6 tojás – a sárgája és a fehérje külön felhasználva!
3 ek. olíva olaj vagy vaj
Eritrit és stevia – ízlés szerint
Legalább 4 db közepes citrom – ízlés szerint lehet több is!
Mézeskalács fűszerkeverék, gyömbér, plusz fahéj, vanília, só
Cukormentes baracklekvár
Víz – a tésztához, amennyit felvesz!
Elkészítés:
A garit keverjük el a tojások sárgájával és zsiradékkal, eritrittel és steviával, valamint fűszerekkel ízlés szerint, majd öntsünk hozzá annyi vizet, hogy formázható masszát kapjunk (kb. 5 dl). Kiemelten bánjunk a citrommal, mert érdemes nagy mennyiségű citromlét a tésztához tenni, hogy erőteljesen citromos legyen az íze.
Zsírpapírral kibélelt tepsiben egyengessük el a fűszeres garit.
Vastagon kenjük be cukormentes baracklekvárral a tésztánkat. Én egy 450 gr-os üvegben lévő mennyiséget tettem az alapra!
Első sütés: Előmelegített sütőben közepes lángon süssük a tésztát 25 percig, majd vegyük ki a süteményt.
A tojások fehérjét kevés citrom és édesítő hozzáadásával verjük fel kemény habbá, majd halmozzuk rá a tésztára. Jó alkalom arra, hogy esetleg pluszban gyűjtött tojásfehérjét is hozzáadjunk az alapmennyiséghez, mert ez a tészta elbírja a vastag sült tojásfehérje réteget.
Második sütés: A tojások fehérjéből vert xukros-citromos kemény habot halmozzuk rá a tésztára és tegyük vissza a sütőbe, ahol a legkisebb lángon szárítva-sütve további 25-30 perc alatt süssük készre a süteményt.
Mézecskalács fűszerkeverék és további gyömbér por, valamint őrölt fahéj
Csipetnyi só
Citromlé
Bor vagy konjac – gyűszűnyi
Zsír – libazsír vagy kókuszzsír
Elkészítés:
A garit öntsük össze a vízzel és alaposan keverjük át, majd üssünk hozzá 6 db tojás ságáját és keverjük tovább.
Ízlés szerint fűszerezzük xukorral, fahéjjal, gyömbérrel, mézecskalács keverékkel, sóval, …, végül tegyünk egy lapos ek. libazsírt is a masszához.
Papírral béleljünk ki egy nagy mély tepsit és vékonyan kenjük ki pl. libazsírral is.
2 kg hámozott és apróra vágott vagy reszelt almát és fél citrom levét keverjük hozzá az alaptésztához.
A masszát szorosan egyengessük a tepsibe.
A darált mákot keverjük ki édesítővel, szesszel és 4 db tojás sárgájával, szőlőszemekkel vagy mazsolával, majd halmozzuk és egyengessük el az alapmassza tetején.
A tojások fehérjét evőkanálnyi citromlé és ízlés szerinti xukor hozzáadásával verjük fel kemény habbá és óvatosan keverjük el tápiókával. A fehérjét terítsük a sütemény tetejére.
Melegítsük fel a sütőt 200 fokra, majd kb. 10 perc elteltével vegyük vissza a legalsó hőfokra – kb. 140-re.
Tegyük be a pitét a sütőbe és 20 perc alatt süssük készre.
A sütit vágjuk fel kockákra és szórjuk meg porxukorral.
5 db nagyobb gombóc lett egy férfiökölnyi édesburgonyából. Szafi paleo kenyérliszt, nyílgyökérliszt, zöldbanán liszt, 1 tojás, só. Mindent szemre adagoltam. Tojást nem muszáj hozzárakni. De jól összetartotta. A szilvát eritrittel édesítettem+őrölt fahéjjal kevertem össze. A prézli az gluténmentes panír.” Tuller Szilvia
Areceptet elkészítési utasításokra bontva így képzelem el (BB):
Hozzávalók 5 db gombóchoz:
1 db kb. 25 dkg-os édes burgonya
1 dl Szafi paleo kenyérliszt + 1 dl zöldbanán liszt keverékéből annyi, hogy a főtt édesburgonyát még összetartsa, ne porladjon szét tojás hozzáadása nélkül sem a kezünkben. Csak banán liszt AIP-ban!
