Rozcsika receptje az ő elmondásában idézve
Saját tapasztalatomat hozzátéve BB
Hozzávalók és elkészítés egyben:
-
- „Egy mélytányérba ütök egy egész tojást.
- Ebbe teszek egy púpos kanálnyi tepertőkrémet.
- Beleteszek 2 púpos kanál lenmag- és tökmaglisztet (pellet), 1/2 evőkanál szezámlisztet (pellet), 1/2 evőkanál őrölt hántolt mandulát, 1/3 evőkanál őrölt köményt és egy pici sót.
- Az egészet szétnyomkodom, összekeverem; Ha túl puha, a fenti lisztekből még szórok bele, főleg a mandulából.
- Az arányokat később már felesleges méregetni, mert a kenyérke ízét úgyis a töpörtyű és az őrölt kömény adja meg.
- 8 db dió nagyságú golyócskát készítek vizes kézzel.
- Egy 20-22 cm-es átmérőjű kínai kerámia serpenyőbe teszek egy kávéskanálnyi libazsírt és a golyócskákból lapos lepénykéket készítek a tenyeremmel, 4-et sütök ki egyszerre, mindkét oldalát kb. 1 percig sütöm.
- Csak akkor fordítható, ha az oldalán már látszik, hogy megkeményedett picit.
- Elég gyorsan sül, elég ha egy kicsit piroskás lesz egy-egy oldal, nem kell szétégetni, kiszárítani.
- Rácsra teszem, ami elkészült.
- A következő 4 db kisütéséhez még szokott kelleni egy kis zsír a serpenyő aljára; De ne legyen sok zsír a sütéshez, csak hogy mozgatni lehessen a lepénykéket a serpenyőben.
- Ha kint marad a rácson az elkészült kenyérke, akkor sem szárad meg, mert a töpi puhán tartja.
- Ez a recept elég sok helyen fellelhető, az én újításom az, hogy serpenyőben sütöm meg”.
A lepényke más pelletekből is elkészíthető – fontos a tepertőkrém, az őrölt mandula és természetesen a tojás és a fűszerek! – a kép kedvéért meg is sütöttem – nekem tökmaglisztem, mandulalisztem és őrölt mandulám volt itthon, a többi hozzávaló is megvolt. BB
Sziasztok, tudom, nem ide kene irnom, de nem talaltam mas megoldast a kerdesfeltevesemre. Hajdinat enged a paleo? Talaltam egy szuper hajdinakenyer receptet, ma kiprobaltuk, es nagyon jo! Ha belefer a paleoba, hogy tudom feltenni a receptet?
Üdv, antonia
Kedves Antónia! Sajnos a hajdina nem paleo. Nem a legrosszabb tulajdonságokkal bír, ezért van olyan, aki engedményt tesz néha-néha a hajdina irányában, de ide a blogra sajna ezért nem tehetem fel, mert nekem a „kemény vonalat” kell képviselnem. Szia, BB
Nagyon vicces nekem itt látni a lepénykémet, és megtisztelő, köszi, hogy feltetted, drága BB.
A fotókból látom, hogy túl puha volt a lepényke állaga Nálad. Ennek sokkal keményebbnek kell lennie, elég nehéz összekeverni a hozzávalókat, de elég csak átforgatni, nyomkodni a villával, mint régen a jó kemény daragaluskát. Amikor a dió nagyságú gömböcökből 5 mm-es lapocskákat lapít az ember, akkor a széle picit be is reped, de nincs elvékonyodva és egy mélytányér oldalához lehet támasztani a lapocskákat élükkel. Kicsit a gyurmázáshoz hasonlít az egész. Mostanában egy-egy oldalt többször is átsütök, többször keveset sütöm, hogy semmiképpen ne égjen meg.
Puszi
Rozcsika
Kedves Rozcsika! Máskor is küldj alkotásokat. Tényleg nagyon ízlett:-D Küldj majd fotót a tiedről, kérlek, és azt is felteszem. Küldd a kelpatmar@gmail.com-ra. Csak szorgalmasan konyhatündérkedj, és én máris teszem fel a blogra. BB
Bizisten ettől a sok tojástól már herótom van. Nem tud valaki olyan kenyeret, ami nem kalács,hanem tényleg igazi kenyér kinézetű és nincs benne 4 meg 6 tojás?
Sok blogot olvastam meg kenyér receptet, de mindenhol elriaszt ez a sok tojás.Nekem jó a töppedt kenyérke is, az sem baj, ha kemény, csak ne muffin-szerű legyen. Ha valaki egy linket tudna, az jó lenne.
http://paleovital.hu/?p=8235 Lenmagropogós
http://paleovital.hu/?p=4318 Hatkanalas lenmagkenyér tojás nélkül
http://paleovital.hu/?p=11400 Magropogós édesen
http://paleovital.hu/?p=6125 Lenmagpiskóta
http://paleovital.hu/?p=5252 Mandulás-diós sós keksz
Kedves Sziti!
Kikerestem neked 5 receptet. A lenmaggal lehet pótolni azt az anyagot, mely a tésztát összetartja. Keress tovább, szerintem van még fenn 1-2 recept. Írd be a keresőbe, hogy lenmag pl., és ne dohogj:-D, hanem keress. Aki keres, az talál. BB