A tetejére – sárgabarack, cékla turmixolva és zselantinnal (személy szerint agar-agar-ral) az állagát javítva; A céklával piros színt akartam volt elérni, de végül a barackkal együtt barna lett, így …; van tapasztalatom a céklával, hogy milyen finom tud lenni süteményekben, tehát nyugodtan kísérletezzetek pl.: cékla, citrom, mézes fűszerek, zselírozottan keverékével
Némi 90%-os csokireszelék – kb. 3 dkg
Nem volt gond, hogy még csokireszelék és a szín kedvéért alaposan megmosott narancs héja is került a süti tetejére
Elkészítés:
Süsd meg a piskótát, majd helyezd egy deszkalapra
Készítsd el a mázat, és az egész lapot kend be vele
Szív formával szurkálj ki belőle szívecskéket -, nekem 21 db lett a 6 tojásos – szokványos piskóta lapból (maradt törmelék, melyet egy krémbe használtam fel!; akár elrakhatod egy kis zacskóban mélyhűtőbe, ha egyáltalán marad belőle, mert közben megeszegeted!)
Miután egy részét ajándékba vittem, ezért muffin papírokba tettem a sütidarabokat, de ha egyben akarnád tálalni, akkor ez elhagyható
Mielőtt azt gondolnátok, hogy megőrültem a fenti cím olvasása kapcsán, biztosítani kívánlak benneteket, hogy nem 😀 Egy véletlen hozta – természetesen – a felfedezést.
A csülökhöz a napokban kifőztem kínai kelt. Eredetileg szándékomban állt volna a csülökkel még a sütőben fogyasztás előtt átsütni, hogy ropogós legyen.
Miután a kínai kellel kapcsolatban – valamilyen ufó 😀 hatására – a férjemben ellenérzések keletkeztek (finoman szólva), így a csülök fogyott, a káposzta meg maradt.
A felhasználás pedig másnap a következő lett:
Az 1 kg-nyi súlyú főtt kínai kelt a turmixgépben összecsépeltem 2 dl kesudiótejföllel, sóztam, borsoztam, a tetejére extra szűz olíva olajat öntöttem – Bizony, a legselymesebb magtejet kesudióból lehet nyerni. Sajnos azonban a kesudiót Gundry a Növényi Paradoxon ajánlása szerint egyenesen „veszedelmesnek” tartja, miután a borostyán félék családjába tartozik maga a növény. Készítsd pl. kókusztejjel és akkor inkább bélfalbarát lesz az étel.
…, és láss csodát, a férjem ette meg majdnem az összes kelkáposztát, melynek íze és külleme krumplipüré feeling-et idéz 😀 Így jártam túl az eszén a berzenkedőnek 😀
Manapság már akár sima tejszínnel vagy élőflórás joghurttal is elkészíteném, miután Jaminet (TED) szerint az erjesztett tejtermékek és a vajzsír fogyasztható!
„Eddig céklából, sütőtökből és zellerből készítettem el, de a lehetőségek tárháza szinte végtelen. Olvastam például, hogy káposztából is nagyon finom. Tapasztalatom szerint köretként is megállja a helyét, például egy jó kis sült csirkecomb mellé. Abszolút kiváltható vele a hagyományos burgonya chips, nem kell lemondani az esti film melletti nassolásról! Moziba is magunkkal vihetjük, csak ügyesen kell becsempészni.
Cékla chips
Bármi legyen is az alapanyag, a lényeg, hogy nagyon vékonyra kell szelni, és alacsony lángon (ez nálam 140 fok volt), lehetőség szerint légkeveréses programmal kb. 40-50 percig szárítsuk ropogósra az adott zöldséget/gyümölcsöt.
A légkeverés segítségével nem ég meg idő előtt, illetve egyszerre több tepsiben is készíthetjük egymás alá/fölé pakolva. Én szeletelés után (amit vékony uborka szeletelővel végeztem) sütőpapírra helyeztem, és egy szilikonos ecset segítségével olvasztott kókuszzsírral kentem be a zöldségeket. Sütés közben figyeltem, hogy akkor szedjem ki, amikor már ropogós, de még nem égett. Nagyon finom lett mindegyik, nekünk a só/bors sem hiányzott hozzá. Ha valaki mégis szeretné, csak sütés után fűszerezze!, s mondjuk AIP-ozva semmiképp.
Ötlet: még nem próbáltam, de szinte biztos vagyok benne, hogy kacsa- vagy libazsírral kenve még ízletesebb a végeredmény!”