1 ek. nyílgyökér liszt vagy 1 ek. tápióka keményítő
1 db M-es tojás (tojásallergiások elhagyhatják!)
Szilvaszemek + xukor – pl. eritrit vagy stevia + őrölt fahéj
1-2 dl gluténmentes paleo panír vagy gari
Kókuszzsír vagy sertés-liba zsír
Elkészítés:
Főzzük puhára a batátát, majd törjük össze.
Öntsük a tört burgonyához a liszteket és a keményítőt, de csak annyit, hogy a gombócok még tojás nélkül is jól formázhatóak legyenek.
Üssünk a tésztához tojást, ezzel a gombóc állaga biztosabb lesz!
Az ízesített szilvaszemekkel töltsük meg a tenyérnyi tésztalapokat és formázzunk belőlük gombócot.
Forró és lobogó vízbe – egy tk. zsiradékkal – dobjuk bele a gombócokat és addig főzzük, amíg fel nem jönnek azok a víz tetejére.
Pirítsuk meg forró zsiradékon a prézlinek valót.
A gombócokat a vízből kivéve és jól lecsepegtetve forgassuk meg a pirított prézliben.
20 dkg csiperke gomba, de ízlés szerint más gombát is választhatunk.
A leves leve pl. – víz vagy húsleves alaplé vagy pl. mandula magtej
Habarás pl. – 1 tojás sárgája kikeverve 1 lapos ek. tápiókával (ez nem ketogén!) és folyadékkal felöntve; bio zacskós gombás levespor
Fűszerek: só, bors (AIP-ban nem!), majoránna vagy kapor, 1 tk. paprika por (AIP-ban nem!)
Shirataki tészta (NoCarb Noddle)
Vegán krém (kókuszkrém és fermentált szója) vagy kókusztejszín
Elkészítés:
Elkészítjük az alaplét vagy víz/húsleves +habarás, magtej+habarás, víz+bio levespor használatával úgy, hogy a lét felforraljuk és a habarás anyagait jól elkeverve lassan a forrásban lévő léhez öntjük, közben állandóan keverjük és fűszerezünk.
A megmosott tésztát a lébe rakjuk és 5 percig főzzük.
A gombát alaposan megmossuk, ízlés szerint megtisztítjuk én nem szoktam! és a forró alaplébe tesszük. Fog-keményre főzzük, mely kb. 5 perc.
A kész levesbe ízlés szerinti mennyiségű vegán krémet vagy kókusztejszínt keverünk.
Annyi db férfi ökölnyi méretű sárga édesburgonya, ahány főre szánjuk az ételt.
Annyi db nagyobb fehér répa, ahány személyre főzünk.
2 személyenként 1 lapos ek. mustár
Só – ízlés szerint
Őrölt vagy szemes bors – ízlés szerint
1 biokocka zöldség leves
3-4 szárított babérlevél
1 ek. olíva olaj
Vegán krém vagy kókuszkrém tejföl helyett
Elkészítés:
A batátát és a fehér répát megtisztítjuk, felkockázzuk, majd annyi vízben, hogy a zöldséget az ellepje felöntjük.
A vízbe dobunk egy leveskockát, sót, borsot és a zöldeket puhára főzzük.
A puha batátát és répát összeturmixoljuk, majd belekeverünk mustárt és hozzátesszük a babérlevelet is, olíva olajjal meglocsoljuk. Legalább fél órát érdemes állni hagyni, hogy az ízek összeérjenek.
A képen pirított sertés szűzérmével lett a mártás tálalva, de hús nélkül is finom, pl. gari galuskával.