Ketogén receptek kategória bejegyzései

Tepsis csirke

Hozzávalók:

  • 1 kg csirkemell vagy 1 kg filézett csirke felső comb vagy vegyesen mindkettő
  • 4-5 fej vöröshagyma
  • 1 fej fokhagyma
  • Só, esetleg bors, ízlés szerint más fűszerek: pl. köménymag, gyömbér, paprika por, paprika krém stb.; AIP-os fűszerezése: só és fokhagyma, a színe miatt kevés kurkuma
  • 1 evőkanál zsír (nekem volt pecsenyezsírom) – sertés-, kacsa-, liba-, kókuszzsír
  • 10 dkg füstölt szalonna
  • 2 dl víz
  • 10 dkg házi füstölt kolbász – AIP-ban hagyjuk el!

Elkészítés:

  • A csirkemelleket vagy csirkecombokat szeleteld fel lapjával vékonyabb darabokra
  • A vöröshagymákat pucold meg, és karikázd fel, majd helyezd el a sütőtepsi aljára
  • A húst besózva helyezd rá a vöröshagyma-ágyra
  • Ízlés szerint szórd meg a húsokat fűszerekkel, és a fokhagymagerezdeket is helyezd a tetejére
  • A szalonnát, a kolbászt vagdosd fel, és szórd meg a hagymás-húsos alapot
  • Egy evőkanál zsírt kisebb halmokban tedd rá a húsra
  • Öntsd fel a rakott húst 2 dl vízzel
  • Tedd a tepsit sütőbe, és süsd addig, míg először a hús megfő a vízben, majd a víz elpárolgása után ropogósra megpirul – a sütés úgy is történhet, hogy amíg a hús megpuhul, addig a tepsit szorosan lefeded alufóliával, és amikor a hús puha, akkor leveszed a fóliát, és tovább pirítod az ételt (így gyorsabban puhul a hús!)

A tepsis csirkéhez „krumplipürét”,

azaz paszternákból készült pürét tálaltam.

Print Friendly, PDF & Email

Sertéspörkölt hámozott felezett paradicsommal

Hozzávalók 3-4 személyre:

  • 0,5 kg sertéslapocka
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 2-3 fokhagymagerezd vagy fokhagyma por
  • 1 evőkanál zsír
  • Só, őrölt bors, paprika por
  • 2-3 dl víz
  • 20 dkg hámozott felezett konzerv paradicsom

Elkészítés:

  • A húst darabold fel apró kockákra
  • A vöröshagymát, a fokhagymát tisztítsd meg, és vágd kisebb darabokra
  • Forrósítsd fel egy evőkanálnyi zsírt, erre dobd rá a hagymákat, kicsit pirítsd meg, majd önts rá egészen kevés vizet, és dinszteld puhára
  • A megpuhult hagymákhoz add hozzá a fűszereket, majd a felkockázott húst
  • Öntsd fel vízzel az egészet úgy, hogy ellepje
  • Kb. 20 perc főzés alatt megpuhul a hús
  • A pörköltre önts rá egy 20 dkg-os konzerv hámozott felezett paradicsomot (szezonban nem kell konzerv!), és maximum 5 percig főzd tovább az ételt.
Print Friendly, PDF & Email

Karfiol pörkölt

Karfiolpörkölt

Elkészítési idő: kb. 30 perc

Hozzávalók:

  • 1 nagy fej vöröshagyma; paprika és paradicsom darabokat is vághatunk hozzá
  • 2-3 gerezd fokhagyma vagy fokhagymapor
  • Só, őrölt bors
  • Fél evőkanál zsír
  • Só, őrölt bors, paprika por vagy/és paprikakrém
  • 0,5 kg karfiol
  • Kevés víz az alap felöntéséhez
  • Kb. 10 dkg ízes szárazkolbász vagy akár maradék sült kolbász (elhagyható)
  • 1 evőkanálnyi kókusztejszín (elhagyható)

