Már nagyon szerettem volna megcsinálni ezt a salátát, de az édeskömény brutálisan drága, ezért a kutya sem veszi. Egy gumót nyilván, hogy senki sem fog 500.- Ft-ért megvenni. Ez lett az én szerencsém, mert ma egyötöd áron, azaz 100.- Ft-ért kaptam arról a polcról, ahol a lejárat előtti áruk vannak.
Hozzávalók:
• 500 g édeskömény
• 0,5 dl citromlé
• 1 dl olívaolaj
• 500 g narancs
•1 dl kókusztej AIPban; vagy kesudiótej vagy mandulatej
• 1 db édeskömény levél
• Fokhagyma, só, fűszerpaprika, őrölt fehér bors; AIP-ban fokhagyma, só, gyömbér
Elkészítés:
Az édesköménygumókat megtisztítjuk és felszeleteljük
A narancsokat meghámozzuk, majd karikákra vágjuk
A fokhagymát péppé zúzzuk, az édeskömény leveleit finomra vágjuk
Tálba tesszük a gumószeleteket, citromlével meglocsoljuk, fűszerezzük
Olívaolajat öntünk rá, majd összekeverjük, és legalább fél óráig a pácban állni hagyjuk
A paleo tejet a fűszerpaprikával és sóval összekeverjük; AIP-ban kókusztejet pici sóval és gyömbérrel
Tálaláskor rétegezzük a narancs- és a pácolt édesköményszeleteket
A felső sorokat elrendezzük, leöntjük az ízesített paleo tejjel, végül kevés édesköménylevelet szórunk rá
Az eredeti recepttől eltértem, és én a kertben szedtem citromfű leveleket és friss harmatos petrezselymet, és azt tettem rá; továbbá meleg nyár lévén úgy döntöttem, hogy a paleo fűszerezett tejet majd csak tálaláskor öntöm a salátára
Különleges illatú, finom saláta!; tej nélkül is nagyon finom!
"A gremolata egy friss zöld fűszerekből és egyéb más összetevőből álló fűszerkeverék.
Leggyakrabban petrezselyem, citromhéj és fokhagymából készül. Olaszországban és Franciaországban használják a készétel legvégső ízesítésére.
A francia persillade egy kicsit eltér az olasz verziótól, mert az még tartalmaz olajat és esetleg ecetet is.
A fűszer hármas: petrezselyem, citromhéj és fokhagyma, keveréke egy friss, tavaszias ízt ad az ételnek."
BB-féle hozzávalók és elkészítés egyben:
Egy óriási csomag petrezselymet moss meg alaposan, majd ollóval, késsel, vagy géppel vágd fel apró darabokra – ollóval dolgozni rendkívül egyszerű!
Legalább 10 gerezd fokhagymát pucolj meg, és apróra vágva keverd a petrezselyemhez
Egy szál rozmaringot – összevagdosva – is keverhetsz a petrezselymes alaphoz
A zöld keverékhez tégy még 1 evőkanál balzsamecetet, egy csipetnyi sót és egy kevés steviát vagy xukrot; AIP-ban a balzsamecet elmarad, de egy-két tk. méze kerülhet bele, úgysem egyszerre esszük meg!
Végül a gremolatát locsold meg egy kevés lime vagy citrom levével és kb. 5 evőkanál olíva olajjal
BB megjegyzése: Érdemes új ízeket keresni. A citromhéj használatakor a citrom termesztése során használt gombaölő szerek miatt óvatosságra intek mindenkit. Megoldásként vagy alaposan sikáljátok le a citrom héját használata előtt, vagy pedig szerintem nyugodtan használhatjátok a citrom húsát is.
Javaslat:
Hússzeleteket süss ropogósra, majd locsold meg a fent leírt fűszerkeverékkel!
10 db bodzavirág fej (Lehetőleg olyan helyről szedjünk, ami nem forgalmas, pl. erdő. Vizsgáljuk meg a virágokat, ne legyenek tetvesek, bogarasak!)
Édesítő (xukor, zéró xukor vagy stevia)
3 citrom leve
Szűrt víz
Elkészítés:
A bodzákat rázogassuk kicsit meg, vágjuk le a száráról a virágokat, majd mosás nélkül helyezzük egy nagy, mély tálba (ezért fontos, hogy rovarmentes legyen)
Öntsünk rá 1-2 liter tiszta vizet (mennyiség attól függően, mennyire töményen szeretjük az ízét)
Tegyük hozzá a citromok kifacsart levét (rostot is lehet), és ízlés szerinti édesítőt.
Egy éjszakára lefedve tegyük hűtőbe
Másnap szűrjük le, és készen is van a finom üdítő ital
Sajnos, ezt eltenni nem lehet. Nem hiszem, hogy az cukorszirup nélkül menne, akkor meg minek?:))
10 dkg kesudiót 1 dl vízzel erős késű robotgépben (turmixban) törd össze egészen apróra – selymes állagúra, majd ehhez az alaphoz keverj ízlés szerint stevia port és 2 db meghámozott és feldarabolt egész citromot; a fagyi készülhet xukorral is
A keveréket tedd mélyhűtőbe
Übersetzer: Beatrix Nagy
Zitronen-Eis mit Cashew-Milch
Zutaten und Zubereitung gleichzeitig:
10 dkg Cashewnüsse und 1 dl Wasser werden in einem Mixer gut durch gemixt, bis die Mischung glatt wird. Stevia (nach Geschmack) und 2 Stücke geschälte und geschnitte (ganze) Zitronen werden dazugegeben.
Das Eis kann man auch mit Birkezucker vorbereiten.
Die Mischung wird in den Gefrierschrank gestellt, bis sie ganz gefriert.