Az ötletet Hazsu küldte 2011.01.15-én
„A gesztenyés krokett adta az ötletet. Natúr gesztenyemasszához adtam 1-2 tojást és magliszteket. Én most előnyben részesítettem az olajtalanított szezámlisztet, mert nagyobb a nedvességfelvevő képessége és gondoltam a tojás így jobban köt. Őrölt köménnyel, borssal, sóval, kicsi bio vegetával fűszereztem és jó sűrűre készítettem. Mivel nincs nokedlihez szaggatóm, két kiskanállal oldottam meg. Forró vízbe beleszaggattam, mikor feljött a víz felszínére még 5 percet hagytam, majd kihalásztam. Szépnek nem szép, de nem esett szét és még az 5 éves sem lázadozott.”
Szerintetek ezt gesztenyelisztből is meg lehet csinálni?
Sajnos nem hiszem, hogy meg lehetne csinálni gesztenyelisztből. A pelleteknek az a tulajdonsága, hogy vízbe téve „elpezsegnek”. Nézd meg a főtt tészta recepteket. Tettem már kísérletet főtt tészta készítésére. Tegyél kis mennyiséggel próbát, hátha sikerül. Feltétlenül számolj be róla. Ja, arra azért figyelj, hogy a gesztenyeliszt édeskés?! Szia, BB
Sziasztok!
Én csináltam gesztenyelisztből galuskát, 7 evőkanál liszthez 1 tojás, és kiskanállal lehet beleszaggatni a főzővizbe. Kicsit jobban kell sózni, hogy elnyomja a gesztenye édeskés ízét. Ezt BB főtt tészta receptje alapján improvizáltam. Ez a mennyiség egy főre elég.
Üdv: Ági