Elkészítés:

  • A karfiolt szedd rózsáira és bő vízben főzd puhára
  • A vöröshagymát, fokhagymát felkockázva a zsíron pirítsd meg, evőkanálnyi vízzel öntsd fel, és így dinszteld puhára
  • Ebbe az alapba kockázhatsz valamilyen száraz kolbászt vagy maradék sütő kolbászt (nekem ez utóbbi várt „bevetésre”)
  • Ezt a hagymás alapot fűszerezd – állandó keverés mellett – piros paprika porral, csipetnyi őrölt borssal, kávéskanálnyi sóval; amikor összerottyantottad, húzd félre
  • A megfőtt karfiol rózsákat szedegesd ki a főzővízből,  darabold tovább apróra, és dobd rá a hagymás-fűszeres alapra, az alaphoz keverj hozzá opcionálisan paprika és paradicsom darabokat.
  • Húzd vissza a tűzre a karfiolpaprikást, és jól keverd össze az alappal a karfiolt
  • Egy-két keverés -, és az étel elkészült
  • Végül önthetsz a karfiolpaprikás tetejére egy evőkanálnyi kókusztejszínt. A kókusztejszínt személy szerint én nagyon szeretem. Tudom, hogy van, aki ki nem állhatja. Nem gond, mert abszolút mellőzhető!
Print Friendly, PDF & Email

Tejszínes gombapörkölt

Tejszínes gombapörkölt – főtt hússal – A kép a Google images-ről való.

Elkészítési idő: kb. 30 perc

Hozzávalók:

  • 20 dkg csiperke gomba
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2-3 gerezd fokhagyma vagy 1 kávéskanál fokhagymapor
  • Só, kevés őrölt bors (AIP-ban bors nélkül!)
  • Csipetnyi majoranna
  • Paprikakrém vagy paprikapor ízlés szerint; AIP-ban helyette 1 ek. céklapor vagy turmixolt főtt cékla
  • Kb. 0,5 dl víz, lehet több is, ha hosszabb lével szereted
  • Fél evőkanál zsír
  • 1 dl kókusztej vagy kókusztejszín; LCHF-ben tejszín

Elkészítés:

  • A vöröshagymát pucold meg, és vágd fel apró kockákra
  • A gombafejeket pucold meg, és laskázd fel
  • Öntsd fel ezt az alapot kevés vízzel, és dinszteld együtt a hagymát és a gombát
  • Fűszerezd ízlés szerint – a fent megnevezett fűszerekkel
  • Amikor a hagyma és gomba megfőtt, locsold meg a gombapörköltet kókusztejszínnel/tejszínnel.

Ráöntheted a gombapörköltet főtt húra vagy paleo tésztára!

 

Print Friendly, PDF & Email

Vitaminbomba omlett


A receptet edke09 küldte 2011.03.22-én

  A kép a Google images-ről való

vitaminomlett

Kókusz olajon megpároltam egy szép nagy adag pórét, egy kisebb sárgarépát, zellert, fokhagymát. Adtam hozzá kakukkfüvet (mert hogy köhögök is), zsályát, petrezselymet, sót, cayanne borsot, majd nyakon öntöttem két elkevert tojással.

Tálaláskor raktam mellé lila hagymát és lucerna csírát.

Nagyon finom lett!

Print Friendly, PDF & Email

Tojáskrém házi mustárral

A receptet Ilona küldte 2011.03.13-án

A kép a Google images-ről való.

Hozzávalók és elkészítés egyben:

  • 3 kemény tojást aprítógépeben 2 evőkanál olvasztott zsírral vagy olíva olajjal (még finomabb) pépesíts, és ízlés szerint adj hozzá kb. 1 teáskanálnyi házi mustárt, 1 fej lila hagymát apríts fel, és keverd az alaphoz, végül sózzad és borsozzad ízlés szerint
Print Friendly, PDF & Email