SZEMÉLYES BLOG kategória bejegyzései

Freeza – étterem, pizzázó és pékség – étteremkritika

http://freezza.hu/

https://www.facebook.com/freezzadunaharaszti/

Feezza logoja

2019. május 9-én szülinapi ajándékként legkedvesebb barátnőm éttermi szülinapi ucsorára invitált. El is képedt, amikor a Feezza éttermet ajánlottam, mely hozzánk képest a szomszéd faluban Dunaharasztin van. Megjegyzem, hogy Dunaharaszti Soroksárhoz (XXIII. kerület) képest elképesztően fejlődik.

Erről az étteremről, pizzériáról és pékségről már hallottam korábban paleos körökben. A pékárú Szafi lisztjeire épül, nyilván a pizza választék is, de mi most kifejezetten az éttermet próbáltuk ki.

Az étterem – fogalmazzunk úgy, hogy a központi helyhez közel található. Az Alsónémedi felé vezető út Dunaharaszti egyik fő utcája; nos ezen az úton kell a vasúti híd alatt átautózás után balra kanyarodni és már 1-2 perc és a Ráckóczi u. 51. sz. alatt meg is találjuk az éttermet.

Az étterem egy „szocialista szolgáltató ház” hagyaték lehet – lapos beton épület (sok ilyen van lakótelepeken!), a mai napig egy kis részén posta üzemel. A külső bár ki lett pofozva, saját ingyenes parkoló is ki lett alakítva, de én még fokoznám a hívogató külső dizájnt! …, no de, amikor belépünk, ez fogad:

Kulturált, ízléses, kellemes belső. Csak gratulálni lehet a helyiség belső kialakításához.

Az étlapon egyébként a mai „free” irányzatnak megfelelő választék található. Egy paleos, egy aip-os, egy vegán és egy vegetáriánus is kedvére válogathat a gazdag ételsorból. (Ha felkeresitek az étterem oldalát, akkor bekukucskálhattok az aktuális étlapba!)

…, s akkor nézzük, hogy miket rendeltünk:

Az első étel, amit ettünk – Fafül gombás bögrés leves, pirított Szafi kenyérrel, és eléggé el nem ítélhető módon ekkor még nem jutott eszünkbe fénykép készítése. A levest forrón tálalták. Az íze kifogástalan volt és nem mindennapi, miután nem minden nap eszünk ugyebár fafül gombát! A leves kritikája: MENNYEI

Kacsasült – roséra sütve kértem én batátával, hagyma lekvárral – a díszítés rukkola és egy kis szem paradicsom. Barátnőm ugyanezt kérte, de a kacsamell szeleteket átsütve és krumpli krokettel. A tálalás és nem utolsósorban az étel minősége kifogástalan volt!

A főétel kritikája ismét: MENNYEI

A desszert. Az előtérben a nem paleos barátnőm által rendelt tejfölös túrógombóc látható és a hátsó tányéron az a Hidegnyalat torta – kis kacsóimmal -, amit én ettem. Mindkét desszert finom volt. Én csak a Hidegnyalat pisztáciás-makadámdiós csodájáról tudok nyilatkozni, ami valami elképesztően finom volt.

A desszert minősítése szintén: MENNYEI

AZ ÉTTEREMBEN AZ ÁRAKBAN SEMMIFÉLE TÚLKAPÁST NEM ÉREZTEM. Nem vagyok nagy étterem-látogató, de hallomásból ismerem, hogy miket kérnek Budapesten egy hasonló ebédért. Mondjuk nem is olyan régen a fiam Phd. családi ebédjén voltunk egy belbudai vendéglőben, ahol az ittenihez képest borsos árak voltak.

Irány tehát Dunaharaszti Freezza! Nem fogtok csalódni.

