Kenyérsütős kenyér X. – Különleges-fűszeres sütőtökös vagy batátás kenyér

Hozzávalók:

  • 9 db tojás (Igen kis méretű tojás!), nagyobból elég 7
  • 2 marék pépes állagú sütőtök vagy ugyanennyi édes burgonya
  • 20 dkg őrölt mandula
  • 3 evőkanál mandula liszt (pellet)
  • 1 púpozott kávéskanál szódabikarbóna
  • Kevés citromlé (elfelejtettem, és így is jó lett a kenyér!), nem csak a „kipezsgés” miatt, de az íz miatt sem árt beletenni
  • Kávéskanálnyi só és őrölt fehér bors, csipetnyi őrölt gyömbér és őrölt fahéj

Elkészítés:

  • A tojásokat üsd a sütőedénybe; Fontos, hogy viszonylag híg legyen majd a sütésre kerülő massza, tehát, ha kell, akkor üss az alaphoz további tojásokat?!
  • Az előre megsütött sütőtökből egyszerűen kézzel a pépes részből 2x markold ki a kenyérhez való adagot, és azt kissé széthúzva tedd az edénybe
  • Ehhez öntsd hozzá az őrölt magot és a maglisztet, majd a fűszereket és a szódabikarbónát + citromlé
  • Indítsd be a géped legkisebb – basis – programját, melynek programideje gépenként változó, és kész
  • Nagyon finom, küllemre nagyon szép és különleges kenyér lesz a végeredmény

Kenyérsütős sütőtökös kenyér szénhidrát és kalória értéke:

20 dkg őrölt mandula                     13,6            1.254 2 maroknyi sütőtök (5 dkg)              8,0               34

2 evőkanál mandulaliszt (pellet) 5 dkg    5,0              315 9 db tojás                               0,27             612

Fűszerek és szódabikarbóna                0                 0                        26,87 Ch     2.515 kcal

A kenyér kb. 35 leheletvékony szeletre vágható, tehát egy szelet Ch és kcal értéke:

                                                   0,77 Ch               71,6 kcal

A kenyérsütős kenyérből egy 1000 kcal-át megengedő diétánál – döntés kérdése, de a 350 kcal belefér, a Ch érték pedig elenyésző lesz!

Nem kell számolgatni, csak paleózzatok. Csak úgy beemeltem

ide ezt az összegzést a diétás naplómból.

Print Friendly, PDF & Email

14 thoughts on “Kenyérsütős kenyér X. – Különleges-fűszeres sütőtökös vagy batátás kenyér”

  1. Kedves Cocobaja!
    Szerintem búzalisztből 0,5 kg kellene. 100 gr búzaliszt kalóriaértéke durván 330. Helyettesítsd be a mag értékét, és kb. kcal-ára ugyanaz az érték jön ki. De, mint tudjuk, nem a kcal a lényeg a paleoban, hanem a glutén miatt káros búzát váltottuk ki magok őrleményével, illetve pelletekkel. BB

  2. Szia! Nem akarok elefánt lenni a porcelánboltban, de mandulaliszt helyett megoldható pl. zabpehelyliszttel? Próbáltad már? Bevallom, nekem ez könnyebben beszerezhető, így ebből készíteném, de vajon mennyi kell így belőle? Köszönöm válaszodat

    1. Kedves Karulino! Próbáld ki zabliszttel, tudva a zab fogyasztásának hátrányait. Annyi zablisztet tennék a tojásokhoz, hogy a massza folyós, majdnem híg maradjon. Ki kell tapasztalnod, hogy zabliszttel hogyan működik a dolog. Lehet, hogy a zabnál az is járható dolog, miután a zab valóban liszt, hogy kb. fél kg zabhoz 3 db tojást teszel. Meg kell sütnöd mindkét változatot ahhoz, hogy lásd a sikert?! Őszintén szólva én már régen egyáltalán, vagy csak nagyon ritkán használok zabot. Sok sikert. BB

  3. Kedves BB!

    Le tudnád írni, hogy a te kenyérsütődnél nagyjából mit jelent a bázis program?
    Az enyém olyan, hogy a leggyorsabb program is 3 órás , és az elején minden programnak 20 perc dagasztás és ca. 60 perc kelesztés van. Erre gondolom itt nincs szükség.
    Találtam viszont olyat, hogy Nudelteig (nudli?tészta) ez 15 perc lassú keverés, és olyat, hogy Nachbacken (utánsütés) ami 60 perc sütés. Ez a kettő lefedi-e nagyjából a Te bázis programodat?

