rák, a Sclerosis multiplex, az Alcheimer kór, az autizmus, a Chron-betegség stb., stb. betegségek kialakulásához. Természetesen nem lesz mindenki beteg, ha jók a génjei (lásd a férjem). A búzával az a gond, hogy a benne lévő glutént és cölekáliát nem mindenki tudja feldolgozni. Van, akinél ez már kisgyermekkorban kiderül, de van rejtett glutén-érzékenység, mely tünetmentes – pl. én., …, aztán már csak a pajzsmirigy csonk, mint visszafordíthatatlan tény lesz idővel diagnosztizálva. A tejben lévő kazeinnel is hasonló a gond, mint a gluténnal. Nagyon kevés ember szervezete tudja egészségére (hosszú távon) káros következmények nélkül feldolgozni.

Ez idő szerint kezdek jól állni a szervezetemben lévő gyulladások megfékezésében:-)))))))), és ezért érzem azt, hogy gyógyulok.

Na ilyenkor szokta tőlem mindenki megkérdezni, hogy akkor mit eszel? -, ha nem eszel kenyeret, krumplit, rizst, kukoricát, babféléket (a káros lektinek miatt), nem iszol tejet, és nem eszel cukrot. Ide most beillesztek a blogomról egy nagyon jó összeállítást, melyet egy csajszi egy évvel ezelőtt küldött nekem:

Főzési alapötletek

A Paleolihlet fél éves történetének egyik legsikeresebb összeállítása az alábbi. A blogon mindig a legolvasottabb bejegyzések között szerepelt. Ez nem véletlen, hiszen segít eligazodni abban a kérdésben, hogy milyen paleos ételeket találsz anélkül, hogy teljesen “le kelljen cseréljed az egész konyhádat”.

Mielőtt nekilátnál a két megjelölt hivatkozás olvasásához, millió puszi, barátnéd, M.

ui:

Jaj, jaj, – kifelejtettem a D-vitamint, pedig az nagyon fontos. A D-vitamin immunrendszer erősítő és rákellenes. Manapság a K-vitamin fontosságát is hangsúlyozzák, …, ebben bizonytalan vagyok, ezt még nem szedem.
A bélflóra rendbehozatalára sokan szednek  – pre- és probiotikumokat – most fogom beszerezni – a Protexin nevű gyógyszertárban kapható készítményt, mert ezt ajánlották.

Én lennék a legboldogabb, ha nem szintetikus módon kellene sok mindent pótolni, de nem kell neked mondanom, hogy milyen degenerált világban élünk!!! Ki a franc akar súlyos betegségek terhe alatt nyűglődni?! Persze szemlélet kérdése. Ha azt mondjuk, hogy úgyis valamiben meg kell halni, akkor minden mindegy, …, de ha arra gondolunk, hogy milyen az odáig vezető út? -, akkor már nem mindegy!

Na, a kiselőadásomnak vége:-D pusszantás”

Print Friendly, PDF & Email

Aquafitness

Idézet az Aqua Életmód Egyesület oldaláról

http://www.aquaeletmod.hu/aquafitness.html

Aquafitness

„Mi az Aquafitness?

Az aquafitness hatékony módszer arra, hogy megszabaduljon a mindennapi feszültségtől, az izomhúzódásoktól és a felesleges kilóktól !

A mai életvitelhez elengedhetetlen a rendszeres mozgás, testünk karbantartása. Az aquafitness segít Önnek, hogy mindig jó legyen a közérzete, növeli a teherbíró képességet, egészségesebb életmódot biztosít, mindeközben formálja az alakot.

Olyan kondicionáló torna, amelyet erre a célra kifejlesztett speciális eszközökkel végzünk a vízben. A vízigimnasztikát úszástudás nélkül, kortól, nemtől és testsúlytól függetlenül bárki csinálhatja, mert a gyakorlatok mindenki számára könnyen elsajátíthatóak.

Segít a fogyásban, jó hatással van az izületi vagy gerincbántalmakban szenvedőkre, továbbá a reumás panaszokkal élőkre. Ezenkívül a víz relaxáló hatása révén kiválóan pihentet.