Print Friendly, PDF & Email

Fura egy szülinap :-)

Bevezető

Ma egy nagyszerű nap után (a fiamtól kapott szülinapi ajándék!), mert egy remek szakmai továbbképzésen voltam, ahol a Mikrobiom volt a fő téma; meg egyébként is itt van egy csapat gyerek, mert a fiam néhány napon belül a 30., s az én 70. szülinapomat ünnepeljük – azaz a közös századikat 🙂 , eszembe jutott, hogy ígértem egy írást a klubosoknak a pszichiátriai kalandjaimról. Óóóó, micsoda ellentmondás…

Előadásos ajándék

Mindazt, amit ma az egész napos továbbképzésen hallgattam a mikrobiom szerepéről és az orvoslás új útjairól, ha szembeállítom a 13 évvel ezelőtti élményeimmel, akkor még inkább elborzadok. A hagyományos orvoslás azt tanítja, hogy nézd meg a páciens panaszait, végeztess el vizsgálatokat, melynek alapján állíts fel diagnózist, majd írj elő egy terápiát, mely az esetek 90%-ában gyógyszeres terápia lesz. Ezzel szemben az “új szelek” nagyon helyesen arról szólnak, hogy keresd meg a beteg panaszai alapján a gyökér okokat és arra építve dolgozz ki egy terápiát. “A betegség a bélben kezdődik” Hippokrates is megmondta, tehát ezen a területen keresgélj, ha gyógyulni szeretnél.

A régi tüneteim és a kezelés módja

No, de most nem ez a fő téma, hanem a jelen gyakorlat egy „fogalmunk sincs, hogy mi a baja” beteggel 2007-ben. Egymást követték akkoriban a pánikrohamaim, a megállíthatatlan sírógörcseim, az elviselhetetlen szorongás, akkor az első út a pszichiáterhez vezetett. A Hashimotonak egy olyan “izmos” kiteljesedő változata uralkodott rajtam, melynek a domináns tünetei pszichések voltak. A betegség jellemzője többek között az is, hogy az idegrendszert is támadja. A pszichiáter a kezelésemet, persze még a pajzsmirigyes betegség egyáltalán nem volt megállapítva, először orbáncfűvel kezdte, amelytől még rosszabbul lettem! Az elkövetkezendő hónapokban 6 féle antidepresszánst szedetett be velem, s végül egy régi hatásmechanizmusra épülő triciklikus hatású antidepresszáns hozott némi megnyugvást számomra. Ezt a gyógyszert a kórházi befekvésem alkalmával kaptam. A kórházba utaló területi kezelő orvosnak véleményem szerint halvány lila sejtelme nem volt az én betegségemről. Depressziót lehetett megállapítani – hangulati ingadozásokkal és a fent részletezett rosszullétekkel. Tehetetlenségében azt ajánlotta, hogy megfigyelésre feküdjek be a pszichiátriai osztályra.

A pszichiátria

Egy izzadságszagú, undorító képű, elfolyóan gusztustalan orvosi lény végezte a felvételemet. A felvételről a férjemet kizavarta. Levetkőztetett, minden holmimat, alsóneműt is elvette, raktárba helyezték, majd kaptam egy kórházi hálóinget. Én sírtam a megalázottság miatt is, ő üvöltött velem. Végül felkerültem az osztályra.

A kórházi protokoll szerint egy közös – nem több, mint 3-4 főnek kialakított – hálót jelölnek ki az első 2-3 éjszakára, ahol úgymond különös megfigyelés alatt vagyunk. Egy szemet sem tudtam aludni, mert egész éjjel a jajgató, sikító, hallucináló szobatársaim szenvedését hallgattam. A fiatal doktornő, akit kezelő orvosomnak jelöltek ki mondta, hogy áthelyez egy “normál” szobába, ahol szerencsétlenségemre egy olyan idős járni nem tudó, de folyamatosan felkelő-eleső beteg hölgy mellé fektettek a 8 ágyas szobában, akit én kanalaztam fel a földről minden alkalommal, amikor vándor útra kelt, mert az ápolók gyakorlatilag lexarták.

3 napig rajzoltam és az én betegség melletti szellemi szintemnek nevetségesen dedós közösségi foglalkozásokon vettem részt. A triciklikus hatású antidepresszánsra én tettem javaslatot a kezelő orvosomnak, mert felderengett egy fiatalkori emlékem – kb. 33 éves voltam akkor -, amikor voltak egészen enyhe szorongásos tüneteim és a kerületi orvostól azt kaptam. Az adott gyógyszer jól hatott és kikerültem a kórházból, miután megállapította a doktornő, hogy semmi indoka nincs a pszichiátrián való tartózkodásomnak.

2007-ben a szervezetem gyulladás szintje olyan mértékű volt, hogy megtámadta az idegrendszeremet. Ez az idegi állapot a Hashimoto egyik tünete.

