A lenmagpehelyre önts langyos vizet, és kb. 1 órát hagyd állni, míg megduzzad
Keverj a már megduzzadt lenmaghoz szezámpelyhet, mandula lisztet, kakaóport és xukrot
Gyúrd össze a tésztát
Tegyél egy gombócnyi tésztát az asztalon lévő sütőpapírra
Kb. 0,5 cm vastagságúra nyújtsd ki két sütőpapír között
A kinyújtott tésztát a zsírpapírokkal együtt húzd át a tepsibe, és ezután vedd le a felső zsírpapírt
A Mikulás-Karácsony formáival szúrj ki a tésztából figurákat – tészta magasságban töltse ki a formát teljesen
Minden forma szúrásánál a figurát húzd el az alaptésztától, és így rendezd el a papíron
Előmelegített sütőben a legkisebb fokozaton süsd-szárítsd a tésztát
Arra nagyon ügyelj, hogy a sütőből akkor vedd ki a figurákat – kb. 30-40 perc, amikor még a tészta egy kicsit ruganyos
Próbát kell tenned a ruganyosságra, mert ha a tészta teljesen kiszárad, akkor kemény és rágós lesz (A próbát úgy értem, hogy nyúlj be a sütőbe, és kézzel érintsd meg a tésztát!)
Máz
Olvassz fel 10 dkg jászvajat (ghee)
Keverj el a vajjal 1 bögre kakaóport és 1 bögre xukrot
Lassú tűzön, állandó keveréssel, olvaszd össze a hozzávalókat
A meleg csokoládét öntsd rá a formákra
Várj, míg kihűl, majd néhány órára tedd hűtőbe
Amikor a csoki megdermedt, reszelt mandulával készíts díszítést, vagy ha tovább xukrot szórsz a figurák tetejére, akkor olyan lesz a külleme, mint ami a képen is látható!
„Készítettem vagy 7 féle sós sütit,… remélem kitart karácsonyig, mert rá sem bírok nézni már a sütőre! Régóta kísérletezek a tepertős pogival, most megcsináltam!”
Tepertős pogi mandulakenyérből:
Hozzávalók és elkészítés egyben:
Kisütöttem libahájat és a tepertőt kihűlés után ledaráltam.
Közben a fél bögre lenmagliszt ázott és dagadt, amit összegyúrtam
10 dkg tepertőkrémmel,
30 dkg darált mandulával,
2 kanál pörkölt szezámmaggal,
egy kevés őrölt borssal és sóval.
Ezután:
Szilikon lapon sütőpapír (vagy két sütőpapír között) alatt kinyújtottam,
Készítsd el pl. egy 12 tojásos piskótát úgy, hogy a tésztához igen kevés kókuszlisztet használj! – kb. 5-6 evőkanállal, továbbá tegyél a tésztába 2 evőkanál eritritet vagy 2 evőkanál szirupot (rizs, tápióka, agave)
Ezt a mennyiséget természetesen egy nagyméretű tepsiben kell sütni; Sütheted nagy tepsiben sütőpapírra vékonyan elterítve is
A mázhoz kell – 10 dkg fekete csokoládé + 5 dkg jászvaj (ghee) vagy jó minőségű vaj, egy evőkanál eritrit, vagy 1 evőkanál szirup (rizs, tápióka, agave)
Elkészítés:
*Piskóta:
Verd fel – csipetnyi só hozzáadásával – egyben a tojásokat. Ha nem választod ketté a fehérjét és a sárgáját, akkor tovább kell verni, hogy habos legyen. Szórásos módszerrel szitálj a habos tojásba maximum 6 evőkanál kókuszlisztet.
1. Zserbó esetén
A kész piskótát vágd négyfelé
Két réteget kend meg gyümölcsvelővel
A legfelsőt kókuszkrémmel töltsd meg
Tepsiben sült nagy lap esetén, a vékony lapot vágd több részre, és gyümölccsel-krémmel megkenve az egyforma lapokat illeszd össze
2. Kókuszkrémes süti
A piskótát kisebb tepsiben süsd vastagabbra
Vágd ketté, majd kend meg kókuszkrémmel
Kókuszkrémes töltelék hozzávalói és elkészítése egyben:
Forrald fel a kókusztejet, édesítsd eritrittel vagy sziruppal, és tegyél hozzá vaníliaaromát és rumaromát is (az aromák elhagyhatók!)