Kiknek ajánljuk?

A vízitornát korhatár nélkül ajánljuk mindenkinek, időseknek és fiataloknak egyaránt, de különösen azoknak a nőknek, akiknek a munka mellett a családban is helyt kell állniuk.

Ajánljuk továbbá:

  • Fogyni és erősödni vágyóknak
    akik a víz közegellenállását tudják kihasználni, mely legalább 12-szerese a levegőjének. E szám hatványozódik, ahogy a mozgás ereje fokozódik. A vízben való mozgáskor az izmok tónusosabbakká válnak és több kalóriát tudunk elégetni.
    (Egy óra intenzív vízigimnasztika során akár 400-500 kcal-t is !)
  • Időseknek, kismamáknak (a terhesség 3. hónapjától és a szülés után)
  • Túlsúlyosoknak, aerobicot vagy más tornát nehezen bíróknak
    akiknek a víz felhajtóereje segít ebben. A víz lecsökkenti a gravitáció hatását. Amikor vízbe merülünk, a testünk mintegy 90 %-os súlyveszteséget tapasztal. Ez azt jelenti, hogy egy 70 kg-os személy csupán 7 kg-os testsúllyal tréningezik a vízben, így kisebb terhelés mellett többet tud teljesíteni, miközben a vizes közeg kíméli a gerincoszlopot, az izületeket és szalagokat.
  • Mozgáshiányban szenvedő ülő foglalkozásúaknak
  • Ízületi- és gerincbántalmak, valamint csontritkulás esetén, derék vagy hátfájással küszködőknek, részükre a fent leírtakon kívül a hidrosztatikai nyomás segíti a mozgást. A hidrosztatikai nyomás csökkenti az ízületi- és izomfájdalmakat, javítja a mélyizmok vérkeringését és hozzájárul a labilis ízületek stabilizálásához a tehermentes közegben. A mozgás során a hasi és hátizmok együttesen húzódnak össze, mely a munka mellett megfáradt gerincoszlopot a helyes testtartásra kényszeríti. A vízi gyakorlatok jó hatással vannak a csontsűrűség kedvező alakulásában a külső ellenhatás leküzdése révén.
  • Krónikus légúti betegségben szenvedőknek (asztma, pollen allergia)
    a víz alatti mozgás folyamán szabadabbá válik a légzés, mely a vér oxigéntelítettségét kedvezően befolyásolja. A vízfelszín feletti uszodai párás levegő jó hatással van a légzésre és biztosítja a pollenmentes környezetet.
  • Pszichoszomatikus zavarok és depresszió esetén
    a víz egyben pihentető, relaxáló közeg is, mely serkenti az endorfin nevű boldogsághormon termelődését. Ezáltal kiváló ellenszer a pszichés problémákra.
  • Gyerekeknek (6-8 éves kortól)
    esetükben a torna felkészít az úszás tanulásra, korrigálja a gerincferdülést
  • Operáción, súlyos sérülésen átesetteknek, valamint tartós fekvőbetegség után rehabilitációs tornaként”

Aquafitness BB módra:-D

Ilona a TT-blogon bogarat ültetett a fülembe az Aquafitness-szel. Nos, ennek hatására tegnap az usziban kifigyeltem a fitness edzést, és az egyébként sportoló úszómesterrel kitárgyaltam a vízben folytatandó torna lényegét.

Ajánlás: http://www.aok-care.de/ab-ins-kuehle-nass-416.php
Aquafitness: Übungen zum Selbermachen – Aquafitness: Gyakorlatok önállóan gyakorlóknak, … (kezdőknek és haladóknak!)

Miért jó a vízi torna?

Arra a következtetésre jutottunk, hogy változtatni kell az uszodai edzési módszeremen, ha a mozgással fogyást is szeretnék elérni.

Eddig is minden alkalommal leúsztam a magam 1000 méterét kézlapáttal, általában mellen, bár tudok úszni mind a 4 úszásnemben. Az 1000 méter egyhuzamban való leúszása jót tett a teljes testem átmozgatásának, de különösebb erőkifejtést számomra nem jelentett.