A jelen

Azt étkezésemet a paleohoz képest változtattam a Speciális étrendemre és pre-pro biotikumnak Herbafluvot iszom. Jelenleg az antidepresszánsomnak már csak a felét szedem. A nyugtatót még nem kezdtem el csökkenteni, de szeretném majd idővel azt is elhagyni. Az étkezésem a paleotól indult és ma már egy egyéni tapasztalati úton kialakított speciális étrendet követek.

Összegzés a jelenre

A legfontosabbak, amit jelen tudásom szerint címszavakban tudok:

  • A szervezet gyulladásos állapotát kell megszüntetni.
  • Alapból hagyjuk el a glutént, a tejet és a lektineket, a tojásfehérjét.
  • Fogyasszunk sok rostot, építsünk az étrendedbe pro- és prebiotikumokat, ezt természetes formában – fermentált ételekkel történjen,
  • Nem árt a hisztamin intolleranciát indikáló ételeket elhagyni – sertés, marha!
  • Emellett természetesen a betegség által meghatározott terápiát kell követni mindaddig, amíg a szervezet szintű gyulladásokat nem sikerül minimalizálni, illetve megszüntetni.

Csattanó

Na, megyek vissza szülinapozni, és kívánom magamnak, hogy sikerüljön nem “begyulladva lennem” és bis Hundert und Zwanzig egészségesen élni.

Print Friendly, PDF & Email

Új állomás – gyökér ok kezelése autoimmun betegeknek

A pajzsmirigy pillangót egy nehéz kő lehúzza!


Nem fog visszanőni a pm., de a lyukas bélszindrómát, mely valamennyi autoimmun betegségnek az alap baja – a Herbafluvoval és az étrendemmel meg fogom gyógyítani. Amennyiben betapasztódnak a bélfalon lévő gyulladások, akkor újabb toxikus anyag már nem kerülhet a véráramba. Szépen le fogok szokni az antidepirről, már 7 napja harmadát szedem – tünet nélkül. Utána majd jön a nyugtató is – másra cserével, majd a gyengébbről leszokással. Ha nincs anyagcserekaput záró gyógyszer, akkor van esély a fogyásra. Ha fogyok, akkor a vérnyomásom rendeződik. Ennyike. 🙂


A betegségem kapcsán ezt élem meg, hogy még a lehetetlennel is próbálkozom. Mondhatom, hogy igen sokáig tart, amíg bölcsészként jártasságot szerzek az endokrinológiában. Még most is vannak a kutató munkámban pontok, amikor úgy érzem, hogy Na, most!, most elértem valami korábban „lehetetlennek” hitt dolgot.

A pajzsmirigy pillangót egy nehéz kő lehúzza!

Időről-időre meg szoktam osztani veletek, kedves olvasóim, hogy éppen hol tartok a mániámmá vált gyógyulás-keresésben?!

Mester Károly előadása volt az, mely elindított azon a konkrét úton, hogy megpróbáljam rendbe hozni az autoimmun betegségek hátterében lévő szivárgó bél szindrómámat.

Mester Károly előadása a Herbafulvóról

Már az Autoimmun Protokoll jeles képviselőinél – Dr. Terry Wahls, Dr. Izabella Wentz és nem utolsósorban, sőt … Bedecs Judit és Kulcsár Angéla terapeutáknál olvasottak juttattak el odáig a gondolkodásban, hogy kezdjem a gyökér okok feltárását és azok gyógyításával a Hashimotom tüneteit tovább csökkentsem.

Mester Károly, aki sertéstenyésztéssel foglalkozó agrármérnök alkotott egy olyan bélflórát regeneráló italt – a Herbafulvot -, aminek megalkotására a sertések betegségei és regenerálásuk, a sertés-ember élettani hasonlóságok miatt inspirálták. Meg kell hallgatnotok az előadását ahhoz, hogy átéljétek azt a számomra is felcsillanó reményt, hogy talán a szivárgó bélfalat sikerül „betapasztani” és a toxikus anyagok szervezetembe való áramlását a kúraszerű használat eredményeként sikerül megállítani.

