Forrásként az origo] | 2009. 12. 05., 9:06 cikkét használtam
„December 6-án tartjuk Szent Miklós püspök ünnepét. Alakját manapság egy piros ruhában járkáló, kedves öregemberével azonosítjuk, jóllehet a középkorban főként szentekre jellemző élete miatt csodálták. Írásunkban röviden áttekintjük, hogy a püspökből miként lett Santa Claus.
Szent Miklós kultusza
A Jacobus de Voragine által összeállított Legenda aurea a szent életét a hozzá kapcsolódó csodák által mutatja be. Miklós gazdag szülők házasságából származott, apját Epiphanesnak, anyját Johannának hívták. Kiválasztott volta már csecsemőként megmutatkozott: már az első nap fürösztés közben egyenesen megállt a mosdóteknőben. Fiatalkorában is jámbor volt, szórakozás helyett inkább templomba járt.
Nem mindennapi körülmények között lett Myra püspöke: elődje halála után új egyházi elöljárót akartak választani, a tanácskozók között volt egy nagy tekintélyű püspök, akinek a szava sokat számított. Ő egy éjjel hangot hallott, hogy virradatkor figyelje a templom kapuját, és akit először lát belépni a templomba, s akinek a neve Miklós, azt szentelje püspökké. Hajnalban Miklós elsőként ért a templomba, a püspök megragadta, és a nevét kérdezte. Amikor megtudta, hogy valóban Miklós, minden ellenkezés dacára a püspöki székbe ültették.
Miklós jó gazdája volt egyházmegyéjének, fellépett a pogányok ellen, az éhínség idején gondoskodott a lakosokról. 343-ban halt meg, testét márványsírba helyezték. Népszerűsége kezdetben a keleti egyházban mutatható ki, de amikor 1087-ben maradványait átszállították a dél-itáliai Bariba, kultusza szerte Európában elterjedt. Ebben minden bizonnyal közrejátszott, hogy a kikötőváros volt a Szentföld visszafoglalására készülő keresztesek egyik fő bázisa. A település az itt őrzött ereklyék miatt a középkor egyik legnépszerűbb zarándokhelyévé vált.
A források egyértelműen arra utalnak, hogy tisztelete Magyarországon töretlen volt. Egyes kutatások szerint a Miklós helynevek és a templomok a keleti egyház-térítő tevékenységéhez köthetők, ezt azonban egyértelműen nem lehet bizonyítani. Mindenesetre a középkorból adatolható, helynévvé nem vált templomainak száma meghaladta a 250-et. Ünnepét, december 6-án, már Szent László I. törvényének 38. cikkelye a kötelezően megtartandók közé sorolta.
Miklós püspök az egyik róla szóló legendának köszönhette ajándékosztó szerepét. Eszerint szülei halála után nagy vagyont örökölt, amelyet Isten dicsőségére akart fordítani. Szomszédjában lakott egy nemes ember, aki elszegényedett, ezért három leányát prostituáltnak akarta adni, hogy az így szerzett jövedelemből el tudják tartani magukat. Miklósnak tudomására jutott a gyalázatos tett, ezért aranyat rejtett egy kendőbe, és a csomagot titokban bedobta a házba. A szomszéd reggel megtalálta a pénzt, és ki tudta házasítani a leányát. Nem sokkal később Miklós hasonlóan cselekedett. Ezután a szomszéd virrasztott, hogy megtudja, ki áll a pénzadományok mögött. Néhány nap múlva Miklós kétszer annyi aranyat dobott be a házba. Az ember az elsuhanó Miklós után eredt, utolérte és felismerte. A „lebukott” férfiú kérte szomszédját, hogy jótettét senkinek sem mondja el, de amint ezen sorokból is kiderül, gazdag adománya nem maradhatott titokban.
Azt a mai napig nem tudjuk, hogy pontosan mikor vált szokássá az ajándékosztás. Egyes források szerint a szent halála után az emberek utánozni kezdték Miklós tettét, bizonyos ünnepnapokon, majd halálának napján, december 6-án ajándékokat adtak barátaiknak, természetesen titokban. Mások arról tanúskodnak, hogy először francia apácák ajándékozták meg a gyermekeket Miklós neve napján, úgy 1100 körül. A szent ünneplése és a személyéhez kapcsolódó ajándékozás végül a 16. században terjedt el, és Európa országaiban különböző változatok figyelhetők meg, igaz, hogy az ünnep középpontjában mindenhol a gyermekek álltak.
