Az új elkészítési mód lényege egy technika, amit tegnap láttam Blumenthaltól a Paprika TV-ben, …, ez pedig a következő:
A hamburger fasírtjához nem feltétlenül szükséges tojást adni, amennyiben hagyományosan darált marhahúsból készül.
Miután én tiszta 0,5 kg darált sertéshússal és hozzáadott 20 dkg reszelt sárgarépával dolgoztam, ezért hozzáadtam 2 db tojást.
Amennyiben cukkini szálakkal kevered, akkor ketogénben is fogyasztható!
A megsózott, paprikával és fokhagymával fűszerezett húst tedd néhány órára, ha lehet egy éjszakára – feltekert fóliázott formában – a hűtőbe. A só fellazítja a húst.
A későbbi sütésnél vágj ujjnyi szeleteket, majd zsírozatlan tűzforró sütőedényben (részemről teflonban!) – villával megnyomkodva a darált szelet mindkét oldalát – süsd 2 percig az egyik, majd 2 percig a másik oldalát. Garantáltan kívül ropogós, belül puha fasírt lesz az eredmény.
Blumenthal azt mondja, hogy a titok a feltekerésben és a pihentetésben van, mert a hús szálai olyan formában fekszenek egymás mellett, hogy a pogácsának laza lesz a szerkezete.
Bebizonyosodott, hogy ez így igaz!
A mini hamburgereket Paleo cipóból, házi ketchupból, és a fentiekben leírt hamburger fasírtból, valamint tépett salátából állítottam össze. Hagymakarikákat a készítés célja miatt – paleos találkozó – nem tettem bele 😀
15 szál medvehagyma levél, vagy új hagyma zöldje és hagymája apróra vágva
5 dkg reszelt sajt – lehetőleg kemény sajt
Elkészítés:
A darált sertéshúsból, hagymából, két egész tojásból a szokásos módon tetszés szerinti ízvilággal fasírozott alapanyagot keverünk össze
Amikor elkészült, egy kiterített Folpack fóliára egyenletesen elterítjük a bekevert fasírozott húst
Közben négy tojásból a felaprított medvehagyma levelekkel/apróra vágott újhagymával tojáslepényt sütünk, kevés zsiradékot használva, teflon serpenyőben. – Ezt előre is elkészíthetjük, mert egy kissé hűteni kell
Amikor a lepény kissé kihűlt, rácsúsztatjuk a megformázott darált húsos keverékre
Durva reszelővel ráreszeljük a sajtot, majd, mint a piskótatekercset, feltekerjük a fólia segítségével; Így tesszük bele a tepsibe vagy más sütőedénybe
Sütőben közepes lángon – kb. 40 perc alatt – szép pirosra sütjük
Hozzávalók és elkészítés egyben – 20 főre (vendégségi előkészület!):
Az előre megsütött fasírt golyókat két nap múlva egy kicsit át fogom melegíteni úgy, hogy a porcelántálat berakom rövid időre a sütőbe!
2 kg darált húsba keverjünk bele 3 nagy fej masszává csépelt vörös hagymát, legalább egy fej fokhagymát, vagy ennek a mennyiségnek megfelelő szárítottat, továbbá sózzuk, borsozzuk, keverjünk a húsmasszába őrölt piros paprikát és őrölt köménymagot – mindenből bőségesen; keverjünk ebbe a mennyiségbe 6 evőkanál napraforgóbél lisztet (lehet más liszt is – pl. mandula, szezám, makadám, tápióka – de azok jóval drágábbak); végül 5 db tojás hozzáadásával alaposan keverjük át a masszát; amennyiben liszt helyett útifűmaghéjat keverünk a húshoz, akkor ketogén diétába is illeszthető az étel!; Amennyiben az Autoimmun Protokoll szerint készül a fasírt, akkor a darált pulyka vagy csirke húsba keverj (0.5 kg-onként 1 ek.) tápióka vagy nyílgyökér lisztet tegyünk (ezt a mennyiséget emelhetjük a hús vizességétől függően!, az AIP I. szakaszában tojáspótló zselatint+vizet (2 ek. zselatin 1.5 dl vízben feloldva = 1 db tojás); AIP II. szakaszában 5-6 db L-es tojás sárgáját.
Formázzunk golyókat – Ez a mennyiség 2 nagy tepsire való!
Béleljük ki a tepsit sütőpapírral, mert a hús hiába zsíros, könnyen odaég (a mai tapasztalat és a hozzászólás hatására módosítottam!)
Tegyük a fasírtot sütőbe és közepes lángon süssük legalább 25 percig, hogy jól átsüljenek; látni fogod, hogy mikor lett kész:-)
1 kg darált hús (lehet sertés, sertés-marha keverve, vagy valamilyen baromfi)
30 dkg bacon (válassz a legjobb minőségből!); AIP-ban 30 dkg hajszál vékonyra szeletelt császárszalonna
Kb. 10 dkg füstölt szalonna; AIP-ban nem füstölt szalonnák – pl. erdélyi, paprikás, fehér
4 db tojás;AIP-ban a tojások helyett annyi kanál zselatinpor vízben feloldva, ahány tojással készülne az étel
Só, őrölt bors, őrölt kömény, fokhagyma – ízlés szerinti mennyiségben; AIP-ban fokhagyma, hagyma, borsikafű, majoránna, só
Legalább 1 db nagy fej vörös hagyma; AIP-ban a hagymafélék közül a kevésbé erőseket válasszuk, mint pl. snidling, shalotta hagym, fehér hagyma, gyöngy hagyma …
Elkészítés:
Egy közepes mély tepsit, vagy jénait bélelj ki baconnal/császárszalonnával úgy, hogy majd a fasírtra tekerhető legyen.
A füstölt szalonnát kockázd fel; AIP-ban ne füstölt legyen!
A darált húsba keverd bele a szalonnát, a fűszereket és a tojásokat
Helyezd a fasírt húst a baconra, majd pólyázd be; AIP-ban hajszálvékonyra szeletelt császárszalonna egy fokkal jobb opció a baconnál. Ezt azoknak ajánlom, akik nagyon szigorú AIP-ot követnek!
Közepes lángon süsd ropogósra – a hús kb. 30 perc alatt átsül