Herbafulvo

 
„A Herbafulvo essencia egy természetes anyagokból és gyógynövényekből készült étrend-kiegészítő ital, mely hatékonyan segíti az immunrendszer baktériumok és vírusok elleni védekezését, illetve támogatja érredszerünk optimális működését.
Szervezetünk nitrogén-monoxid ellátásának és az optimális sejtműködésnek elengedhetetlen feltétele a megfelelő mennyiségű arginin aminosav jelenléte. Az arginin donorja a nitrogén-monoxidnak, az arginin biztosítja a nitrogén-monoxidot a vazodiletatió létrejöttéhez. Ezen az élettani alapon működő hatás segíti a keringést és az optimális vérnyomást. A Herbafulvo essenciát a fulvosavhoz kötött arginin, az úgynevezett „védett arginin” teszi különlegessé. Az arginin ebben a formában már a vékonybél kezdeti szakaszában felszívódik, hatékonyan biztosítva az optimális arginin-ellátást.
A normál bélflóra szervezetünk egyik ,,védőbástyája”. Legfőbb feladatai az idegen kórokozókkal szembeni védelem, az immunrendszer állandó készenléti szinten tartása, a nyálkahártyát alkotó sejtek osztódásának, fejlődésének szabályozása, a maradék tápanyagok megemésztése, rövid szénláncú zsírsavak termelése (ez a bélhámsejtek elsődleges tápanyaga). Ezen sokrétű funkció ellátása és az optimális bélflóra egyensúly a Herbafulvo essencia almapektin összetevője segíti, mivel az almapektin a bélflórát alkotó hasznos baktériumok egyik fő tápláléka.
Fogyasztása életkortól függetlenül, folyamatosan javasolt
Napi ajánlott bevitel: 0,4 milliliter testtömeg kilogrammonként (75 kg-os embernek napi 30 milliliter)” Életmódkosár – Termékleírás

A Herbafulvot 14 napja iszom, és szeretnék beszámolni olyan pozitív tapasztalatokról, melyek talán nem hiábavaló reményeket ébresztettek bennem, amikor elkezdtem inni ezt az italt.

Az autoimmun betegségek nem szeretnek magányosan támadni. Kéz a kézben szeretnek jelen lenni az életünkben más betegségekkel együtt. A Hashimoto nálam fogyásképtelenséget, labilis idegrendszert, magas vérnyomást és ízületi fájdalmakat hozott magával. Maga a kövérség következményeként megjelenő metabolikus szindróma miatti inzulin problémák, a cukorbetegség is szövődmény.

Miután szó szerint a betegségem csapdájában vagyok, …, mert a járulékos nyavalyák miatt gyógyszereket kell szednem, a gyógyszerek közül a vérnyomáscsökkentő és az antidepresszáns, valamint nyugtató – anyagcserekapukat záró tulajdonsággal bírnak és maga az alapbetegségem is lassú anyagcserével áld meg, ezért aztán végül is – nincs mit csodálkozni azon, hogy ha fejre állok, akkor sem tudok normális életvitel mellett fogyni! Ez szerintem tök logikus!

-, pedig az öt évig kezelő orvosom azzal fenyegetett meg, hogy az invazív érvizsgálaton a Városmajorban össze fog alattam roppanni a vizsgálóasztal, ha nem fogyok le, továbbá egy másik kardiológus a koncentrációs táborok fogyási lehetőségeit villantotta fel előttem – miszerint a fizika törvényei szerint a nem evés fogyást eredményez. Némelykor szembesülök más jellegű kiközösítéssel is – plénum előtt: Miért vagy ilyen kövér? Nem kellene ez ellen tenni valamit? … mást se teszek immáron kb. 40 éve. …, na de hagyjuk ezt, …

Nos, akkor kanyarodjunk vissza a Herbafulvóhoz. Az ital fogyasztásával párhuzamosan

