A receptet és a képet Ildikó küldte 2012.07.01-jén
Hozzávalók és elkészítés egyben:
- 5-7 evőkanál napraforgóbél lisztet keverj el 4 tojással és egy evőkanálnyi vízzel
- 1 nagyobb, vagy két kisebb hagymát dinsztelj meg és sűrített paradicsommal főzd össze
Sütés I.
- A tésztát egy sütőpapírral bélelt mély tepsibe hablapáttal simítsd el, és
- Süsd 200 fokon 15 percig; szurkáld meg a tésztát, hogy eléggé megsült-e?! Ekkor vedd ki, és
A következő feltétet helyezd a tetejére; Sütés II.
- Só, dinsztelt hagymás paradicsom, fokhagyma, oregano, bazsalikom
- Gombaszeletek, bacon-kockák, kemény sajt
- Tedd a 275 fokra állított felső lángon álló sütőbe, a feltét tésztára való pirítása kb. 5 perc
Akinek régi sütője van, azoknak a tészta előmelegített sütőben – nagy lángon való elkészítését javaslom, a feltétnek pedig szintén nagy lángon 5 percet! BB
annyit javíts rajta légyszíves, hogy a tésztát összekeverés után egy sütőpírral bélelt tepsibe „felkenem” hablapáttal 250 fokon kb 15 percig sütöm. villával megnézve kemény a teteje amikor jó, ekkor kiveszem, rákenem a szószt és rádobálom a feltéteket, majd vissza a sütőbe, amit átállítok maximumra és csak felső sütésre. ez 275 fok kb. és pirulásig sütöm, ez 5 perc nagyjából. szóval nem egyszerre sül a tésztával. akkor szerintem elázna a tészta.
i.ildikó
Kedves Ildi,
Nagyon tetszett a recepted és a képed. A részleteket csak gyakorló házi asszonyként „fantáziáltam”. Annyira nem is tértem el a valóságtól:-D Nagyon örülnék, ha máskor is küldenél receptet és képet. A PaleoVital közösségi oldal – eredetileg szengab blogozói receptjeit kezdtem gyűjteni. A recepteket inkább küld a kelpatmar@gmail.com-ra. Ezt is köszönöm. Igyekeztem a korrekciót megcsinálni. BB
Nagyon jónak tűnik! De nem írtad, mekkora tepsihez elég?
Kedves Merrea, nem kaptam erről információt, de amikor látod a tálban a tészta masszájának a mennyiségét, szerintem tudsz hozzá választani egy mély sütőedényt – megítélésem szerint egy kisebb méretűt?! Jó sütögetést kívánok. BB
Sziasztok!
Mit értünk az alatt, hogy „a tészta”? Az 5-7 evőkanál napraforgóliszt a 4 tojással és vízzel? Milyen állagúnak kell lennie? Nem lesz ez kevés?
Köszi:
MW
Kedves MW, Ez a tészta, ami a receptben szerepel. Gondolom, hogy egy leheletvékony alátét. Ilyen vékony lapokat anno mélyhűtve árultak pizzaként. Szerintem – okos háziasszonyként -, úgy rutinból, add elő a tésztát, ha te a vastagabb tésztát szereted, akkor keverj ki több lisztet több tojással. Ha egy kis tepsiben – pl. egy-két személyre készül a pizza, akkor ez a mennyiség is elképzelhető. BB
Sziasztok!
Örülök, hogy megtaláltalak Benneteket! Sajnos allergiás vagyok néhány legelni valóra, így többek között a paradicsomra is, de a pizzát nagyon szeretem. Már én is próbáltam paleopizzát sütni, de borzalmas lett. Kérdésem: ennél a pizzánál a sűrített paradicsomot mivel lehetne helyettesíteni, mivel ugye a paleonál a tejföl is tiltólistán van?
Kedves Rita, a paradicsom helyettesítésére valamilyen fűszeres krémet választanék. Nézd meg a sós krémeket és onnan válassz, vagy egyénileg kreálj hasonlót. A gombához szerintem nagyon illik valamilyen kapros alap?! BB
Rita!
Sült kaliforniai piros paprikával és bazsalikommal krémet csinálsz.A paprikát meggrillezed és néhány percre leteríted,hogy a gőzben puholjon.Utána eltávolítod a héját és összeturmixolod.