A változtatás lényege:

  • Letettem a kézlapátokat, mert bár azokkal gyorsan és erőteljesen tudok úszni, de nekem nem a felkaromat kell erősíteni, hanem a combokat és a hasat kellene fogyasztani;
  • Az uszodai 33,3-as medencében a 30 hosszt úgy kell teljesíteni, hogy inkább lassabban intenzíven, néha pihenőt tartva dolgozzak, változatos mozgásformákat végezve
  • Mozgásformákra példák: 1-2 hossz gyaloglás előre kézzel evezve, 1-2 hossz biciklizés előre kéz segítsége nélkül, 1-2 hossz hátra biciklizve kézzel evezve, medence szélén haladva és kapaszkodva – guggolás-tovább ugrás-guggolás, kralldeszkával csak mellúszás lábtempója, vagy krallozás, vagy pillangózás, hátúszás csak lábtempóval, a lépcsőnél a medence aljáig merülés és ugrás minél magasabb lépcsőfokra stb. – pihenésképpen úszás

Tapasztalat:

  • A tegnapi első vízi tornám után ma reggel izomlázat éreztem a derekamban, melyre a mai napon további intenzív mozgás-sort tettem rá.
  • Senki nem röhögött rajtam az uszodában:-D, mert 13 órakor az emberek általában ebédelnek, és nem usziba járnak; … másrészt pedig szerintem az uszodában a víz mindenkit egy kicsit elvarázsolttá tesz, tehát nagyon senki sem figyel a másikra …, meg egyébként is – kit érdekel, hogy mit gondolnak rólam?! – max. azt, hogy egy kicsit „elmentek nálam” … -D
Print Friendly, PDF & Email

Chia mag – azték zsálya

A képek a Google images-ről valók

blackchia Engem még nem sikerült 6 év alatt meggyőzni a chia mag nem paleo voltáról. Mert csak olyan érvet hallottam, hogy nem paleo, és punktum. Általában a keserűfű féléket nem tekintjük paleonak, melyeket csak áztatás után lehet fogyasztani - pl. köles, hajdina. Én úgy gondolom, hogyha az aztékoknak jó volt, talán mi sem halunk bele. Egyébként is egy olyan sűrítésre alkalmas lehetőséget rejt magában a chia, melyet nem használunk minden nap, és ha igen - még rosszat nem olvastam róla.

Egy kicsit konkrétabb ellenérv Lorain Cordain-nél olvasható: http://thepaleodiet.com/seed-fatty-acid-composition/#.Vs65VVvhBD9

„Based upon animal and human studies, it is likely that other antinutrients together with this gel may promote a leaky gut, chronic systemic inflammation and food allergies.” Hát igen, szabadon fordítva a lényeget – Cordain szerint áteresztő bélszindrómát, krónikus gyulladást és ételallergiát okozhat. Viszont az is benne van a cikkben, hogy 12 hétig vizsgáltak olyan személyeket, akik naponta 50 gr-ot fogyasztottak, és azoknál volt kimutatható probléma. Na már most, én chia magot kábé szökőévenként használok. Jaaaaaa, most éppen – 2016-ban szökőév van 😀

http://www.fittnok.hu/chia-mag

„A chia magot szuperélelmiszerként, superfoodként is

emlegetik, mert nagyon sok pozitív tulajdonsága van.

A Chia mag Omega 3 zsírsavak, antioxidánsok, fehérjék, élelmi rostok, vitaminok és ásványi anyagok természetes forrása.

Azték (vagy spanyol) zsályaként is emlegetik, mivel a zsályafélék családjába tartozik.

Apró, fekete-fehér magról van szó, mely  eredetileg az inkák, maják és aztékok, valamint a dél-nyugat amerikai bennszülöttek alapvető élelmiszere volt. A chia maláj szó,  jelentése “erő”.  “Indián futóételnek”, futók eledelének is nevezték hosszan tartó energiaszint növelő hatása miatt. Sportolóknak, testépítőknek kiváló táplálékkiegészítője. Növeli az állóképességet.