  • Elkezdtem csökkenteni az Asentra antidepresszánst – 100 mg helyett 75 mg-ot szedek, mellette változatlanul szedem a 1.5 mg Rivotril nyugtatót. Magnerotot eddig is szedtem, azt változatlanul este veszem be: 2x vagy 3x (front függő) 500 mg magnézium-orotát-dihidrátot, mely a legdrágább Mg-forma, de szíveseknek és vérnyomás betegeknek adják ezt a vény nélkül kapható orotát kötésű magnéziumot. Jó órában mondjam, de egyelőre 7 napja tartom a csökkentést, pedig eléggé frontos időszak van éppen mögöttünk. Nincs hajnali felriadásom, vannak helyette össze-vissza hülye álmaim.
  • Megszűntek az ízületi fájdalmaim. Elsősorban a derekam-csípőm szokott elnehezülni, ami azt jelenti, hogy ez a csípő ízületi fájdalom kisugárzik a lábamba. Van, amikor izomfájdalmak lepnek meg a felkaromban vagy a combomban – elsősorban frontok idején. No persze a Herbafulvón kívül eszem hosszan főtt kollagénes levest, viszont az elmúlt két hétben nem volt szükségem egy alkalommal sem az MSM bevételére, fölöslegesnek éreztem!
  • A vérnyomásom rendezett. Nincsenek időszakos kiugrásaim.
  • Az étkezésem paleo-autoimmun protokoll keverve, azaz Speciális étrendem, amelyben megengedem magamnak pl. a hajdinát és a kölest, illetve módjával a rezisztens keményítőket – batáta, hideg krumpli, zöld banán.
  • A mozgás számomra egyértelműen az úszás. Jól tudok úszni. Minden ízületet átmozgat. Koromnak megfelelő sport. Az uszodában senki nem gúnyol, hanem velem örül, ha sikereim vannak! 61 éve járok rendszeresen uszodába.

A megkezdett új utat folytatom és remélem, hogy sikerekről fogok beszámolni. Lassú folyamat lesz első körben mikrogrammonként leszokni a tudatmódosítókról …

A következő szakmai programom:

2019. MÁJUS 4. Lurdy ház

A Mikrobiom és a 21. századi orvoslás

Egész napos előadás-sorozat, szakmai nap – elsősorban szakemberek, de laikusok számára is.

Azért gondoltam, hogy leírom a jelen helyzetemet, mert hátha erőt adok olyanoknak is, akik az ezerarcú autoimmun betegségek valamelyikével kénytelenek együtt élni, legyen az RA, SM, Lupus, PCOS, Chron stb. A megoldás a bél rendbehozatalában van!

Minél előbbi gyógyulást és sok erőt kívánok mindannyiunknak!

Print Friendly, PDF & Email

A sorsom az övékéhez hasonló

Cserháti Zsuzsa

Mari Zsuzsi
Király Linda

Elég „vicces”, hogy a saját blogom egy bejegyzését idézem fel, mintegy „a bánatom levezetéseként”. Megértelek benneteket énekes lányok! …, nagyon nehezen viselem azt, hogy „kerekes székesként” nem fogad el a környezetem olyannak, amilyen vagyok.

„https://paleovital.hu/?p=22359Az rt3 mellékvese blogon olvastam ezt a levelet, melyben “Hashimoto” megszemélyesítve ír magáról. Egy sorstárs idézte be az oldalra. Nem bírom megállni, hogy ne tegyem minden érintet Hashimotos számára elérhetővé. Már beszámolt egy-két rt3-as olvasó, hogy élete párja ezen cikkecske alapján értette meg végre a betegségét ;-( …”

Rendkívül hálás lennék, ha egyre több ember képes lenne a „másságot” tolerálni! Ez a bejegyzés évek óta a legnépszerűbb posztok egyike.

Olyan sokat írok a betegségemről, a sikereimről, a kudarcaimról. A legfájdalmasabb kudarc, hogy másként nézek ki, mint az átlag és a laikusok nem hiszik el, hogy antidepresszánst, nyugtatót és vérnyomás csökkentőt szedve, plusz a Hashimoto miatt az anyagcserém nem úgy működik, mint másnak!

Print Friendly, PDF & Email

mi a helyzet a tojásfehérjével

Tojásfehérje
A hisztamin kémiai összetétele

Már jó ideje foglalkoztat annak kérdése, hogy a tojásfehérje kiválthat-e nálam is hisztaminintoleranciát? Mindenesetre több terapeutánál olvastam arról, hogy a hisztaminintolerancia és a tojásfehérje allergia (heves, de elmúló reakciók), intolerancia (állandósuló gyulladásos és egyéb tünetek) kéz a kézben járnak.

Hihetetlenül sok pénzt költök a gyógyulásomra, de éppen most klikkeltem rá egy jelenlegi ételintolerancia teszt árra: 43.000 Ft. Akinek súlyos tünetei vannak, annak megéri ezt is kifizetni. Én mint lehetséges opcióval – inkább most kísérletezek. December 30-a óta nem eszem tojásfehérjét!