A német hagyományok ismertek egy bizonyos Knecht Ruprechtet is, aki még az ősi mondavilágból származott, és aki alapvetően zord külsővel rendelkezett. Alakja legtöbb helyen összeolvadt Miklóséval, de van adat, hogy a püspök szolgájaként a gyerekek riogatásában lelte örömét. A német népszokások Szent Miklósa a jutalmazása mellett büntetett is: a jókat ajándékokkal halmozta el, míg a rosszaknak vessző, virgács, vagy némi verés járt osztályrészül. Ez utóbbiak kirovásánál mindig a szolgája volt a végrehajtó.
A Mikulás krampuszától a Coca Coláig
Magyarországon a Mikulás szó 1856-ból maradt fent először. Valószínűleg a személyéhez kapcsolódó ajándékozás szokása sem lehetett sokkal régebbi, kialakulása a városokban történt. Az ünnepnek azonban lehettek előzményei, hiszen a középkorban a diákok Miklós napja környékén sajátosan szórakoztak. Maguk közül püspököt választottak, akinek mindenki engedelmességgel tartozott. Ehhez kapcsolódott később, hogy a fiatalok házról-házra járva ijesztgették az embereket. Ez a hangos-zajos játék ugyanakkor veszélyeztette a karácsonyi ünnepkör szentségét, és Csepreg mezővárosa például határozatban kívánt gátat szabni a káros szokásnak.
A magyar hagyományban megfigyelhetők cseh és szlovák szokásokra utaló elemek is. Ilyen például a Svety Mikulás, akit északi szomszédaink szintén a Kisjézus előhírnökének tartanak.
A Mikulás általában két kísérővel érkezik: egyikük a krampusz (ördög), másik pedig az angyal. A krampusz feladatát az ijesztgetés és a büntetés tette ki. Rémisztő, ugyanakkor tréfás figura, emiatt igen népszerűvé vált. A 19. században tartott ún. Mikulásvásárokon őt is meg lehetett szerezni. Természetesen a kereskedők is tudták, hogy az ilyen horrorisztikus figurákat senki sem fogja megvenni, ezért a krampuszokat meg lehetett enni: fejük cukorból, testük csokoládéból, lábuk aszalt szilvából készült. A Mikulás-járás szokása is ismert volt: házról-házra járt, s a gyerekeknek kérdéseket tett fel, vagy együtt imádkoztak.
Az ajándékozás szempontjából a Mikulás nem volt annyira bőkezű: a jutalom édesség, gyümölcs, vagy nagyon jó gyermekek esetében kisebb játékszer volt. A Mikulás a Kisjézussal ellentétben a gyerekek számára teljesen kézzelfogható, hiszen a csomagokat zsákban, puttonyban maga vagy a szolgája hozta, éjjel ők tették az ablakba vagy a tűz mellé kitett cipőjükbe. A lábbeliket a gyermekek gondosan kitisztítják, és az ablakpárkányra teszik, mivel a magyar Mikulás sajátossága, hogy nem repül, és nem a kéményen át érkezik.
Amerikában a Santa Claus kapta meg ezt a nemes szerepet, akinek neve a holland Sinterklaas eltorzított változata, kultuszát a holland telepesek terjesztették el. Sinterklaas eredetileg inkább manóhoz hasonlító, vicces, kedves figura volt. Santa Claus végül december 6-ról átkerült közvetlenül a karácsonyhoz, ebben döntő szerepe volt Clement Clark Moore versének, a Szent Miklós látogatásának. Ez 1823. december 23-án jelent meg, és pillanatok alatt hatalmas népszerűségre tett szert.
Később a címet Karácsony előtti éjjel-re változtatta. Itt figyelhető meg az a pirospozsgás öreg, akinek szánját 8 rénszarvas húzta. A képi világot a Moore versét illusztráló Thomas Nast teremtette meg, majd az alakot 1931-ben a Coca-Cola karácsonyi kampánya alakította át. A korábban viszonylag tarka Santa Claus két alapszínre – a fehérre és a vörösre – redukálódott, vaskos termetére pedig rövid, piros, fehér szőrmével szegett kabátot és buggyos piros nadrágot kapott. Ezt a mindenki által ismert figurát aztán a popkultúra, a mozi és a reklámok tették szinte halhatatlanná.”