A Chia mag nagyon fontos forrása a többszörösen telítetlen zsírsavaknak amilyenek az omega-3, omega-6 és omega-9 zsírsavak. Ezen kívül gazdagon található benne természetes rost, fehérje és ásványi anyag, mint például kálcium és magnézium.

A chia mag nem tartalmaz glutént, ezért lisztérzékenyek is fogyaszthatják.

A chia mag teljes értékű fehérjeforrás, azaz mind a kilenc esszenciális aminosav megtalálható benne. Ezért vegetáriánusoknak különösen ajánlható.

Antioxidáns tartalma igen magas, ezért segít a szabadgyökök lekötésében.

Vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek szuper kombinációja. Nagy mennyiségben és jól hasznosuló formában tartalmaz kálciumot, magnéziumot, vasat, foszfort és káliumot.

Kiváló rost forrás, támogatja az emésztőrendszer működését.

Felhasználása:

A chia mag tulajdonképpen íztelen, nem változtatja meg az ételek ízét. Folyadékban a magokon zselé szerű anyag képződik, ezért kitűnő ételek sűrítésére. A magok képesek nagy mennyiségű folyadék megkötésére. Használható turmix italokba, gyümölcspépekbe, gyümölcspudingokba, joghurtokhoz, kenyerekbe, nyers krékerekbe, levesekbe, szószokba, süteményekbe, szórható salátákra stb.

Fogyókúrázóknak is ajánlható:

Az étel tömegét megnöveli, viszont kalóriatartalmát nem, így kevesebb kalóriával is beéri a fogyókúrázó. Rost tartalma további teltségérzetet ad. A fogyókúrák alatt kieső tápanyaghiányt pótolhatja.

A vízzel érintkezett chia magból lett chia gél lassítja a szénhidrátok cukorrá történő átalakítását, ezért cukorbetegek számára is hatásos lehet.”

Print Friendly, PDF & Email

Gondolatok a paleo lisztekről

A PaeloVital felső sorában találsz egy Paleo alapanyagok posztot. Az abban foglaltak „liszt” mondanivalóját szeretném ezennel korszerűbbé tenni.

Paleo lisztek – Pelletek

Kattints a címszóra, és máris rendelhetsz!

A kezdő paleosok örökzöld kérdése: Mit nevezünk a paleoban lisztnek? – Válasz: A hidegen sajtolt magok őrleményeit- az őrölt pelleteket – nevezzük liszteknek, egyéb magőrleményeket nem.

A pellet előnyei:

Alig tartalmaznak szénhidrátot és azt is főleg emészthetetlen rostok formájában

  1. Alig tartalmaznak Omega6 zsírsavat
  2. Az olaj hiányában sütéskor nem szabadulnak föl karcinogén anyagok, a magőrleményekből 110 fok felett karcinogének (rákkeltő anyagok) szabadulnak fel
  3. Az őrölt magok zsírtartalma 40-60%, míg a hidegen sajtolt magok őrleménye csak 15-20% zsírt tartalmaz. A normál lisztek (zab/búza/kukorica…) csak kb 5% zsírt tartalmaznak. A hidegen préselt maglisztek így jobban hasonlítanak a hagyományos lisztekhez.
  4. Hogyan használd a pelletet? – Sütéskor vedd figyelembe az alacsony zsírtartalmat, ezért kiegészítésként használj a paleoban hasznos zsírokat – pl. jászvajat (gheet), kókuszzsírt, kacsa-, liba- és sertészsírt

Hasonlítsuk össze a különböző „liszt” alapanyagokat

40-65% zsírtartalom                       15-20% zsírtartalom

Amerikai mogyoró (más néven földi mogyoró)– a paleoban tilos!

Dió                                                         Diópellet

Kókusz és kókuszreszelék                  Kókuszliszt

Lenmag, lenmagpehely                      Lenmagpellet

Mandula őrlemény                              Mandulapellet

Mák őrleménye                                    Mákpellet

Mogyoró (bokron termő)

Mogyoró (fán termő)

Tökmag őrleménye                          Tökmagpellet

Szezámmagliszt                                Szezámpellet

Szezámpehely

Zöldbanán liszt – 2015-től

Autoimmun Protokoll szerint is használható mag, liszt és panír:

Földi mandula – Tigrismogyoró (Tiger nuts)

Ha rákattintsz az előző sorra, akkor eljutsz a mag, liszt, panír és magának a Földi mandulának a tulajdonságai leírásához!