Valamennyi Autoimmun Protokollt ajánló terapeuta felhívja a figyelmet arra, hogy a protokoll szigorú szakaszában teljes legyen a tojás elhagyása, majd minimum 1-3 hónap után lehet a tojások sárgáját visszavezetni! – ez is elgondolkodtató szempont, ennek is érdemes utánajárni, hogy miért ajánlják?!

Érdemes elolvasni a hisztamin intolleranciáról szóló rövid népszerű-tudományos cikket: https://www.webbeteg.hu/cikkek/allergia/18173/hisztamin-intolerancia

„Mi váltja ki a tojásallergiát?

A tojásallergia legtöbbször gyermekkorban alakul ki, de ritkán felnőtt korban is megjelenhet. Fontos megjegyezni, hogy a tojásallergia nem egyenlő a tojás intoleranciával! Az átmeneti intolerancia akkor alakul ki, ha hirtelen nagyobb mennyiségben fogyasztunk tojást, amely múló tünetekkel lép fel.

Ha allergiás vagy a tojásra, előfordulhat, hogy esetenként a csirkehús fogyasztása is allergiás tüneteket vált ki, azonban ez nem gyakori. Ennek hátterében a keresztallergia áll, mivel a két anyag kémiai szerkezete hasonló. ….

… Ha a következő tüneteket észleled, kezdj el gyanakodni, hogy valamire allergiás vagy, akár a tojásra is!
– bőrviszketés
– kipirosodás
– hasi fájdalmak
– hányás-hasmenés
– légzési nehézségek
– orrfolyás …

Miért fontos táplálékunk a tojás? 

A tojás fontos táplálékunk, főleg a sportolók körében. Ennek egyik oka, hogy a tojás gazdag fehérjékben, valamint kitűnő esszenciális telítetlen zsírsav forrás. Ezenkívül gazdag egyszeresen telítetlen olajsavakban, vasban, foszforban, A-, B-, D-, E- és K vitaminban. …

A tojás helyettesítésére rengeteg megoldás van! 

• A tojás helyettesítésére használhatóak a forgalomban lévő tojáshelyettesítő porok

• Piskótába, kevert süteményekbe használhatunk tojás helyett pépes banánt vagy cukormentes almapürét. Jó kötőanyagként szolgál, és általa nem lesz száraz a süteményünk. 1 banán (pl. plantain, mely nem édes) vagy ¼ bögre almapüré = 1 tojás

• A darált lenmagot vagy chia magot, ha vízzel összeturmixolod, sütemények készítésénél jó tojáshelyettesítő lehet. Keverjük össze a lenmagot vagy a chia magot a vízzel, és várjuk, meg amíg bezselésedik. 1 evőkanál lenmag vagy chia mag + 3 evőkanál víz = 1 tojás”https://peakshop.hu/girl/tojashelyettesito-etrend/

A szerző ajánlja még a kesudió vajat (ez paleo-kompatibilis) – a részleteket, ha érdekel olvasd el a belinkelt blogon!

Saját tojáshelyettesítőm: 1 ek. zselatin + 1 dl forró csapvíz(ben feloldva) = 1 tojás


Tojás
 
A hisztamin érzékenységben szenvedők többsége jól tolerálja a tojást. Néhányan azonban erőteljes tünetekkel reagálnak a tojásfehérjére. Ez lehet egy nagyon lassan kialakuló krónikus gyulladás, és mivel lassan történik sokaknak fogalmuk sincs, hogy a tojás okozza. A tojássárgája szinte soha nem okoz problémát. (Erről olvashattok a Gaps diéta kapcsán is, bár nekünk ez a diéta kiesik (tapasztalat!) mert, ha négynapos húslevest eszel savanyú káposzta lével valószínűleg feldobod a bocskort.) Ha feltöröd a tojást akkor ügyesen öntögetni kell egyik feléből a másikba, hogy leszedjük róla a fehérjét, ha biztosra akarsz menni és épségben van a sárgája akkor a tenyeredbe borítod és folyó víz alatt óvatosan le is öblítheted. Ha valakinek bizonyított tojásfehérje intoleranciája van, ekkora mennyiségben biztos nem fog gondot okozni a rajta maradt fehérje. Ez azonban nem igaz a  tojásfehérje allergiánál. Ott az allergiás reakciót bármilyen kis mennyiség is kiválthatja, így az allergiásoknak ajánlatos a tojást teljes egészében elhagyni.
 
