Röstli – édesburgonya, zeller – AIP

A recept ihletője Jamie Oliver volt.

A saláta köret: póréhagyma, uborka, tölgysaláta – natúr!

Hozzávalók és elkészítés egyben:

  • Hámozzunk meg 1-1.5 kg édesburgonyát és 1-0.5 kg zellergumót. Lehet kisebb arányban is készíteni, de nem igazán érdemes, mert elrakható 1-2 napra a hűtőbe és újra melegíthető.
  • A batátát és a zellergumókat – késsel nehézkes -, de robotgéppel annál gyorsabb …  julienre felvágni.
  • Sózzuk be a zöldséget és hagyjuk minimum 1 óra hosszat állni, hogy levet eresszen. Az 1-1.5 óra leteltével nyomkodjuk ki az alapanyagot.
  • Egy nagy mély tepsit 1 ek. olíva olajjal kenjünk be, majd terítsük be a kinyomkodott zöldségekkel a tepsi alját úgy, hogy kb. 2 cm-es vastagságban legyen elterítve.
  • Szórjuk meg 1 ek. fokhagyma porral, vagy egy fej fokhagyma gerezded zúzzunk össze és szórjuk az edénybe. Kb. 1 ek. őrölt gyömbérrel és ugyanannyi őrölt fahéjjal is fűszerezzünk. A zöldség tetejére is locsoljunk 2 ek. olívaolajat, majd keresztül-kasul keverjük el az ételünket, végül egyengessük el a 2-cm-es szintben.
  • Gyújtsuk be a sütőt és a legalsó szinten 170 fokon süssük a röstlit – sütőfüggő – 30-45′-ig. (Én 45 percig sütöttem, de az én sütöm régi Karancs, nem légkeveréses!)
  • Tálalhatjuk önmagában vagy natúr salátával, avagy valamilyen húsfélével. A röstli önmagában rendkívül fűszeres.

FOODYNY is szívesen oszt meg tőlem tartalmat!

Print Friendly, PDF & Email

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.