Tiger nuts with wooden spoon

Mit tegyél, ha nem jutsz hozzá pellethez?

  • Kevés magok őrleményéből készült ételt fogyasszál!
  • Ha mégis a magok őrleményét használod, akkor feltétlenül egészítsd ki az étrendedet 0mega3-mal, elsősorban halolaj formájában

FONTOS!

Amennyiben  pellet őrleményt használsz, akkor – 2/3 liszt – 1/3-ad zsír arányban használd az alapanyagokat!

Kompromisszum! Zabpehely, zabliszt – zabpehelyből lehet otthon őrölni, de lehet készen is kapni – a zab csak megtűrt amiatt, mert lassan felszívódó szénhidrát; nyomokban glutént tartalmazhat, a benne lévő aveninre a gluténérzékenyek, főleg gyerekek rosszul reagálhatnak!

Mit tegyél, ha nem jutsz hozzá pellethez?

  • Kevés magőrleményéből készült ételt fogyasszál!
  • Ha mégis a magok őrleményét használod, akkor feltétlenül egészítsd ki az étrendedet 0mega3-mal, elsősorban halolaj formájában.

Amennyiben pelletet használsz, akkor – 2/3 liszt – 1/3-ad zsír arányban használd az alapanyagokat!

A paleo pelletek és az őrölt magok jellegzetességei:

Dió őrleménye – kiváló alapanyag, süteményekben és kenyerekben visszahozza a teljes kiőrlésű hagyományos kenyér íz világát

Kókuszliszt (pellet)/Kókusz, kókuszreszelék – remek alapanyag, a kókuszliszt nedvszívó képessége igen magas – a többi pellethez képest a folyadék adagolása legalább a kétszerese, átütő íze miatt nem mindenki szereti

Mandula pellet/Mandula őrleménye – a legjobb tulajdonsággal bíró alapanyag, közömbös és jól fűszerezhető alap íze van

Mák pellet/Mák őrleménye – karakteres íze van

Napraforgó bél liszt – pellet – sütéskor oxidálódik, és zöldes színe lesz, ezért csak kiegészítő liszt, de pl. hagyományoshoz hasonló rántás készítésére kiváló!

Mogyoró (törökmogyoró) pellet/Mogyoró (bokron és fán termő) – speciális mogyorós íz, süteményekhez kiváló

Tökmag bél liszt (pellet)/Tökmag őrleménye – lisztek harmadolására, negyedelésére – karakteres íze miatt csak ízesítésre alkalmas

Szezám pellet/Szezámpehely  és Szezámmagliszt – süteménybe jó alapanyag; ha túl sokat teszünk az ételbe, akkor kesernyés lehet az íze; jó fűszerezéssel – különösen őrölt köménymag –  közömbösíthető

Gesztenyeliszt (pellet) – talán a legsokoldalúbb alapanyag. Az egyetlen, ami visszatarthat, hogy mindenhez használd, az az édes íze (no meg az ára :-D) Olaszország magas hegységeiben ősidők óta gesztenyelisztet használtak, mert búzát nem tudtak termeszteni. Hajszálvékony palacsinta is készíthető belőle!

Amaránt pellet – maga az amaránt, mint keserű fűféle nem paleo, de a belőle kivont olaj után fennmaradó szárazanyag már az. Kesernyés az íze, melyet sütéskor őrölt köménnyel érdemes elfedni.

Makadámdió liszt (pellet) – íze és felhasználása hasonló a mandula lisztéhez.

 Zöldbanán liszt – A linkre kattintva részletesen olvashatsz róla! Én még elégedetlen vagyok a hazai minőséggel. Ez a liszt még nem plantain banánból készült. Amit próbáltam kísérletként használni – önmagában csapnivaló lett. Lassan elhasználom keverve más lisztekkel.

Print Friendly, PDF & Email