Hogy a tojásfehérjében melyik anyag az, ami a panaszokat okozza hisztamin intolerancia esetén, ezt még nem tudják. De az már bizonyos, hogy csak a tojásfehérjénél fordul elő, amely hőstabil, tehát hosszas főzés után is előidézi a tüneteket. Valamelyik oldal azt írja, hogy főzés után fogyasztható hisztamin érzékenységben is.
Egy biztos a tojásfehérjében van egy agresszív anyag, amit ovomukoidnak neveznek, ez az anyag hőstabil, hőkezeléssel nem bomlik el. A tojásallergiában szenvedők jelentős hányada is az ovomukoidra allergiás. Még nem tisztázott, hogy ez az anyag magában felelős a tünetekért, vagy a hízósejteket tudja aktiválni. https://hisztaminintolerancia.blog.hu/2015/03/21/mit_miert_ehetunk_vagy_nem_ehetunk_magyarazat_az_elelmiszer_listahoz

Milyen tünetem igazolt a felsoroltakból?

Az orrfolyás egyértelműen. Több évtizede szenvedek ettől. Nem megfázás, mert folyamatosan meglévő tünet – télen-nyáron, éjjel-nappal egyaránt! Az orrfolyás is – jelen olvasmányaim alapján a szervezetemben lévő gyulladás jele. A CRP-m magas a határérték 9-hez képest 230 körüli, de egyharmada a paleo előtti állapotomhoz képest. Ettől persze nem vagyok boldog, de eddig se az orrfolyással, se pedig a CRP-vel többet nem foglalkoztam, minthogy betartottam a paleot …, és 8 és fél év után elkezdtem az Autoimmun Protokollt követni.

Igazolt hisztamin intolerancia esetén érdemes a https://www.allergiakozpont.hu/hisztamin-intolerancia oldalon található tanácsokat figyelembe venni.

Március végén esedékes egy teljes körű labor, melyet ki fogok egészíteni a pajzsmirigyes markerek vizsgálatával. Ez a labor kell, hogy mutasson valami pozitív változást, mely első visszajelzése lesz az AIP-omnak és benne a tojásfehérje (a tojás teljesen) elhagyásának?!

Print Friendly, PDF & Email

Puzzle – A hashimotos kirakós összeáll

Puzzle – A Hashimotos kirakós összeáll

Sok év tapasztalata alapján azt látom, hogy a pajzsmirigyes folyamatok megállíthatóak, ha nagyon korán fedezik fel.

Most valahogy egyfajta összegzéshez jutottam el, most álltak össze a puzzle-ok. Hogy 70 évesen tudok-e még további eredményt elérni – nem tudom?! Gyakorlatilag nekem 50 éve van Hashimotom, csak nem tudtam róla. Az elmúlt 13 évben, az összeomlásom állapotához képest nagyon sok eredményt értem el, de hát messze nem annyit, mint azok a fiatal terapeuták -, akik kezdődő Hashimotot tudtak tünetmentessé tenni. Igen, egyre inkább azt gondolom, hogy ez lehetséges. Lehetséges akkor, ha a gyökér okokat keressük és azt próbáljuk megszüntetni, gyógyítani – pl. bélflóra rendbetétele; ösztrogénszint optimalizálása; B-vitaminok, mint az anyagcsere folyamatok támogatói (biotin és niacin szerepe); D és C-vitamin – gyulladásszint optimalizálására; jód-cink-szelén-króm anyagcserében betöltött szerepe.

Most világosodott meg számomra, hogy az egy életen át való fogyókúrázásommal milyen sokat ártottam. A fogyókúra és az alacsony szénhidrát, glükoz alapon folytatott étkezés ellenében a kalóriamegvonás – gátja a pajzsmirigy anyagcserében oly fontos T4 — T3-má való konvertálódásának, a reverzt T3 (nem hasznosuló T3) termelődésének.

Most világosodott meg, hogy a ketogénezésem mekkora nagy tévedés volt! Nem véletlen, hogy normál paleoval és hozzáadott rengeteg sporttal jelentősen fogytam, majd ketogénnel semmit.

