Nyers szilva-narancs leves – chilivel és vaníliával

Az alábbi leves mintájára készülhet más – akár idény gyümölcsből is olyan paleo, aip leves, melyben a gyümölcsöt nem főzzük meg!

Hozzávalók:

  • Kb. 0,5 kg mélyhűtő ládából elővett felezett szilva, vagy idényben friss
  • 2 nagyobb narancs (elhagyható)
  • 5 dkg mazsola (AIP-ban elhagyjuk!)
  • 2 dl kókusztej (AIP), vagy kesudiótej + víz
  • 1 db tojás sárgája – csak AIP visszavezető szakaszában, különben ELHAGYJUK!; sűrítés történhet keményítővel nagyon kevés zselatinporral – kb. 1 tk.
  • Fahéj, szegfűszeg, ánizs, gyömbér, vanília (amit szeretsz, ízlés szerint); AIP-ban szegfűszeg, ánizs nélkül készüljön!
  • Pici só, ízlés szerint chili-paprika (fél kávéskanálnyi) – utóbbi AIP-ban elmarad
  • Paleolit édesítő (stevia vagy xilytol) – levesbe én steviát használok; AIP-ban méz vagy glicin

Elkészítés:

  • Tegyél fel 3 dl vizet főni, és amikor már meleg, de nem lobog, akkor 1 db tojás sárgáját keverj el 2 dl magtejjel, és állandó keverés mellett főzd át a lét, ameddig besűrűsödik, majd vedd le a tűzről; AIP-ban a magtejet 1 lap zselatinnal keverd el
  • Dobj a lébe fél kg szilvát 5 dkg mazsolát is. Utóbbit AIP-ban nem!
  • Fűszerezd saját ihleted szerint – a magam részéről a fenti fűszereket mind beleraktam!
  • 2 db narancsot hámozz meg, és vágd fel karikákra, és szintén dobd a levesbe
  • A tojás fehérjéből, ha van hozzá kedved, akkor pici sóval kemény habot verhetsz, és a forró levesre galuskákat szaggathatsz; a galuskák akkor vannak készen, amikor azokat a forró lében meg is forgattad, és látod, hogy megfőttek; a tojások fehérjét csak paleo követőként tedd!
Print Friendly, PDF & Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.