30 dkg mazsola (ennek egy részét – kb. 10 dkg-ot – lehet helyettesíteni aszalt meggyel, szilvával, áfonyával és még végtelen a lehetőségek száma)
6 dkg kandírozott narancs és/vagy citromhéj (ez sem kötelező, helyettesíthető aszalt gyümölccsel vagy mazsolával, ha például 25 dkg mazsolát és 11 dkg aszaltat használtok, már akkor is lehet az aszalt gyümölcs ízét érezni)
20 dkg darált dió (ki lehet próbálni natúr gesztenyével is)
20 dkg magas kakaótartalmú étcsokoládé
6 kávéskanál kakaó
Ízlés szerint fahéj, gyömbér, ánizs, rumaroma, stb.
Kókuszosnál 1 evőkanál kókuszreszelék
Elkészítés és jó tanácsok:
A mazsolát daráld le a kandírozott narancs és citromhéjjal együtt, a puhább aszalt gyümölcsöket vágd apróra, (a keményebb aszalt gyümölcsöket pár percre áztasd be, és a mazsolával együtt daráld le).
Aprítógépben is el lehet készíteni, de akkor a darált dióval együtt kell a gépbe rakni, és kétszer, háromszor is megforgatni, hogy jól összedarabolja. Ha mégsem sikerül apróra vágni, akkor még késsel is rá lehet segíteni egy kicsit.
Ezek után add mindehhez a gőz fölött megolvasztott étcsokoládét (ha felforrt a víz, csak takaréklángot használj, hogy ne süljön oda a csokoládé az edény széléhez), a kakaót, esetleg a fűszereket, kókuszt – akár gumikesztyűvel – dolgozd össze.
Ha ezzel készen vagy, pár percre tedd hűtőbe a készítményt, hogy kicsit megkeményedjen a csoki.
Vigyázat! Ne hagyjuk órákig vagy másnapig a hűtőben, mert akkor kőkemény lesz és újra nekiláthatunk gőz fölött megpuhítani a masszát.
Ha kicsit megkeményedett az alapanyag, akkor sodorj a masszából rudakat és kb. 3-4 cm hosszú darabokat vágj belőle.
A csokiba mártogatást másnap is meg lehet csinálni, addig legalább megkeményedik a szaloncukor, de ez nem baj.
Temperálás (csokiba mártogatás):
10 dkg fekete csokoládét víz fölötti edényben olvassz fel (ha már forr a víz, kis lángon kevergetve), vedd le a tűzről és a további 10 dkg feldarabolt étcsokoládét keverd bele, amíg el nem olvad.
Ezután ritka fogú villára helyezve mártogasd a csokiba szaloncukrokat, kicsit csepegtesd le és rakd alufóliával borított tálcára. Ezzel a módszerrel szép fényes lesz, és nem olvad meg szobahőmérsékleten sem. Az alufóliáról később le tudjuk szedni a lecsöpögött csokidarabokat és újra fel tudjuk használni.
Az elkészült szaloncukrokat ismét tedd hideg helyre, és ha megkötött (kb. 15 perc) szépen csomagold be.
A csokoládét felolvasztjuk, majd hozzáadjuk a többi hozzávalóhoz. Alaposan összegyúrjuk a masszát, és fóliába csomagolva a hűtőbe tesszük. Remek anyag – különböző bonbonok, pralinék készítéséhez!
Erre különböző ízesítések jöhetnek: egész vagy darabolt mogyoró, mandula, dió; darabolt kakaóbab, kókuszreszelék (ha egyszerre csak egyfélét készítünk, bele is keverhetjük az olvasztott csokiba)
Kerülhet a csokiba pl. aszalt sárgabarack, mazsola, szilva, egyéb gyümölcs
A töltelék után újabb csokiréteg következik
A tetejére tegyünk egy darabot a dióból, mogyoróból, hogy tudjuk, milyen fajta az adott bonbon!
A szilikonformát tegyük pár percre mélyhűtőbe, amíg megdermed
Ezt követően fogyasztásig tartsuk hűtőben
Mikulásra csomagoljuk egyenként átlátszó fóliába
Ötlet a szilikonos forma pótlására:
A tálcára tett karácsonyi süti-nyomó formákat töltsd meg a bonbonok hozzávalóival, és tedd mélyhűtőbe!
1 csomag aszalt datolya (felhasználás előtt vízzel mossuk le róla a külső cukormázat!)
Ugyanannyi dió, mint datolya
Elkészítés:
A datolyát és a diót együtt megdaráljuk, majd masszává gyúrjuk.
Szaloncukrokat formázunk belőle (kígyót sodrunk, majd egyenlő hosszúságú darabokra felvagdaljuk)
Bevonás
Hozzávalók:
Jó minőségű fekete csokoládé csokoládé kis steviával ízesítve
Teáskanálnyi jászvaj (ghee)
Elkészítés:
A csokoládét, vajat, steviát gőz fölött felolvasztjuk
A szaloncukrokat fogpiszkálóra tűzzük, és belemártjuk az olvasztott csokoládéba (kanállal segíthetünk). Lecsepegtetjük a felesleget, majd hungarocell lemezre szúrjuk a fogpiszkálókat; Hideg helyen megdermesztjük
Fehér selyempapírból és hobbiboltban kapható színes fóliából szaloncukorpapírt készítünk, abba csomagoljuk
2. verzió:
Diós
Hozzávalók:
Tetszőleges mennyiségű darált dió
Édesítés (stevia és/vagy xukor)
Ízesítés: vanília és néhány csepp keserűmandula aroma
Elkészítés:
A hozzávalókat annyi vízzel gyúrjuk össze, hogy kemény masszát kapjunk (pár csepp víz elegendő lesz)
Ezek után a szokásos módon formázzuk és bevonjuk csokival
3. verzió:
Kókuszos-kakaós
Hozzávalók:
10 dkg darált kókuszreszelék
2 dkg kakaópor
Pár csepp rumaroma
Édesítésnek stevia és/vagy xukor
Elkészítés:
A hozzávalókat pár csepp vízzel összegyúrjuk, majd a masszával az előzőekhez hasonlóan járunk el
4. verzió:
Mazsolás-mogyorós
Hozzávalók:
10 dkg őrölt vagy egész (hántolt) mogyoró
10 dkg mazsola
Elkészítés:
A mogyorót és a mazsolát együtt megdaráljuk
Ha a massza nem eléggé állt össze, pár csepp vizet tehetünk bele
5. verzió:
Marcipános
Hozzávalók:
10 dkg őrölt, hántolt mandula
Pár csepp mandulaaroma
Édesítés: stevia és/vagy porrá őrölt xukor
Néhány csepp víz vagy narancslé
Elkészítés:
A hozzávalókat összegyúrjuk, majd szaloncukrokat formázunk belőle; csokival bevonjuk