Igen, autoimmun betegeknél nagyon is jogos az autoimmun diéta alkalmazása, a gyökér okok feltárása mellett esetleg célzottan ösztrogén pótlás, ételintolerancia szűrése, nem hagyni fogyókúrázni az alulműködő pajzsmirigyest, a gyulladásszint tudatos csökkentése, a TSH, t4-t3 szintjének feltárása, a gyógyszerezés beállítása és a megfelelő gyógyszer kiválasztása.

Márciusban lesz laboreredményem, mert havonta nincs értelme laborokba rohanni. Március közepén telik le az utolsó orvoslátogatásom utáni 3 hónap.

Az elmúlt 3 hónapban mit tettem és miben reménykedem?

  1. A beteg és nem fiatal szervezetem miatt – hiába igyekeztem oly eredményesen kordában tartani a cukromat 13 évig – a legutolsó évben cukorbeteg lettem. Míg a változatos paleos étkezéssel nagyon jó cukrom volt, a ketogénnel – nyilván a pajzsmirigy betegségem miatt (nem termelődött elég T3) – inzulinrezisztens és cukorbeteg lettem. Azt tapasztaltam, hogyha fejre állok, akkor sem jönnek be nekem a mások által annyira dicsért ketogénes előnyök. A ketogén éppen a cukorbetegséget teszi tünetmentessé – jó értékekkel, csak éppen a pajzsmirigy betegnek ezt nem szabadna követni! Jelenleg cukorgyógyszert szedek.
  2. Fenekestül felborítottam az étrendemet. Visszatértem a paleohoz, de azt is egyéni módon – Dr. Terry Wahls és Dr. Izabella Wentz ajánlásai mentén – autoimmun protokoll szerinti paleová tettem, mely Szendi paleoját néhány dologban átírja, szigorítja, avagy éppen behoztam az étrendemben Szendi szerint 1-2 nem paleo ételt. A fűszerezésemet 100%-os fordulattal változtattam meg – „indiai” jellegűvé, remélve a gyulladásfaktorok csökkentését. Nem eszem az átállás óta tojást. Csak szárnyasokat fogyasztok. Nem eszek paleo liszteket – kivéve nagyon ritkán kókusz liszt …, de inkább nem jellemző! Szárnyasok zsírját és kókuszolajat használok.
  3. Nem reménykedem másban, mint abban, hogy javulnak a leletemben az eredményeim. A CRP csökkenését várom, az antiTPO szintjének csökkenését úgyszintén, remélem, hogy a három havi cukorátlagom elfogadható lesz (ezt mondjuk már most is látom a napi mérésekből, hogy sokat javult!), remélem, hogy a TSH-m, a T4 mennyisége rendben lesz és a T3 elegendő, a reverz T3 pedig kevés lesz.
  4. Bár a Speciális étrendemről külön posztban írtam korábban, de röviden összefoglalom, hogy hogyan hajtom végre az Autoimmun Protokoll szerinti étkezésemet:
  • Reggeli 7 és 8 óra között: 1 bögre cikória kávé; köles golyók + pulyka szalámi, pulyka sonka, uborka vagy köles golyók liba-kacsa töpörtyűvel vagy zsírral. Eléggé tipikus ez a reggelim.
  • Ebéd 13-14 óra között: Állandó repertoáron vannak – hosszan főtt csirke leves – mindig más-más alapanyaggal bezöldségezve; zöldségraguk húsmentesen általában köles golyókkal és vegyes bio zöldséglé készen vásárolva; zöldségraguk vele együtt főtt-sütött szárnyassal – csirke, pulyka, kacsa, liba; belsőségekből csirkemájkrém kölesgolyóval; esetleg édesség – pl. zselatinos bogyós gyümölcs vagy pl. kókusz tejszínhab csipetnyi kakaóval.
  • Vacsora lehetőleg legkésőbb 18 órakor: Valamilyen hosszan felszívódó szénhidrát a jó reggeli éhomi cukor érdekében – pl. kevés főtt-pirított fehér vagy lila batáta hagymával hús nélkül vagy kevés szárnyassal, vagy banán, alma és bogyós gyümölcs + köles golyók stb. A recepteket megtalálod a blogomon. A bal oldali sávban az AIP-os (Wahls), a Wentz-féle és a Speciális étrendem címszavak alatt kereshetők ki!
Print Friendly, PDF & Email