Szórd a forró kókusztejbe a kókuszreszeléket, egy kanál kókuszliszt (pellet) is mehet bele, ha nem elég sűrű
Kihűlés után puha vajjal keverd habosra, ekkor tehetsz még bele mazsolát is
Máz
A kókuszkrémet kétfelé osztottam, így a krémből maradt annyi, hogy azt elkeverve 3 evőkanál kakaóval – a zserbó tetejét is bekenhettem
A másik variáció, mely autentikusabb – 10 dkg étcsokoládét + édesítőt olvassz fel 5 dkg jászvajjal vagy vajjal együtt, és az olvadt csokoládét kend a zserbóra, vagy a kókuszkrémes süteményre.
A TED irányelvei szerint Jaminet nem kultiválja a zsíralanított magliszteket. Amennyiben őrölt mandulával készül a süti, akkor megfelel a paleo fúzió elveinek.
Hozzávalók:
A tésztához
6 db tojás
1 késhegynyi szódabikarbóna
Pici só
3 evőkanál szezámliszt
3-5 evőkanál őrölt mandula (vagy mandulaliszt)
Paleolit édesítő (stevia, xilytol)
A krémhez
2 db lime (vagy 1 nagyobb citrom) leve
Édesítő ízlés szerint
10 dkg ghee
2 tojás fehérje (elhagyható) – Nekem ez a fehérje a gyümölcsmártás sűrítéséhez használt tojásokból maradt meg, így felhasználtam!
2-3 kanál őrölt mandula, vagy valamilyen gyümölcs a díszítéshez
Elkészítés:
Verd fel pici só hozzáadásával a tojások fehérjét kemény habbá
Keverd a habba a tojások sárgáját, és tedd bele a szódabikarbónát
Kanalazz szezámlisztet és őrölt mandulát (mandulalisztet) a tojásos alaphoz -, annyit, hogy a massza ne legyen se túl folyós, se túlságosan kemény állagú
Egy tepsibe tegyél bele zsírpapírt, és öntsd rá, majd kend el egyenletesen a tésztát
Előmelegített sütőben közepesnél kicsit kisebb lángon (nehogy megégjen, de ki se száradjon a tészta) süsd a piskótát kb. 10-15 percig (Nyugodtan nézz rá!)
Borítsd ki a tésztát, amikor megsült
Húzd le a sütőpapírt a piskótáról, és hagyd kihűlni
A krémhez verd fel a 2 db tojás fehérjét (elhagyható)
A puha ghee-hez keverd hozzá a lime vagy a citrom levét, tegyél bele ízlés szerint édesítőt
Keverd ki a krémet fehéredésig, majd keverd hozzá a tojáshabot (elhagyható)
A piskótatát kenj a lapok valamilyen gyümölcsvelőt, vékonyan kívül-belül kend meg a citromos krémmel, vagy csak egyszerűáen szórd meg porxukorral
Egészen különleges kenyér! Nagyon ízletes és sokféle felhasználásra alkalmas!
Hozzávalók:
Fél csésze lenmagpehely + víz
2 csésze darált mandula
2 evőkanál pirított szezámmag
1 csapott kiskanál köménymag (lehet őrölt)
só (ízlés szerint)
Elkészítés:
A lenmagpelyhet felöntjük vízzel és egy-két óráig hagyjuk dagadni
Közben ledaráljuk a tisztított mandulát és közepesen megpirítjuk a szezámmagot
Amikor kellően megdagadt a lenmag, összekeverjük a hozzávalókat, majd kiterített szilikonlapon, sütőpapír alatt sodrófával kinyújtjuk
A szilikon lapon, 40 fokos sütőben több óráig szárítjuk (nem sütjük!!)
Még mielőtt nagyon kiszáradna, a felhasználásnak megfelelő méretre és formára feldaraboljuk, majd készre szárítjuk
Sokáig eláll!
Felhasználási javaslat:
Reggelire, szendvicsnek vagy tatárbifsztek alá pirítás nélkül is finom!
Egészben hagyva, pizza-lapnak használható:
A libazsíron előre megpárolt, megfűszerezett zöldségekkel (um. gomba, hagyma…) és egyebekkel (sonka, főtt tojás…) megpakoljuk, várunk, míg a lap megpuhul a zöldségek szaftjától (kb. fél óra), hogy könnyen lehessen majd felvágni. Reszelt kemény sajttal vastagon beterítjük amit a grillben ráolvasztunk. … És kész!!!
Előre elkészíthető a lap, hűtőben eláll, alkalom adtán csak össze kell rakni…