    1. Kedves Cirmos!
      Nekem tetszik ez a Nudelteig + Nachbacken ötlet, mert a tojások és a szódabikarbóna miatt semmi szükség nincs a kelesztésre, az egyébként is egy felesleges idő.. Az én Basic programomnál 15 perc keverés, 15 perc kelesztés és 60 perc sütés (Jaj, most ne hari, de nem veszem elő a leírást! -, de valami ilyesmi!). A Kenyérsütős I. kenyérnél Hazsunak is más gépe van, mint az enyém, és a percek kb. reálisan így jönnek össze. Egyszóval nekem az általad leírt lehetőség jónak tűnik. Szerintem nyugodtan próbáld ki ezzel a módszerrel. Kíváncsi vagyok az eredményre?! Feltétlenül számolj be. BB

      1. Szia BB!

        Kipróbáltam még tavaly a kenyeret, csak lusta voltam írni.
        Annyi „baja” lett csak a kenyérnek, hogy kicsit nedves lett.
        Ez azért lehetett :
        1. sok volt a tojás (túl nagyok voltak?)
        2. kevés volt a 60 perc sütés
        3. lehet a sütőtök is sok volt

        Ettől függetlenül jó volt, még férjem is ette a sült kolbászhoz, pedig ha valamit nem szeret a paleóban, azok a kenyérpótlók… Semmilyen megjegyzést se tett, ez nála azt jelenti ehető.
        Legközelebb kevesebb tojással próbálom, és lehet, hogy inkább a sütőben.

        1. Kedves Cirmos! Én ezeket a kenyereket a 120 perces basic programon sütöm. Amikor a tészta még sütés előtt a gépben van, azt kell látnod, hogy a „tészta” se túl híg (de inkább híg!), és se túlságosan sűrű ne legyen. A gépeken általában van olyan beállítás, hogy még további perceket ráadhatsz. Az elején, ha nem tetszik a tészta állaga, akkor még dobhatsz bele további magokat vagy lisztet, vagy ha túlságosan kemény, akkor nyugodtan dobj rá még tojást. A géppel való sütés annyira kényelmes, hogy érdemes kísérletezni. Végül rá fogsz jönni, hogy mi a tuti! Jó kísérletezést kívánok! Csak bátran és merészen! BB

  4. Kedves BB!

    Szeretnek segitseget kerni………….olvasom a kenyerekrol irtakat, en most keszulok – nem tul draga, csak erre a celra hasznalatos – sutogepet venni. Tudnal-e javasolni tipust, hogy melyiket valasszam? …..pl.ami nem dolgozik orakig, stb. !
    Masfel eve paleozunk a parommal ( sorra fertozzuk meg a baratainkat is 🙂 es a kenyersutessel allandoan kiserletezek……….de most elhataroztam: kell egy sutogep! DE MELYIK?????
    Ott voltam ….es most is ott leszek a PALEO KLUBESTEN (az utolson en hoztam a majpastetomot, ha netan megkostoltad ), nekem az is jo, ha ott tudunk errol beszelgetni.

    Tovabbi szep napokat kivanok es elore is koszonom a segitseged : Ildiko

    1. Kedves Ildi!
      Nekem a http://www.grando.hu/moulinex-ow302231-home-bread-inox-kenyersutogep-1475448625 linken látható molineux kenyérsütő gépem van. Nagyon meg vagyok elégedve vele. A programok közül a legegyszerűbb sütőprogramot kell használni. Ezen a gépen 1 óra 20 perces az ideje a Rapid programnak. Mint láttad az oldalon, nagyon sokféle kenyérsütős kenyeret kipróbáltam. Remélem, hogy találsz majd köztük kedvencet. Van, aki soha nem tudja megszokni a paleo kenyereket, azoknak a craekereket szoktam javasolni, mint pl. a Mandulakenyeret vagy a Szezámropogóst. A klubon nem voltam ott egyszer sem, és betegség miatt a közeljövőben sem fogok menni. Ha bármi kérdésed van, akkor a hozzászólásban bármikor kérdezhetsz. BB

    1. Pontosan úgy csináld, mintha géppel dolgoznál. A nyers kenyértésztát öntsd egy zsírpapírral kibélelt formába. Melegítsd elő a sütőt és közepes lángra vedd vissza, majd így süsd meg. Nyugodtan ránézhetsz, hogy mikorra készül el. Kb. 20-25 perc, de lehet, hogy 30′. BB

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.