A receptet és a képeket Barbara küldte 2011.09.03-án
…, mint ahogy az alábbi Google images-ről belinkelt képen is látható a zakuszka lehet darabosabb és pürésített is.
Hozzávalók 5 literes és két fél literes adaghoz:
2 kg kápia paprika
1 kg pritamin
3 kg padlizsán
3 dl paradicsompüré
Kb. fél kg hagyma
Kb. fél liter olívaolaj
5 db babérlevél
Szemes bors
só
Elkészítés Barbara leírásában – szó szerint:
Padlizsán
Első lépésben a padlizsánokat jól megmosom, kicsit megszurkálom villával, majd berakom a sütőbe (sütőlapra).
Közepes-kis lángon megsütöm.
Egyszer megfordítom.
Ha már fonnyadt, akkor jó.
Kiveszem a sütőből és hagyom kicsit kihűlni.
Paprika
Amíg a padlizsán sül, ledarálom a jól megmosott paprikákat.
A ledarált paprikát egy lábasba teszem, hozzáadok kb. 3-4 dl olívaolajat, és elkezdem lassú tűzön főzni addig, amíg a leve el nem fő.
A padlizsán és paprika összedolgozása
Egy másik, nagy edényben, amibe majd az egész kerül, a ledarált hagymát kezdem dinsztelni a maradék olajon.
Ha a padlizsán megsült, fa vagy műanyag késsel szépen lefejtem a héját, leöntöm a levét, majd ledarálom. (Én botmixerrel összeturmixoltam.)
Amikor már az összes alapanyag rendben, ráteszem a paprikát és a darált padlizsánt is a hagymára, beleteszem a fűszereket, hozzáöntöm a 3 dl paradicsompürét, majd kb. 2 órát főzöm.
Akkor jó, ha már megáll benne a fakanál. Sajnos kavargatni kell folyamatosan.
Tartósítás
A dunsztos üvegeket nagyon alaposan elmosom – én még óvatosan lobogó forró vízzel is felöntöttem őket!!! – majd konyharuhára téve megszárítom.
Nagyon fontos, hogy egyáltalán ne kerüljön bele semmi szennyeződés, mert akkor fújhatjuk az egészet.
Amikor megszáradtak, meleg vízbe állítom őket (egy tepsibe), hogy ne pattanjanak szét majd a forróságtól.
A még fortyogó zakuszkát, amit nem veszek le a tűzről, elkezdem belekanalazni. Először az aljára egy kanállal, majd várok pár másodpercet, utána mehet a többi. (Nem árt, ha van aki kevergeti addig a még tűzön lévő adagot amíg kanalazzuk, mert pattog, mint a veszedelem.) Ez a művelet kis gyorsaságot igényel.
Amikor tele van egy üveg, gyorsan celofánt teszek rá, legumizom, majd a fedőt rácsavarom, és azonnal fejre állítom őket.
Bár nem szükséges, de én azért biztos ami fix száraz dunsztba is tettem.
A nagymamám csak így teszi el a lekvárokat, nem dunsztolja, és évekig eláll neki.
mely a PaleoParty (2011.08.14.) ételkészítő versenyén
II. helyezést ért el
A képen mandulalisztes változat látható!
Paleo ropi
Hozzávalók:
4 tojás
Só, bors
Fél deci kókuszolaj (állati zsiradék is lehet)
Szezámpelletliszt, tökmagpelletliszt és zabliszt – ez az eredeti szakesz-féle recept (ki lehet próbálni pl. mandulaliszt kiváltással a 100% kedvéért! -, és hogy ne legyen zöldes színe BB) kb. 5:2:1 arányban, hogy ragacsos, de azért formázható tésztát kapjunk
Elkészítés Szakesz leírásában:
A tojásokat villával felvertem a kókuszolajjal, sóval, és borssal.
A liszteket kevergetve fokozatosan hozzáadtam a tojásokhoz, hogy a formázható állagot elérjem.
Előmelegítettem a sütőt, közepes lángon.
A masszából kiskanálnyi mennyiségeket szaggattam, és enyhén nedves kézzel a sütőpapíron ropiszerűséggé hengergettem.
BB megjegyzése: A képeken az én sütésemet látjátok. A tésztát nem hengergettem, hanem kisebb tésztalapokat nyújtottam ki, és vékonyan ropi méretűre metéltem.
Először közepes, majd kis lángon sütöttem-szárítottam a ropikat, amíg nevükhöz méltóan valóban ropogóssá váltak.
BB-féle paleo ropi:
A ropit a Tökös-ropogós receptjével azonos módon, csak mandulalisztből (pellet) készítettem
„Körözött”
Hozzávalók:
Kb. 4 dl víz
1 tk agar-agar
Kb. 15-20 dkg kesudió
Fél-egy citrom leve
5 dkg puha vaj, jászvaj, vagy egyéb zsiradék
Apróra vágott vöröshagyma, só, őrölt és egész kömény, pirospaprika és mustár ízlés szerint
Elkészítés – ismét Szakesz leírása szerint:
A vizet az agar-agarral felforraltam, és botmixerrel beleturmixoltam annyi kesudiót, hogy sűrű, krémes állaga legyen.
Betettem a hűtőbe, hogy megdermedjen.
Kb. két óra múlva, amikor már megszilárdult, keverőtálba borítottam a fűszerekkel és a többi hozzávalóval együtt, és villával alaposan eldolgoztam.
Aki szereti tehet bele majoránnát is, vagy egyéb fűszereket
Az adagokat arányosan lehet csökkenteni; Lényeg, hogy a fele máj legyen, a másik fele hús, tokaszalonna, töpörtyű
Lehet bélbe tölteni, de anélkül is tökéletes (élelmiszer üzletben kapható!)
Tölteni nem szükséges, formáld tömbbe és úgy tálald!
Só, őrölt bors, fokhagyma, csipetnyi koriander és/vagy majoranna, 1-2 levél bazsalikom stb. ízlés szerint
1 evőkanál jászvaj (ghee)
Elkészítés:
A csirkemájat (én mélyhűtöttet felengedtem) kb. 5 percig mindkét oldalán pirítsd meg 2-3 evőkanál olívaolajban a hozzáadott fűszerekkel – kivéve a sót, mert a sótól a máj megkeményedik, – amikor átsült, húzd le a tűzről és hagyd kihűlni
A már kihűlt májat tedd robotgépbe, kanalazz az edénybe 2-3 evőkanál hagymalekvárt, tegyél ehhez az alaphoz 1 evőkanál jászvajat (ghee-t), és turmixold össze
A csirkemájat tálald valamilyen paleos kenyérrel; különösen jó valamilyen ropogós kenyeret vagy sós süteményt választani! Én sajtos tallértsütöttem mellé!